A VIBE Fesztivál Epic Music Battle Instagramos versenyén közel százezren szavaztak erdélyi, céltudatos zenekarokra és DJ-k-re, hogy kedvenceiket eljutassák a fesztiválra. A rendezvény dátuma mindeddig nem változott, de a járványhelyzetre való tekintettel és a biztonság kedvéért, a szervezők egy B tervel is készülnek.

Epic Music Battle: az erdélyi zenekarok és DJ-k tehetségkutatója
,,Bár az Epic Music Battle-t már harmadik éve szervezzük, idén mindennél nagyobb hangsúlyt fektettünk rá, hiszen mindenki az online felületeinket figyeli. Az a fontos, hogy minél többen kövessék az új zenekarokat, mert a fesztivál egyik célja felkutatni és felkarolni az induló, tehetséges művészeket. A versenyt úgy kell elképzelni, mint egy foci világbajnokság kieséses szakaszát: a résztvevők párharcokban versenyeznek, értelemszerűen az jut tovább, aki a legtöbb szavazatot kapta a VIBE Instagram oldalának követőitől. A végén egy zenekar jut nagyszínpadra, három kisszínpadra, négy DJ a Blue Arenába és négy a Black Boxba.” – számolt be az Epic Music Battle projektmenedzsere, Lázár Beáta. Az Epic Music Battle-t idén is a Kplusz program támogatja.

A döntő nyertesei:

  • A leginkább techno és house műfajban mozgó Black Boxos fellépők: Kolozs megyéből Chris Low és Kolumban, a székelyudvarhelyi Hang Fall, a szovátai Kakukkfű.
  • Az EDM (electronic dance music) és DnB (drum and bass) kategóriában játszó lemezlovasok közül biztosan fellépnek a Blue Arénában: Dj Toni és a BRN-NRB páros, a kézdivásárhelyi Beatpumperz, a Szilágy megyei 5HA5H.
  • A nyertes zenekarok között van: a rock and roll és thrash metál stílust játszó, kolozsvári tinizenekar, a 3AD, a borszéki indie-folkos Kalandor, az elektronikus rockzenét játszó Phrenia és a  sepsiszentgyörgyi House of Pioneers.

GRATULÁLUNK!

 

Amivel TE készülhetsz: Tervezd meg a fesztiválszetted!
A feladatod: újrahasznosított ruhákból vagy anyagokból elkészíteni egy fesztivál-öltözetet. A pályamunkákat április 30-ig várja a VIBE Fashion Corner csapata. Itt lehet jelentkezni: https://www.vibefestival.ro/fashion

Ha az Instagram az új Facebook, akkor a TikTok az új Instagram? A VIBE keresi a TikTok arcait, olyan személyeket, akik a fesztivál új, csak TikTok-ra készülő videóiban szerepelnének. Egy videót kell készíteni a #homevibes kulcsszóval és feltölteni a https://www.vibefestival.ro/tiktok oldalra.

Mi lesz veled, VIBE?
,,Természetesen nem tőlünk függ az, hogy júliusban lehet-e majd fesztivált szervezni vagy sem.
Mi úgy tervezzük, hiszen ez a VIBE eredeti dátuma már negyedik éve, de ha a körülmények nem engedik meg, készülünk már egy B tervvel, és amennyiben szükséges, értesítünk mindenkit. Addig is, arra buzdítjuk a fesztiválozókat, hogy maradjanak otthon. Mi is otthonainkból szervezzük tovább a fesztivált: most a hálószobánk és a teraszunk a fesztiválhelyszín, a laptop a DJ-pult, a tévé pedig a nagyszínpad. Csatlakoztunk a Maradj Otthon! fesztiválhoz és hamarosan saját tartalmakat is gyártunk a fesztiválozóknak, hogy könnyítsük a karantén időszakot!” – nyilatkozta Rés Konrád Gergely, főszervező.

–áll a VIBE fesztivál szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Hozzászólások