Jó pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna az a jelenség, hogy vannak emberek, akinek az a foglalkozásuk és abból élnek meg, hogy videókat gyártanak egy közismert platformra. Mára azonban a YouTuber fogalma nagyon is ismert, nap mint nap követjük őket, szórakozásból, tanulni vágyásból vagy csak simán azért, mert szeretjük nézni őket. Ahhoz, hogy sikeressé tegyél egy ilyen csatornát, nem elég, ha kreatív vagy és megnyerő, sokszor marketinges ismeretek is kellenek hozzá, és lassan eljutunk oda, hogy YouTuberkedni ugyanolyan szakma lesz, mint bármilyen másik. Lássuk, kik azok, akiket érdemes nézni.

Szirmai Gergely – Hollywood Hírügynökség

Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek elfogult és a listában nem állítok fel semmiféle sorrendet, ezért sem számozom meg a felsorolt csatornákat, de csak ebben az egy esetben kivételt kell tennem. Számomra Szirmai Gergő, a filmkritikus az első számú videós, akinek követem a munkásságát. Hogy miért ajánlom? Mert többször is hangoztatta, hogy az elsődleges célja megtanítani közönségét kritikusan gondolkozni, arra, hogy vállald fel a véleményedet és tudd is megfogalmazni, normális keretek között, hogy mi az, ami tetszik vagy mi az, ami nem. Amióta az ő csatornáját követem, másként nézek filmet, sorozatot vagy olvasok könyvet: igyekszem leszűrni a mögöttes tartalmat és napokat, heteket agyalni azon, hogy egy adott alkotás miben változtatta meg a gondolkodásmódomat vagy miben nem. Abszolút nyitott lettem más emberek véleményére is és arra, hogy elfogadjam azokat, ha esetleg nem egyeznek az enyémmel. Gergő abszolút inspirál és terapizál is. Videói ügyesen felépítettek, mindig egy adott téma körül fejti ki a véleményét, markánsan és helytállóan. Azután jöhet az aktuális film vagy sorozat, ami a terítéken van, és kapcsolódik az előzőleg megbeszélt témához, mindezt néhol vicces, néhol komoly keretek között. Ha megnézed a videói alatt a kommenteket, egyből kitűnik, hogy a közönségével sikerült elérnie a célját: eszmefuttatások, viták, teóriák és gondolatmenetek ütköznek és látszólag a többség igenis kritikusan gondolkozik, odafigyel arra, hogy mit néz vagy olvas.

Puzsér Róbert

Igencsak meglepő lehet, hogy Puzsért beletettem ebbe a listába. Őt leginkább azzal azonosítják, hogy egy megkeseredett megmondóember, aki mindenben csak a rosszat látja és semmi sem tetszik neki. Puzsér olyan személyiség, akit meg kell érteni egy kicsit ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, mit miért csinál. Aki csak a Csillag születikből ismeri, annak ajánlom a YouTube csatornáját, ahol megannyi anyag van a tévéműsorából, a Sznobjektívből vagy éppen a Horváth Oszkárral közös rádióműsorból, az Önkényes mérvadóból. A vele készült mélyinterjúkat semmiképpen ne hagyjátok ki, mert új arcát ismeritek meg bennük. Puzsér sokszor durva, megaláz másokat és a véleményét kereken kimondja. Ez sértő lehet, de ezt nálam azzal ellensúlyozta, hogy interjúiban őszintén és nyíltan beszél a sérelmeiről, fájdalmairól és az élete sötét időszakairól. Megadja a lehetőséget másoknak, hogy belelássanak, belekössenek, tálcán nyújtja a gyengeségeit azoknak, akik nem kedvelik őt. Azt mondhatnánk, hogy ez a legnagyobb baromság, amit ember elkövethet. Szerintem meg pont nem. Aki tisztában van a negatívumaival és fel is vállalja azokat, az igazán erős. Aki mosolyog és szépen a szőnyeg alá seperi, az menekül, de aki minden gyenge láncszemével együtt áll szembe az emberekkel, az a leghitelesebb.

Lilly Singh – IISuperwomanII

Evezzünk el egy kicsit a komoly vizekről. Lilly Singh a leggazdagabb YouTuberek táborát erősíti, ez a minőségen és a színvonalon is meglátszik. A munkái leginkább paródiák, mindennapi eseményekről, gyötrődésekről szóló beszélgetések, mindez egyedülálló humorral és poénokkal megspékelve. Ha éppen nincs jókedvem vagy csak simán szórakozásra vágyom, mindig az ő videóit veszem elő, mert kizárt, hogy nem lesz utána jobb a hangulatom. Mindezek mellett Lilly nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy inspirálja a nézőit a munkáján keresztül, és olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, mint az önbizalomnövelés, önelfogadás és a nehézségek leküzdése. Ja, és hadd említsem meg, hogy színésznek sem utolsó: több karaktert is életre kelt videóiban, akiket egytől-egyik ő játszik el, mint például a saját anyukáját vagy apukáját, akik konzervatív és visszafogott tipikus szülőmintára lettek kitalálva. Ez a csatorna visszatérő poénja, és annyira jól bevált, hogy sokszor felfedezni ilyen kommenteket a képkockák alatt: „Már megint elfelejtettem, hogy valójában Lilly játssza el őket, és nem valódi emberek.”

Dancsó Péter – Videómánia

Ezt a pontot senkinek sem kell különösebben bemutatni, Magyarország egyik legismertebb videósáról van szó. Nem akarok én is a „régen jobb volt” kijelentésekkel élni, de tény, hogy én Dancsó régebbi filmkritikáit (Álom.net, Alkonyat stb.) jobban szerettem. Azért, mert az ő stílusához most már hozzánőtt ironizálást, humort és cinizmust vegyítette valami megfogható tartalommal is, tehát tényleg elmondott valamit, megfogalmazott egy gondolatot az adott filmmel kapcsolatban, ténylegesen kritizálta a filmeket. Aztán az ironizálást meg a komolytalankodást olyan szinten kezdte művelni, hogy most már nem tudom, mit is higgyek el neki, mi volt az, amit komolyan gondolt. Nyilván az irónia kicsit „elegánsabb” módja annak, hogy valamivel kapcsolatban véleményt mondjunk, hiszen nem mindenki tudja dekódolni, hogy mit is akartál elmondani. De Dancsó talán átesett vele a ló túlsó oldalára, ugyanis, amikor nem is olyan régen feltöltött egy komolyabb hangvételű videót, mindenki azt kérdezgette, hogy „Ez most egy komoly videó?”, „Kezd visszatérni a régi Dancsó?” Senki sem értette és tudta, hogy akkor most ez vicc vagy sem. Ezért mondom, hogy a humornak ez a fajtája egy darabig működik vagy elvétve itt-ott, de hossz távon eléred, hogy nem vesznek komolyan, mert nem értik. Ettől eltekintve, a tudása előtt mindenképpen emelem kalapom: nézzétek meg a timelapse videóit vagy csak az ilyen egyszerű hangulatvideókat. Kiváló technikai tudással rendelkezik, az nem vitás!

Dancso

OtherWorld

Két fiatalember készíti ezt a csatornát, videojáték-, film- és techbemutatókat csinálnak, és nekem azért jön be nagyon ez a csatorna, mert emberközeli. Nem azt érzem, hogy a készítői megfoghatatlanok és távoliak, vagy szerepeket játszanak. Úgy mesélik el az élményeiket és tapasztalataikat, ahogy te is vagy én is tenném. Egyszerűen, közérthetően és tisztán. Nincs semmi csavar vagy szerepjáték. Olyan érzésem van, mintha az egyik haveromat hallgatnám, aki éppen elmeséli, hogy milyen benyomásai vannak egy játékról, amivel nemrég játszott. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a srácok ne lennének profik és nem értenék a dolgokat, nekem csupán ez volt az a gondolat, ami megfogalmazódott, amikor először elkezdtem nézni őket. Sok témát érintenek és feldolgoznak, és ez nem a tipikus gamer csatorna, más formátum, mint a megszokott. Lessetek rá!

Tóth Kriszta, Elviszlek magammal – WMN Magazin

El kell, hogy mondjam, DTK meg az ő online felülete, a wmn.hu egy közös pontja a Campus szerkesztőségnek, nagyjából mind követjük azt, hogy mi zajlik ott és álmodozunk, hogy talán egyszer majd mi is olyan jó tollforgatók leszünk, mint ők. No, de zárójel bezár, itt most az Elviszlek magammal című műsorról van szó, amelyben DTK autóba ül, és közismert személyiségeket visz munkába vagy éppen oda, ahová akarják, közben pedig interjút készít velük. Az ilyen műsorok azért is működnek annyira jól, mert megteremtik azt az élményt, amely révén úgy érzed, hogy te is részese vagy az eseményeknek, hiszen nem a megfoghatatlan távoli stúdióban történik minden, reflektorfényben, sminkben és csillogásban, hanem egy autóban, a budapesti forgalomban. Közelről látod az ismertebb személyeket, ahogy megnyílnak, beszélnek magukról, elméláznak, mert természetes a közeg, az egész olyan emberi.

The Key of Awesome

Ismét egy humorcsatorna, amely zenei paródiákat készít. Az a koncepció, hogy lemásolják a videoklipeket és a zenéket, majd megragadják azok gyengepontjait és kifigurázható jeleneteit. Persze, nem sértő módon, abszolút a jóindulatú humor eszközeivel színesítve a videókat. Ők már komoly szinten űzik a munkát: stúdiókban, profi stábbal és színészekkel, az eredmény pedig önmagáért beszél: a KOA egyike azoknak a paródiacsatornáknak, amelyek a legsikeresebbek a YouTubeon.

Az utóbbi időben a médiafelületek és azok használata nagy mértékben átalakult. A YouTubenak nagy jövőt jósolnak, sokan már azt emlegetik, hogy ez lesz az, ami átveszi a televízió helyét. A dolog sikeressége pedig abban rejlik, hogy bármikor elérhető, bárki számára és megannyi kedvére való téma közül választhatunk olyan emberek munkáin keresztül, akik ezt a pályafutást is a szobájukból indították el, egy kamerával és egy pár ötlettel a tarsolyukban. Bárki belekezdhet ebbe, akinek vannak kreatív ötletei. A folyamat hátterébe – akár üzleti, akár szakmai szempontból – érdemes belenézni: mi kell ahhoz, hogy felfuttassunk egy ilyen csatornát, milyen technikai háttérrel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy egy ilyen projektbe belefogjunk stb. Eléggé összetett téma, de mindenképpen megéri foglalkozni vele ahhoz, hogy megértsük, hogyan is működnek a mai modern kommunikációs eszközök.

Hozzászólások