Vajon mikortól számít az ember újságírónak? A józan paraszti ész szerint erre az lenne a válasz, hogy amikortól megjelent egy általa írt anyag valamely újságban. Ez persze a legkönnyebb válasz, amit a kérdésre adni lehetne és egyben a leginkább közhelyes. Ha már közhelyeknél tartunk, vajon az újságíró csak az az ember lenne, aki a filmek ábrázolásához híven beül a szerkesztőségbe és hatalmas cigarettafüstben megír napi egy cikket, pletykákkal, politikával, spekulációval teletömve?

Mi van azokkal a költőkkel, írókkal, akiknek időnként megjelenik az alkotásuk az újságlapon? Valamilyen szinten ők is újságírók, nem? Hát azokkal mi a helyzet, akik három év újságírói alapképzés alatt folyamatosan publikáltak, megtanulták a szerkesztés, tördelés csínját-bínját? Ők attól számítanak újságírónak, hogy beléptek az egyetemre ezt tanulni, esetleg, amikor elsőként álltak be szakmai gyakorlatra, talán, amikor megkapták a sajtóigazolványukat? Vagy esetleg, amikor elballagtak?

Megosztó kérdések és esetenként különböznek. Vannak azonban olyan esetek, amelyeknél egyértelmű a válasz a kérdésre, mert ezt a néhány embert úgy áldotta meg a jóságos fennvaló, hogy bizony erre a szakmára születtek és minden szükséges készségük megadatott hozzá.

A kisebbek mindig felnéznek a náluk nagyobbakra, fejlettebbekre, okosabbakra. Lehet ez is hozzátesz ahhoz, amit az idei, 2023-as évben elballagott évfolyammal kapcsolatban érzek, lehet, csak a szimpátia beszél belőlem. Ez a maréknyi fiatal ugyanis, szerény véleményem szerint, sok követ meg fog mozgatni és annyi helyen fog visszaköszönni néhányuk neve, hogy nem fogja győzni számolni az ember, aki a hajnali órákban sajtószemle közben arra kíváncsi, mi is történik a közéletben. 

A mostani harmadév – alig szoktam meg harmadévnek szólítani, mert nekem bizony mindig is másodév marad, s most már sehányadik év s nem is tudom, hogyan becézzem őket, de annyi biztos, hogy becenév nélkül is tudom, hogy ez a csapat – akkora wow érzést kölcsönöz, amit szerintem mindenkinek éreznie kellene. Mivel viszont ismerem őket (többé-kevésbé), azt is tudom, hogy hiába tukmálnám rá az olvasóra a személyes tapasztalataimat, az csupán győzködés lenne, ezért hagyom, hogy mindenki magának könyvelje el őket ilyen wow-embereknek, mert bizony meg fogják mutatni ország-világ előtt, mire képesek. De ki is ez a csapat? Az, aki itt, a Campusban az utóbbi években szebbnél szebb anyagokkal készült az olvasóknak. Az, aki a romániai magyar sajtóba beférkőzött sajátos íráskészségével, hol filmrecenziók, tudósítások, jegyzetek, hol rádiós műsorok, interjúk, riportok, de még tévés anyagok esetében is. S hogy ne ferde képet mutogassak róluk a szavaimon keresztül, íme, néhány gondolat, útravaló, felelevenített emlék, amit a BBTE Újságírás szakának tanárai gondolnak az elballagott évfolyamról:

A 2020–23-as évfolyamot online kezdtem tanítani, és a kamerának beszélve néha eltűnődtem azon, mennyi bátorság kellett ahhoz, hogy egyáltalán akarjanak online egyetemistaként tanulni. Élőben nem a tanteremben, hanem a budapesti tanulmányúton ismertem meg őket, akkor csodálkoztam rá arra, hogy milyen nyitottak, milyen hangosak és milyen kritikus a gondolkodásuk. És, hogy ennek ellenére pontosan megérkeztek a szerkesztőséglátogatásokra, és tele vannak kérdésekkel: nem kellett miattuk szégyenkezni. 

Harmadéven már alig vártam a kreatívírás-óráinkat, tudtam, bármit találok is ki aznapra, olyan „elszállt ötletem” nem lehet, amit ne felcsillanó szemmel fogadnának, és amit ne próbálnának azonnal a maguk stílusa, habitusa szerint megírni. Botorkáltunk a vaksötét, építőtelep-jellegű Farkas utcán, hogy megnézzük a színisek Édes Anna-előadását, és utána néhány napig dúdoltuk a pingvintáncot, jártunk közéleti kérdések megvitatását hallgatni és kiállítást szervezni a Planetariumba, témának használtuk a város tereit és arcait, eltévedt manót kerestünk a hóviharban, és még azt is kipróbáltuk, hogyan lehet „asszociatív gondolkodást erősítő gyakorlatsorokat végezni a nem referencialitásra alapozó narratívaépítés megalapozásához”, méghozzá kártyajóslással. Az ilyen évfolyamok ballagás után hiányozni szoktak… (Vallasek Júlia)

Szerencsés vagyok, hogy első tanítási félévemben olyan közösséget taníthattam, mint amilyen az idei harmadév volt. Türelemesen és segítséget nyújtva kikacagtak akkor, amikor a prezentációk bemutatására használt tévével szerencsétlenkedtem, vagy akkor, amikor húsz perc mesélés után a hangom mintha mutált volna egyet. Ugyanakkor, csodálattal hallgattam őket minden olyan órán, amikor szülőföldjük kulturális értékeiről beszéltek, vagy akkor, amikor megosztották véleményüket például egy-egy művészeti alkotásról vagy egyébként bármiről. Bebizonyosodott számomra, hogy kreativitásuk határtalan, még akkor is, ha éppen semmi motivációjuk nincs, de az is, hogy mindenki egytől egyig különleges, és remélem, hogy mindenki megtalálja az életében azt, amit igazán szeret majd csinálni. (Mihály Kriszta)

Tudom, hogy ilyenkor mindenki azt emeli ki, hogy ügyesek és kedvesek és jó tanulók voltak az éppen elballagottak. Nekem mégis egyedi eset jut eszembe, amikor – oktatói pályám alatt először – kiborultam az évfolyam előtt. Mert úgy éreztem, hogy a diák – a név itt nem fontos – sem a feladatához, sem az oktatójához nem viszonyult alázattal. Márpedig ebben a hivatásban mindenekelőtt alázatra van szükség. A hosszú percekig tartó, elég emelkedett hangnemű kiborulásom lényege pedig éppen ez volt: tanuljátok meg a szakma iránti alázatot. Tanuljátok meg a tanáraitokkal szembeni alázatot, azt, hogy ha a tanár fel is ajánlja a tegeződés lehetőségét, az nem azt jelenti, hogy haverotokká válik. Majd meg kell tanulnotok újságíróként a téma, az interjúalanyok, valamint az olvasó/hallgató/néző iránti alázatot is. Mert a huszonévesként magunkra öltött magabiztosságunk nem biztos, hogy elég a szakmában való boldoguláshoz, az pedig egyenesen biztos, hogy nem az tesz bennünket jó újságíróvá. Azt kívánom, hogy maradjon meg az elballagott évfolyam emlékei között az az eset, amikor Orbán Kati kiborult – hogy mindig emlékezzenek az üzenetre: alázattal viseltetni! Figyelem: nem tévesztendő össze a megalázkodással, sem az alázással! Jó repülést, sikert, szerencsét! (Orbán Katalin)

Hogyan lehet egy évfolyammal online ismerkedni? Csakis úgy, hogy kiegészítő egyetemi tevékenységet szervezünk, és személyesen is találkozunk. Sztánán, majd a 101-es amfiteátrumban. Hetekig tervezzük a lekváros palacsintát, ami nehezen jön össze: a lekvár adott, a palacsinta több időt vesz igénybe, de félév végére elkészül. És a médiatörténeti asszociációs játék is az asztalon van. Negyedik félévtől már hivatalosan is az egyetemen tanulunk: liftes szelfi kipipálva, borítókép lecserélve, közben elmesélitek cigizés közben, hogy mi történt aznap. Kalapdobálás. Ne feledjétek el ezután sem, küldjetek új borítóképeket! (Győrffy Gábor)

Online láttuk egymást két féléven át. Amikor végre találkozhattunk, hosszas szervezés után, hármasban ültünk a kávézóban december elsején. Akkor hallottam először ilyet: „örülünk, ha tanárt látunk, mármint hús-vér tanárt…” Aztán, amikor már nem tanítottam az akkor már harmadéves csoportot, gyakran összefutottunk az egyetem épülete előtt: én órára rohantam, a csapat meg két kurzus közötti szünetben beszélgetett. Ha megálltam néhány percre, szinte mindig a szakma jött szóba. Legalábbis nekem ez marad meg, én örülök neki, mert olyan volt ez éppen, mint egyetemista koromban, amikor megszállottan követtük a médiát, mindig volt valami mondanivalónk róla. Jó tudni, hogy ma is vannak ilyen megszállott fiatalok. Olyanok, hogy „leszel rosszul s jössz helyre” tőlük. Köszönöm nektek, hogy felidéztétek a diákkoromat! (Rácz Éva)

Kulturálisújságírás-szemináriumon szerettem a filmelemző villámcikkeket, amiket az órákon kellett írjanak, mert kiérződött belőlük a személyiségük és, hogy ki mit vesz először észre egy-egy filmrészletben, hiszen volt, aki a narratívára tette a hangsúlyt, de olyan is akadt, akinek a művek vizualitása vagy éppen a zenei aláfestés fogta meg a fantáziáját.

Illetve a fotószakkolis diákokat sikerült jobban megismernem, akikkel számos közös fotósétát tartottunk, eseményeket fotóztunk és még kiállítást is szerveztünk. Élmény volt megismerni őket és együtt dolgozni velük. Sok sikert a ballagó évfolyamnak! (Deák Anita)

A kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy két órát késtek… Aztán volt feszültség, sírás, de nevetés is. Láttam, hogy értik, értelmezik, amiről beszélünk, reflektálnak az elhangzottakra. Minden érdekelte őket, mindig volt véleményük, sőt markáns véleményük volt, és azt mindig szóvá is tették. Különös és különleges évfolyam volt, akiket minden alkalommal élmény volt tanítani. Pedig nem könnyű holokausztot/genocídiumot oktatni úgy, hogy az „érdekes” legyen. Nekik sikerült, mert nyitottak és érdeklődők voltak, tele kérdésekkel. És ez az újságíró lényege. 

Egyet nem sikerült nekik megtanítani: hogy az egyet csak számnévként használjuk, máskor nem kóser. Mindenesetre, egyet mondok mindannyiuknak: mazel tov! (Nagyi Orsolya)

Az újságírói szakma kreativitást (is) igényel és feltételez – ellenben a szakma oktatásában helyet kap a sajtójog is, amely távol áll a médiát jellemző alkotói tevékenységtől, viszont rendkívül hasznos, sőt szükséges tudásalapot szolgáltathat az újságírói munka során. Ez a harmadév meglepett az érdeklődésével, párbeszédkészségével, nyitottságával. Azzal is kiemelkedtek mások közül, hogy azért voltak pont ott, ezen a szakon, mert tudatosan ezt választották, ezt akarták, ezt szerették. A felvetett témákon, helyzeteken, eseteken gondolkoztak, volt véleményük és azt el is tudták mondani. Drukkolok nekik, hogy lendületükből ne veszítsenek, a szabadságukban korlátozást sose szenvedjenek, értékítéletükben pedig Justitia is helyet kapjon. (Újvári Ildikó)

Kép forrása: Szabó-Kádár Henrietta

Szépen lassan elkezdi beszínezni a sátrak tengere a Maros-partján elkülönített, hónapok óta épülő részt, amely a Vibe fesztiválnak ad otthont. Július 5. nem csupán egy dátum. És most nem arra gondolok, hogy éppen ezen a napon egy évszázaddal ezelőtt II. Vilmos német császár hűségnyilatkozatot küldött I. Ferenc Józsefnek, bátorítva a Monarchiát, hogy hadat üzenjen Szerbiának, amivel kitört az I. világháború… Egyértelműen ez is fontos, még lehetne elmélkedni ezeregy ehhez a naphoz kapcsolódó eseményen, évfordulón, de egyik sem lesz olyan kiemelkedő egy tizen-, huszonéves számára, mint az, hogy július 5-e a Vibe fesztivál nulladik napja, végre elindul a több napon keresztül tartó szórakozás.

A fesztiválról szóló ezelőtti anyagainkban említettük a programot, kiemeltünk fellépőket, ecseteltük a fesztivál történetét és betekintettünk a lehetőségek hatalmas tárházába, mind-mind beharangozó hangvételben. Újabb részleteket hoztunk ezzel kapcsolatosan, hogy mire számíthatnak az érdeklődők, hogy különböző cégek, intézmények által felállított számos sátor lesz, ahol tematikus programokat kínálnak, vagy hogy megjelent a Koli tudásfórum teljes programja, de a legfontosabb, hogy a szerdai nappal elrajtolt a Vibe, elkezd megtelni a Maros-part élettel, zsivajjal, tombolni vágyó fiatalokkal. Mire figyeljen azonban az, aki úgy dönt, beveti magát a közel egyhetes parádéba? Íme, három általános fesztiválozó tipp és néhány újdonság, hogy egy utolsó löketet adjunk a Vibe-nak, mielőtt a szerda estével belegurítanánk magunkat a partigödörbe!

1. Fesztiváltempó energiatakarékon. Nem elég rálegyinteni 72 óra nem alvás után a testünk üzeneteire, „alszunk majd a sírban” címszó alatt. Figyelnünk kell arra, hogy az éjszakák és nappalok egybeolvadása közepette ne csak a telefonunkat töltsük fel időnként, hanem magunkat is. A fesztiválsokk, ami testünket éri, elnyúlhat egy bizonyos végletig. Főleg, ha a vizet alkohollal, az alvást energiaitallal helyettesítjük. Ha érzékeli a testünk, hogy pihenés helyett 12 órát egyhuzamban táncoltunk, izzadtan, az esti hűvös levegőben, majd ezt követően két órára befeküdtünk a fülledt, meleg, hepehupás sátorba. Ha meg ezt megspékeljük azzal, hogy onnan kikelve előbb ellátogatunk a tojtoj varázslatos világába, majd a ránk tapadt bacilus- meg koszréteget ignorálva, tisztálkodásnak csúfolva, belecsobbanunk a strand medencéjének langyos vizébe, ráadásul a napi étkezésként egy adag sült krumplit, vagy valami olajban tocsogó felismerhetetlen valamit eszünk, hamar felmondhatja a testünk a szolgálatot. Éppen ezért az alvás a must do lista élén áll. Nem maradsz le semmiről, ráadásul jobb kiélvezni minden nap java részét és a maradékon kipihenni azt, mint kimaxolni az első napok egészét, majd kihagyni egy nagyobb darabot a teljes élményből.
2. Tisztaság már fél boldogság. Azzal, hogy a Maslow-piramis legalsó szintjéről, a fiziológiai szükségletek közül kipipáltuk az első tippel az alvást – ami esetünkben a leginkább kényes téma fesztiválozás alatt –, felléphetünk a következő, a biztonság lépcsőjére, s abból is az egészségi részhez. A fesztiválokon nem mi szórakozunk a legjobban, hanem az a sok millió bacilus, amit összevissza fel- meg leszedegetünk magunkról. „Egy hosszú, szenvedélyes csók alatt 80 millió baktérium vándorolhat át az ajkakon” – olvashatjuk a házipatika oldalán, ami tudniillik a webbeteggel karöltve a legjobb segítőeszköz, ha itthon, magunknak szeretnénk megoldani egészségügyi gondjainkat. Ha tiszta véletlenül a baktériumok száma kicsit el is csúszott volna, és nem lenne teljesen igaz az ezelőtti állítás, akkor is tudjuk, hogy egy idő után minden fesztivál bizonyos területei, főleg a vécék és tusolók, a használattól bizony hamar bemocskolódnak. Éppen ezért a must do listáról – amire felkerült az alvás, sok felkiáltójellel – átugrunk a must have listára, amelyen az első és legfontosabb: a nedves törlőkendő, a fertőtlenítő gél, esetleg egy kis kiszerelésű szappan. A biztonság kategórába egyértelműen az is fontos, hogy ne hagyjuk széjjelszórva a dolgainkat, mert ott, ahol sok az ember, sok a szarka is, de az egészségünk mindennél fontosabb, annak meg az alappillére a tisztaság.
3. Komfortzóna-kilakoltatási értesítés. Vetkőzz ki a gátlásaidból, ne érdekeljenek a túlgondolt rosszindulatú megjegyzések, vagy akár a furcsa tekintetek. Öltözz úgy, hogy ragyogóan érezd magad, nyitottan fordulj az emberek és lehetőségek felé és sodródj az árral. Kicsit tedd el a telefont, éld meg a pillanatot, és gyűjts annyi élményt és emléket, hogy egy életre megmaradjon. Fontos az egészség, a biztonság, az odafigyelés, de az is, hogy néha végignézzünk a pillanaton és magunkba szippantsuk a sok jót, ami körülöttünk történik!

Ezek persze nagyon általános tippek. A Vibe-ra nézve is hasznos szem előtt tartani őket, azonban minden fesztiválra sajátosan is ki lehet tűzni tanácsokat, a mi esetünkben főleg, mert sokan nem tudják, de igazán különleges eseményről beszélünk. Ismét arra buzdítunk mindenkit, nézzen rá a programkínálatra, a fesztivál közösségi oldalaira, már elérhető a Vibe Koli tudásfórumában előadók listája, de a fashion cornerben szereplőké is, illetve megtudhatjuk azt is, hogy mi az a Yuppi és miért lesz ott ő is a Maros-parton. 

Kis betekintésként a Vibe Koli kereténben, a nemzetközileg ismert meghívottak közül kiemelhetjük például Michael Spitzer brit zenetudóst, aki a zene egyetemes történetét kutatja annak alátámasztására, hogy a zene a legfontosabb emberi alkotás, vagy Calum T. Nicholson brit–kanadai antropológust, aki az éghajlatváltozás társadalmi következményeinek megértését új alapokra helyező kutatásairól ismert.

A fashion corner esetében mintegy 30 programponttal számolhatunk, ezek között találunk panelbeszélgetéseket, kézműves foglalkozásokat, workshopokat, divatbemutatót, kézműves vásárt és ingyenes szépségápolási szolgáltatásokat, és még nagyon sok mást is. A meghívottak sorában megtaláljuk Szegedi Kata és Benus Dániel divattervezőket, Tóth Gabi előadóművészt, Csalár Bence divatbloggert, Illyés Bíborka kozmetikust és sminkest, György Eszter jelmeztervezőt, valamint Szász Levente egyetemi oktatót, aki a koktélok világába vezeti be a hallgatóságot. 

Ezek csak töredékei a fesztivál legújabb híreinek, s hogy napirenden legyünk velük és részletesebb képet kaphassunk mindenről, ismét megemlítjük: letölthető a Vibe fesztivál alkalmazása, ami észben tartja helyettünk is az általunk kiemelt programokat, és értesít, hogy biztosan ne maradjunk le semmiről.

Egyedi a fesztivál éppen ezek miatt, mert olyan egységes üzenetet sugall, ami tökéletesen kiegészíti és kapcsolódik a fesztivál nevéhez: Vibe. Itt mindenki megtalálja a neki való vibe-ot, ugyanakkor közös jellemző a hatalmas mosoly és a pozitív életérzés, ami átjárja a Vibe-olókat.

Kép forrása: VIBE Festival/Bereczky Sándor

Még pontosan hét éjszakát kell aludni, és kezdetét veszi Erdély legnagyobb magyar fesztiválja. A Vibe szervezőcsapata szorgosan készülődik, hogy éppen egy hét múlva, július 5-én, a nulladik napon minden tökéletes készenlétben várja az özönlő fesztiválozókat a Maros-parton.

A több mint hatvan zenekar és DJ mellett, a megszépülni vágyók élhetnek a Fashion Corner lehetőségeivel, a tudásszomjjal érkezők belevethetik magukat a Vibe Koli előadásának tengerébe, de a gyerekeket is számos színes program várja a Csemetezugban. A programkavalkád közben egy kis változatosság kedvéért – a kánikula ellen – víz alá is merülhetünk Marosvásárhely Weekend strandján. De akár az egekbe emelkedhetünk a Vibe óriáskerekén is. Aki jobban szereti a földön két lábon állva tölteni az idejét, és éppen nem vágyik extra megszépülésre vagy koncerten való pogózásra, de még hirtelen nagymértékű tudásra sem szeretne szert tenni, annak lehetősége akad játszani, kipróbálni magát vagy megcsillogtatni tehetségét mind sportjátékokban, mind pedig társasjátékokban.

Hogy hogyan lehet minden újdonságról értesülni, a programokkal napirenden lenni, ha ennyi minden van? – teszi fel a fesztiválozó a kérdést, jogosan. Annak érdekében, hogy mindenki személyre szabhassa fesztiválélményét és a kifejezetten hozzá illő programokban vehessen részt, már letölthető a Vibe alkalmazása, függetlenül attól, hogy alma van a telefonod hátán vagy más. A mobilalkalmazás elérhető mind a Play áruházban, mind az App Store-ban, de a Huawei App Galleryban is. Mit is kínál ez a csodaapp? Elsősorban megkönnyíti a programok és helyszínek közötti eligazodást, értesítést küld programváltozás esetén, és emlékeztet kedvenc fellépőink koncertjének kezdési idejére. Így biztosan nem kési le senki a trombitás bulit, de egyik olyan programot sem, ami miatt megvásárolta a jegyet vagy bérletet.

És ha már szóba jött a bérlet: a szervezőcsapat felhívja mindenki figyelmét, jó szem előtt tartani azt is, hogy június 30. vészesen közeleg, és ez az a pont, amíg a bérletet 389, a napi jegyet pedig 220 lejért lehet megvásárolni. Július elsejétől ugyanis jegyárváltásra kerül sor, és aki ezután dönt úgy, hogy július 5–8. között a Maros-parton szórakozna, annak kereken 500 lejt kell kipengetnie az általános Vibe Pass megkaparintásáért. 

Ha már teljesen magába bolondított a fesztivál, a zsebedben a bérlet és izgatottan várod, hogy a maradék kevés idő is elteljen, még egy parányi lépést kell megtenned: karszalagot kell varázsolnod a csuklódra. Annak érdekében, hogy a fesztivál kezdetekor minél gördülékenyebben haladjon a jegykiváltás, két helyszínen teszik lehetővé, hogy ezt a teendőt is kipipálhasd. A marosvásárhelyi Shopping Cityben június 28-tól, a kolozsvári Iulius Mallban július 2-től 12 és 20 óra között várják azokat, akik a fesztivál teljes idejére váltják ki bérletüket és kempinghelyüket. 

Ha a karszalag virít rajtad, már csak hétszer kell álomra hajtani a fejünket és utána vigyázz, kész, Vibe!

Kép forrása: vibefestival.ro

A hetedik kolozsvári Pride sok szempontból volt különleges, nemcsak azért, mert ez volt a hatodik felvonulás a város történelmében, hanem mert idén először még magyar része is volt a köszöntőbeszédnek.

Be kell vallanom, hogy semmi érdemleges közöm nincs az egészhez, nem tartozom egyetlen zászló alá sem, nem foglalkoztat különösebben a téma, és végképp nem vagyok az a vonulós típus. Éppen ezért hajtott a kíváncsiság a Főtérre megnézni, milyen a felvonulás belülről, méghozzá az, amihez amúgy semmi közöm. A hatalmas sötét szürke felhők nem feltétlenül arra utaltak, hogy sokan kimozdulnának az utcára vonulni. Ezzel szemben nagyjából kétezres tömeg töltötte meg a teret, hogy meghallgassák a nyitóbeszédet, illetve összegyűlve tegyenek egy kört a városközpontban. 

A főleg fiatal felnőttekből álló embersereg nem csak helyiekből állt, sokan jöttek más romániai városokból vagy éppen külföldről. Akárcsak Kolozsvár testvérvárosának alpolgármestere, Andreas Wolter, aki szintén beszédet mondott a Főtéren, kiemelve a városvezetés jelenlétének hiányát a Pride-on. A szervezők mellett beszédet mondott továbbá egy brassói leszbikus pár, akik az idén beperelték Romániát az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amiért az nem ismerte el őket mint család, és nem biztosít nekik jogvédelmet. Illetve Nicolae Ştefănuţă USR-s EP-képviselő egy rövid szövegrészt magyarul olvasott fel, ezzel felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi LMBTQ-közösség magyar része is fontos.

Aztán a lassan eleredő esőben megindult a tömeg a Wesselényi vagyis Regele Ferdinand utcán, a közösség jelképévé vált számok szóltak Lady Gagától és az Abbától. Az emberek mellett kutyák is részt vettek a felvonuláson, sokuk nyakörvébe csíptetett szivárványos zászlóval, amelyet a szervezők bőszen osztogattak még a Főtéren az egybegyűlteknek. Ezek mellett sokan hoztak saját tárgyakat, különböző zászlókat, szivárványos esernyőket, ahogy ezt az ember már megszokta, a szivárvány kiváló marketingelem. Aztán a Malom utca (George Bariţiu) sarkán már várták a tömeget az ellentüntetők, behúzódva az eső elől, alig tízen, egyikük kezében kereszttel. Ők már inkább tűntek nevetségesnek, mint félelmetesnek. A Bartha Miklós (Emil Isac), az Arany János (Petru Maior), illetve a Jókai (Napoca) utcán körbemenve visszakerültünk a Főtérre, ahol folytatódott a buli része a dolognak. A Főtéren az egyik résztvevőt, Müller Tibor helyi egyetemistát kérdeztem, miért jött ki a Pride-ra. „Hát, elég sokat ijesztegettek vele, hogy az milyen, meg mi van ott, szóval kíváncsiságból jöttem, s nem volt olyan rossz, mint amilyennek gondoltam.” Azt is elmondta, nem tagja ennek a közösségnek. Arra a kérdésre, hogy esetleg szolidaritásból vesz-e részt a felvonuláson, s vannak-e meleg ismerősei, azt válaszolta, sok ismerőse van, de egyébként nem emiatt jött ki. „Voltam az ellentüntetést is megnézni a Hunyadi (Avram Iancu) téren, amit a Noua Dreaptă szélsőjobbos szervezet rendezett. Itt szodomitáknak nevezték a melegeket, emellett azt mondták, ha Emil Boc a mennybe kerül, hogy fog Szent Péter előtt megállni, ha keresztényként ezt megengedte. A végén közös ima volt, ahol nagyon megbámultak, miután nem vetettem keresztet” – mesélte. 

A tüntetést illetően kellemeset csalódott, mondta, mert egyáltalán nem volt olyan szörnyű, mint ahogy képzelte. Vannak dolgok, amikkel nem ért egyet,  nem is annyira ünnepelt velük, de jó volt a hangulat, úgyhogy jövőre is kint lesz, és az ellentüntetést is megnézi – tette hozzá.

A fesztiválos helyzet fokozódik, Erdély javában készül a Vibe-ra. A fesztivál weboldalán található visszaszámlálás szerint már csak 15 nap és a Maros-parti őrület ismét megnyitja kapuit. Korábban már írtunk az előadókról és különböző fórumokról, amelyeket a Vibe biztosít, ez alkalommal viszont a fesztivál rövid történetét tekintjük át.

Saját környezetemből és az általános vélekedésekből kiindulva az a tapasztalatom, hogy az egyszeri fesztiválkedvelő nem egészen tudja, hogyan is jött létre a Vibe. Az mindenki számára ismert, hogy a fesztivált először 2017-ben szervezték meg, idén az ötödik kiadásra kerül sor. Ami viszont kevésbé köztudott, hogy a sokak által szeretett rendezvénynek volt egy elődje: a Félsziget Fesztivál. 

A Félszigetet először 2003-ban varázsolták a Maros-partra a szervezők, jelesül a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a budapesti Sziget Fesztivál. A line upot magyar, román és külföldi előadók egyaránt színesítették, a kétezres évek elején, közepén a Félszigetet az ország egyik legnépszerűbb zenei rendezvényeként tartották számon. Bár akkoriban nagyon fiatal voltam, gyermekkorom egyik éles emléke, hogy nagybátyám, aki akkor fiatal felnőtt volt, minden évben részt vett, és a nyári családi ebédek napirendi pontjai között szerepelt, hogy fesztiválélményeiről mesélt. 

A Félszigetnek 2012-ig minden évben a Maros-part és a Weekend telep adott otthont, ez 2013-ban azonban megváltozott: abban az évben a rendezvény Kolozsvárra költözött. 2014-ben, anyagi és egyéb problémák miatt a Félszigetet már nem szervezték meg. Kiürült a Maros-part, az egyik legnépszerűbb erdélyi fesztivál lehúzta a rolót. 

Három évvel később, 2017-ben azonban összeverbuválódott az új szervezői csapat, maroknyi lelkes fiatal, akik, felismerve a piaci rést, amelyet a Félsziget hagyott maga után, újra megtöltötték élettel a Maros-partot. 17 nyarán debütált a Vibe Fesztivál, amelyen, a honlapon található információk szerint több mint 24 ezer ember vett részt. A hangulatot olyan előadók biztosították, mint Péterfy Bori, az Intim Torna Illegál vagy a Margaret Island. A Vibe tehát átvette a Félsziget helyét, de félreértés ne essék, nem lemásolta azt. Inspirálódott belőle és újabb szemlélettel olyan nyári eseményt hozott létre, amely köré tízezrek építik a vakációs, fesztiválszezonos programjaikat. 

Most, hogy röviden megnéztük, miből lett a vájboló cserebogár, tudjuk, kikre bulizhatunk, milyen programok közül választhatunk és milyen szálláslehetőségeink vannak, ne felejtsük el: július 6–9. között, a nyári forróságban benépesítjük a Maros-partot!