Elkezdődtek a 21. KMDSZ Diáknapok

Huszonegyedik alkalommal szervezték  meg Kolozsváron a KMDSZ Diáknapokat. Egyetemistáink délben szállták meg a Főteret szimpatizánsaik kíséretében. Az idei rendezvény néhány újdonsággal szolgál: idén ötvenegy csapat mérkőzik meg egymással és több kulturális program várható.

Mátyás király sem kapott még soha annyi tiszteletet, mint a Diáknapok nyitóbuliján. Nem véletlenül használjuk a buli szót, hiszen a diáknapok minden egyes eseményére ez a legjellemzőbb. Öt napig tartó banzáj. A főtéri gyülekezés pedig ennek az öt napnak a kezdetét jelző fütty szó. Minden bizonnyal azért volt ekkora hangzavar, hogy mindenki tudtára adják a következő napok nem a csendről és nyugalomról szólnak majd. A Főtérre már jóval a kezdés előtt érkeztek a csapatok. Az újongó tömeg hangját még a kürtök és a harsonák sem tudták übereleni, hanem egmást erősítve változtatták át Mátyás udvarát, Kolozsvár legzajosabb és legélőbb helyévé. A csapatok hamar benépesítették a teret, hangjuk még a beszédek alatt sem halkult el, pedig jó lett volna hallani azt, hogy ők alkotják a város savát borsát és hogy nélkülük unalmas lenne a kincses város. Habár hangjuk beleveszett a rivalgásba felszólalt: dr. Nagy László, a Babeş – Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának rektorhelyettese, Filip Cristina, a Diáktanács prefektusa és Krippán Kinga, a Diáknapok főszervezője. A körbe tömörült csapatok rendjét, csak a Paprika Rádió által vezette Csípős Flashmob mozdította ki alakzatából. Első feladatként a csapatoknak össze kellett keveredniük, majd fekvőtámaszok elvégzésére, robottáncra, mímelős éneklésre ugrálásra és Mátyás királynak való tissztelgésre is utasítást kaptak. A hagyományos színes pólók, a vadabbnál vadabb csapatnevek, gondoljunk akár Soaps2Night, Makiverem, Hol a söröm?,Spunkenspritzen and the Barbies és más hasonló nevekre, idén sem maradtak el.

1

Kényelmes a téren fekvés?

A főtéri Kolozsvár által ritkán látott nagygyűlés végül zászlólengetés, dobpergés és rendőrök kiséretében elindult Törökvágásra. Az egyik járokelő a tömeget figyelve megjegyezte: dolgozhatnának ahelyett, hogy itt bolondkodnak.

Hozzászólások