Így ünneplik a szilvesztert a nagyvilágban

 

Szilveszterkor mindenki ünnepel. Számba veszik az elmúlt év történéseit, fogadalmakat tesznek az új évre, amiket persze aztán megszegnek, de milyen jó arra gondolni, hogy a következő év jobb, tartalmasabb, izgalmasabb lesz. Szórakoznak, isznak, újévi sms-eket küldözgetnek, petárdáznak, tűzijátékot néznek, visszaszámolnak éjfélkor, megint isznak, majd felkelnek másnaposan, és folytatják mindennapi életüket. Legtöbbünknek így telik a szilveszter. Vagy ott a másik kategória, azok, aki a tévé előtt búcsúztatják az évet, nem kerítve neki hatalmas feneket. Így vagy úgy, eltelik ez az este. De el tudnád képzelni, hogy újévkor kidobd az ablakon régi mosógépedet vagy egy üres bőrönddel szaladgálj a lakásod körül, esetleg hamudarabok úszkáljanak az újévi pezsgődben? Van, ahol ezek természetes dolognak számítanak…

 

Oroszországban papírra vetik kívánságaikat, elégetik és az italukba szórják, amit meg kell igyanak, míg az óra 00:01-et üt.

Panamában papírmasé szobrokat állítanak a házak elé, amelyeket szilveszterkor meggyújtanak, abban reménykedve, hogy az illetőt kevesebbet látják következő évben. A szobrok gyakran ábrázolnak politikusokat, sztárokat, közéleti személyeket.

Mexikóban üres bőrönddel szokás megkerülni a házat, hogy a következő év sok utazást, kalandot hozzon magával.

Spanyolországban az éjfélkor történő tizenkét harangkongás mindegyikében meg kell enni egy szőlőszemet, ami könnyűnek tűnhet ugyan, de a nagyranőtt spanyol szőlőszemek gondoskodnak róla, hogy ne legyen az.

Olaszországban az ünnepi lomtalanítást újévkor végzik, az ablakon dobják ki a felesleges kacatokat.

szokasok kep

Bulgáriában éjfélkor lekapcsolják a villanyokat, teret adva az újévi csókoknak. Ezután tortát vágnak fel, és aki a tortaszeletében pénzérmét talál, az a következő évben bőségre számíthat.

Japánban a harangok 108-at kongnak, a bűnöket jelképezve, amelyeket így akarnak elűzni. Úgy tartják, hogy 6 főbűn van, mindegyiknek 18 árnyalata.

Kubában edényeket töltenek meg vízzel, amelyeket éjfélkor kiöntenek az ablakon, sima lefolyású évet kívánva ezzel.

Nagy-Britanniában mindenki a Jools Holland sorozatát nézni, 11-kor kezdik sugározni a helyi adók, a BBC 2-n állandó műsor.

Dél-Afrikában is a lomtalanításban hisznek, gyakran nagyobb darabokat, szekrényeket, háztartási gépeket is kidobnak az ablakon, meggyűjtve ezzel a rendőrök, kórházak baját.

Míg máshol szilvesztert ünnepelnek, Törökországban ilyenkor díszítenek fenyőt, gyújtanak adventi gyertyát és ekkor érkezik a Télapó is.

Ausztráliában zajkeltéssel búcsúznak az évtől. Zajosabbnál zajosabb tárgyakkal mennek ki az utcára, ahol órákig hangoskodnak.

Ecuadorban a fehérneműkre esküsznek. Aki szerelmet szeretne következő évre, az pirosat, aki pedig gazdagságra vágyik, az sárgát kell viseljen.

Peruban ökölharcot vívnak újévkor, aztán tiszta lappal kezdik az új évet.

szokasok kep 2

Brazíliában fehér ruhában mennek ki a partra, majd éjfélkor átugranak a hét napjait szimbolizáló hét hullámot. Yemanja, a tenger istennője előtt tisztelegnek, ékszereket bocsátanak neki vízre kis hajókban.

Ha megtetszett valamelyik szokás, ne habozz. Idén már nem valószínű, de a következő szilvesztert töltheted másik országban, előre felkészülve a zajokra, repülő szekrényekre vagy addig akár megformázhatsz egy papírmasé szobrot is.

 

Hozzászólások