Gyermekként éjjel-nappal ábrándoztam a felnőtté válásról. Faggattam mindenkit, hogy milyen is lesz az átalakulás. „Addig örülj, míg fiatal vagy” – mondták. Badarság, nem érek rá üdvrivalgásra, addig legalábbis nem, ameddig nem tudhatom mikor, hol és hogyan megy végbe a beavatási szertartás. Legyintettek s mondogatták, „ej, ráérsz arra még, az élet majd hozza.” Meg is nyugodtam, akkor az élet majd küldi a kiképzőosztagot.

Biztosan kapunk behívót, felszólítást, mint a katonák, hogy egy-kettő, indulni kell, rituálék hada vár a felnőtté avató táborban. Minden algebra tanórán bámultam, hogy múlnak-újulnak az évszakok, s azzal nyugtattam magam: bármelyik pillanatban kopogtathatnak s szólnak, elérkezett az ideje. A felnőtté válás mégiscsak fontosabb a tanulásnál (reméltem). Egyébként legszívesebben tanülésnek neveztem, hisz naphosszat ültünk egy helyben, a biológia tanulmány is inkább tannyúlványnak tűnt. Hittem a szóalkotásban, hogy mindenki saját elképzelésére formálja, de mondták, ez így hibás. Tanítónővel vitázni tilos, ő magyarázza az elfogadott képzőket, én hallgattassam el a képzelőerőm.

Minden szó mástól eltanult. Felsőoktatásban már, amikor tanítottak hivatkozni szépen, ahogy csillag megy az égen, játszadoztam a gondolattal, ha dolgozatot írnék eddigi életemről, ki és mi kerülne a forráshivatkozásba. A „legyintő felnőtt” biztosan, hiszen igazat szólt. Azt is az élet hozta úgy, amikor a főutcai antikváriumban az eladó kezembe nyomott egy verseskötetet, hogy vigyem már el, évek óta itt porosodik. Ahol kinyitottam, rajzok voltak. Elsőre azt gondoltam, gyermek firkálta össze, lassan jutott el az agyamig az ceruzakarcok szellemessége. Hazavittem a talált tárgyat, megtisztítottam, és azóta ő csiszolgatott rajtam, akárhányszor kinyitottam. Ma már tudom, versképzőművészt leltem, valódi rímbölcselőt. Ég önnel, Tandori Dezső!

 

Koan bel canto

 

Már csak azt a jövő időt

kívánom, ami elmúlt.

Ne legyen több pillanatom,

ami előtte nem volt.

Feledhessen, ami leszek.

Az legyen, aki nélkül.

S én – mint aki félrehajol

egy teljes térnyi szélből –

Tandori Dezső (1938–2019)