Önmegörökítés képben vagy szóban (?)

Selfie jelentése: önmagunk fényképezése, jellemzően okostelefonnal, vagy webkamerával, kifejezetten a közösségi oldalakra való feltöltés céljából. E becses kifejezés elnyerte az év angol szava díjat, így hát vigyáznunk kell, milyen kontextusban emlegetjük, hiszen már koronát tettek a fejére.

Nyilvánvaló, hogy valahogyan ki kell élnünk a nárcisztikus hajlamainkat, és önmagunk fényképezése a tökéletes eszköz ennek érdekében. Mégis vannak olyanok, akik a selfiek látványától szánalmat éreznek embertársaik iránt. Miért van ez? Önmagunk mutogatása a civilizációnk részévé vált, de az állandó tükrös képek, és a folyamatosan lájkelismerésre vágyó tizenévesek kettőssége taszító jelleggel hat bizonyos emberekre.

Világunk három fontos elemre épül: jó, rossz, és kreativitás. Egyesek ide sorolják még a süket dumát is. Részletkérdés. A selfizésben az első kettő megvan, de az elménket megmozgató, lelkünkig hatoló kreatívkodást a tündöklő okostelefonok árnyékába száműzi. És ez baj. Egyesek szerint azért ennyire elterjedt ez a jelenség, mert maradandó, megörökíthetünk egy pillanatot önmagunkból. Lássuk csak mit jelent valójában ez a szó.  Szerintem valami, aminek az értéke állandó, ami ellenáll az evolúciónak, a spekulációnak, ellenáll a zajnak, a tömegnek, a csendnek és  a magánynak. Független és elpusztíthatatlan. Na kérem, valóban ennyit érnek ezek a fotók?

Hatalmas épületek mellett sétálok el, és apró homokvárak mellett állok meg bámészkodni. Éltem már meg mások által nagynak ítélt pillanatokat. Egy hatalmas emlékművet csodálni, látni, hogy mindenki meghajol a történelem súlya alatt, az évszázadok lenyomatának hódolva. És én csak nézem, színlelve az érdeklődést, és a képzeletem kalandozik, felidézve annak a nőnek az arcát, aki sírva jött velem szemben az utcán. Emlékszem rá, elegáns ruhát viselt, barna kalapot, kezében két szatyrot tartott. Rohant. Már amennyire a cipője engedte. És potyogtak a könnyei. Megakartam szólítani, hogy mi baja, de aztán ráeszméltem, hogy ez a világ nem ilyen. Nem ismerem. És hagytam továbbszaladni. Vajon egy kétszáz lájkot kapott selfie ér ennyit, mint egy maradandó emlék? Kétlem. Mennyivel érdekesebb lenne, ha az emberek hirtelen selfierkákat kezdenének készíteni, és amikor éppen elkapja őket a vágy egy semmitmondó fotó készítésére, elkezdenének írni. Önmagukról, érzéseikről, mindenről ami abban a pillanatban körülveszi őket. És a végére a Facebook megtelne értelmetlen zagyvaságokkal, versikékkel és helyesírási hibákkal, de mindemellett tartalmazna egy dolgot, ami a selfieben sosem lesz meg: őszinteséget. Ugyanis  ezer lájkvadász mosoly sem lehet annyira igazi, mint egyetlen mondat ami a lélek mélyéből fakad.