Kezdődik az egyeteeem! Legalábbis annak a 108 gólyának, aki részt vett a KMDSZ által szervezett Gólya Nyáriegyetemen. Kolozsváriként el sem tudjuk képzelni milyen lehet annak, aki 18 évesen október 1-én betéved a kincses városba és azt sem tudja mi fán terem „Cluj-Napoca”. Egyáltalán hol is volt az az egyetem, amelyre nyáron beiratkozott, kitől kérjen segítséget, melyik busz visz a Hányinger utcába vagy hol lehet meginni „magyarul” egy sört. Idén harmadik alkalommal szervezi a KMDSZ a Nyári Egyetemet, amely egy négy napos felkészítő tábor a frissen végzetteknek, illetve idéntől középiskolásoknak is. Nem hiába időzítették a KMN idejére, hiszen így össze lehet kötni a programokat, ráadásul az esti buli is garantált. Megkérdeztük őket, hogy érzik magukat Kolozsváron és milyen már augusztustól egyetemistának lenni:

Két nap nyári egyetem után mi a véleményed Kolozsvárról?

Dóra: Örülök, hogy e mellett döntöttem, mert nagyon „multikulti”, színes, sok emberrel ismerkedünk, nagy a tömeg és a mozgás. Igaz, picit ijesztő ez még nekem, de szokom lassan. Persze most Magyar Napok vannak és e miatt is ekkora a felfordulás, de attól még szokatlan. Két nap után mégis úgy tűnik, jól döntöttem.

_DSC0079

Miben segít a nyári egyetem?

Roland: Én már egyetemista vagyok, másodéves leszek, de első évben kihagytam és nagyon megbántam végül. Mindenki dicsérte a rendezvényt és úgy döntöttem, eljövök most. Nem csalódtam egyáltalán, olyan dolgokat mondtak, amelyeket eddig nem tudtam, például az ösztöndíj-lehetőségekről tájékoztattak, vagy arról, hogy a KMDSZ-nek szakosztályai vannak és részt lehet venni a szakosztályok által szervezett programokon és rendezvényeken.

Dóra: Az előadások tetszettek és hasznosak voltak. Ezen kívül megismertük azokat az embereket, akikkel ezentúl együtt fogunk dolgozni. Szakonként osztottak be minket, ennek viszont az a hátránya, hogy a többiekkel nem igazán értekezünk. De sokan vagyunk és négy nap alatt nem lehet mindenkit megismerni.

A rendezvény mellett részt tudtatok venni a Magyar Napokon is?

Réka: Szerintem azokra az előadásokra és koncertekre, amelyekre szerettünk volna, el tudtunk jutni. Pont akkor volt szabadidőnk, amikor meg akartunk valamit nézni. Nagyon jó volt, hogy esténként ott lehettem a koncerteken, végig tudtam járni a standokat és meg tudtam nézni, hogy miről is szól ez az egész. Éreztem a hangulatát. Nem érzem úgy, hogy kimaradtam a magyar napokról azért, mert nyári egyetemen vagyok.

 

 

Hozzászólások