„Okokat keresni vagy hibást találni, hogy miért vagyunk túlpörögve, nem könnyű feladat."
MÁTYÁS ORSOLYA

Másodév. Egy hét telt el az egyetemi év kezdése óta, és akivel csak találkozom, mind arról érdeklődik, hogy milyen a változás, milyen a másodév? Az első reakcióm mindig a hezitálás, miközben azon gondolkodom, hogy mi lenne a helyes, kielégítő és érdekes válasz. De eddig nem sikerült semmi hasonlóval meglepni az érdeklődőket. Ennél a kérdésnél már csak az a jobb, amikor egy párt faggatnak arról, hogy milyen a házasélet, miközben ők már néhány éve együtt laknak, és láss csodát: házasság után sem költöznek külön.

Szóval hiába is próbálkozom megtalálni a forradalmit, az újat ebben az évben, eddig még nem sikerült. A rutinos dolgok kerültek fel csupán a heti to do listre, mint a tanulmányi szerződések leadása – miután harciasan átvergődtük magunkat a hosszú soron vagy türelemmel megvártuk, amíg sorra kerülünk a titkárság előtt kígyózó tömegben –, az évnyitó utáni szokásos kávézás a csoporttal, na meg a bemutatkozás az új tanároknak: ki vagyok, és miért választottam az újságírást. Nem tűnik túl megerőltetőnek, időfosztónak, de első héten már futottunk ide-oda, és azon kaptuk magunkat, hogy nem elég az időnk. Több kéne. Sokkal több.
Egyik tanárnőnk egyszer meg is jegyezte: „Az én időmben jó volt egyetemistának lenni. Nagyokat kávéztunk, aludtunk. Azt hiszem, egyetemista koromban aludtam a legtöbbet. Ti meg folyton rohantok. De mi után? Azt hiszem, le kéne egy kicsit lassulnotok.” Belém vésődtek a tanárnő szavai. Úgy éreztem, hogy ez nem a tipikus „Az én időben más volt” kijelentés, hanem több mint jótanács, valami, ami valóban változtatásra késztet.
Okokat keresni vagy hibást találni, hogy miért vagyunk túlpörögve, nem könnyű feladat. Csak az egyetemista lenne a hibás, aki a szabadságot is ígérő órarend mellett munkát vállal, hogy kitöltse a hetet és pénzt szerezzen? A tanügy és az órarend, hogy nem foglalja le a diákot egy teljes hétre? Az, aki túl sokat kér egy szobáért, és ezáltal arra készteti a diákot, hogy valami módon bepótoljon a költségekbe? A kávézó, ahol jóindulattal sem mondható diákbarátnak a kávé ára? Vagy ki és mi az okozója annak, hogy húszévesen azon kapjuk magunkat, hogy nem tudunk otthon leülni egy családi beszélgetésre, mert mindig van még valami halaszthatatlan?
Számomra ez lesz az új, amit a másodév magával hoz. Megválaszolni ezt a kérdést és tenni a változásért. Rendszerezni a teendőket, beosztani az időmet, esetleg megtervezni a holnapokat úgy, hogy legyen szabadidő, legyenek szabad esték és szabad délutánok, filmnézős, bekuckózós vasárnapok és lazaság. Le fogok lassulni, mert én is arról akarok mesélni majd, hogy mennyire jó volt egyetemistának lenni.

Image by nile from Pixabay