Slider

Isán Heni, egyetemista fitneszedző: megtanultam minden kihívásban a lehetőséget látni

by Dobos Fanni | 2020. 06. 22. | 0 | Egészség,Slider,Sportszelet |

Ha az átlagot tekintjük, 10 emberből 8 biztosan nincs megelégedve az alakjával. Van, aki túlsúlyosnak, van, aki épp az ellenkezőjének érzi vagy látja magát. Pontosan így volt ezzel a 22 éves fitneszedző, Isán Dalma-Henrietta is. A kolozsvári BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának hallgatójaként angol nyelven tanult leadership szakterületen, majd folytatta tanulmányait mesterin, a menedzsment terén. Bár nem ötvözte a hobbiját, a jelenlegi munkáját a tanulmányaival, elmesélte, hogyan vágott neki, hogyan sikerült elérnie az álmát, amit a fitneszt illeti, hogy mit jelent helyesen táplálkozni, és hogyan sikerült átvészelnie a karantént úgy, hogy nem hagyta abba a munkáját.

– Több éve az életed szerves részét képezi az egészséges életmód, valamint a folyamatos és
kitartó edzés. Pontosan miért és mikor váltottál erre az életstílusra?
– Hét éve kezdtem el edzeni, néhanapján elvégeztem bizonyos alapgyakorlatokat. Régen nagyon
sovány voltam és rengeteg kritikával találtam szembe magam, olyan emberekbe ütköztem,
akik emiatt megszóltak, pedig nem az én hibám volt. Az egyetlen esélyt a sport jelentette,
hogy mindezen változtatni tudjak. Több évig tartott rájönnöm arra, mi az, ami nekem beválik
és mi az, ami nem. 2018-ig csakis saját testsúllyal edztem, mivel bizonyos gátlások miatt nem
akartam terembe járni, valamint nem voltam jártas a fitnesz „weight-lifting” világában. Az
Erasmus programmal Hollandiában utaztam és ez idő alatt kezdtem el megtanulni súlyokkal
edzeni, egyetemi edzők segítségével. Akkor már tudatosan étkeztem, és keményen kiálltam a
céljaim mellett. Akkor döntöttem el, hogy ez az, amivel foglalkozni akarok.
– Egy ideje fitneszedzőként is ismernek az emberek. Nehéz volt-e ezt elkezdeni, mi az, ami nap
mint nap motivált ebben?
– Nehéz ezt a szakmát elkezdeni és elhelyezkedni is benne, hiszen rengetegen pályáznak az
edzői státusra, de kevesen számolnak azzal, hogy mekkora felelősséggel jár, és mennyi
munkát kell belefektetni. Nekem minden az Instagram oldalammal kezdődött, amit azért
készítettem és arra használtam, hogy a tanultakat továbbadhassam, és mások megkaphassák
azt a segítséget, amire nekem sokszor szükségem volt, de az emberek hátat fordítottak. Régi
álmom volt, hogy egyszer edző legyek, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg is tudom
valósítani majd. Anélkül, hogy utat engedtem volna az életembe a sok ellenszenves embernek
és akadálynak, hittem abban, amit tudok, és elkezdtem önszántamból edzeni embereket.
Felfigyelt rám egy menedzser és kaptam egy ajánlatot, így el is kezdtem komolyan dolgozni.
Második héten már 24 kliensem volt.
– A koronavírus mennyire volt hatással a munkádra? Tudtál kapcsolatot tartani a klienseiddel
a karantén ideje alatt is?
– Nagymértékben hatással volt a munkámra, a rutinomra. A termek bezártak, nekem meg
haza kellett költöznöm Kolozsvárról. Pánikba estem, de ez csak egy hetet tartott. Utána
kigondoltam, hogy online tréning lesz az, amivel pótolom az edzéseket, és így folytathatom a
munkám. Rengeteget dolgoztam ezen, Zoom-hívások, videók elkészítése, edzéstervek
kigondolása, egy teljes stratégia kialakítása. Ami a legmeglepőbb volt számomra az az, hogy
végül nagyon jól ment, nagyon kreatívnak éreztem magam az egész karantén alatt. Ebből a
szempontból egy áldásnak tartom ezt az időszakot. Na meg a tény, hogy sok időt tölthettem
teljes gőzzel azon dolgozva, hogy a semmiből felépítsek egy olyan tervet és rutint, ami által
azt csinálhatom, amit szeretek, és amivel pénzt is keresek – miközben a világjárvány miatt a
gazdaság nagy része összeomlik – szerintem nagy lehetőség és ajándék volt. Jelenleg még
egyetemista vagyok, mesterképzőn tanulok, és ennek az időszaknak hála, pénzügyileg sikerült függetlenné válnom, illetve úgy tűnik: továbbra is minden csak jó irányba halad. Megtanultam
minden kihívásban a lehetőséget látni. 
– Mesélnél az étkezési szokásaidról? Mennyire szigorú ez a te esetedben?
– Soha nem tartottam diétát, és soha nem hittem a diétázásban. Az „intuitive eating” elvei
alapján alakítom az étrendem, ami arról szól, hogy azért étkezünk, hogy a szervezetünk és
testünk működjön, és éljük túl a mindennapokat. Tehát ha így gondolkodunk, akkor olyan
tápanyagokban dús ételeket fogunk fogyasztani, amelyek vitaminokkal és ásványi anyagokkal
látják el a szervezetünket. Egy másik része ennek a felfogásnak az, hogy alapjáraton minden
embernek tisztelnie kell a testét, ami szintén abban motivál, hogy ne együnk olyan dolgokat,
amelyek ártalmasak. Szerintem mindennek a titka az egyensúly. Mindent meg lehet enni, ha
ismerjük a mértékeket és meg tudjuk találni az összhangot. 
– A karantén alatt, feltételezem, nagyon sok ember elhanyagolta az edzést. Mit ajánlanál
ezeknek az embereknek az „újrakezdéshez”?
– Türelmet. Nagyon figyelmesen és türelmesen kell újrakezdeni!

Fotó: Alexandru Maxim

Kovászna, az „ezer borvizek városa”

by Péter Blanka | | 0 | Kivetítő,Slider |

Fenyvesek közt rejtőzik
Erdélyben a tündérek völgye,
ott a szél is megpihen,
s észrevétlen suhan körbe,

 

(…)… igaz-e e titok Erdélyben,
s a hely csodás legendája,
bizonyíték, hogy minden évben
több a fenyők sokasága.”

(Szabó Szalay István: Tündérvölgy legendája)

Amikor megkérdezik, hol születtem, és válaszként azt mondom, Kovásznán, sokan továbbra is értetlenül néznek rám. Vagy azért, mert hallottak már róla, de nem tudják pontosan, hol van, vagy azért, mert még a környéken sem jártak. Hogy miért látogass ide, Kovászna megyébe?

Képzeld el, hogy kint a zöldben, a Tündérvölgyben üstben készült gulyást falatozol a mellé járó nagy karéj, kemencében sült pityókás kenyérrel. Desszertnek ropogós kürtőskalácsot kínálnak, utána pedig elnyomtatod egy jó pohár szilvapálinkával.

Ha már itt, e csodálatos völgyvonulatban jársz, muszáj megtekintsd az egyedinek számító, híres kommandói siklót. A világon egyedülálló módon oldották meg a kocsik működtetését, gravitációs-állványkocsirendszert építettek ki. Kovásznát egyedivé teszi a csak rá jellemző: a negatív ionokban gazdag, mérsékelt övezeti mikroklíma, az ásványi anyagokban nagyon változatos, széndioxidban gazdag ásványvízforrások sokasága, és a mofetták együttes előfordulása. Ez teszi lehetővé, hogy ez a város a szívbetegek legfontosabb hazai gyógyüdülőjévé váljon.

A város szimbóluma a Pokolsár, egyedülálló iszapos, kénes-széndioxidos, még ma is működő iszapvulkán, melyet kezdetben fürdőkúrára használtak. Ma egyszerű dróthálóval borított medencébe zárva, máig tartó bugyogásával vonja magára az odalátogatók figyelmét. Nem csak Kovásznán, hanem a környező falvakban is óriási érték rejlik.

Csomakőrösön tekinthető meg Kőrösi Csoma Sándor Ázsiakutató, nyelvész emlékszobája, Zabolán látogatható meg a háromszéki udvarháztípusok egyike, a Mikes-kastély, Csernátonban pedig betekintést nyerhetünk a Haszmann Pál falumúzeumba. Kovásznai lakosként már rég megértettem, miért nevezte el dr. Szabó Endre marosvásárhelyi professzor Kovásznát a természet ajándékának. Gyere el és tapasztald meg te is!

Fotó: virtualisszekelyfold.ro

Újságírás? Másodév? Jövök!

by Lőrincz Szidónia | 2020. 06. 19. | 0 | Ajánló,Egyéb,Slider |

Ez nem egy reklám, nem félig igazság-félig ámítás, hanem a nyers valóság. Feltették nekem a kérdést, hogy mi a véleményem az újságírás szakról, így, egy év után. Mi az, ami tetszik, mi nem jött be nekem? Sokat gondolkodtam, hogy mit hazudhatnék. Aztán rájöttem, hogy hazudni csak úgy tudnék, ha tényleg leírnám, hogy van, ami nem tetszik. A világ ritka vagány tanáraival, laza órákkal az egyetemen? Mi lehet ebben a rossz? A laza órák alatt értem én azt, hogy átlépem a terem küszöbét, álmodozom 120 perceken át, ezután pedig nem értem, miért van olyan sok anyag. Miért válik a semmiből húzóssá a dolog. Biztos csak én csinálom ezt. Így nyugtatgatom magam. De, hogy komolyan is kifejtsem eme érdekes témát, az újságírás szak által érdeklődőknek csak azt tudom ajánlani, hogy ne hagyjátok ki! A honvágytól nem kell tartanotok, ebben a nagy Kolozsvárosban könnyedén nevelőkre, otthonra találhattok az egyetem adta kedves kis környezetben. Nekem egy családias hangulatú óra szebbé teszi a napom. Nincs itt olyan, hogy nem egyezel egy csoporttárssal, egy tanárral vagy a kapusbácsi nem enged ki a sarokra. És itt elárultam a lényeget. Igazából, ezen a szakon mindenből kapsz egy picit. Aki újságírásra jön, az általában örömét leli az olvasásban, az új dolgok feltárásában, kiderítésében, a rejtélyekben, és ez így van rendjén. Hogy miért? Tudd meg tőlem: egy újságírónak mindent IS tudnia kell. Helyesen írni aztán pláné. A helyesírásórákat úgy sírom most vissza, mint anno az óvodát. Pedig tisztán emlékszem, első félév szessziójában nem azért sírtam, mert hiányzott volna, annál inkább a kegyelemötösért. Mesélhetnék hasonlókat a kutatásmódszertanról, és szívesen regélnék is, ha az olyan egyszerű lenne. Annyit mondhatok: ez egy olyan tantárgy, amivel az ember megbirkózik kis gólya korában, ám miután átment, úgy érzi magát, mint Elon Musk a Tesla megtervezése után.
A házi feladatok listája sosem vészes, viszont ha családod van, jobb, ha feladod! Nem mondom, hogy éjjel-nappal kutakodnod kell az alapos elemzések sikeréért, vagy várj csak! DE, éjjel-nappal kutakodnod kell értük. De megéri! Mert olyan érzést keltenek, mintha te találtad volna fel a spanyolviaszt. A legszórakoztatóbb, hogy észre sem veszed, és rengeteg mindenre rávezetnek a tanárok. Velem is így történt. Játékos és frappáns megoldások születnek a fejlődésre. Vox populi a Mátyás téren? Interjúztatni idegen embereket? Engem eléggé lázba hozott. Elmenni előadásokra és riportokat készíteni? Ha picit cseles vagy, még ingyen is bejuthatsz egy amúgy nagymenő előadásra. Bemeséled, hogy jaj, te kis csóró egyetemista vagy, és kéne egy lábjegyzet… fogózkodj meg! Működik. Remélem, így már elhiszitek, hogy nem tudok rosszat mondani a szakról. Elégedett vagyok mind az oktatással, mind az oktatókkal. Az első félévem egy szabad kaland volt, a második sajnos egy karanténos, de így is megkaptam azt, amire szükségem volt. Kis újságírók, rajtatok a sor!

Ezek a mai fiatalok…

by Joldes Xénia | | 0 | Egyéb,Slider |

Gondolatok egy generációs szakadékból

Mélységesen szégyelnünk kellene magunkat. Mert mi egész nap csak a telefont bújjuk. Mert nekünk minden a fenekünk alá van téve, mégis csak válogatunk és fintorgunk. Mert régebb más volt, jaj de még mennyire más volt. Mert régebb jobb volt. Mert „bezzeg az én időmben”. Bezzeg ti, szülők és nagyszülők, sokkal érettebbek, háziasabbak és életrevalóbbak voltatok. Ti egyebet sem csináltatok, csak napkeltétől napnyugtáig a ház körül serénykedtetek, főztetek, mostatok, takarítottatok. Ti még szombaton is iskolába jártatok. Ti szórakozásként a magyar klasszikusokat olvastátok, természetesen gyertyafénynél. Végül, de nem utolsósorban, ti egy olyan múltat idealizáltok, amiben a gyár fújása diktálta az élet menetét. Hadd áruljak el egy titkot: már nagyon elegünk van a fent említett és hasonló replikákból. Mert általánosítanak, mint ahogy írásomban eddig én is tettem, csak hogy demonstráljam, mennyire frusztráló tud lenni. És mert ezekkel a „generációs jeligékkel” folyamatosan azon vagytok, hogy megbuktassatok bennünket az „élet iskolájában”. Viszont, hogy ne ugyanazzal a technikával kritizáljalak benneteket, mint amivel minket szoktatok, beismerő vallomást teszek. Igen, sokszor órákon keresztül nem esik ki a kezünkből az okoskütyü. Nem, mi valóban nem éltünk egy vaskezű diktatúra nyomása alatt. És igen, ezért szerencsések vagyunk. Mi már egy szabadabb világba születtünk, amiért többek közt ti, szülők és nagyszülők is küzdöttetek. Ezért pedig hálával, köszönettel és tisztelettel tartozunk nektek. De miért van az, hogy mostanság már-már gyűlölitek a szabadságot? Mindent nyugati, liberális hóbortként könyveltek el, minket meg mimózalelkű penészvirágokként minősítetek, akik semmire sem jók. Abba viszont nem gondoltok bele, hogy nekünk sem annyira könnyű, mint amilyennek első ránézésre tűnik. A legegyszerűbb példa az internet globális elterjedése. Manapság  pár kattintással egy olyan digitális univerzumba csöppenünk, ahol nem csak a lehetőségek, hanem a veszélyek száma is végtelen. Az internetes zaklatás, az anonimitással való visszaélés, valamint az influenszerek és trendek gerjesztette folyamatos megfelelési, utánzási kényszer csak néhány példa a sok közül. Ugyanakkor ezek mind olyan jelenségek, problémák, amelyek pár évvel ezelőtt még nem is léteztek, és amelyek kezeléséhez vagy elkerüléséhez nem kaptunk használati útmutatót. Más időket élünk. Régebb az volt, most meg ez van. A generációk közti feszültség forrása is tulajdonképpen ebben az ellentétpárban rejlik. Lehet nevetségeseknek és jelentékteleneknek tűnnek a problémáink és a világról alkotott képünk. Mi igazából csak annyit szeretnénk, hogy „másságunk” miatt ne törjetek pálcát a fejünk fölött, mert nem vagyunk mi olyan rosszak, mint amilyennek beállítanak. Úgy, ahogy ti sem!

Vég(r)e

by Gebe Zoltán | | 0 | Bezzeg...,Slider |

Az elmúlt évek legfurább szessziója előtt állunk. Hiába hittem az első három félév után, hogy már nem érhet meglepetés, a vírus közbeszólt. A távoktatás komoly nehézségeket okozott mindenkinek, sok tantárgynál kellett eltérni az eredeti tervtől. Rajtunk és a tanárokon is gyakran érezhető volt a tanácstalanság, hiszen erre a helyzetre tökéletes megoldás nincs. Nekem is hetekre volt szükségem az alkalmazkodáshoz.

Talán senkinek nem mondok újat azzal, hogy otthoni környezetben nem egyszerű az egyetemi dolgokra koncentrálni. A Zoomon tartott órák közben könnyen „eltévedhettünk” a net egyéb platformjain. Nem könnyű egész nap ugyanazt a képernyőt bámulni, jobban leszívta az energiámat, mint bármi más. A távoktatás időszakának tehát kevés pozitívuma volt, az egyik mindenképpen az, hogy nemsokára vége. Még szerencse, hogy a szesszió nekünk csak három-négy vizsgából fog állni, más szakokon durvább a helyzet. Az elmúlt időben néhány infós ismerősömmel beszéltem erről. Kiderült, hogy náluk sem csekélyebb a tanácstalanság, mint a mi karunkon. Van olyan tanáruk, aki nem várja el, hogy vizsga közben bekapcsolják a kamerát, más pedig egyszerre kettőt és képernyőmegosztást is kér. Elmondásuk szerint nem könnyű úgy jól teljesíteni, ha tudják, hogy figyelik őket (Big Brother feeling). Az orvosin is hasonló a helyzet, ott állítólag a feleltetés a leggyakoribb megoldás. Ezeken a szakokon egyébként sem lenne leányálom a vizsgaidőszak, de azt például elképzelni sem tudom, hogy a sportosoknál hogyan oldják meg. Néhány héttel ezelőtt többen is azzal biztattak, hogy az itthoni szesszió gyerekjáték lesz, mert észrevétlenül igénybe vehetünk bármilyen külső segítséget.

Már akkor sejtettem, hogy ez az elmélet túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Egyes feladatoknál ugyanis szinte teljesen mindegy, hogy a kanapén vagy a tanterem padjában ülve írja meg az ember. Erre az első parciálisom mutatott rá, ahol inkább a kreativitás számított, mint a tudás. Még most sem tudom eldönteni, hogy könnyebb lesz-e így a szesszió, mint máskor, de idén sem fogok éjjeleket készülni rá. Abban az egyben biztos vagyok, hogy ezt a félévet nehéz lesz kitörölni az emlékezetemből.