Talán nem túl merész azt feltételeznem, hogy mindannyian jártunk már egyszer-kétszer könyvtárban. Én személy szerint már kisiskolás koromban is aktív látogatója voltam az otthoni könyvtárnak, hogy hétről hétre kölcsönbe vegyem a legszebb népmeséket ígérő köteteket. Aztán kamaszként már vámpírregényekért siettem, majd középiskolában természetesen Jókai, Petőfi és József Attila kötetekért.

Elsőéves egyetemistaként most már lusta könyvtárlátogató lettem. Első stresszióm alatt a vizsgákhoz szükséges könyvészet minden darabját igyekeztem internetről letölteni. Már nem érdekelt az a hangulat, amit a könyvtár biztosít. Feledésbe merült az a könyvillat, amit annyira szerettem, ugyanúgy a könyvtáros nénik kedvesen mosolygós arca is. Egyetlen célom az volt, hogy minél hamarabb megszerezzem, átrágjam, aztán ki is töröljem az ajánlott könyveket a laptopomról. Szorított az idő, ahogyan ebben a felgyorsult világban olyan gyakran szokott. Társaimtól, barátaimtól sorra hallgathattam a kérleléseket, hogy menjünk el a Lucian Blaga központi egyetemi könyvtárba bérletet csinálni, aztán könyvek sokaságát kikölcsönözni. Csak bólintottam egyet, aztán arra gondoltam, hogy „ezer meg ezer útja van annak a kis pénznek, amit könyvtári belépőre költenék, amúgy is, ami fontos, azt megtalálom interneten”.

Aztán a második félév elején, tudományos szövegírás néven futó óra alkalmával kénytelen voltam átlépni a könyvtár ajtaját. És láss csodát, abban a pillanatban, hogy beléptem, szégyellni kezdtem korábbi gondolataimat. Maga az épület is magával ragadó: hatalmas, szép, tele okulni vágyó fiatalokkal és segítőkész alkalmazottakkal. Ahogyan körbevezettek, sorra jöttek az impulzusok felém. Nem értettem egyet magammal abban, hogy eddig miért is nem jöttem be. Egy-két könyvért, tanulni, vagy csak egyszerűen azért, hogy magamba szívjam ezt az érzést, ami itt lesz úrrá rajtam. A raktár hatalmas polcai közt sétálva egyszerűen ámulatba estem. Rengeteg könyv, minden témában, amit csak el tudunk képzelni, új és régi újságok.

Újságíró tanoncként nem titok, hogy a szívemhez a legközelebb a régi napilapok, újságok kerültek. Szerencsénkre lehetőséget kaptunk arra, hogy fellapozzunk egy-két újságkötetet. Március tizenötödike előtt természetesen a forradalom napjaiban megjelent cikkeket kezdtük tanulmányozni. Nem túlzás azt mondanom, hogy felejthetetlen élmény volt olvasni a több mint százéves cikkeket, tudósításokat, véleményeket. Csodálkozni azon, hogy mennyire más volt a nyelvhasználat, a stílus, és maga a tény, hogy miről hogyan közvetítettek információkat.

Bár szokatlan, ajánlani szeretném a könyvtárat minden kolozsvári diáknak. Hidd el, ha azt gondolnád, hogy arról a leckéről, amit éppen próbálsz betuszkolni a fejedbe, biztosan sehol, a föld fenekén sem találsz anyagot, akkor a föld feneke alatt, a mélyben, a Lucian Blaga könyvtár legalsó szintjén lapuló könyvek közt biztosan rábukkansz valamire. Csak a lustaságot, bizalmatlanságot kell legyőzni, majd segítséget kérni a könyvtáros néniktől, bácsiktól, és minden információ eléd tárul. Ha mégis maradnál inkább a jól megszokott online keresgélésnél, akkor lépj fel a könyvtár oldalára, ott is találsz a digitalizált könyvek közt számodra megfelelőt. Vagy ha te is csak olyan kis kíváncsi vagy, mint jómagam, és belenéznél néhány antik újságba, olvasgatnál régi cikkeket, akkor is a könyvtár a te helyed. Légy nyitott a régimódi, jól bevált dolgokra, mint például egy idősödő könyvtárra – és értékes felfedezésekkel ajándékozhatod meg magad…