A Slam Poetry Erdély Experijam címmel rendezte meg évadnyitó estjét a nem rég nyílt Zug.zone-ban péntek este. Habár kísérleti produkcióra hívták a slam-imádókat és slam-gyalázókat egyaránt, a többség véleménye szerint sikeresnek bizonyult ez a kísérlet. Mi az hogy! Úgy tűnt a közönségnek is jobban tetszett így, hogy zenére nyomták a fiúk, mi meg bólogattunk ritmusra, dülöngéltünk, sőt, még buliztunk is.

10420769_555573704575019_3132275812183428117_n

A slammerek, név szerint: André Ferenc, Horváth Benji, Keresztesi Dávid, Márkus András, Morar Robi és Vass Ákos, – gondolom mindegyikük neve legalább ismerős, és nem nekem kell elmondanom, kik ők -, ahogy ígérték, elámították a közönséget. Volt szó Kolozsvárról, aktuálpolitikai kérdésekről országhatáron innen és túl, társadalmi problémákról, mély érzelmekről, lételemzésről, irodalomról, az életről, halálról, fűről, fáról, egy zöld traktorról; szóval minden ilyesmiről, de úgy, hogy nem lehetett nem csüggeni a szavaikon, és minden húsz-huszonöt másodpercben belegondolni, hogy: né, megint igaza van! A jam-et Halmen József, Bajusz Károly és Enyed Gábor produkálta, és csak fokozta a hatást „Esztr vizsuálja”, ami a háttérben volt vetítve. Voltak szövegek, amelyek dalokra hasonlítottak, refrénnel, meg minden, így a nézők is be tudtak kapcsolódni, ha kedvük támadt, és hogy ne támadt volna. Ha verseny, vagy közönség kedvencét kellett volna szavazni, akkor szerintem Keresztesi Dávid és Horváth Benji lettek volna azok, legalábbis a legnagyobb tapsot ők kapták.

 

Összességében nagyon magasra állította az új évad mércéjét ezzel a produkcióval a Slam Poetry Erdély, és megint itt van egy újabb bizonyítéka annak, hogy ők tesznek valamit. Mondják, szépen, vagy csúnyán, olykor kiabálva vagy lazán, szemrehányóan, ironikusan, megdöbbentően, zenei ritmusra vagy anélkül, halkan, hangosan, de mindenképp őszintén, hogy vedd észre te is, mi folyik itt; csak kicsit nyisd ki a szemed, és lépj ki ebből a sötétből. Ők tesznek valamit! „Én teszek valamit, te teszel valamit, ő tesz valamit.” (Keresztesi Dávid) Mi? És ahogy a közönség skandálta együtt: Teszünk valamit! Ugye?

 

Fotók: Banga Előd

Hozzászólások