Minden félév elején megígérem anyukának, apukának, legfőképpen magamnak, hogy ezúttal folyamatosan tanulni fogok, nem csak a vizsgák előtt egy nappal. Na igen, megígértem most is. Teltek a hetek, mindegyik valamilyen szabadnappal. Már valahol április végén tartottunk, amikor én rájöttem, hogy ez egy új félév, új tanárokkal. Eltelt még néhány hét, egyik órán a csoporttársam felszólalt: „beszéljük meg a vizsgadátumot”.

Igen, ez az a pillanat, amikor megfagy bennem a vér. Tágra nyílt szemmel körbenézek, közben versenyfutóként suhannak bennem a gondolatok. Dátum? Milyen dátum? Vizsgadátum? Vizsga? Komolyan, most halálkomolyan, vizsga? Egyáltalán miből, mi a neve a tantárgynak, tanultunk eddig bármit is? Nekem csak két sor jegyzetem van, az is fene tudja hol. Jártam órákra, azt hiszem, rendszeresen. Csak néha hagytam ki, ha éppen nem voltam Kolozsváron, valamelyik szabadnap előtt vagy után. Megbeszéljük, két hét múlva vizsgázunk. Oké, oké, de miből tudok rá tanulni? „Hát a jegyzetekből, Barbi… Ja, hogy nincs? Akkor a könyvészetből”. Előveszem a telefonom, megkeresem a szilabuszt, oh, csak öt könyv van, abból úgysem kell mindenik. Elküldi a tételsort a tanár, na, ez már segítség. Pontosan elég lesz a két hét, hogy megtanuljam. A két hét, gondolom. Aztán sorra minden órán pontosítjuk a dátumokat, a tételeket, a dolgozatokat. És én már el is vesztem a sok információban. Gondolatok versenyeznek újra, napokig tartó maratont futnak. Mikor? Melyik? Miből? MIÉÉRT?

A két hét ugye elég lesz majd mindenre. Persze, a két teljes hét. Na, vázolom. Alvásra elmegy egy hét (12 órát aludnom kell naponta). Maradt egy hét, amiből étkezés két nap. Öt napból kettőt minimum a szórakozásra kell fordítani. Nem bulikra gondolok, csak filmnézés, olvasás, ilyesmi. Három napból fél napot a mosdóban töltök. Maradt tehát a tanulásra két és fél nap. Két nap eltelik az anyag összeszedésével. Segítségül kell hívni a könyvészetet, internetet, lelkes csoporttársak jegyzeteit, illetve elő kell keresni azt a két sor saját leckét is. Maradt tehát fél nap a huszonegy oldal kijegyzetelt anyag megtanulására. Nono, de az a fél nap, természetesen, este hat után kezdődik. Amikor már fáradt vagyok, nyűgös, éhes, szomorú, éhes, nyűgös. Vagyis figyelni alig tudok.

Most itt vagyok, alig kilenc óra választ el a vizsgától. Hevernek mellettem a jegyzetek, szétszórva. Azt hiszem sikerült megtanulni őket. Legalábbis bemagolni, vagy ilyesmi. Ülök az ágyon, csapzottan. Hajat kellene mosni, írni kéne, olvasni, tanulni, no meg aludni is. Azt hittem, hogy a negyedik vizsgaidőszak már könnyen fog menni. De hát be kell látnom, nagyon szeretek mindent az utolsó századmásodpercre hagyni, így meg semmi sem könnyű. Édesanyámnak üzenném: zombi vagyok, vagy megbukom, vagy nem, de fő az egészség, igaz?