Slider

Double Rise 2018 – dagonya edisön

by Nagy Andrea | 2018. 07. 02. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Egyszerre mainstream és alternatív – így hirdeti magát a Double Rise fesztivál, amelyet Torockón rendeztek meg június 27-30. között. Összeművészeti fesztivál révén színház, slam poetry, folkprogramok is várták a résztvevőket. Engem leginkább a koncertek fogtak meg. A bérlet ára a gumicsizmát nem tartalmazta. Legutoljára két éve vettem részt a fesztiválon, az volt a legelső. Arra számítottam, hogy sikerül kinőni a gyerekbetegségeket – én kis naiv.

DB-13

Torockóra kidöcögni már szinte olyan, mintha hazajönnék: a Székelykő még mindig a helyén van és csodaszép. Idén a fesztivált a falun kívül építették fel, így nem kellett 15-20 perceket sétálni egy-egy helyszín között. De nem voltunk felkészülve arra, ami ott fogadott minket:  mindenki ellensége, a sár.

DB-12Igen, tudtuk, hogy esett és még fog is, a gumicsizmát nem felejtettük otthon, de amekkora dagonya volt, néha kicsit féltem, hogy a magam 150 centijével elkukkanok benne, és mocsári szörnyként élem le hátralévő életem. Végül mégsem történt meg. A legdurvább állapotok a kempingbe vezető ösvényen voltak, így sokan inkább a mellette elterülő kukoricást választották. Erre még a szervezők se voltak felkészülve, néha leszalmáztak itt-ott egy területet, de szerencsétlennek esélye se volt.

36572650_1708025862644266_270835140127621120_n

Fotó: Mátyás Beatrix

De nem csak a sárral volt gond, sok kisebb – esetenként nagyobb probléma ütötte fel a fejét. Első napra még nem érkeztek meg a programfüzetek. Vagy a kempingben a tusolás szerencsejáték volt. Sose tudhattad, hogy az az öt tusolókonténerből épp hány van nyitva, és hogy van-e egyáltalán víz. Ezek után meleg vízről, áramról, urambocsá’ internetről nem is érdeklődtünk.

 

A Gondűző és a Csűr – a fesztiválozók utolsó menedéke. Két fedett, száraz hely, víz- és áramellátásssal, előbbiben még wifi is volt, utóbbiban pedig zene. Ráadásul az árak is zsebbarátak voltak – bár az a fesztivál területén is okénak bizonyult. Viszonyításképp a Gondűzőben egy Hargita 4, a Csűrben 5 lejbe került. A fesztiválon a Grund a dobozos Ciucot 6 lejért értékesítette.

DB-17

A Csűr felső részébe csak cipő nélkül léphettünk be.

 

Napközben a programkínálatra nem panaszkodhatunk. Voltak slam workshopok, az aktívabbaknak lehetőségük volt sportolni is, az Everness életmódudvarban jógázni is lehetett, később füstölők és kis zenélgetés biztosította a hangulatot és még valami ingyenes tájmasszázsról is hallottam, de színházat is látogathattak.  Benéztünk mi is kettőre, teltházasak voltak. Láttuk a gyergyói Figura előadását, a Drognaplót, amelyet Faragó Zénó rendezett, és Fodor Alain Leonárd adott elő Kubiszyn Viktor kötete alapján, illetve a nagyváradi Szigligeti Színház Bányavirág előadását Hunyadi István rendezésében. Bár ennél különbözőbb előadásokat nem is láthattunk volna, mindkettőt szerettük.

DB-15

Fodor Alain Leonárd a Drognapló c. előadásban.

 

A legjobban várt programok okozták a legtöbb fejtörést a számomra: a koncertek időbeosztása. Tavaly is nagy szívfájdalmat okozott, hogy az érettségi miatt esélyem se lenne időben kijutni a Szabó Benedek és a Galaxisok koncertre, és ez idén se változott. Soerii & Poolek első nap du. 5-től szerepelt a programban, szerencsére késett egy órát, így még épp sikerült elkapni. A metálkoncerteket pedig 3:15-re időzítették. Sejtem, hogy ebben a műfajban ez nem számít későnek, de a Double Rise közönségének már talán, főleg ha közben két oldalról (a nagyszínpadról és a hangelegelőről) támadják elektronikus zenével. A kisebb zenekarokat, akiknek a leginkább szüksége lenne a publicitásra, délben léptették fel, ami fesztiválon még korábbinak számít, mint amúgy. Nem meglepő, hogy a 12 órától kezdő Teddy Queen koncertjén tizen ha voltak.

DB-21

Péterfy Bori a színpadon. Fotó: Mátyás Beatrix

Első nap, hattól fellépett a Soerii & Poolek, amely így, nappali fényben kifejezetten abszurd volt, nem is erre találták ki. Próbálták menteni a menthetőt, és megtáncoltatni azt az 50 embert kisebb-nagyobb sikerrel. A végén eljátszották egyetlen feldolgozásukat, Dorinától a Bulit is. Péterfy Bori és a Love Band koncertjére már többen voltak kíváncsiak, akárcsak az Irie Maffiára. Ezek után kisszínpadon éjjel egytől kezdett a Dope Calypso, amely minket a legjobban érdekelt. Rocksztárok a színpadon és azon kívül is. Félmeztelenül nyomják a hidegben, le-fel mászkálnak részegen a színpadról, miközben tönkreteszik a felszerelést. Koncert után pedig darabonként köszönik meg a közönségnek, megosztva velük a backstage-ből hozott piát. Jaj, és a zenéjük is jó.  Közben a nagyszínpadot már átvették a DJ-k, többek között a Superstereo, amely – enyhén fogalmazva – annyira nem fogott meg.

DB-6

Viki és Lóci a Szociálisan érzékeny dal közben.

 

A program csütörtökön volt a legérdekesebb a számunkra, gyakorlatilag négytől kettőig mindenre kíváncsiak voltunk. A Lóci játszik kezdett. Bugis, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki táncolt – bár tudjuk, senki se táncol jobban, mint Lóci. Ráadásul egy lányt sikerült felhívni a színpadra – ezelőtt már próbálkoztak vele zenekarok, de nem ment -, akivel elénekelték a Szociálisan érzékeny dal c. duettet. Viki a szöveget is tudta és a hangja se volt rossz. És ezután jött az eső, a nagy, az igazi. Ki-ki egy-egy sátor alatt húzta meg magát, miközben a Carbonfoolsnak kellett volna játszania a nagyszínpadon. Mikor már úgy tűnt, hogy elállt az eső, bekészült a zenekar, majd újra elkezdett esni és újra és újra. Maroknyi, de annál kitartóbb közönsége van a Carbonfoolsnak, akik a rossz idő ellenére is kitartottak. De a zenekar se sajnálta az energiát, az énekes Fóris-Ferenczi Gábor a sok színpad szélén ugra-bugrálástól maga is megázott.

DB-10

Esőben is játszik a Carbonfools.

 

Utána jött a Hiperkarma. Imádom a dalaikat, de most olyan gyors tempóban játszották, hogy egyet-egyet csak a közepén vagy a refrénnél ismertem fel. Az énekes Bérczesi Robi dalok közötti felkonfjaitól és a közönségből bedobott játékbabától szintén nem éreztem magam jobban. Utánuk következett a Brains, ami nem rossz, de nem is szívem csücske, ellentétben az Elefánttal, akik utánuk léptek fel, de ők már a kisszínpadon játszottak – nem tudom, miért.

DB-11

Hiperkarma koncert

 

Másnap már kevesebb fellépő érdekelt. Kicsit megtáncoltatott a Funkorporation, már amennyire a kisszínpad előtti dagonya engedte. Utána már csak a Bohemian Betyárst vártam, és nem hiába. A fiúk a színpadon mintha nem is emberek lennének, úgy nyomják. Idén már a harmadik koncertjükre mentem el, de mindig úgy játszanak, mintha életük legjobb koncertjét adnák. A végére tényleg elszabadult a buli. Beszaladtak az előttük fellépő Middlemist Red és Mary Popkids zenekar tagjai, Szűcz Levente beugrott pogózni a közönségbe, Palágyi Máté megmászta mezítláb a színpadot tartó oszlopot, úgy kellett utánavinni a mikrofonkábelt. Eszméletlen az az életszeretet és derű, ami benne/bennük van. A Lovasi-koncert is jól sikerült, meglepően energikus volt Bandi bácsi, még olyat is hallottam, hogy valaki elsírta magát a Hang és fény c. szám alatt. Valahogy rávettem magam, és megnéztem a 3:15-kor kezdődő Apey & the Pea metálzenekart is, mivel már nagyon régóta szerettem volna, de eddig nem jött össze. Bár sok közöm nincs ehhez a stílushoz, mégis élvezhető volt. Közel sem annyira vad és veszélyes, mint amilyen előítéleteim vannak ezzel kapcsolatban. Apey hálás volt mind a 30 embernek, aki elment a koncertjükre.

DB-22

A Funkorporation a Petőfi rádió kisszínpadon. Fotó: Mátyás Beatrix

A szombati koncertek megint nagyon izgalmasnak ígérkeztek, az idő felmelegedett és a sár is kezdett száradni. Különösen a Konyhát vártam, akiknek 3 órától kellett volna játszania a nagyszínpadon. Mikor odaértünk, a színpadon a 30Y hangolt, miközben a Tankcsapda vizuálját tesztetlték. És mi vártunk, voltunk vagy tizen. Magamban ezt a délután három órás kezdést hibáztattam, hogy alig leszünk néhányan – ha eddig nem lenne világos, ez az egyik kedvenc zenekarom. Kb. egy óra után értetlenkedve álltunk, mikor jön egy srác, hogy a Konyha most pakol fel a kisszínpadra. Odamentünk, és tényleg. Elkezdtünk interneten kutakodni hivatalos közlemény után, de nem volt. A zenekartól megtudtuk, hogy épp behangolnak, és kezdenek. Röpke két óra után és egy színpaddal odébb végre tényleg játszott a Konyha a maroknyi közönségnek. A végére egész sokan lettünk, és kikerült a hivatalos oldalra a programváltozás is. Utána jött a Soulwave. Őket régen szerettem, aztán valamiért nem hallgattam már tovább. Most olyan érzést keltett bennem, mintha városnapokon lennék.

DB-23

A várva-várt Konyha. Fotó: Mátyás Beatrix

 

De kárpótolt a 30Y koncert. Még mindig hitelesek, valódiak. Ahányszor alkalmam van elmenni koncertre, megteszem. Különben vicces volt a Tankcsapda és a Quimby hangszerei között egyensúlyozgató zenészeket nézni, miközben leégnek a tűző napon. A dalok között még egy-két megjeyezés is belefért Beck Zoli részéről, aki inkább nem ünnepelné jubiláló számaikkal magukat a színpadon, és megkéri a közönséget, hogy olyan zenészeket ne hallgassanak, akik koncert alatt egy pódiumon állnak, és utána nem jönnek le a közönséghez. Utánuk következett a Quimby és a Tankcsapda, akik a Lukács fél évszázad turné helyszínei közé vették be a Double Rise-t.

A fesztivál utolsó koncertjét az AWS adta a kisszínpadon, akik a meghirdetett 3:15-nél korábban kezdtek. Feltűnt, hogy a gitároson AWS póló van, ami szerintem mindig ízlésre vall. Jól jön, ha valaki épp elfelejtené, hogy kik is játszanak épp a színpadon… De az Euróvízió nyilván jót tett nekik, látszik, hogy tudják, mit csinálnak a színpadon, mégis hiteles.  Említettem már, de tényleg nem olyan borzasztó dolog ez a metál. Csupán fiatalok, és hisznek a változásban. Ki haragudna ezért rájuk?

Fishing on Orfű – fesztiválozni szesszióban?

by Nagy Andrea | 2018. 07. 01. | 0 | KultúrHaus,Slider |

Megrendezték idén is a Fishing on Orfűt, amely – mily meglepő! – Orfűn kapott helyet a Panoráma Campingben június 20–23. között. Beszámoló a koncertekről.

Szesszió alatt fesztiválozni? Ó, igen, ha a Fishing pont akkorra esik, akkor így jártunk. Esetleg megpróbálhatnék írni egy levelet a tanügynek, hogy nem lehetne arrébb tenni ezt a vizsgaidőszak dolgot, de nem hiszem, hogy komolyan vennének… A lényeg, hogy annyira szeretem ezt a fesztivált, hogy nincs az a szesszió, ami elválaszthatna tőle.

Az alternatív zenei szcéna kultfesztiválja, amelyre a bérletek már márciusban elfogynak. Gyakran a zenészek is kimennek már egy-két nappal a fellépésük előtt csak úgy. És ez nem véletlen, a fesztivál résztvevői empatikus közösség, amelyben jó létezni. Összeköt a közös zene iránti szeretet. A zenekarok rendszerint itt adják legjobb koncertjeiket. Kicsit olyan, mintha a Fishing on Orfű egyfajta jóvátétel lenne a zenekarok számára az eldugottabb helyeken év közben adott koncertekért.

A nagyobb nevek két nagyszínpadon léptek fel, a Tiszavirágon és a Tasmán ördögön – idén ugyanis veszélyeztetett állatokról kapták nevüket a nagyszínpadok –, de szerveztek koncerteket a Misina sátorban és a PMFC színpadon is, a folkzene kedvelői főleg a Fonó borfaluban találtak szórakozást. A két legintimebb helyszín a Magam adom és a Tűzhöz közel színpad volt, utóbbi tényleg elvarázsolt hangulatú gombaház az erdőben. A legkülönlegesebb pedig a Víziszínpad, pontosan az, amire gondolsz: zenészek a tó közepén.

Bepakoltam a legjobb cuccaimat, hogy majd minden nap valami vagányban leszek, aztán végül mégis mindig a legegyszerűbb, kényelmes darabok nyertek, mert Orfűn nem az a lényeg, hogy nézel ki. Orfűn csak az számít, hogy érzed magad. És persze a koncertek. Egyetlen hátránya, hogy mindegyik csupán 50 percet tart. De 50 perc a kedvenc zenekarodból nem ugyanannyi, mint mondjuk egy középiskolai román- vagy magyaróra. De akkor beszéljünk a koncertekről – a teljesség igénye nélkül.

A NAGY nevek

Rájöttem, hogy annyira nem szeretem a nagyszínpados koncerteket. Bár felemelő együtt üvölteni hatalmas tömeggel a kedvenc dalszövegeidet, de mikor kevesen vagytok, az élmény csak a tied. Ennek megfelelően a Bohemian Betyárs vagy a 30Y se váltotta ki belőlem azt, amit amúgy szokott, pedig mindkét zenekar nagyon odatette magát. A Hiperkarmát és az Ivan & the Parazolt szinte untam, annak ellenére, hogy mindkettőt nagyon vártam, és ez megint nem azért volt, mert a zenészek nem végeztek jó munkát. A Kiscsillag pedig olyan, mint mindig. Őszintén, valaki elvárja Lovasitól, hogy tudja a saját szövegeit?

Élőben látni a kedvenceidet

Ismétlem, rendszerint a zenészek itt hozzák a legjobb formájukat. Ebben a közegben egészen más az AKPH-val együtt ordítani az egyik legismertebb dalukat, a Hisz Sztorit. Szabó Benedek és a Galaxisok őszinte volt, szívhez szóló és nagyon-nagyon rövid. Annál rövidebbnek talán csak a Konyha tűnt, még annyi számukat szerettem volna, ha eljátsszák. A Supernem hagyott bennem némi űrt: hatalmas elvárásokkal érkeztem, ahhoz képest kicsit energiatakarékosra sikerült a koncert. És persze az Esti Kornél. A régi énekes lecserélése nagyobb traumát okozott, mint 12 évnyi közoktatás. A régebbi dalaikat most is Nagy István hangján hallom a fejemben. Pedig az új énekes – aki öt év után azért már nem is számít annyira újnak – nem rossz, sőt. Bodor Áron nyugodtsága, érzékenysége engem is rögtön zenüzemmódba kapcsol.

FOO_NA-7

Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere

 

Akikre oda kell figyelni

A Dope Calypso szétszedte a színpadot. A magam húsz évével így képzelek egy korabeli együttest, tudjátok, mikor még nem volt halott az a rokendroll… Hasonló ehhez a Run Over Dogs is, az énekesük, Czeglédi Szabolcs pedig a TV maci rocksztár változata: a sunyi elhitette velünk, hogy miután lejár a rajzfilm, fogat mos és aludni megy. A Kiest nem is ismertem, csak meghallottam, hogy valami nagyon jól szól. Ők voltak. Mindhárom zenekarban közös a stílus és az, hogy nagyon komolyan odateszik magukat a színpadon, energiát nem sajnálva. És ott van még a Qualitons a Magyarországon egyedülálló két dobos felállásával, amit sajnos nem hoztak magukkal, viszont mindezt pótolta a profizmus, amivel zenélnek. A Fishing szervezett egy tehetségkeresőt, az első helyezettje pedig a Seven Seconds in the Future lett – megérdemelten. Őket se ismertem, így még jobban meglepett az összeszedettségük. A produkció teljes mértékben improvizatív, ha a közönség technót kér, akkor az lesz. A koncert közben azt vettem észre, hogy csak állok, és idiótán vigyorgok. Körbenéztem, nem én voltam az egyetlen.

Czeglédi Szabolcs, Run Over Dogs

Czeglédi Szabolcs, Run Over Dogs

A legszívhezszólóbbak

Jelen volt a Rájátszás produkció is, amelynek lényege a kortárs irodalom népszerűsítése, így a zenészek írókkal kiegészülve léptek fel. Itt volt többek között Háy János és Grecsó Krisztián, a zenészek részéről pedig Egyedi Péter, Kollár-Klemencz László és Beck Zoli, aki megpróbált basszusgitározni. Az intimitást és a személyességet fokozta a nagyszerű helyszín, a Tűzhöz közel színpad. Itt lépett fel másodmagával Nemes Zoltán. Őket már a hangbeállás alatt megtapsolták, annyira aranyos volt a mackós dal. Az egész fesztivál alatt itt adták a kedvenc koncertemet a Lázár tesók, akiket az Esti Kornélból ismerhetünk. A kis testvéri szurkálódásokkal együtt ennél családiasabb nem is lehetett volna. Tetézte az, mikor Lázár Domokos két dal között elmondta, hogy mennyire fázik, és egy srác vitt neki egy pulcsit. Meghatódott, de mi, többiek is.

FOO_NA-4

Lázár Domokos és testvére, Ágoston a Tűzhöz közel színpadon

A hülyeség csúcsa

Fellépett a Belga, a buddhizmusból fakadó abszurd humor most is meghozta a kívánt hatást. A Csaknekedkislány Víziszínpados fellépése elmaradt az eső miatt, de nem hagyták magukat a fiúk: a fesztivál bejáratánál egy pavilonban, kapucniban és gumicsizmában is felléptek. Ott volt a sepsiszentgyörgyi sZempöl offchestra is, játszották a Béla vagyok c. számukat, a koncert után pedig nagyszínpadot skandált a közönség. De az igazi idiótaságok csak ezután jöttek: a Ricsárdgír, a Soerii & Poolek és a Csoki és Hipó. A Ricsárdgír fellépett a Víziszínpadon is, amellett, hogy eljátszottak néhány dalt, az énekes Márton Dani még stand-upolt is, nem egyszer a saját dalaikba is beleröhögött, hogy mennyire kínos ez az egész. A Soerii & Poolek szintén hatalmas állatság. Egyetlen feldolgozásuk Dorinától a Buli c. dal. És mikor azt hittük, hogy már mindent láttunk, egyszercsak megpillantottuk, hogy a mosdóban nagyon sokan vannak, egyesek pedig a fülkéket elkülönítő falak tetején ülnek. Bent Csoki és Hipó koncert ment. Előadták a legnagyobb slágerüket is, a Zokniszandált. Akkora sikerük volt, hogy mikor már befejezték volna az előadást – mivel a koncert erős túlzás a két fura figura által előadott valamire –, a közönség elkezdte skandálni, hogy „nincsen kiút” és nem engedte ki őket. Én rajongó lettem.

FOO_NA-1

A Csoki & Hipó koncertet hírdető plakát a mosdóban

Ilyen volt az idei Fishing on Orfű. Néha nagy, néha csalódás, néha nagyon megérintett és meg is tudott lepni. Úton hazafelé, mikor elmondtuk a határőr néninek, hogy fesztiválozni voltunk Orfűn, felélénkült és csillogó szemekkel elkezdte mesélni, mennyire a szíve csücske az a hely. Hát, ezzel nincs egyedül.

Kísérletzenekar: Beeside

by Kincses Kriszta | 2018. 06. 14. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Szombaton ismét a jó zenéé volt a főszerep Kolozsváron. A Flying Circusben koncertezett Szabó Benedek és a Galaxisok, előzenekara pedig a nemrégiben alakult Bee Side volt. Az eseményt a Generáció Party szervezte, akik a páros koncertbelépő mellett Double Rise bérleteket is sorsoltak.

A Szabó Benedek és a Galaxisokat 2013-ban alapította a címszereplő Szabó Benedek. A zenekart dalszövegeik relevanciája, valamint folk, indie hangzásvilága teszi különlegessé a magyar kortárs könnyűzenében. Az együttes jelenlegi tagjai: Szabó Benedek, Sallai László, Günsberger Ákos és Bradák Soma. A Galaxisok eddig három lemezt jelentettek meg, az első a Kapuzárási Piknik (2013), ezt követte 2015-ben A legszebb éveink, legfrissebb albumuk pedig a tavaly megjelent Focipályákon sétálsz át éjszaka.

Az első lemezük megjelenése óta öt év telt el, az együttes ez idő alatt Magyarország egyik legkeresettebb koncertzenekarává nőtte ki magát, dalszövegeik jelentősége máig érvényes a fiatalok számára, amit vissza is jeleznek minden koncerten, mikor teli torokból énekli a közönség, hogy „akármilyen meglepő, mégiscsak ezek a legszebb éveink / Felkelünk, dolgozunk, berúgunk, lefekszünk, felkelünk megint.” A zenekarnak ez volt az első miniturnéja Erdélyben, Kolozsváron kívül Székelyudvarhelyen léptek fel június nyolcadikán.

1. beeside_na-1

„A zene szabadságának és az emberek örömének édesen szúrós leképeződése” – így jellemzik magukat az áprilisban megalakult Bee Side tagjai. A hip-hop és funk-rock műfaj elemeit egyesítő zenekar Tóth Zoltán (rap), László Péter (dob), Borbély Hunor (billentyűk), Kövecsi Norbert (basszusgitár), valamint Dobai Csaba (gitár) zenészek közös együttműködéséből jött létre.

– Ez az első komolyabb fellépésetek. Vannak elvárásaitok a koncerttel kapcsolatban?

Dobai Csaba: Elsősorban az, hogy magunkhoz képest jól teljesítsünk, hogy tetsszen az embereknek, amit csinálunk, és hogy minőségi zenét tudjunk megalkotni a színpadon.

Tóth Zoltán: Főleg a zene az, ami számít. Ha az emberek már eljönnek, az nekünk egy boldogság, és remélem ez fordítva is igaz, nekik is egy boldog élmény lesz, ha hallhatják ű a zenénket.

Kövecsi Norbert: Amilyen hangzásvilágot képvisel a zenekar, olyan hangulatot szeretnénk megteremteni a koncerten, és ezáltal bevonni a közönséget, hogy ők is átérezzék.

A zenekar megalakulásának körülményeiről Dobai Csaba azt mondta: – Igazából úgy volt, hogy mindenki szerette ezt a fajta zenét, de senki sem játszotta, ekkor jött egy ötlet Petivel, hogy csináljunk egy zenekart. Összeszedtük az ismerősöket, akik máshol is zenéltek már, és az volt a cél, hogy olyan dolgot alkossunk, amit eddig egyikünk sem csinált, ezáltal kimozdultunk a komfortzónánkból. A közeljövőben nincs sok koncertünk, inkább az alkotásra szeretnénk koncentrálni. Tervben van viszont ősszel egy erdélyi turné – mondta a gitáros.

1. beeside_na-15

Nyolckor volt a kapunyitás, egy órával később a Bee Side bele is kezdett a felvezető koncertbe. Az igazat megvallva, nem tudtam mire számítsak, az elhangzottak alapján érdekesnek találtam az ötletét egy ilyen hangzásvilágú zenekarnak, ahol a hip-hop egyesül egy kis gitár aláfestéssel. Mindkét műfajt szeretem, de eddig különválasztottam a kettőt. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz. És rohadtul nem az lett, amire számítottam. Nem gondoltam volna ugyanis, hogy ennyire kellemes összhangot fog nyújtani a két hangzásvilág együtt. Továbbá azt sem, hogy magával ragadjon az életérzés, ami akkor elfogott. A zenekar „frissessége” miatt voltak kétségeim a színpadi előadásmódjukat illetően, de az összhang és a lazaság kettőssége dominált legerőteljesebben. Érezhető volt, hogy a színpadi jelenlét egyikük számára sem újdonság. (Kedvencem még mindig a színpadról le-föl ugráló Zoli.) Ízléses gitárhasználat, az enyhén AKPH (Akkezdet Phiai) beütésű dalszövegekkel jó párosításnak bizonyult. Érdeklődve várom, hogy a közeljövőben mivel rukkolnak elő a méhecskék.

1. beeside_na-22 1. beeside_na-17 1. beeside_na-6 1. beeside_na-5 1. beeside_na-3

Szesszijó, dehogy jó

by Bartok Barbara | 2018. 06. 13. | 0 | Bezzeg...,Mifolyikitt,Slider

Minden félév elején megígérem anyukának, apukának, legfőképpen magamnak, hogy ezúttal folyamatosan tanulni fogok, nem csak a vizsgák előtt egy nappal. Na igen, megígértem most is. Teltek a hetek, mindegyik valamilyen szabadnappal. Már valahol április végén tartottunk, amikor én rájöttem, hogy ez egy új félév, új tanárokkal. Eltelt még néhány hét, egyik órán a csoporttársam felszólalt: „beszéljük meg a vizsgadátumot”.

Igen, ez az a pillanat, amikor megfagy bennem a vér. Tágra nyílt szemmel körbenézek, közben versenyfutóként suhannak bennem a gondolatok. Dátum? Milyen dátum? Vizsgadátum? Vizsga? Komolyan, most halálkomolyan, vizsga? Egyáltalán miből, mi a neve a tantárgynak, tanultunk eddig bármit is? Nekem csak két sor jegyzetem van, az is fene tudja hol. Jártam órákra, azt hiszem, rendszeresen. Csak néha hagytam ki, ha éppen nem voltam Kolozsváron, valamelyik szabadnap előtt vagy után. Megbeszéljük, két hét múlva vizsgázunk. Oké, oké, de miből tudok rá tanulni? „Hát a jegyzetekből, Barbi… Ja, hogy nincs? Akkor a könyvészetből”. Előveszem a telefonom, megkeresem a szilabuszt, oh, csak öt könyv van, abból úgysem kell mindenik. Elküldi a tételsort a tanár, na, ez már segítség. Pontosan elég lesz a két hét, hogy megtanuljam. A két hét, gondolom. Aztán sorra minden órán pontosítjuk a dátumokat, a tételeket, a dolgozatokat. És én már el is vesztem a sok információban. Gondolatok versenyeznek újra, napokig tartó maratont futnak. Mikor? Melyik? Miből? MIÉÉRT?

A két hét ugye elég lesz majd mindenre. Persze, a két teljes hét. Na, vázolom. Alvásra elmegy egy hét (12 órát aludnom kell naponta). Maradt egy hét, amiből étkezés két nap. Öt napból kettőt minimum a szórakozásra kell fordítani. Nem bulikra gondolok, csak filmnézés, olvasás, ilyesmi. Három napból fél napot a mosdóban töltök. Maradt tehát a tanulásra két és fél nap. Két nap eltelik az anyag összeszedésével. Segítségül kell hívni a könyvészetet, internetet, lelkes csoporttársak jegyzeteit, illetve elő kell keresni azt a két sor saját leckét is. Maradt tehát fél nap a huszonegy oldal kijegyzetelt anyag megtanulására. Nono, de az a fél nap, természetesen, este hat után kezdődik. Amikor már fáradt vagyok, nyűgös, éhes, szomorú, éhes, nyűgös. Vagyis figyelni alig tudok.

Most itt vagyok, alig kilenc óra választ el a vizsgától. Hevernek mellettem a jegyzetek, szétszórva. Azt hiszem sikerült megtanulni őket. Legalábbis bemagolni, vagy ilyesmi. Ülök az ágyon, csapzottan. Hajat kellene mosni, írni kéne, olvasni, tanulni, no meg aludni is. Azt hittem, hogy a negyedik vizsgaidőszak már könnyen fog menni. De hát be kell látnom, nagyon szeretek mindent az utolsó századmásodpercre hagyni, így meg semmi sem könnyű. Édesanyámnak üzenném: zombi vagyok, vagy megbukom, vagy nem, de fő az egészség, igaz?

Adrenalin dús kaland: avagy tarantula zsurnaliszta a levegőben

by Kismihály Boglárka | 2018. 06. 12. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Megfeszült lábizmok, dagadó bicepsz, izzadó tenyerek, lehetetlennek tűnő akadályok, tériszony, életmentő karabinerek, stratégiai lépések, elkerülhetetlen himbálódzás, próbára tett egyensúlyérzék, eredményként pedig közös nagy nevetések. Megmutattuk, hogy az újságíró akkor sem iramodik meg, ha lábai alól eltűnik a biztonságot jelentő talaj. Teljes cikk