a magyar nyelv szépségei

Amíg egy kis közösségben mozgunk, azt gondolhatjuk, hogy a beszédünk stílusa és az általunk használt szavak teljesen természetesek. Nem tűnnek fel a furcsaságok, sőt bele sem gondolunk abba, hogy néhány kifejezés vagy szó mások számára mennyire különleges, esetleg vicces lehet. Aztán amint elkerülünk egy nagyobb városba, és elkezdünk többféle emberrel ismerkedni, rájövünk, hogy a magyar nyelv bizony számos érdekes és furcsa szóval rendelkezik, sőt talán arra is rádöbbenünk, hogy egy leheletnyi tájszólásunk is van.

Kolozsváron a rengetegféle ember között hamar rájöttem, hogy sokszor indokolatlanul erősen hangsúlyozom a szavakat, de az én beszédemhez és szóhasználatomhoz képest találkoztam már egészen különös esetekkel is. Gondolta volna valaki, hogy egyes helyeken a lányoknak van pucájuk? Egy kedves sepsiszentgyörgyi ismerősömtől hallottam, hogy feléjük nem a fiúk rendelkeznek pucával, hanem a lányok. Egy másik barátnőm egy kanta meggyel kínált. Ráncoltam a szemöldököm néhány másodpercig, mire rájött, hogy fogalmam sincs mi az a kanta. Végül kiderült, hogy egyes falvakban, köztük Létán előszeretettel használják a kanta szót a befőttes üveg helyett. De ha már a befőttes üvegről beszélünk, megemlíteném, hogy én egészen odavagyok a hecserlilekvárért, amit sok helyen csak csipkeízként emlegetnek, a csipkebogyóból kiindulva. A legalapvetőbb példa azonban minden bizonnyal a padlizsánkrém, avagy a vineta. Ezt a szót kivétel nélkül minden erdélyi ember ismeri és használja is, de ha a határon túl, Magyarországon ejtjük ki, biztosan kapunk néhány értetlenkedő pillantást.

Rendkívül érdekes, szép nyelvvel rendelkezünk. A magyar nyelv folyton változik, egyes szavak eltűnnek, mások megjelennek, és bármikor találkozhatunk egy olyan kifejezéssel, amelyet korábban nem ismertünk, de egyes helyeken rengetegen használnak. Ezek a különlegességek vagy akár furcsaságok varázsolják a nyelvet színessé. Kosztolányi Dezső szavaival élve: „Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki.”

fotó:unsplash-logoPatrick Tomasso

Hozzászólások