Képzeljük el, hogy egy Oscar-díjas rendező helyi segítséggel lehetőséget biztosít bárkinek, hogy profi körülmények között amatőr filmet forgasson. Ezalatt több helyszínes, szakszerűen bevilágított stúdiót és felszerelést értek. Mégsem a nagyszerű műalkotá­sok létrehozása a cél, hanem hogy azok is felfedezhessék a kreatív oldalukat, akik eddig nem tudták, hogy nekik is van olyan.

Az Egy makulátlan elme örök ragyogása című film rendezője leginkább álomszerű képi világáról ismert, de rendezett már videóklipet a Daft Punknak vagy Björknek is. Az idei Tiffre számos filmje mellett elhozta az Amatőr Filmüzemet is, hogy a kolozsvári közönség is kiélhesse alkotói ambícióit.

A játékszabályok egyszerűek: 8–12 fős csapatokban lehet jelentkezni (vagy akár egyedül is), hogy három órára az uralmatok alá hajtsátok a stúdiót. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A „játék” két részből áll: először összeül az alkotócsapat: meghatározzák a műfajt, kitalálnak egy címet, leosztják a feladatokat és scriptet írnak. Fontos, hogy közös brainstormingból szülessen az ötlet, a résztevők nem hozhatnak kész terveket. Azután ismét másfél órájuk van leforgatni a filmet.

A stúdióban több külső és belső díszletet állítottak fel. Van például átlagos lakás konyhával, hálószobával és nappalival, kávézó és terasz, de jellemzően romániai díszletet is kapunk. Kommunista folyosót, ócskapiacot vagy akár Electric Castle-t. Külső és belső terek használatához kapunk vonatfülkét, amelynek ablakából a helyi tájra látunk rá – ezt lehet gyorsítani, lassítani vagy éjszakairól nappalira váltani. Ehhez tartozik még egy makett is, amelyen ha megfelelő helyre állítjuk a kamerát, a vonat külső képét kaphatjuk. Ehhez hasonlóan még egy 1300-as Daciát is kapunk, amely a stúdió egyik legnépszerűbb részének tűnt a körbevezetésen. Egyszerre általános, hogy minél többféle sztorira adjon lehetőséget, helyi, hogy kulturálisan illeszkedjen a mi történeteinkhez, és változtatható, hogy még több lehetőséget teremtsen, ne akadályozza a kreatív munkát.

A projekt helyi segítséggel jött létre, de Gondry szabadsága átjárja a helyet, hiszen az, hogy műalkotás szülessen, nagyon ritka, és a rendező nem is azért hozta létre a projektet. Őt a történetek érdeklik, és az, hogy teret engedjen a kreativitásnak. Elmondása szerint ez nem olyan, mint a Disney Park, ahol a szülők mosolyognak a képeken, közben meg borzasztóan unják, hanem a felnőtt, komoly munkával rendelkező korosztály is legalább annyira jól érezheti magát, mint a gyerekeik. A cél, hogy demokratikusan szülessen meg az alkotás, ezért például kinevezett rendező sincs. Nincs verseny, ugyanis Gondry azt is ellenzi, illetve pisztoly sincs a kellékek között.

Az Amatőr Filmüzem május 31-től július 31-ig működik a Lomb utcai Kreatív Iparágak Kiválósági Központjában. A részvétel bárki számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Michel Gondry projektje többek között már Cannes-ban, Párizsban, Moszkvában is megfordult, Kolozsvárra az idei Tiff részeként érkezett.

 

Hozzászólások