„Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért” hangzik el a Mi vagyunk a Grund! című betétdal soraiban. Május 29-én erre a zenére készülődve, futkorászva, torkom szakadtából énekelve öltöttem magamra legszebb ruhámat. Cipőimet probálgatva, csillogó szemmel néztem a tükörbe, örvendezve, hogy ma végre én is megtekinthetem a Magyarországról érkezett Vígszínház A Pál utcai fiúk című előadását. Emlékszem, fél évvel ezelőtt még nem hittem volna, hogy egyszer számomra is megadatik ez a lehetőség és szemtanúja lehetek a már oly, régóta követett színdarabnak. Amint megjelentek a jegyek lecsapva rájuk rendeltem, anyukám csak nevetve nézett. Számolgattam a napokat, hónapokat, perceket mindaddig, amíg elérkezett.

A színház előtt görcsbe rándult gyomorral vártuk, hogy beengedjenek. 10 perces késéssel kinyitották az ajtókat, majd emberek sokasága özönlött be a kicsiny helyiségbe. Harmadik sorba szólt a helyem, ami a legjobb döntés volt, hiszen mindent pont jól láthattam. Nagy csend, sötétség, néhány hangos lélegzetvétel. „Itt vannak” súgom legnagyobb izgalommal. Felkapcsolódnak a fények, és a színpadon berendezett osztályterem, ahol a grund tagjai nagy fecsegésbe kezdenek. Vicces, zenés volt az első pár perc, ahol a színészeket megcsodálva állapítottam meg: ezek élőben is szépek. Egy percnyi csodálkozás után ráeszméltem, hogy éppen az egyik kedvenc zeném veszi kezdetét, az Eistand tesó, amit a gonosz Pásztorok énekelnek. „Eistand tesó, az van amit akarok” – üvöltöm a színészekkel együtt, aztán hatalmas tapsvihar.

A történet a közismert regény alapján folytatódótt. A Pál utcai grundon délutánonként kisdiá­kok játszanak, amikor hírét veszik, hogy a Füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra, Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik, de az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja is, a lázasan fekvő Nemecsek kiszökik betegágyából, és bátran veszi ki részét a harcból. Ő is hozzájárul a Pál utcaiak győzelméhez, de nem sokáig örülhet új főhadnagyi rangjának, mert a fürdés miatt tüdőgyulladást kap, és meghal.

Hosszú hónapokig gyakoroltuk a dalokat, hogy majd mindent tökéletesen énekelhessünk a színészekkel együtt. Az előadás telis-tele volt gyönyörű, megrendítő jelenetekkel, amelyek közül talán a kis Nemecsek halála volt a legszomorúbb. A háború után Boka segíti Nemecseket haza, aki a láztól képzelődik, majd gyönyörű duett veszi kezdetét. A zene akaratom ellenére könnyeket csalt a szemembe, megható és szívmelengető dallamokat hallhatott a közönség. Az előadásban már sokszor elénekelt Mi vagyunk a Grund című dalt a darab végén közösen énekeltük el a színészekkel. Csodálatos, megmagyarázhatatlan érzelmek kerítettek hatalmába, a színészek arcát kajtattam, mepillantva Medveczky Balázst, aki Csele karakterét játszotta. Arcán lágy mosoly jelent meg látva, hogy mennyien csatlakoztuk a közös énekléshez. Tovább keresgélve Vecsei H. Miklós arcán állapodott meg szemem, aki Nemecseket játszotta. Szeme könnyesen tükrözte boldogságát, egyfajta jutalom volt ez nemcsak neki, hanem Nemecseknek is egyaránt. A megható pillanat megérintette a nézőket, mögöttem halk szortyogások hallatszottak, nedves arcomat törölgetve, örömkönnyeket hullajtottam felsőmre. Körülbelül ötperces tapsvihar után piros tenyeremet kezdtem vizslatni. A színdarab ­végén fényképezkedhettünk, beszélgethettünk kedvenceinkkel. A napot kellemes esti sétával zártuk barátaimmal, akikkel biztos, hogy még egy hét után is erről fogunk beszélni, ugyanolyan izgalommal, akárcsak az előadás napján.

FacebookApiException thrown

REST API is deprecated for versions v2.1 and higher (12)