Számtalan alkalommal tapasztaltam, hogy képtelen vagyok megbízni az emberekben. Még azokban is, akik eddig még semmiféle okot nem adtak arra, hogy kételkedjek a szavukban, s még sosem csalódtam bennük. Hogy miért? Egyáltalán nem azért, mert bármi rosszat feltételeznék róluk, vagy úgy gondolnám, hogy szándékosan cserbenhagynának, bár vannak olyanok, akikre komolytalanságuk miatt alapból nem lehet számítani. Próbálunk segíteni azoknak, akik közel állnak hozzánk, de még a legmegbízhatóbbnak tűnő személlyel is megtörténhet, hogy túlvállalja magát, s nem jut eszébe, kinek mit ígért meg. Ilyenkor a másik nyilván úgy érezheti, hogy nem bízhat a szavában, még ha tudja is, hogy ebben nincs semmiféle szándékosság. Biztos veletek is előfordult már, hogy nem tudtatok eljutni egy megbeszélt találkozóra, annak ellenére, hogy megígértétek, ott lesztek, vagy nem volt időtök segíteni valakinek, akinek szüksége lett volna rá. Ez pusztán amiatt szokott előfordulni sokunkkal, mert manapság mindegyikünknek ezer dolga van, s egyszerűen nem tudunk mindenkinek megfelelni. Erre a problémára véleményem szerint egyedül az lehet a megoldás, hogy nem vállalunk magunkra egyszerre túl sok mindent, és nem teszünk egymásnak könnyelmű ígéreteket, amennyiben nem vagyunk biztosak abban, hogy azokat be is tudjuk tartani. Talán így jobban meg is tudnánk bízni egymásban. Ennek a felfogásnak egyetlen előnye, hogy mindig pozitívan tudok csalódni azokban az emberekben, akik megmutatják, hogy számíthatok rájuk. Azért remélem, hogy ti nem álltok olyan rosszul a bizalom terén, mint én.

fotó:

Bernard Hermant