Semmi ok a nyugalomra

by Pócs Péter András | 2024. 03. 28. | Semmi ok a nyugalomra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

A múlt hétvégén szinte mindenki értesülhetett a Moszkvában történt terrorcselekményről, amelynek e cikk írásakor 139 áldozata van és az elmúlt évek legbrutálisabb európai terrorcselekménye. 

A péntek esti terrorakciót a frissen újraválasztott orosz elnök, ha nem is teljes egészében hárította Ukrajnára, úgy vélte, hogy onnan kaptak támogatást a fegyveresek – hiába vállalta magára a terrorcselekményt az Iszlám Állam terrorszervezet. Tekintettel Oroszország ukrajnai háborújára, az állítás nem meglepő. De minden előzetes értékelés alapján híján van a hitelességnek. Miközben Ukrajna több száz kilométerre Oroszország belsejében lévő katonai és ipari célpontokat igyekszik támadni, vezetői jól tudják, hogy gyorsan elveszítenék a nemzetközi támogatást, ha a civilek lemészárlását hajtanák végre.

Ukrajna légi támaszpontokat és tengeri kikötőket vett célba Oroszországon belül, és két drón is berepült a Kreml fölé. Idén Kijev szinte biztosan megtámadott egy szentpétervári gázterminált, valamint finomítókat Jaroslavban és Volgográdban, ami eléggé fokozta a feszültséget az Egyesült Államokban, amely aggódik a globális olajárakra gyakorolt hatás miatt. De ezek egyike sem volt tömeges áldozatokkal járó, békésen gyülekező civilek ellen irányuló támadás.

Moszkva távolinak tűnhet a nyugattól, de messze van az iráni Kerman városától is, ahol januárban az Iszlám Állam által vállalt terrortámadás történt, amelyben 84-en haltak meg. Ha bebizonyosodik, hogy a moszkvai támadást ugyanaz a csoport hajtotta végre, az kellemetlen emlékeztető, hogy ez a csoport egyre erősödik.

Az Iszlám Állam állt a másik öngyilkos merénylet mögött is, amely 2021 augusztusában az afganisztáni Kabul repülőterén történt, 170 afgán és 13 amerikai katona halálát okozva, miközben az amerikai elnök, Joe Biden által néhány hónappal korábban elrendelt visszavonulást hajtották végre az országból. 

A békés koncerteken történő támadás már bevett szokás az Iszlám Államnál. Elég csak a párizsi Bataclanban 2015 novemberében szintén a terrorszervezet fegyveresei által elkövetett támadásra gondolni, amelyben 89-en haltak meg, valamint a Manchester Arénában 2017-ben az Ariana Grande-koncert után elkövetett öngyilkos merényletre, amelyben 22-en haltak meg.

Bár a mészárlás oka, illetve valódi tettesei tisztázatlanok, az biztos, hogy a nagyszabású terrorcselekményektől a 2020-as években is tartani kell.

Saltburn – együnk továbbra is gazdagokat

by Tamás Zsófia | | Saltburn – együnk továbbra is gazdagokat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

A Saltburn című film 2023 novemberében debütált a mozikban külföldön. December 22-én vált elérhetővé az Amazon Prime-on, és a karácsonyi szezonban vált valóban népszerűvé. Ahogy mostanában ez lenni szokott, a TikTok felhasználói, a karácsonyi vakáció okozta nagy unalom közepette megnézték a filmet, reakcióvideókat, „editeket”, elemzéseket készítettek róla, ami csak növelte az érdeklődést. Ha a film népszerűsé­gének okát kutatjuk, nem tekinthetünk el attól a ténytől sem, hogy az egyik főszerepet Jacob Elordi – az Eufória és a Csókfülke sztárja, kamaszlányok, fiatal és már nem fiatal nők hevesebb szívdobogásának okozója – játszotta. És persze attól a két ikonikus, az internet népét sokkoló jelenettől sem tekinthetünk el, amit csak azért sem részletezek, hogy aki akar, még sokkolódhasson rajta. 

A Saltburn az Oscar-díjas Emerald Fennell kreatív elképzelése és forgatókönyve alapján készült. Fennell nem csupán a rendezői feladatokért volt felelős, a színészi gárda összeválogatása is az ő feladata volt, amely feladatot – a kritikusok és a közönség szerint egyaránt – hibátlanul kivitelezett. Olyan színészekkel találkozunk a filmben – az előbb említett Jacob Elordi mellett –, mint Rosamond Pike, Richard E. Grant és főszerepben a típuskarakterét ez alkalommal is hátborzongatóan megformáló Barry Keoghen, aki színészi tehetségét már 2017-ben is, az Egy szent szarvas meggyilkolásával bizonyította a nagyközönségnek.

A történet a 2006 és 2007 közötti időszakban játszódik, amikor Oliver (Barry Keoghen), a kevésbé jól szituált ösztöndíjas, nehéz körülmények között küzd az oxfordi elit társaságába való beilleszkedésért. Miután beköltözik, hamar összefut Felixszel (Jacob Elordi), a gazdag, magas és sármos brit arisztokratával. Kettejük között osztályokon átívelő, szoros barátság bontakozik ki. Miután Oliver családjában tragédia történik, Felix felajánlja neki, hogy ha nem szeretne hazamenni, töltse el a nyarat náluk a saltburni birtokon.

Erről szól a film első fele. Barátságos, coming-of-age sztori is lehetne a beilleszkedési nehézségeivel, a népszerű, sármos, gazdag és az okos, de nyomi karaktertípusok párhuzamával, de nem az. Emerald Fennell fogott egy felnövéstörténetet, elkezdte megrendezni, aztán időközben meggondolta magát, talán ivott egy üveg whiskyt, ki tudja, és úgy döntött, hogy megrendezi 2023 legfurább filmjét. 

A Saltburn azt az antikapitalista, marxizmussal átitatott, eat-the-rich lelkületű vonalat folytatja, amit korábban A menü (2022), az Aki bújt (2019), a Tőrbe ejtve (2019), az Élősködők (2019) és a Joker (2019) korábban elkezdtek. Azzal a romantizált stalker attitűddel fűszerezve, amivel az ikonikus A tehetséges Mr. Ripley című filmben és a Netflix saját gyártású sorozatában a You-ban találkozhatunk.

A filmben felépített társadalomkritika az angol arisztokrácia nagyzoló, már-már röhejes életmódját mutatja be, ráadásul egy külső szemszögből, ami ettől csak még elképzelhetetlenebbnek és irreálisabbnak tűnik az átlagemberek számára, miközben mindannyian tudjuk, hogy nem áll messze a valóságtól. Az egyik legkiemelkedőbb aspektus a karakterek kidolgozottsága. Bár a szereplőknél az alapvető archetípusok jellemzői megjelennek, a karakterek rétegzettsége és alapos motiváltsága a történet eredetiségén túlmenően is fokozzák a nézői élményt. Az anya, aki folyton panaszkodik a luxuséletmódra, amit egyértelműen élvez, koktéllal a kezében, a férj, aki jelmezbe öltözik egy bulin, csak mert megteheti és az összes barátját Henrynek hívják, a lány, aki az önbizalomhiány minden lehetséges fajtájával küzd, a fiú, aki tökéletesnek van ábrázolva és akinek kegyeiért küzd minden halandó és az unokatestvér, akit eltartanak a rokonai, ezért a főszereplőnkön éli ki a kisebbségi komplexusát. A főszereplőnk pedig ezek kontrasztjaként jelenik meg mint az egyetlen normális ember. Nyilván a karakterek abszurditása abból adódik, hogy a történet Oliver szemszögéből van bemutatva, aki lenézi a többieket, így görbe tükröt mutat róluk a közönségnek, felnagyított és leegyszerűsített jellemzőkkel. Így csinál az egyébként észrevehetően komplex karakterekből kétdimenziósakat. 

A párbeszédek a fekete humor eszközével operálnak. Bár a Saltburn kategóriáját tekintve nem vígjáték, a dialógusok és különböző megszólalások abszurditása kellemesen ellensúlyozza az egyébként helyenként elég nyomasztó hangulatot. Erre az ellentétre játszik rá az egyébként kiemelkedő és helyenként egyenesen elkápráztató látványvilág is. 

A történet kidolgozottsága, a fordulópontok, a meghökkentő jelenetek mind-mind egyedi filmélménnyé teszik a Saltburn megnézését, mégis alulmaradnak a (szerintem) legfontosabb aspektusa mellett. Ez a film gyönyörű. Ha valakit meg akarok győzni, hogy nézze meg, akkor szerintem elég néhány snittet mutatnom, esetleg néhány jelenetet, kontextustól függetlenül. A színhasználat és szimbólummegjelenítés olyan esztétikai minőséggel van tálalva, hogy az ne csak a film hangulatát tükrözze hibátlanul, de a narratív szálat is előremozdítsa az utalásokkal. A hideg és meleg színek váltakoztatása, a főszereplő önreflektív pillanataiban lévő különböző tükröződések, a lassú és gyors kameramozgás dinamikájának üzenete mind-mind hozzátesznek a történet jelentésrétegeinek kiépítéséhez.

És ha már a vizualitást megemlítettük, nem illene szó nélkül elmenni a filmzene mellett sem. A zenei aláfestés nem a szokványos módon jelenik meg. A 2006-2007-es időszakot tökéletesen idéző számok beleépülnek a cselekménybe, világ- és kontextusalkotó szerepük van, ezeken kívül pedig csak hangszeres feldolgozásokkal találkozunk. A legtöbb dalt tehát nemcsak a néző, hanem a szereplők is hallják. 

A Saltburn kiemelkedő filmélmény, érdemes nyitott szemmel, nyitott füllel és – ami talán a legfontosabb – nyitott elmével (és azt hiszem semmiképp nem családi körben) nézni meg. Ha másért nem is, az ember képbe kerül a mémekkel és megtudja, melyik az a két jelenet, amelyen megbotránkozott a TikTok népe.

Continental Breakfast

by Kölcze Renáta | | Continental Breakfast bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | KultúrHaus,Slider

A művészet legfontosabb feladatai közé tartozik az, hogy kérdéseket ébresszen fel bennünk, felkavarjon, vagy olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek addig nem tudatosultak bennünk. Anna Uddenberg Continental Breakfast című kiállítása a Meredith Rosen Galériában 2023-ban bemutatott installáció, amely három, látszólag funkcionális szobrot tartalmazott a fehér falakkal, kék szőnyeggel, függő mennyezettel és neonfényekkel kialakított térben. A kiállítás atmoszférája már a galéria lépcsőjén és a koszos folyosón is érezhető volt. Az installáció megnyitóján performerek bemutatták a szobrokat, amelyek, bár látszólag funkció nélküliek, mégis otthonosnak tűntek, emlékeztethettek valamire, de nem tudjuk pontosan, hogy mire. A kiállításon az érdeklődők két példányt is megtekinthetnek a futurisztikus megjelenésű székből. A székek kialakítását repülőgépülések és kórházi kiegészítők ihlették, és az elképzelés szerint a szék olyan modern tárgyat képvisel, amelyet az emberi étkezés tökéletes ülőhelyeként képzeltek el. A Continental Breakfast sokkoló jelentése, hogy az étkezés szexuális aktus, az „étel” pedig a tárggyá változott nő.

Anna Uddenberg számára nem újdonság az ilyen ellentmondásos üzenet: szobrai és installációi gyakran vizsgálják a nemek és a szexualitás, a hatalmi dinamika és a test témáit. Anna a modernitást pesszimista szemszögből értelmezi, az emberiség, főleg a nők tárgyiasítását a végletekig fokozva. Az általa tervezett székkel magyarázza el a kortárs életünk esszenciáját: emberként készek vagyunk alávetni magunkat a piac által ránk kényszerített szükségletek logikájának. És ezek a szükségletek gyakran nem tartoznak szorosan az emberi szükségletekhez: inkább a kéjvágyhoz tartoznak, és gyakran a mások feletti ellenőrzés formáját ölti.

A Continental Breakfast szék a behódolás aktusát állítja színpadra, ahol a nő a passzív behódolás szimbólumává válik. A kiállítás címe konkrét jelentéstartalmat árul el számunkra: ez egy reggeli, egy olyan étkezés, amellyel az emberek elsődleges szükségletükre, az éhségre válaszolnak, amely lehetővé teszi számunkra a túlélést. A reggeli e sajátos formája által implikált aktusnak azonban semmi köze az elsődleges szükségletekhez, mivel ez a szexuális interakció olyan formája, amely csak az egyik fél örömszerzésére irányul. Ebből a szempontból a „kontinentális” meghatározás itt megváltoztatja a perspektívát, és a kapitalista piac számára a reggeli egyik formájává teszi.

Gasztroutazás a rögtönzés Mekkája felé

by Kurta Andrea | | Gasztroutazás a rögtönzés Mekkája felé bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Életmód,Étrend,Slider

Időből és pénzből sosem elég, az egyetemisták nagy többségének egyenesen kevés van mindkettőből, így a szükség okozta megoldások rutinossá válnak számunkra. Az alábbiakban ezen rutinosságnak a konyhákban való megnyilvánulására hoztam néhány példát. Kóstoljunk hát bele…

Ketchupos laska: a pirosló boldogság

A szükséges alapanyagok listája nem hosszabb az órai jegyzeteinknél: tészta és ketchup. A ketchupos laska vagy tészta – kinek hogyan ízlik jobban – olyan étel, amit aközben is elkészíthetsz, míg az utolsó utáni pillanatig halogatott beadandód próbálod időre leadni. Csak főzd meg a tésztát, csapj rá jó adag ketchupot, és voilà!

Paradicsomszószos tortilla: Tacobell bolsevikpanellakás-verzió

A paradicsomszószos tortillalapok nemcsak arra jók, hogy a hűtődben porosodó maradék tortillákat felhasználd, hanem remek alapot szolgáltatnak egyedi kreációidhoz is. Csak terítsd ki a tortillalapot, kenj rá bőségesen paradicsomszószt, szórj rá valami nagyon egzotikus nevű zöldfűszert, mint a lestyán vagy a bazsalikom, és meg is vagy. Ha igazán kulináris élményre vágysz, keress a hűtőben rejtőző, a felismerhetetlenségig megszáradt szalámit, amit még októberben küldött az anyukád, és lásd el feltéttel a tortillalapodat.

Szalmakrumpli kenyérrel: mert Csíkban két dolog biztos: a hideg és a pityóka

Ez a fenséges étek annyiban nyer létjogosultságot, hogy kenyeret enni kell, így tanultuk kiskorunkban. A szalmapityóka kenyérrel meg csak laktatóbb, mint a szalmapityóka magára.

A római pápa is csak egy oldalt kap – súlyoznia kell az újságírónak

by Lukács Orsolya-Izabella | 2024. 03. 21. | A római pápa is csak egy oldalt kap – súlyoznia kell az újságírónak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Példakép(p),Slider

Újságíró-gyilkosság, szexuális zaklatás, munkahelyi megfélemlítés; a sajtó meg ki tudja, merre, de változik. Ilyen és hasonló témakörök érintésével zajlik Budapesten az Erasmus+ Blended Intenzív Programja, amely során Finn-, Észt-, Cseh- és Magyarország, illetve Románia újságírás szakos hallgatói vetik össze meglátásaikat a médiában jelenleg fennálló és felmerülő problémákra reflektálva. A program második napján a HVG közéleti, gazdasági-politikai hetilap szerkesztőségébe látogattunk, ahol a megvitatott témakörök margójára felmerült általános, az újságírás jövőjére vonatkozó kérdéseket Gergely Márton felelős szerkesztőnek tettük fel. 

Mit gondol a jelenlegi újságíró szakmáról, annak folyamatos alakulásáról? Merre tovább, hogyan látja a sajtó jövőjét? 

– Komoly válaszúthoz „érkezett” az újságírás, és nem igazán látjuk előre, hogy mit hoz a jövő. Egyrészt van a technológiai kihívás, ami az AI-ban és ehhez köthető eszközökben ölt testet, másrészt ott a fokozódó nyomás a politikai erők részéről, hogy kontrollálják a tartalmakat, az üzeneteket. Ez egyébként nemcsak fél vagy teljes autokráciákra jellemző, hanem demokráciákra is, hogy a demokratikus erők megpróbálják kikerülni a média közvetítő szerepét, vagyis úgy elmondani a véleményüket, hogy ne legyen tényellenőrzés. Gondolok itt a Facebookra, amelyen közvetlenül kommunikál Orbán Viktor, akár Emmanuel Macron vagy Joe Biden a Twitteren. Nyilván, az új technológia lehetővé tette azt, hogy sokkal jobban ellenőrizzék a róluk megjelenő tartalmakat; hogy ki kommentelheti, és ki csinálhat vele és mit, ezzel pedig kizárják a közvetítőket. Mert már nincsen szükség arra, hogy az információ eljusson A-ból B-be, hogy azt kinyomtassák. Már ott van Instán, Facebookon. Ez káros, mert a média nemcsak azt érte el, hogy ki tudta nyomtatni, vagy sugározta az éteren keresztül a híreket, hanem ellenőrizte, kontextusba helyezte, rangsorolta azokat. Ez már nagyon sokaknak nem tetszik, és ez igaz az influenszerekre is, akik szeretik filterekkel kirakni a képüket. A mi jövőnk, hogy a mi fotósunk fog képet készíteni Photoshop és filter nélkül, elriasztja őket és nem nekünk nyilatkoznak majd. Ez ugyanúgy igaz a cégekre is, amelyek terméküket ma már nem az újságírókkal, hanem inkább influenszerekkel jó pénzért teszteltetik. Megszűnt a közvetítő jellegünk, az ellenőrző jellegünk és ez komoly veszteség mind a sajtótermékeknek, mind a nyilvánosságnak. 

A nyomtatott sajtó jövőjét hogyan látja így, hogy a HVG egyike a még működőképes hagyományos nyomtatott újságoknak? 

– Az, hogy a nyomtatott sajtó terjedelme véges, azt is jelenti, hogy súlyozni kell. El kell dönteni, hogy ha csak hatvan oldal áll rendelkezésre, akkor miről írok és mennyit, és ha csak húsz oldal, akkor miről írok és mennyit. Nekünk az utolsó oldalunkon van egy portréinterjú, ott a római pápa is csak egy oldalt kap, meg a sarki közértes is, hogyha tőle kérünk éppen interjút. Ez rendkívüli hely, persze, de a súlyozás egy része annak, amit kínálunk. Próbálunk hinni abban, hogy ahogyan a bakelitlemeznek is van egy revivalje, úgy a print is ugyanúgy kivált majd belőlünk egy hasonló érzést, és lesz annak előnye, hogy áttekinthetem, hogy egy hét alatt mi történt, mi volt fontos és mi kevésbé, hogy súlyozva vannak a dolgok és nem csak odalökve, odaömlesztve. 

Miért éri meg napjainkban ezt a mesterséget választani? Miért döntsön a pályakezdő újságíró a hagyományos szerkesztőségi munka mellett? 

– Szerintem nagyon szép kihívás. Egyrészt csapatban dolgozni eleve jó, úgy, ahogy közösen gondolkodni is, ugyanakkor mindenkinek szüksége van szerkesztőre. A főszerkesztőnek is szüksége van szerkesztőre, nincsen senki, aki egyedül tudná eltalálni a tökéletes mondatokat. Együttműködve jobb és átgondoltabb lesz az eredmény, és sokat fejlődünk. 

Miért választotta ezt a szakmát? Mi motiválta és jelenleg mi adja azt a löketet, hogy mindennap beteljesíthesse azt a célját, amit anno kitűzött magában? 

Elsősorban azért álltam újságírónak, mert szerettem a történelmet és érdekelt, hogy hol csinálják, és az újságíró ott lehet. A kettő között meg kialakult az a médiát eltaposni próbáló rendszer, amiben előbb szakmám volt, aztán hivatásom. Jelenleg a löketet a csapat adja meg, amit vezetek, és amiért dolgozom. Felelős vagyok emberekért, és nem engedhetem azt, hogy ne nyújtsam miattuk a legtöbbet.