Slider

A tél és a köd városában

by Krisztián Batrin | 2021. 02. 19. | 0 | Kivetítő,Slider

A mindent elborító rozsdasárga őszi napsütés után télen Gyergyószentmiklós és környéke teknő alakú medencéje sűrű fehér ködbe burkolózik. A járdákon felhalmozott hóbuckák között, a napfénytelen utakon mindenkin csak a sietség látszik, az autók nyüzsgése néhány órára megtölti a várost – amíg mindenki megérkezik a munkahelyére. Az ezt követő csendet csak kisgyerekek nyüzsgése és a siető nyugdíjasok banyatankjainak zörgése töri meg.

Egy kicsit szólnék azokhoz, akik a környék szépségeiről szeretnének olvasni – mert akad azért jó néhány turistalátványosságunk is! Ilyen például a városhoz tartozó Gyilkos-tó, valamint a mellette lévő Békás-szoros. Közel a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, ahol Bethlen Gábor nevelkedett, a kis híján ezeréves gyergyóalfalvi templom, az István pap által indított hagyomány szerint minden évben innen indulnak a csíksomlyói Nyeregbe, a búcsúra. A téli sportok kedvelőit a Pongrácz-tetőn nemrég nyílt sípálya várja. A városban érdemes megnézni a központot, a református templomot, az örmény nemesek díszes házait, amelyeket a sétálóutca aszfaltjárdás sétatere szakít meg. Az utca túlsó végén ott a Magyar Királyi Állami Gimnázium, mai nevén Salamon Ernő Elméleti Líceum hatalmas narancssárga, szecessziós épülete, mellette az ortodox templom. Kicsivel fentebb, a Márton Áron utca jellegzetes szász házai között megbújik a Szent Miklós barokk stílusú katolikus templom, mellette a Fogarassy Mihály püspök által építtetett leánynevelde, kicsit odébb pedig a város örmény temploma. A központ másik sarkán a Vaskertes iskola épületét (amelynek tényleg vasból van a kerítése) és a bíróságot találjuk, mögöttük nem messze a város zsinagógáját. És ez csak néhány a sok szép épület közül! Ha a kíváncsi turista kikerül a városközpontból, fellelheti rögtön a város mellett domborodó Csobot-hegyet, tetején a két Szent Anna-kápolnával.

Székely településről lévén szó, létezik nálunk Felszeg, Alszeg és a központ. Ezek pontos helyét idegenek számára úgy lehet meghatározni, hogy melyik irányból merre folyik az adott települést átszelő patak – esetünkben a Békény. A folyó felső részén helyezkedik el Felszeg, alsó részén Alszeg, e kettő körülöleli a központot. A gyergyói Felszeg volt a város alapja, innen lefelé épült a város, bár ez a rész kétszer is leégett, mégis sikeresen újraépítették. Ezt bizonyítja a kereszt, amely egyik tűz során sem égett el, csak a körülötte tornyosuló házak. Szintén a felszegi részben található a görögkatolikus templom, majd a város legszélén, a várpataki részen túl, egy magas domb tetején Both vára, amelynek helyén kápolna áll. A legenda szerint a goromba Hiripnének és két gonosz fiának búvóhelye volt, ebből annyi valós, hogy valamikor katonai erődítményszerű épület lehetett itt.

Érdemes meglátogatni a Csíky-kertet, a felszegi arborétumot. Kevesen tudják, hogy ez egykor királyi birtok volt, Mihály király ott érettségizett, az akkori gimnázium diákjaként. Ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának kihelyezett tagozata működik itt. Most pedig véget vetek a város dicsőítésének, kezdődjön az a része, amely jobban érdekli az ifjúságot.

Azt hiszem, nem mondok újat ezzel: a fiatalság legkedveltebb találkozóhelye a kocsma. Na, ebből akad errefelé jó néhány, mindenki ízlésének megfelelő. A művészek törzshelye – én is itt vagyok fellelhető a város sok bugyra közül – a Figura Stúdió Színháznak otthont adó épületben található Your Living Room (nyáron a Your Living Garden), amely leginkább olyan, mint egy zárt és szerető család. Tőle alig távolabb van a OneSes, itt találkoznak a szomszéd falvak bulis képviselői, valamint a székelység egyik jellemző társadalmi rétege, a kiöltözött gumicsizmások. Bár a gumicsizmások városszéli erődjei, mint a Sláger, vagy a Mulligan, a RIO (egyesek szerint R10-nek olvasandó), esetleg a Retro, mind elestek, megmaradtak még olyan védőbástyák, mint a Kárpátikum vagy a fentebb említett OneSes. (Bővebb anekdotikus történetekért mindenképp ajánlom felkeresni a gyergyói diákokat – érdemes.) Az idősebb, dolgos székely emberek pedig mind a boltok előtt, vagy a félreeső, kisebb kocsmákban, például a Botorkában lapulnak és kortyolgatják jól megérdemelt italaikat, ahol csak délelőttönként lehet el-elkapni néhány ellógott iskolást, akik olyan helyekre menekülnek, ahol senki nem keresné őket.

A díszes épületeket körülöleli a város három lakónegyede telis-tele szűk utcákkal és tömbházakkal, amelyek között péntek és szombat esténként vidám diákok és fiatalok dalai csendülnek, s bár ezt a betonkaptárak lakói csak a legritkábban értékelik, mégis mindenkit mosolyra fakasztanak, mivel ez a mi kis közösségünk szerves velejárója, amelyet minden hibájával együtt így szeretünk és őrzünk.b

Diadal önmagammal

by Varga-Göcz Nikolett | | 0 | Elmélkedős,Slider

Legnagyobb félelmem, hogy nem sikerül legyőznöm önmagamat, és ez elrontja majd az egész életemet. Ahogy Kosztolányi Dezső Senecája mondja, bár a technika változott, fejlődött a világ, az emberi romlottság, az egymás elleni acsarkodás, a hiábavalóságok mégsem múltak el, vagyis ugyanott tartunk, mint régebben, csak a külsőségek mások. Minden abban rejlik, hogy az embernek diadalmaskodnia kell a sötétségei felett. Ez egyéni harc, ezért eldöntöttem, hogy megvalósítom a győzelmet.

Sok helyzetbe kerül bele az ember élete során, és egy idő után elkezdi külső szemmel analizálni a már megtörtént eseményeket. Adott ponton egyszer csak belehasít a felismerés, hogy rengetegszer ő generálta a konfliktust, szántszándékkal megbántotta a másikat, és ő a hibás, amiért nem lépett túl saját sérelmein, kihozta embertársát a sodrából, gyenge volt a tűrőképessége, elvesztette a számára legfontosabbat, mivel nem kereste, és még sorolhatnám.

Utólag sokszor megbánom a tetteim, gondolataim, mondandóim, és hosszú ideig képes vagyok forgatni magamban a dolgokat. Sajnálom a történteket, tépelődöm miattuk akkor is, ha jogosak voltak. Éjszakákat tudnék átvirrasztani azért, hogy megtaláljam magamban azokat a fekete foltokat, amik az önképemet, a belső szépségemet bemocskolták, s mindig végül magamban csalódom igazán. Arra jutok: a vétkes csak én lehetek.

Bár felfogtam, hogy az ember dualista lény, van rossz és jó oldala, megvannak az apróbb és hatalmasabb harcai, mégis a jóért kell küzdeni, a jobbik oldalunkat kell kimunkálnunk, tökéletesítenünk. Érdemes küzdeni, de tisztában kell lennünk azzal, hogy a tökéletességet, harmóniát, belső szépséget csak részleteiben tudjuk elérni ebben a földi életben, ahogy Ady Endre is megfogalmazza Kocsi-út az éjszakában című bölcseleti költeményében.

Velem sokszor előfordult, hogy nagyon szilárdan, határozottan eldöntöttem, hogy emberséges, jóságos maradok, csakis szeretettel tekintek másokra, de a realitásban persze egészen máshogy alakult. Ezután sokszor megnyugtatom magam azzal, hogy mégiscsak esendő ember vagyok, az eredendő romlott természet nem múlik csak úgy el, s ezt el kell fogadnom.

A küzdelem, a meg nem alkuvás a lényeg, hogy a reménytelennek látszóból lehetséges, győztes harcot sikerüljön kovácsolni, ez a legnagyobb kihívás.

Legnagyobb félelmem – hogy nem tudom legyőzni önmagam – a legelérhetetlenebbnek bizonyuló álmom, legfőbb célom, a legvéresebb harcom, a legmarcangolóbb vívódásom, a legfeszítőbb szorongásom, de bízom abban, hogy nem a legszebb tévedésem is.

Valentin-nap alkalmával eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha végre sikerülne mindenkinek teljesen elfogadnia és megszeretnie önmagát, vagyis azt a csodálatos embert, akire mindig számíthat, akivel szimbiózisban él, amióta csak megfogant. Eldöntöttem hát én is, hogy el kell viselnem mindkét oldalam, teljes valóm, minden szépségével és temérdek rútságával, és be kell bizonyítanom először is magamnak, hogy mit tudok, így hátha elérem azt is, hogy mások számára (legalább részben) példaképpé váljak.

Úgy tartják, ha önmagunkat megszeretjük, békés kapcsolatot alakítunk ki az énképünkkel, akkor békében leszünk a világgal is és könnyebb lesz szívből szeretni egymást. Kívánom, hogy a Valentin-nap utáni időszak is szóljon mindenkinek arról, hogy menthetetlenül belehabarodunk saját magunkba, de ezt alázattal vállaljuk, és egymás lelki épülését szolgáljuk vele.

Egy tapasztalattal több, egy szesszióval kevesebb

by Gondos Borbála | | 0 | Elmélkedős,Slider

Nem is egyetemista az a diák, aki még nem vizsgázott – mondták sokan. Valahogy nem is esett rosszul ezt hallani, egy szinten igaznak éreztem. (Pedig hát nem az igazság kellene a legjobban fájjon? A klisék, és az ő logikai bukfenceik…)

Elsőévesként az első félév számomra (fokozzuk azzal, hogy online zajlott, ahogyan sajnos a következő is fog) olyan volt, mint egy köztes állapotban lebegni. Egyetemista vagyok papíron, de az épületben sosem jártam. Mivel még rövid időre sem költöztem fel Kolozsvárra, az a kevés interakció is kimaradt, amit a lehetőségekhez mérten az ember meg tud magának engedni és szervezni – például találkozni az évfolyamtársakkal. Köznapi szóhasználattal élve, minden „rendes dolog” kimaradt: egy „rendes” órán (értsd: a teremben ülve) még nem voltam az egyetemen, nem tudom, milyen a „rendes” (a jelenléti oktatás hagyományos formájában zajló) egyetemista élet, talán azt sem tudom, milyen a „rendes” vizsga.

Több, nálam idősebb egyetemista ismerősöm – mondjuk ki! – azzal ijesztgetett, hogy a szesszió mennyire nehéz, mennyire kegyetlen, mennyire kiszipolyoz. Úgy gondoltam, jóindulatú költői túlzás ez, pusztán az erdélyi magyar sajátos ragaszkodása a panaszkodás minden formájához. Most jönne az a rész, hogy beismerem: tévedtem. Nem vagyok olyan büszke (persze ezt nem kötelező elhinni), hogy ne ismerném be, amikor tévedek, de most nem érzem úgy, hogy őszintén azt tudnám mondani: rosszul gondoltam – ugyanakkor ezzel nem azt mondom, hogy könnyű lenne. Sőt, tanulás, diákélet szempontjából ez az időszak volt eddig a legnehezebb. Az érettségi megírása ugyanis négy napot vesz igénybe, a tantárgyak felét az ember már legalább négy éve tanulja (persze az osztályprofil és a választható tantárgy kijelölése befolyásolja, kinek mennyi az újdonság), az egyetem esetében pedig a szemeszter összes tárgyából vizsgázni kell – annyi engedménnyel, hogy két dátum közül a diák döntheti el, melyik napon ír/felel, így megszervezheti magának azt a rettegett három hetet úgy, hogy a leghatékonyabban, legidőgazdaságosabban fel tudjon készülni.

Lezártam ezt a három szessziós hetet – igaz, engem még nem zártak le – és arra a következtetésre jutottam, hogy tényleg kiszipolyoz, bár lehetne kegyetlenebb (megjegyzem, ez nem kívánság vagy javaslat!). 

Vizsgáztam a szesszió első és utolsó napján is, sőt az első előtt is, idegen nyelvből. Csak olyan napokon nem tanultam, amelyeknek a délelőttjét vizsgának kellett szentelni, viszont ez nem minden esetben sikerült: néha a vizsganap délutánját is fel kellett áldozzam. Tűkön ülve vártam minden eredményt, sorstársakkal hol nyugtattuk, hol stresszeltük egymást, bebeszéltem magamnak, hogy biztos nem megyek át néhány tantárgyból, aztán mégis sikerült. Igen, a szesszió nehéz, viszont közel sem világvége. Igen, azt is tudom, hogy még csak elsőéves vagyok, azt is, hogy online könnyű levizsgázni, és hogy nem orvosit végzek, ne jelentsem ki, hogy nem kegyetlenül nehéz a vizsgaidőszak, viszont remélem, legalább a magam nevében nyilatkozhatok így: ha hullafáradtan is, de túlélhető.

Elvileg már igazi egyetemistának számítok, viszont ott van az a de a lábjegyzetben: talán ez nem számít „rendes vizsgának”. A lényeg az, hogy bárhogyan is, de elvégeztem a feladatom, és már tapasztalatból tudom, mi áll a rettegett „szesszió” szó hátterében.

Nem mondom, hogy újra nekivágnék… de néhány hónap múlva úgyis muszáj lesz.

Mikor mész már férjhez, édes lányom?

by Kabai Krisztina | 2021. 02. 10. | 0 | Bezzeg...,Slider

Ismerős kérdés, ugye? Mert az ember lánya nem lehet huzamosabb ideig szingli. Főleg falun, mert azért városban el-elmegy. De ha falun élsz, lassan betöltöd a huszonegyet, és nincs az ujjadon egy héthatárig is ellátszó gyűrű, vagy legalábbis a fahasítástól és a szénapakolástól kigyúrt tettre kész férfiú az oldaladon, akkor már-már napi szinten támadnak le ehhez hasonló kérdésekkel.

 

Leányom, a te korodban nénéd már hat hónapos terhes volt! – mondják, és tudod, hogy ez a kijelentés nagyjából egy vonalon mozog azokkal a világmegváltó történetekkel, amikor a családod idősebb tagjai a nyakukba vették a világot, és kétméteres hóban másztak el az iskoláig, mert elzavarták őket tanulni. Bármennyire is érvelnél amellett, hogy változott a világ, és az embereknek, a nőknek (!) nem az az elsődleges szempontjuk, hogy hamar férjhez menjenek és gyereket szüljenek, mindig, ismétlem mindig süket fülekre találsz. Nem tudják felfogni, hogy te párkapcsolat nélkül is tök jól megvagy a kis életedben, sőt talán nem is kell még egy „gond” a fejedre. Valószínűleg azért akarnak mindenképpen férfi mellett tudni, mert ők is már hosszú évek óta a párjuk mellett élnek, és elfelejtették, milyen egyedül.

Túlzás lenne azt mondani, hogy jó szinglinek lenni, hiszen megvannak a maga árnyoldalai. Igen, éjjel nem ölel át senki, a tágabb családon kívül nem vár haza más a hosszú munkanap után, és nem mindig akad kivel elmenni ide-oda, hiszen a barátaid többsége is párkapcsolatban él. És igen, sokszor meg is esz a fene más párokat látva, hogy neked ilyen pillanataid most épp nincsenek, és nagy az esély arra, hogy egy ideig nem is lesznek. Bánod ezt, egy-két pillanatig talán úgy érzed, valamiből kimaradsz, de aztán hamar rájössz, hogy tulajdonképpen semmi probléma sincs sem veled, sem az életmódoddal.

Mert bármennyire is nincs melletted senki, ugyanúgy teljes az életed, megvannak számodra a lehetőségek, és nem vagy lekötve, szinte bármit vállalhatsz. Ez az időszak tökéletes arra, hogy megtapasztalj olyan dolgokat, amelyekre a későbbiekben nem lesz alkalmad, mert a család, a gyereknevelés és a háztartás vezetése teljesen lefoglal majd. Mert akármennyire is állítják, hogy család mellett is lehet mozgalmasan élni, ne merje senki sem kijelenteni, hogy két ötévesnél kisebb gyermek és egy rendes férj mellett random eldöntheted négy óra tájékában, hogy te hétkor megnézed a mai előadást a színházban (persze vannak kivételek – szerencsés kivételek). És a későbbiekben is elég nehezen variálhatod majd a programokat a hétvégére, még akkor is, ha bőven van előtte időd megszervezni a programot.

Azt hiszem hát, az idén sem rejtek fiúneves cetliket az András-napi gombócokba, és annyira nem óhajtok férjet fogni, hogy nagypénteken este is előre megfontolt szándékkal megtörölgetem majd vízzel mosott arcomat, nem számítok az álmomban törölközővel érkező lovagra.

Gyerekkorok

by Fórika Dóra | | 0 | Bezzeg...,Slider

Tegnap az utcánkban bicikliző gyerekeket láttam. Eszembe jutott, hogy 10 évvel ezelőtt engem haza se lehetett kergetni, késő estig hajtottuk a kerékpárokat fel és le, vagy szaladgáltunk bújócskát játszva. Ha mégis idő előtt hazakeveredtünk, az azért volt, mert valamelyikünk elesett és a szüleinkhez totyogtunk, hogy lássák el a sebeket. Zajjal és gyerekzsibongással volt teli az utca. Manapság már nem így van. Nem látok sétáló kislányokat, akik köveket rugdosnak menet közben, nem látok futóversenyeket, sem nagy futballmeccseket, deszkákból készített kapukat és krétával rajzolt focipályát. Nem hallom a nevetéseket, sírásokat, és nem látom a sebes térdeket. Ezek a kislányok és kisfiúk nem azért nem játszanak a szabadban, mert a szüleik mindenféle vírustól védik őket. Behálózta őket az internet. Tik-Tok- vagy YouTube-videókat készítenek és minecraftoznak. Olyan kütyüket használnak, amiket én annyi idős koromban nem is láttam. Megértem, hogy fejlődik a világ, de nem vagyok biztos abban, hogy felelősen használják az internetet. Kikövetelik azt a telefont, amit a szüleik nem is akarnak megvenni nekik, mondván, hogy így nagymamával többet tudnának beszélni, aztán fel se hívják őket. Könyvolvasás helyett pörgetik a Tik-Tokot és jobb táncolós videót készítenek, mint amilyet valaha is tudnék, pedig én sem vagyok egy régi gyártmány. Fejlődnek, sokkal gyorsabban, mint ahogy mi. Aztán hogy ez jó-e vagy rossz, azt döntse el a szülő. Nevelje kedvére a gyerekét. Vegyen neki, amit akar, a gyerek is csináljon, amit szeretne. Én csak azt mondom, hogy 10 éve az utcánkban játszani sebes térddel sokkal jobb volt