BeaMegARendőrök

Pár hete ellopták a pénztárcámat. Hiába vettem szinte azonnal észre a lopást, már semmit sem tehettem. Az ezután következő pár óra, igazi féléves kurzus tananyagával ért fel. A tanulmányaim folyamán felmerülő kérdések hasonlóak voltak: Hogyan kell letiltani a bankkártyát? Mit kell tenni, ha fél órája csak a robot válaszol a bank részéről? Kinek kell bejelenteni, hogy hivatalos okmányok nélkül maradtam? Egyáltalán hogyan igazolom magam, hogyha nincs személyim, sem más iratom? És még sok más. Sorra választ kaptam mindenre. De kemény tanagyag volt – a vizsga eredményére még várok.

Első pár perc kapkodás után, felsőbb tanácsra, a rendőrséghez fordultam. Azt mondták, ha segíteni nem is tudnak, legalább kapok egy papírt, amivel majd ingyenesen igényelhetek új iratokat. Csakhogy a lopás helyszínéhez legközelebb eső rendőrőrsön sajnos nem tudtak fogadni, mivel a buszon történt, az eset nem az ő hatáskörük (háromszor is elmondtam, hogy éppen szálltam le, tehát értelmezhető úgyis, hogy a buszmegállóban loptak meg), keressem fel a városi rendőrséget. Gyors akartam, lenni, hátha enyhíthető a baj. Azonnal indultam a város másik végén lévő épületbe. Ott, némi várakozás után közölték, hogy sajnos a kolléga nem tud fogadni, mert KÖLTÖZTETI AZ IRODÁJÁT, jöjjek vissza holnap reggel. Rendben. Ők tudják. Másnap reggel: legyek szíves ott hagyni a telefonszámomat, mert sajnos olyan sokan várnak, hogy engem már egy későbbi időpontban tudnak csak fogadni. Majd hívnak. Rendben. Ők tudják.Délután öt körül hív a „domnu”, hogy esetleg bemehetnék most, vagy akkor másnap délelőtt. Választhatok, köszönöm a kedvességüket.

Nem akarok véresen felháborodott lenni, nem is igazán tudok sokáig mérgelődni. Igazából nem ítélkezhetem, nem tudom, milyen probléma miatt csúszott ilyen sokat az ügy bejelentése, megtörténhet, hogy éppen drogdílereket kapcsoltak le, azért nem értek rá velem foglalkozni. Igazából, minden rendszernek vannak hibái, és amíg nem tudom én a sajátomat jobban csinálni, nem küldhetek kínpadra senkit. Csak egyetlenegy kérdés ragadt bennem, amit nem tudok kitörölni. Ha valami igazán komoly baj történik, ne adj’ Isten valakinek az élete kerül veszélybe, akkor is haza küldenek? Majd biztos az idő segít megoldani, ha ellopják a gyermekem, kirabolnak, meggyilkolnak, bedrogoznak és eladják a szerveim.

A papírt pár nap múlva megkaptam. Szükség is volt rá, legalább igazolhattam magam a buszon, és megbüntethettek, mert nem tudtam, hogy lejárt a bérletem. Ami a pénztárcámban volt. Amit elloptak. A buszon.

Hozzászólások