Slider

Kísérletzenekar: Beeside

by Kincses Kriszta | 2018. 06. 14. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Szombaton ismét a jó zenéé volt a főszerep Kolozsváron. A Flying Circusben koncertezett Szabó Benedek és a Galaxisok, előzenekara pedig a nemrégiben alakult Bee Side volt. Az eseményt a Generáció Party szervezte, akik a páros koncertbelépő mellett Double Rise bérleteket is sorsoltak.

A Szabó Benedek és a Galaxisokat 2013-ban alapította a címszereplő Szabó Benedek. A zenekart dalszövegeik relevanciája, valamint folk, indie hangzásvilága teszi különlegessé a magyar kortárs könnyűzenében. Az együttes jelenlegi tagjai: Szabó Benedek, Sallai László, Günsberger Ákos és Bradák Soma. A Galaxisok eddig három lemezt jelentettek meg, az első a Kapuzárási Piknik (2013), ezt követte 2015-ben A legszebb éveink, legfrissebb albumuk pedig a tavaly megjelent Focipályákon sétálsz át éjszaka.

Az első lemezük megjelenése óta öt év telt el, az együttes ez idő alatt Magyarország egyik legkeresettebb koncertzenekarává nőtte ki magát, dalszövegeik jelentősége máig érvényes a fiatalok számára, amit vissza is jeleznek minden koncerten, mikor teli torokból énekli a közönség, hogy „akármilyen meglepő, mégiscsak ezek a legszebb éveink / Felkelünk, dolgozunk, berúgunk, lefekszünk, felkelünk megint.” A zenekarnak ez volt az első miniturnéja Erdélyben, Kolozsváron kívül Székelyudvarhelyen léptek fel június nyolcadikán.

1. beeside_na-1

„A zene szabadságának és az emberek örömének édesen szúrós leképeződése” – így jellemzik magukat az áprilisban megalakult Bee Side tagjai. A hip-hop és funk-rock műfaj elemeit egyesítő zenekar Tóth Zoltán (rap), László Péter (dob), Borbély Hunor (billentyűk), Kövecsi Norbert (basszusgitár), valamint Dobai Csaba (gitár) zenészek közös együttműködéséből jött létre.

– Ez az első komolyabb fellépésetek. Vannak elvárásaitok a koncerttel kapcsolatban?

Dobai Csaba: Elsősorban az, hogy magunkhoz képest jól teljesítsünk, hogy tetsszen az embereknek, amit csinálunk, és hogy minőségi zenét tudjunk megalkotni a színpadon.

Tóth Zoltán: Főleg a zene az, ami számít. Ha az emberek már eljönnek, az nekünk egy boldogság, és remélem ez fordítva is igaz, nekik is egy boldog élmény lesz, ha hallhatják ű a zenénket.

Kövecsi Norbert: Amilyen hangzásvilágot képvisel a zenekar, olyan hangulatot szeretnénk megteremteni a koncerten, és ezáltal bevonni a közönséget, hogy ők is átérezzék.

A zenekar megalakulásának körülményeiről Dobai Csaba azt mondta: – Igazából úgy volt, hogy mindenki szerette ezt a fajta zenét, de senki sem játszotta, ekkor jött egy ötlet Petivel, hogy csináljunk egy zenekart. Összeszedtük az ismerősöket, akik máshol is zenéltek már, és az volt a cél, hogy olyan dolgot alkossunk, amit eddig egyikünk sem csinált, ezáltal kimozdultunk a komfortzónánkból. A közeljövőben nincs sok koncertünk, inkább az alkotásra szeretnénk koncentrálni. Tervben van viszont ősszel egy erdélyi turné – mondta a gitáros.

1. beeside_na-15

Nyolckor volt a kapunyitás, egy órával később a Bee Side bele is kezdett a felvezető koncertbe. Az igazat megvallva, nem tudtam mire számítsak, az elhangzottak alapján érdekesnek találtam az ötletét egy ilyen hangzásvilágú zenekarnak, ahol a hip-hop egyesül egy kis gitár aláfestéssel. Mindkét műfajt szeretem, de eddig különválasztottam a kettőt. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz. És rohadtul nem az lett, amire számítottam. Nem gondoltam volna ugyanis, hogy ennyire kellemes összhangot fog nyújtani a két hangzásvilág együtt. Továbbá azt sem, hogy magával ragadjon az életérzés, ami akkor elfogott. A zenekar „frissessége” miatt voltak kétségeim a színpadi előadásmódjukat illetően, de az összhang és a lazaság kettőssége dominált legerőteljesebben. Érezhető volt, hogy a színpadi jelenlét egyikük számára sem újdonság. (Kedvencem még mindig a színpadról le-föl ugráló Zoli.) Ízléses gitárhasználat, az enyhén AKPH (Akkezdet Phiai) beütésű dalszövegekkel jó párosításnak bizonyult. Érdeklődve várom, hogy a közeljövőben mivel rukkolnak elő a méhecskék.

1. beeside_na-22 1. beeside_na-17 1. beeside_na-6 1. beeside_na-5 1. beeside_na-3

Szesszijó, dehogy jó

by Bartok Barbara | 2018. 06. 13. | 0 | Bezzeg...,Mifolyikitt,Slider

Minden félév elején megígérem anyukának, apukának, legfőképpen magamnak, hogy ezúttal folyamatosan tanulni fogok, nem csak a vizsgák előtt egy nappal. Na igen, megígértem most is. Teltek a hetek, mindegyik valamilyen szabadnappal. Már valahol április végén tartottunk, amikor én rájöttem, hogy ez egy új félév, új tanárokkal. Eltelt még néhány hét, egyik órán a csoporttársam felszólalt: „beszéljük meg a vizsgadátumot”.

Igen, ez az a pillanat, amikor megfagy bennem a vér. Tágra nyílt szemmel körbenézek, közben versenyfutóként suhannak bennem a gondolatok. Dátum? Milyen dátum? Vizsgadátum? Vizsga? Komolyan, most halálkomolyan, vizsga? Egyáltalán miből, mi a neve a tantárgynak, tanultunk eddig bármit is? Nekem csak két sor jegyzetem van, az is fene tudja hol. Jártam órákra, azt hiszem, rendszeresen. Csak néha hagytam ki, ha éppen nem voltam Kolozsváron, valamelyik szabadnap előtt vagy után. Megbeszéljük, két hét múlva vizsgázunk. Oké, oké, de miből tudok rá tanulni? „Hát a jegyzetekből, Barbi… Ja, hogy nincs? Akkor a könyvészetből”. Előveszem a telefonom, megkeresem a szilabuszt, oh, csak öt könyv van, abból úgysem kell mindenik. Elküldi a tételsort a tanár, na, ez már segítség. Pontosan elég lesz a két hét, hogy megtanuljam. A két hét, gondolom. Aztán sorra minden órán pontosítjuk a dátumokat, a tételeket, a dolgozatokat. És én már el is vesztem a sok információban. Gondolatok versenyeznek újra, napokig tartó maratont futnak. Mikor? Melyik? Miből? MIÉÉRT?

A két hét ugye elég lesz majd mindenre. Persze, a két teljes hét. Na, vázolom. Alvásra elmegy egy hét (12 órát aludnom kell naponta). Maradt egy hét, amiből étkezés két nap. Öt napból kettőt minimum a szórakozásra kell fordítani. Nem bulikra gondolok, csak filmnézés, olvasás, ilyesmi. Három napból fél napot a mosdóban töltök. Maradt tehát a tanulásra két és fél nap. Két nap eltelik az anyag összeszedésével. Segítségül kell hívni a könyvészetet, internetet, lelkes csoporttársak jegyzeteit, illetve elő kell keresni azt a két sor saját leckét is. Maradt tehát fél nap a huszonegy oldal kijegyzetelt anyag megtanulására. Nono, de az a fél nap, természetesen, este hat után kezdődik. Amikor már fáradt vagyok, nyűgös, éhes, szomorú, éhes, nyűgös. Vagyis figyelni alig tudok.

Most itt vagyok, alig kilenc óra választ el a vizsgától. Hevernek mellettem a jegyzetek, szétszórva. Azt hiszem sikerült megtanulni őket. Legalábbis bemagolni, vagy ilyesmi. Ülök az ágyon, csapzottan. Hajat kellene mosni, írni kéne, olvasni, tanulni, no meg aludni is. Azt hittem, hogy a negyedik vizsgaidőszak már könnyen fog menni. De hát be kell látnom, nagyon szeretek mindent az utolsó századmásodpercre hagyni, így meg semmi sem könnyű. Édesanyámnak üzenném: zombi vagyok, vagy megbukom, vagy nem, de fő az egészség, igaz?

Adrenalin dús kaland: avagy tarantula zsurnaliszta a levegőben

by Kismihály Boglárka | 2018. 06. 12. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Megfeszült lábizmok, dagadó bicepsz, izzadó tenyerek, lehetetlennek tűnő akadályok, tériszony, életmentő karabinerek, stratégiai lépések, elkerülhetetlen himbálódzás, próbára tett egyensúlyérzék, eredményként pedig közös nagy nevetések. Megmutattuk, hogy az újságíró akkor sem iramodik meg, ha lábai alól eltűnik a biztonságot jelentő talaj. Teljes cikk

Carpe Diem – Életemben először éltem a mának

by Bartok Barbara | 2018. 05. 09. | 0 | Egyéb,KultúrHaus,Mifolyikitt,Slider

Néhány hónappal ezelőtt eldöntöttem, hogy én igenis ki fogok lépni a komfortzónámból. Búcsút mondok a szürke hétköznapoknak, a könyveknek, filmeknek, cikkeknek, munkáknak, és élni fogok. Élni fogok, mint egy egészséges fiatal lány, akinek adott a lehetőség, hogy kihasználja egyetemi éveit. A napokban pedig elém sodródott a lehetőség, hogy megtegyem. Eddig el sem tudtam magamról képzelni, hogy vonatra szállok, utazok három órát, csak azért, hogy meghallgassak egy idegen bandát, egy idegen városban. Jött a kérdés, hogy megyek-e, nehezen, de jött a válasz, hogy igen.

Az utolsó percben értünk az állomásra barátnőmmel, nem volt már lehetőségem visszafordulni. A vonat elindult, nekem meg életemben először spontánnak kellett lennem. Fogalmam sem volt arról, hogyan alakul majd az estém. Azt sem tudtam, milyen műfajú zenékre fogok csápolni majd a színpad előtt. De elöntött a boldogság, hiszen végre valami olyat csinálhatok, ami nem kötelező, nem fárasztó, nem kell, hanem szimplán jólesik. Kiült a mosoly az arcomra, és nem akart távozni.

Megérkeztünk, megvettük a jegyeket visszafelé, taxiba szálltunk, hogy véletlenül se vesszünk el a városban, hiszen csak percek voltak hátra a koncert kezdetéig. Rohantunk a színpadig, majd szólt a barátnőm, hogy sajnos még nem a mi bandánk zenél. Félórás csúszásról hallottunk elejtett szavakat a tömegben. Abból másfél óra lett, és mi már tudtunk, hogy le fogjuk késni a vonatot. De akkor a mának éltünk: kit érdekel?! Teljes izgalommal vártam már a bandát, pedig akkor még csak a nevüket tudtam: Esti Kornél. Ez pedig Kosztolányi művére emlékeztetett, amelyet nagyon szeretek, szóval gondoltam, ez sem lehet rossz.

Felálltak a színpadra a fiúk, és az első hangokkal elvarázsoltak. Helyben tanultam a szövegeket, és minden dal végén már tele torokból énekeltem a refrént. Megöleltem a barátnőmet, hálás voltam neki, hogy megosztja velem ezt az élményt. A banda hat fiatal, szemrevaló srácból áll, akik imádják, amit csinálnak. Körülöttem mindenki eltökélt rajongójuk volt, csak én álltam ott tudatlanul. De pillanatok alatt magukkal sodortak engem is. Vízhólyagokat táncoltam lábaimra, a dalszövegek pedig mintha szívemből szóltak volna. Bejelentették, hogy utolsó daluk érkezik, és valósággal elszomorodtam.

A következő fellépő a Bagossy Brothers volt. Tőlük már ismertem két dalt is, és jónéhány refrént a rádióból. Mivel a Kolozsvárra tartó vonat, amelyre kiváltottuk a jegyeinket, már félúton tartott nélkülünk, úgy döntöttük meghallgatjuk még ezt a két zeneszámot. Sokáig nem kellett várnunk, a két ismert dalszöveg a legelején elhangzott. „Carpe diem” jelszóval maradtunk ennek a koncertnek is a végéig. Az utolsó pillanatokban már nem éreztem a lábaimat. Csak reflexből táncoltam. A mosoly még mindig díszelgett izzadt arcomon. Az járt a fejemben, hogy évek óta ez a legjobb estém. Random kezdődött, minden döntés a születése pillanatában el is fogadtatott.

Fájós lábakkal, kócos hajakkal taxiba ültünk. Tudtuk, nemsokára lefagy a mosoly az arcunkról. Az állomáson közölték, fizetnünk kell a jegyért, ha még aznap haza szeretnénk jutni. Utolsó pénzünket odaadtuk a furcsán mosolygó nőnek, és szótlanul elindultunk a peron felé. Leültünk egy padra, egymásra néztünk, és percekig tartó, hangos nevetésbe kezdtünk.

Ballagási speech

by Kismihály Boglárka | | 0 | Bezzeg...,Egyéb,Slider

Újságírás? Mondd, hogy mellette beiratkozol egy komolyabb szakra is… Szerinted miből fogsz megélni? Újságírás? Akkor neked biztosan laza a szessziód. Tudtommal meg nem kell diploma ahhoz, hogy valaki írni tudjon. Jó na, végül is az a lényeg, hogy szeresd, és ha időközben meggondolod magad, még válthatsz. Újságírás? Hú, de vagány. Akkor majd te is fogsz rohangálni a mikrofonnal híres emberek után? De jó neked, bármilyen koncertre ingyen bemehetsz. Újságírás? Akkor te ilyen zsurnaliszta leszel, aki mások szennyesét kiteregeti? Biztosan újságíró akarsz lenni? Azt hittem, te annál rendesebb ember vagy.ballagás

Rengeteg tévhit, előítélet, jótanács, amelyekkel elsőéves egyetemistaként mindan­nyiunknak szembesülnünk kellett. Kaptunk mi hideget-meleget, vállveregetést, fejsimogatást, sajnálkozó tekintetet, arrogáns félmosolyt, értetlen pillantásokat és részvétet nyilvánító biccentéseket. Mindezt az első, bátortalanul megtett lépések után, amikor még mi magunk is azon töprengtünk, hogy jól választottunk-e. Aztán sorra érkeztek az újabb pofonok: habár azt hittük, hogy valamennyire tudunk írni, gyorsan kiderült, hogy nem elég, ha az alanyt és az állítmányt egymás mellé illesztjük, mert attól még nem biztos, hogy értelme is lesz a mondatunknak. A választási és pártrendszerek útvesztőjében tévelyegve döbbentünk rá, hogy talán szakot tévesztettünk, a jog és az etika órákon pedig csak pislogtunk, hogy mit keresünk itt. Mindeközben megtanultunk precíz laptükröt készíteni, tördelni, az újság hasábjait pontos karakterszámú anyagokkal megtölteni, hogy azután szembesüljünk a nyomtatott sajtó halálát jósló próféciákkal. Amikor már úgy éreztük, hogy sikerült elsajátítanunk a hatásos véleményanyagok megírásának technikáját, megtudtuk, hogy a vélemény olyan, mint a hátsó felünkön lévő nyílás: mindenkinek van, de senkit sem érdekel a másé. A rádiós órák sem úgy sültek el, ahogy szerettük volna: akkora traumát jelentett visszahallgatni saját hangunkat, hogy attól a perctől inkább mindenki az írott sajtóban képzelte el magát. A tévés műhelyen szembesülnünk kellett azzal, hogy a képernyőn nem mutatunk olyan impozánsan, mint profilképeinken, a kamera láttán pedig úgy lemeredtünk, hogy egy épkézláb mondat sem hagyta el szánkat (tisztelet a kivételnek). S ha mindez nem lett volna elég, bele kellett törődnünk, hogy kár az energiabefektetésért, mert újságírókként sosem fogunk annyit keresni, mint Gipsz Jakab, aki holnaptól vlogolni kezd étkezési szokásairól, kedvenc kismacskájáról vagy arról, hogy miként valósíthatod meg önmagad tíz egyszerű lépésből. Amikor már teljesen a padlón voltunk, és azt hittük, nincs ennél lejjebb, megkaptuk a kegyelemdöfést: a sajtószabadság délibábja lassan eltűnt előlünk, mi meg egyedül maradtunk golyóstoll és billentyűzet nélkül a sivatag közepén.

Kedves családtagok, barátok, miután néhány szívinfarktust túléltetetek, megnyugtatlak: nem ennyire kilátástalan a helyzet, viszont a szakma képviselői által hangoztatott objektivitás legtöbbször relatív, az újságírónak pedig soha nem szabad elveszítenie öniróniáját. Persze a három év nemcsak sorozatos csalódásból, hasra esésből és bakiból állt, amelyeken amúgy az egyetemisták java része átesik, hanem számos meglepetésben is volt részünk. Borkóstolós, székelyköves, torockói gólyatábortól kezdődően bográcsos és puliszkás sztánai kiránduláson keresztül, rakpartos, citadellás budapesti tanulmányútig mindenből kaphattunk egy kis ízelítőt. Mivel lehetetlen küldetésnek bizonyulna, nem is próbálom meg néhány percbe és tucatnyi keszekusza barokk körmondatba belezsúfolni mindazt, ami kis csoportunkkal történt az elmúlt három évben. Nem is lenne igazán hiteles, ugyanis mind a tizenhatan saját, egyedi szűrőnkön keresztül fogtuk fel a történéseket. Büszkék vagyunk egy szál fiunkra, aki nem tántorodott meg a többségben lévő másik nemtől, mindig kitűnt markáns egyéniségével, és sosem sértődött meg, amikor tanáraink először csak a hölgyekhez szóltak. Hálásak vagyunk tanáraink türelméért, akik vészhelyzet esetén dézsástól öntötték belénk a lelket és az önbizalmat, még akkor is, ha csapnivaló írásaink születtek. Habár a három év kevés volt ahhoz, hogy mindenkivel ugyanolyan közeli kapcsolatot alakítsunk ki, kétségkívül állíthatom, hogy csoportunk minden tagjában ott rejlik az a spiritusz, ami a boldoguláshoz szükséges. Talán észre sem vettétek, de mindannyian kitűntetek egyéniségetekkel: Ágnes a Forma–1 iránti rajongásoddal, Kriszta a könyv- és olvasásmániáddal, Lili az örökmosolygásoddal, Zsanett a szépérzékeddel, Imola talpraesettségeddel és önállóságoddal, Tompa Réka fotózás iránti szenvedélyeddel, Rebeka határtalan öniróniáddal, Jánosi Zsuzsa jól megfontolt kimértségeddel, Majláth Réka lazaságoddal, Hajnal kitartó KMDSZ-es tevékenységeddel és beszólásaiddal, Zsuzsu Afrika-fanatizmusoddal és páratlan hajkölteményeiddel, Emese őszinteségeddel és bájos mosollyal párosult késéseiddel, Boróka racionalitásoddal és szakértelmeddel, Timi megfékezhetetlen beszélőkéddel, Dzsábá pedig frappáns írásaiddal és egyedi raszta tincseiddel. Igazi élmény volt megismerni titeket. Habár állandóan megkérdőjeleződik bennünk, hogy képesek leszünk-e helytállni a szakmában egy olyan változás idején, amikor a média teljesen átalakul és az újságírók presztízse egyre inkább csökken, én biztos vagyok benne, hogy sokatokról fogunk még hallani a közeljövőben. Addig is: a múzsa ereje legyen veletek!