A Fucktúra tarolt

A györgyfalvi negyed végén levő tömbházak lakói nem igazán aludtak csütörtök éjjel. Vuvuzellától elkezdve dobokig minden féle szurkolóeszközt felcipeltek a diáknaposok. Olyan volt, mintha Bajnokok Ligája meccset rendeztek volna, a különbség csak annyi, hogy két tábor zászlaja helyett 51 féle lengett a magasban. Nos, ezt kár lett volna kihagyni.

Lányok oléééé! Lányok oléééé! Lányok olééé, olééé, olééé! Ez volt a legáltalánosabb csatakiáltás, de szerencsére minden csapatnév után odabiggyeszthető az OLÉÉ. És a különböző népdal szerű alkotások is diáknapossá váltak csütörtök estére. Ilyen például az Utcára nyílik a kocsma ajtó/Kihallatszik belőle a HAJRÁ KÁPÁSOK (vagy bármelyik más csapat neve). A szurkolás megy ezerrel, a foci itt-ott kevésbé, de ez lényegtelen. A diáknapok egyik legnagyobb eseménye, mindenképpen a lányfoci marad. Hajcibálás, eszeveszett rohangálás a labda után, Messihez illő megoldások a csajok részéről, bármi elképzelhető. Még nyakkendőt és inget magára öltő diáknapossal is találkoztunk, a Wattafák-os lányok edzőjének személyében. Egyes csapatoknál halál komoly a küzdelem. Már-már vérre megy a játék, még akkor is, ha ennek szó szerint játéknak kellene lennie. Végül nyert a Fucktúra, a lányok éjszakába nyúlóan kergették a lasztit.

Már az odautazáskor hangos és tömött volt a 25-ös. Hát még akkor milyen dal-orkán uralkodott, amikor a hazafele tartott a diáknapos banda. Videó itt:




Hozzászólások