SPOILERVESZÉLY! Igaz, nem olyan nagyok és nem ezek fogják elszúrni a sorozatnézés élményét, de ne mondd, hogy nem szóltunk!

Ha igyekszel magadat távol tartani a magyar filmgyártástól, mert azok termékei általában minősíthetetlen vizuális terrorként zúdulnak rád, akkor hadd adjak okot neked arra, hogy mégis leülj, és megnézz egy pár magyar alkotást. Az utóbbi időben elég sok anyaországi film és sorozat futott be, amelyek egészen magasra tették a lécet a filmkockagyártóknak (Saul fia, Fehér Isten, Társas Játék, Terápia, stb.). És akkor jött az HBO Magyarország és olyat tett le az asztalra, amit még senki más. Ajánlom figyelmedbe az Aranyélet című bűnügyi drámasorozatot, és hidd el, nem fogod megbánni, ha megnézed! Sok a szöveg és kevés a tény, mi? Nos, akkor nézzük a tényeket: a sorozat 2015-ben indult útjára egy finn alkotás, a Könnyű élet remake-jeként. Az első évad 2015. november 8-án startolt, és nyolc résszel a háta mögött, december 27-én zárult.

A történet a Budapest gazdag környékén élő Miklósi család életét követi nyomon, akik fényűző, gondtalan mindennapjaikat élik. A gyerekek, Mira és Márk menő iskolába járnak, a feleség, Janka mindenből a legújabbat, legjobbat és legdrágábbat kapja, a férj, Attila pedig igyekszik, hogy ezt a látszatot fent is tartsa, mindenféle alvilági üzletekkel, csalásokkal, lopással és megannyi gaztettel. A sorozat első konfliktusát Attila apjának halála adja. Emiatt a családfő ugyanis meg akar változni, ki akar szállni az alvilági bizniszből, mondván, hogy mostantól tisztességes életet szeretne élni. Nagyjából erre épülnek a sorozat fő szálai, mivel Attila folyamatosan küzd önmagával és a környezetével, amely nem hagyja, hogy jó útra térjen: mindig visszaköszön valaki vagy valami a múltjából, hogy hátráltassa. Az Aranyélet folyamatosan fenntartja a feszültséget, hiszen ahogy egyre inkább kibontakozik a cselekmény, az „ártatlan lelkek”, vagyis a gyerekek is kezdik megérezni és megtapasztalni, hogy az apjuk milyen ember, és hogy milyen mocskos ára is van a fényűző életüknek. Amint megízlelik ennek a világnak egy-egy szeletét, ők is elkezdenek lefelé csúszni a lejtőn: tönkreteszik magukat, isznak, drogoznak és rossz társaságokba keverednek. Ez az üzenet pedig igazán helytálló: aki egyszer belekeveredik a bűn körforgásába, annak nehezére esik onnan majd kijutni – pont úgy, ahogy Attilának is. Mira és Márk pedig a reprezentációi annak, hogy a bűn semmi jóval nem kecsegtet: nagy árat kell fizetned, ha belekerülsz, és onnan a lejtő csak lefelé visz. Mindeközben arra várnánk, hogy az aggódó családanya figyelme senkit sem kerül el, és lelki támaszként ő tartja össze a széthulló családot. Aha. Csakhogy itt nyoma sincs ennek: Janka a leggonoszabb és legmanipulatívabb karakter, akit valaha tévéképernyőre vittek. Csak az érdekli, hogy mindenben ő tündököljön, a legmenőbb kocsival, ruhákkal és ékszerekkel persze. Szerinte ugyanis Attila számára már nincs visszaút, és semmi értelme annak, hogy megjátssza a tisztességes jófiút, hiszen az életük nagy részét így élték le.

aranyelet_2_werk-e1464873098343-1024x576

A történet elég súlyos szálakkal dolgozik, de ez semmit sem érne a karakterei és a színészei nélkül, akik egytől egyik remek alakítást hoznak. Miklósi Attila szerepében Thuróczy Szabolcsot láthatjuk, akire mintha „ráöntötték” volna ezt a szerepet: hiteles a játéka és nem utolsósorban ő a kapocs az Aranyélet és a nézők között. A sorozat legnagyobb erénye az, hogy mer magyar lenni, hogy korhű, és olyan elemekkel operál, amelyek a magyar valóságot mutatják be, mindenféle mellébeszélés nélkül. Attila karaktere látszólag jellemben nem fejlődik sehová, ugyanabban a helyben toporog és ismételgeti, hogy ő jó fej akar lenni és elege van a tisztességtelenségből. És itt ugrik a majom a vízbe, jobban mondva a kőkemény valóságba: mindenki tisztességes akar lenni, mindenki a jót akarja választani, de van, amikor nem megy. Van, amikor be kell surranni bizonyos kiskapukon, kijátszva a törvényt, mert másképp nem megy, és van, hogy nincs más esélyed az életben maradásra. Thuróczy karaktere nélkülözhetetlen elem, és biztos vagyok benne, hogy voltak családapák, férfiak, akik hátradőltek a székükben és elméláztak egy pillanatra, hisz Attila története sok más emberé is egyben: azoké, akik megelégednek, akik behódolnak, egy helyben toporognak, nem akarnak nyitni vagy változni, és a saját nyomorúságukat sajnálják minden percben, de nincs elég motivációjuk arra, hogy kitörjenek. Ez így elég kemény, de a sorozat ki meri mondani, meg meri mutatni, és pontosan ebben rejlik a legnagyobb erénye: biztosan mindenki számára akad egy-egy cselekményszál, ami megragadja, hiszen ez most nem egy külföldi sorozat, a külföldiek problémáival vagy drámájával, ez magyar, a magyarok drámáival.

Számomra az volt az egyik legjobb élmény, hogy a poénok azonnal átjöttek, hisz tudtam, hogy a saját kontextusukban vannak, nem kellett azon gondolkoznom, hogy miként is jönne ki ez angolul és hogyan birkóztak meg vele a fordítók. Kedvenc jelenetem az, amikor Attila és Janka egy kis étteremben vannak, ahol egy tipikus „esküvős zenész” játszott a háttérben. Egy adott ponton mindenki a táncparketten, kissé illuminált állapotban, itallal a kézben, táncikálva, teli torokból kezdte énekelni Balázs Fecó Homok a szélben című szerzeményét. Ez a jelenet annyira hiteles volt, hogy eszembe juttatott minden családi bulit apámékkal, ahol a régmúlt slágereket mindenki teljes átéléssel énekelte.

Ezzel szemben szerintem aki a fél bagázst elküldi aludni, az Ónodi Eszter, aki Jankát játssza. A karaktere végtelenül rosszindulatú és manipulatív, és szerintem le az összes kalapokkal az előtt, aki egy ilyen karaktert ennyire valóságosan életre tud kelteni. Az egyetlen probléma talán azzal van, hogy az Aranyélet kevés próbát tesz arra, hogy Janka karakterét egy kicsit pozitívabb irányba billentse. Vannak rá próbálkozások, de ezek csak ilyen apró jelenetekben nyilvánulnak meg, például érzékeltetik, hogy az anyai ösztönök benne is megvannak, de másképp nyilvánulnak meg nála, mint ahogy azt normál esetben elvárnánk. Vannak visszaemlékezések, apró jelenetek Mirával és Márkkal, ahol kap egy kicsi pozitív jelleget a karaktere, de ez összességében szerintem még nem elég ahhoz, hogy meg tudjuk érteni Janka motivációit. Ónodi Eszter azt nyilatkozta egy interjúban, hogy neki kell megtalálnia a karakter belső igazságát és úgy kell játszania, tehát nem tehet különbséget, még akkor sem, ha Janka tettei teljesen ellenkeznek a saját elveivel. Én sokszor jókat nevettem a gonoszkodásain és azon, hogy miket képes hidegvérrel véghezvinni, de azért valljuk be, egy ilyen személyiséget nem sokáig tudnánk megtűrni magunk mellett a való életben, bár tény, hogy ő is egy olyan karakter, akiből akad bőven a társadalomban. Az Aranyélet készítőinek Jankával lesz a legtöbb dolguk a jövőben, hisz bőven van mit megmagyarázniuk vele kapcsolatban.

aranyelet-onodi-eszter

A fiatalságot képviselik a gyerekek, az idősebbik, Márk és a lánytestvére, Mira. Olasz Renátó és Döbrösi Laura formálják meg a két karaktert, az előbbi kifejezetten jól és valósághűen, nekem azonban Laurával szemben vannak fenntartásaim. Nem igazán hallottam róla negatív kommenteket, de nekem valamiért nem jön át a játéka. Mira ártatlan, kis szelíd jelleme abszolút passzol a színésznőhöz, de vannak kifejezetten drámai jelenetek, ahol konkrétan minden széthullik a verbális szócsaták közepette, valahogy nem érzem a Mirából áradó feszültséget, aki éppen most jön rá, hogy kábé az egész élete egy hazugság, és a szülei bűnözők. De ettől eltekintve hiteles képet kapunk arról, hogy mi történik a felnőttekkel, akik belekeveredtek a bűnözés világába, és mi a fiatalokkal. Márk és Mira könnyen megtörhető lelkek, hiszen nem láttak még annyi rosszat a világból, és amint megtapasztalták, hogy milyen is, elkezdik tönkretenni magukat, saját válogatott módjaikon.

A Miklósi család teljesen széthullani látszik, a szereplők pedig folyamatosan rombolják az őket körülvevő teret, de éppen ez az, ami összetartja őket. A második évad sokkal súlyosabb konfliktusokkal bír, mindennek nő a tétje, és már semmi sem gyerekjáték. A családot a végén már semmi egyéb nem tartja össze, minthogy egyszerre és nagyjából ugyanolyan mélyen benne vannak a süllyesztőben.

Mindent összegezve, az Aranyéletet mindenképpen látni kell, hiszen hatalmas kaput tört át a magyar sorozatgyártás terén. Izgalmas sztori, remek színészek, olyan történetek és sorsok, amelyek a mieink, amelyekből tanulhatunk és amelyek nem szégyellik megmutatni a kőkemény valóságot.