American Splendor- filmajánló

A szuperhősökkel, illetve egyéb természetfeletti történeti elemekkel megtöltött képregényekkel sincs baj, de ahogy eme alkotás is kiemeli, a valós, mindennapi életünk is elég bonyolult ahhoz, hogy egy jó történet tárgyát képezze. Ezt “hősünk”, Harvey Pekar, úgy a vásznon, mint a képekkel teli lapjain is bebizonyította.

Amikor épp nem vásárlási stratégiáit osztotta meg a nézőkkel.

Itt egy keserű, nyers modorú, de perceptív középosztályú embert ismerhetünk meg, aki nyomot akart hagyni a nagyvilágban. Ezért elkezdett képregényeket írni a saját életéről, amelyek kritikus elismerés tárgyai lettek. Ezzel párhuzamosan élete párjával, Joyceal és furcsa legjobb barátjával, Tobyval vészeli át számára keservesnek tűnő mindennapjait.

Bár, ez így unalmasnak tűnhet, de közel sem az. A forgatókönyv mesterien van megírva, a mindig alulértékelt, de kiváló Paul Giamatti remekül játssza a főszereplőt és a rendezés is kreatív. Információt nem csak a színészek karaktereitől tudunk meg, hanem képregény-specifikus szövegbuborékokból is, vagy az igazi Harvey Pekartól, aki pár jelenet erejéig személyesen osztja meg élményeit egy fehér falú stúdió falai között. Ezekben a percekben magáról a filmről is esik pár szó és a valódi személyek ötletesen szembesítve vannak az őket eljátsző előadóművészekkel. Továbbá, pár nyolcvanas évekbeli Letterman interjút is becsúsztattak, amikor a helyzet úgy kivánta.

Pekarhoz hűen, a film sem szépít, vagy idealizál semmit, ami a hihetetlenül kivitelezett nyers humor forrásává is válik. A sikersztori (… ez a mű hivatalos magyar címe is…) ellenére betegség, egyedüllét, az ezzel járó depresszió és egyéb mindennapi élettel kapcsolatos témák is valósághűen kezelve vannak. De minden különálló elem tökéletesen ötvöződik egy hangulatos mosolyt, majd könnyeket csalogató alkotásban, illetve kertelést nem ismerő gyöngyszemben.

A képi világ is jól fel van építve a képregényes átmenetekkel, vagy Giamatti személye felváltása Pekar különböző illusztrált formáival és a gyakran jelen lévő háttérzene kiváló aláfestésként szolgál.

Persze Giamatti odaadó és színes játéka nélkül tényleg nem állt volna ennyire jól össze az egész.

Szóval igen, itt a legjobb, dokumentumfilmes elemekkel ellátott, tragikomikus önéletrajzi képregény-adaptáció, amit (még) valószínűleg nem láttál. Mivel, mint az omonim képregénysorozatot, az American Splendort  a kritikusok dícsérik, a nép meg nem is vesz tudomást róla. De minthogy Transformers 4-re adj pénzt, ülj le a géped elé és “béreld” ezt ki.

Köszönöm az olvasóm figyelmét!