A bérlet ára a gumicsizmát nem tartalmazza.

Egyszerre mainstream és alternatív – így hirdeti magát a Double Rise fesztivál, amelyet Torockón rendeztek meg június 27-30. között. Összeművészeti fesztivál révén színház, slam poetry, folkprogramok is várták a résztvevőket. Engem leginkább a koncertek fogtak meg. A bérlet ára a gumicsizmát nem tartalmazta. Legutoljára két éve vettem részt a fesztiválon, az volt a legelső. Arra számítottam, hogy sikerül kinőni a gyerekbetegségeket – én kis naiv.

DB-13

Torockóra kidöcögni már szinte olyan, mintha hazajönnék: a Székelykő még mindig a helyén van és csodaszép. Idén a fesztivált a falun kívül építették fel, így nem kellett 15-20 perceket sétálni egy-egy helyszín között. De nem voltunk felkészülve arra, ami ott fogadott minket:  mindenki ellensége, a sár.

DB-12Igen, tudtuk, hogy esett és még fog is, a gumicsizmát nem felejtettük otthon, de amekkora dagonya volt, néha kicsit féltem, hogy a magam 150 centijével elkukkanok benne, és mocsári szörnyként élem le hátralévő életem. Végül mégsem történt meg. A legdurvább állapotok a kempingbe vezető ösvényen voltak, így sokan inkább a mellette elterülő kukoricást választották. Erre még a szervezők se voltak felkészülve, néha leszalmáztak itt-ott egy területet, de szerencsétlennek esélye se volt.

36572650_1708025862644266_270835140127621120_n

Fotó: Mátyás Beatrix

De nem csak a sárral volt gond, sok kisebb – esetenként nagyobb probléma ütötte fel a fejét. Első napra még nem érkeztek meg a programfüzetek. Vagy a kempingben a tusolás szerencsejáték volt. Sose tudhattad, hogy az az öt tusolókonténerből épp hány van nyitva, és hogy van-e egyáltalán víz. Ezek után meleg vízről, áramról, urambocsá’ internetről nem is érdeklődtünk.

 

A Gondűző és a Csűr – a fesztiválozók utolsó menedéke. Két fedett, száraz hely, víz- és áramellátásssal, előbbiben még wifi is volt, utóbbiban pedig zene. Ráadásul az árak is zsebbarátak voltak – bár az a fesztivál területén is okénak bizonyult. Viszonyításképp a Gondűzőben egy Hargita 4, a Csűrben 5 lejbe került. A fesztiválon a Grund a dobozos Ciucot 6 lejért értékesítette.

DB-17

A Csűr felső részébe csak cipő nélkül léphettünk be.

 

Napközben a programkínálatra nem panaszkodhatunk. Voltak slam workshopok, az aktívabbaknak lehetőségük volt sportolni is, az Everness életmódudvarban jógázni is lehetett, később füstölők és kis zenélgetés biztosította a hangulatot és még valami ingyenes tájmasszázsról is hallottam, de színházat is látogathattak.  Benéztünk mi is kettőre, teltházasak voltak. Láttuk a gyergyói Figura előadását, a Drognaplót, amelyet Faragó Zénó rendezett, és Fodor Alain Leonárd adott elő Kubiszyn Viktor kötete alapján, illetve a nagyváradi Szigligeti Színház Bányavirág előadását Hunyadi István rendezésében. Bár ennél különbözőbb előadásokat nem is láthattunk volna, mindkettőt szerettük.

DB-15

Fodor Alain Leonárd a Drognapló c. előadásban.

 

A legjobban várt programok okozták a legtöbb fejtörést a számomra: a koncertek időbeosztása. Tavaly is nagy szívfájdalmat okozott, hogy az érettségi miatt esélyem se lenne időben kijutni a Szabó Benedek és a Galaxisok koncertre, és ez idén se változott. Soerii & Poolek első nap du. 5-től szerepelt a programban, szerencsére késett egy órát, így még épp sikerült elkapni. A metálkoncerteket pedig 3:15-re időzítették. Sejtem, hogy ebben a műfajban ez nem számít későnek, de a Double Rise közönségének már talán, főleg ha közben két oldalról (a nagyszínpadról és a hangelegelőről) támadják elektronikus zenével. A kisebb zenekarokat, akiknek a leginkább szüksége lenne a publicitásra, délben léptették fel, ami fesztiválon még korábbinak számít, mint amúgy. Nem meglepő, hogy a 12 órától kezdő Teddy Queen koncertjén tizen ha voltak.

DB-21

Péterfy Bori a színpadon. Fotó: Mátyás Beatrix

Első nap, hattól fellépett a Soerii & Poolek, amely így, nappali fényben kifejezetten abszurd volt, nem is erre találták ki. Próbálták menteni a menthetőt, és megtáncoltatni azt az 50 embert kisebb-nagyobb sikerrel. A végén eljátszották egyetlen feldolgozásukat, Dorinától a Bulit is. Péterfy Bori és a Love Band koncertjére már többen voltak kíváncsiak, akárcsak az Irie Maffiára. Ezek után kisszínpadon éjjel egytől kezdett a Dope Calypso, amely minket a legjobban érdekelt. Rocksztárok a színpadon és azon kívül is. Félmeztelenül nyomják a hidegben, le-fel mászkálnak részegen a színpadról, miközben tönkreteszik a felszerelést. Koncert után pedig darabonként köszönik meg a közönségnek, megosztva velük a backstage-ből hozott piát. Jaj, és a zenéjük is jó.  Közben a nagyszínpadot már átvették a DJ-k, többek között a Superstereo, amely – enyhén fogalmazva – annyira nem fogott meg.

DB-6

Viki és Lóci a Szociálisan érzékeny dal közben.

 

A program csütörtökön volt a legérdekesebb a számunkra, gyakorlatilag négytől kettőig mindenre kíváncsiak voltunk. A Lóci játszik kezdett. Bugis, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki táncolt – bár tudjuk, senki se táncol jobban, mint Lóci. Ráadásul egy lányt sikerült felhívni a színpadra – ezelőtt már próbálkoztak vele zenekarok, de nem ment -, akivel elénekelték a Szociálisan érzékeny dal c. duettet. Viki a szöveget is tudta és a hangja se volt rossz. És ezután jött az eső, a nagy, az igazi. Ki-ki egy-egy sátor alatt húzta meg magát, miközben a Carbonfoolsnak kellett volna játszania a nagyszínpadon. Mikor már úgy tűnt, hogy elállt az eső, bekészült a zenekar, majd újra elkezdett esni és újra és újra. Maroknyi, de annál kitartóbb közönsége van a Carbonfoolsnak, akik a rossz idő ellenére is kitartottak. De a zenekar se sajnálta az energiát, az énekes Fóris-Ferenczi Gábor a sok színpad szélén ugra-bugrálástól maga is megázott.

DB-10

Esőben is játszik a Carbonfools.

 

Utána jött a Hiperkarma. Imádom a dalaikat, de most olyan gyors tempóban játszották, hogy egyet-egyet csak a közepén vagy a refrénnél ismertem fel. Az énekes Bérczesi Robi dalok közötti felkonfjaitól és a közönségből bedobott játékbabától szintén nem éreztem magam jobban. Utánuk következett a Brains, ami nem rossz, de nem is szívem csücske, ellentétben az Elefánttal, akik utánuk léptek fel, de ők már a kisszínpadon játszottak – nem tudom, miért.

DB-11

Hiperkarma koncert

 

Másnap már kevesebb fellépő érdekelt. Kicsit megtáncoltatott a Funkorporation, már amennyire a kisszínpad előtti dagonya engedte. Utána már csak a Bohemian Betyárst vártam, és nem hiába. A fiúk a színpadon mintha nem is emberek lennének, úgy nyomják. Idén már a harmadik koncertjükre mentem el, de mindig úgy játszanak, mintha életük legjobb koncertjét adnák. A végére tényleg elszabadult a buli. Beszaladtak az előttük fellépő Middlemist Red és Mary Popkids zenekar tagjai, Szűcz Levente beugrott pogózni a közönségbe, Palágyi Máté megmászta mezítláb a színpadot tartó oszlopot, úgy kellett utánavinni a mikrofonkábelt. Eszméletlen az az életszeretet és derű, ami benne/bennük van. A Lovasi-koncert is jól sikerült, meglepően energikus volt Bandi bácsi, még olyat is hallottam, hogy valaki elsírta magát a Hang és fény c. szám alatt. Valahogy rávettem magam, és megnéztem a 3:15-kor kezdődő Apey & the Pea metálzenekart is, mivel már nagyon régóta szerettem volna, de eddig nem jött össze. Bár sok közöm nincs ehhez a stílushoz, mégis élvezhető volt. Közel sem annyira vad és veszélyes, mint amilyen előítéleteim vannak ezzel kapcsolatban. Apey hálás volt mind a 30 embernek, aki elment a koncertjükre.

DB-22

A Funkorporation a Petőfi rádió kisszínpadon. Fotó: Mátyás Beatrix

A szombati koncertek megint nagyon izgalmasnak ígérkeztek, az idő felmelegedett és a sár is kezdett száradni. Különösen a Konyhát vártam, akiknek 3 órától kellett volna játszania a nagyszínpadon. Mikor odaértünk, a színpadon a 30Y hangolt, miközben a Tankcsapda vizuálját tesztetlték. És mi vártunk, voltunk vagy tizen. Magamban ezt a délután három órás kezdést hibáztattam, hogy alig leszünk néhányan – ha eddig nem lenne világos, ez az egyik kedvenc zenekarom. Kb. egy óra után értetlenkedve álltunk, mikor jön egy srác, hogy a Konyha most pakol fel a kisszínpadra. Odamentünk, és tényleg. Elkezdtünk interneten kutakodni hivatalos közlemény után, de nem volt. A zenekartól megtudtuk, hogy épp behangolnak, és kezdenek. Röpke két óra után és egy színpaddal odébb végre tényleg játszott a Konyha a maroknyi közönségnek. A végére egész sokan lettünk, és kikerült a hivatalos oldalra a programváltozás is. Utána jött a Soulwave. Őket régen szerettem, aztán valamiért nem hallgattam már tovább. Most olyan érzést keltett bennem, mintha városnapokon lennék.

DB-23

A várva-várt Konyha. Fotó: Mátyás Beatrix

 

De kárpótolt a 30Y koncert. Még mindig hitelesek, valódiak. Ahányszor alkalmam van elmenni koncertre, megteszem. Különben vicces volt a Tankcsapda és a Quimby hangszerei között egyensúlyozgató zenészeket nézni, miközben leégnek a tűző napon. A dalok között még egy-két megjeyezés is belefért Beck Zoli részéről, aki inkább nem ünnepelné jubiláló számaikkal magukat a színpadon, és megkéri a közönséget, hogy olyan zenészeket ne hallgassanak, akik koncert alatt egy pódiumon állnak, és utána nem jönnek le a közönséghez. Utánuk következett a Quimby és a Tankcsapda, akik a Lukács fél évszázad turné helyszínei közé vették be a Double Rise-t.

A fesztivál utolsó koncertjét az AWS adta a kisszínpadon, akik a meghirdetett 3:15-nél korábban kezdtek. Feltűnt, hogy a gitároson AWS póló van, ami szerintem mindig ízlésre vall. Jól jön, ha valaki épp elfelejtené, hogy kik is játszanak épp a színpadon… De az Euróvízió nyilván jót tett nekik, látszik, hogy tudják, mit csinálnak a színpadon, mégis hiteles.  Említettem már, de tényleg nem olyan borzasztó dolog ez a metál. Csupán fiatalok, és hisznek a változásban. Ki haragudna ezért rájuk?