Kivetítő

Budapesti bekezdések #2

by Kovács Ágnes | 2017. 02. 22. | 0 | Kivetítő,Mifolyikitt,Slider

Miért jó az, ha az ember Budapesten kezdi el élni a mindennapjait? Az egyértelmű okokon kívül például azért, mert állandóan akad valami, amire rácsodálkozhat, mert egy egész napot tölthet el azzal, hogy egyik hídról a másikra sétál. Mert egy átlagos szerda este forgatási helyszíneken ólálkodhat vagy mert vasárnap a Duna-parton szaladhat. Avagy így telt a második hetünk a magyar fővárosban. Teljes cikk

Van egy pápa, aki egyben náci és szent

by Kádár Kata | 2017. 01. 30. | 0 | Ajánló,Kivetítő,Slider

Dőljetek hátra, és képzeljétek el a pápát, amint épp LMFAO I’m sexy and I know it című számára ölti meztelen testére a fehér alsóneműt, majd a pápai palástot. Aztán képzeljétek el, hogy Paolo Sorrentino szent emberét, a katolikus egyház fejét Jude Law alakítja a Young Pope (Az ifjú pápa) című, 10 részes sorozatban. Dögös, cigizik, amerikai, egy önkényeskedő barom, tehát a pápai kultusz alakját egyedi merészséggel dönti fel. S mindezt tökéletesen semmitmondó arccal és olyan sötét profizmussal viszi végig, hogy az embernek többször is végigfut a hideg minden porcikáján. … És nem, nem holmi egyházellenes, ateista propagandafilmről van szó, hanem Európa egyik legünnepeltebb Oscar-díjas rendezőjének első tévésorozatáról. Teljes cikk

Új vezetőséget választottak a KMDSZ-nek

by Mihály Kriszta | 2016. 12. 07. | 0 | Kivetítő,Slider

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Rendes Tisztújító Gyűlést tartott november 24-én késő este, ahol a napirendi pontok szerint új elnököt, vezetőtanácsot és ellenőrző testületet választottak az előre regisztrált önkéntesek. Teljes cikk

A Yolozsvár-jelenség nyomában

by Tompa Réka | 2016. 11. 16. | 0 | Kivetítő,Slider

Az internetes szlengszótárak szerint a „YOLO” mozaikszó az angol „You Only Live Once” (Csak egyszer élsz) kifejezésből ered. Előszeretettel alkalmazzák a fiatalok azokban az esetekben, amikor valami meggondolatlanságot vagy őrültnek tűnő dolgot tesznek, azzal nyugtázva az egészet, hogy „egyszer élünk, ki kell használni!” Nos, ebből is jól látszik, hogy az internetes közösségnek nagy ereje van, ha tagjai előbújnak a klaviatúrák mögül. A kolozsvári egyetemistákat sem kerülte el a mozgalom, és mára már a mi szótárunkban is fellelhető a Yolozsvár, a Szexiszentgyörgy és társai, megtestesítve minden teraszos borozgatásból random bulivá alakult estét és őrült ötletet.

Az egész jelenség nem is olyan régen öltött arcot, a Yolozsvár néven futó Facebook-oldal keretében. Az ott közzétett bejegyzések és képek olyan poénokkal operálnak, amelyek az egyetemisták életéből ragadnak ki bizonyos mozzanatokat, így mindenki magára ismerhet és jót nevethet a helyzeten, hisz nincs vele egyedül. Hadd mondjak egy példát: „Egyetemistának lenni nagyon vagány, egészen addig, amíg el nem fogy az otthonról hozott zakuszka.” Magadra ismertél, ugye? Ha nem, akkor a zakuszkát helyettesítsd valami mással, és megvan! Az oldal az elején alig pár tetszikeléssel büszkélkedhetett, aztán a semmiből a nyakunkra szabadítottak egy évnyitó bulit. Ez pedig elindította a lavinát: ma már több ezer követővel, rengeteg megosztással és hozzászólással büszkélkedhetnek. De vajon mi lehet a dolog hátterében? Mi is az az egyetemista életérzés, amit csak az életednek ezen szakaszában tapasztalhatsz meg, és miért érzünk késztetést arra, hogy ezeket az élményeket megosszuk a közösségi hálókon?

Kiindulópontnak vegyük azt, hogy az egész világ ott van a zsebedben, abban a kis készülékben, ami egy percre sem esik ki a kezedből. Megnyitod a névjegyzéket és pörgeted lefelé a neveket. Aztán megakad a szemed valakin, felhívod. „Szia! Hallod, mit szólnál, ha »beleyolóznánk« az estébe és meginnánk egy-két sört?” Erre a mondatra nagyapád rádnézne, mivel grammatikailag elemezni nem tudja, és azt mondaná: „Kölyök, a sört értettem belőle.” Plusz, elárulom, hogy az egy-két sör egy olyan egyetemista mértékegység, amely a fény- és hangsebesség tartományában a végtelenig terjedhet. Kis idővel később érkezik az Instagram-filterbe burkolt fotó két sörösdobozról, „chillezünk a teraszon” képaláírással, itt: Yolozsvár. Tudja már a nagyvilág, hogy kivel, hol és mit csinálsz. Aztán elmentek és a Bulgakovban köttök ki, majd az Insomniában, bulizol, számot cserélsz a sráccal/lánnyal, aki megtetszett, és az est folyamán összecsődült banda nevetésétől visszhangzanak az utcák. Reggel meg a szörnyű fejfájásoddal pörgeted a kék-fehér közösségit, és megakad a szemed egy Yolozsvár-poszton, amin felnevetsz, hiszen teljesen összefoglalja a tegnap estédet. A dolog kulcsa pedig itt jön be: rajtad kívül még rengeteg ember osztozik ugyanabban a sorsban, mint te. Rajtad kívül még sokan vannak így az egyetemmel, a kreditekkel, bulikkal, a főzéssel, az „egy lejes zacskóslevest eszem”-mel, mint te. A mag itt gyökerezik: bármilyen sztorid is van, nem vagy vele egyedül. Közösséggé formálódnak azok az emberek, akik oda kommentálnak, hogy: „Hé, ez de vicces, velem is pont ez történt tegnap.” Talán kissé lebutítottnak tűnhet, amivel példálódzom, de ha körülnézel, akkor pontosan látod, hogy miről beszélek. Nem áll módomban megítélni azt, hogy az egész YOLO-jelenség jó-e vagy sem, de egy dolog biztos: mindenképpen nyomot hagy. A kolozsvári egyetemista közösség egy helyen van és tudják, hogy ez róluk és nekik szól. Neked is, nekem is van, amit megosztani. Ha van kedved mesélni, ugorjunk le egy sörre! Szóval: mit szólnál, ha „beleyolóznánk” az estébe?

15095647_947668252044828_1149083136676406731_n

Építsünk falat egymás közé! – A dán lány

by Gál András | 2016. 04. 14. | 0 | Ajánló,Kivetítő,Slider

Oly könnyen megy nekünk ellátni névvel a mi kis hibátlan kerékvágásunkon kívül haladó társainkat, hogy képtelenek vagyunk észrevenni saját torzulásunkat. Bámuljuk azt, ami más, rámutatunk a kilógó arcokra, nevetünk a társadalmunkba színt keverő egyéneken és betuszkoljuk a láncaiktól megszabault fazonokat a „művészek” fedőnév alá. Mit sem sejtve történeteikről, érzéseikről, gondolkodásukról, csak könyvelünk megállás nélkül, megfeledkezve megátalkodott önmagunk kategorizálásáról. Próbáljuk csak konkretizálni, kiket is nevezünk művészeknek. Hisz lehet, hogy magunk is azok vagyunk, ha már ennyire erősen meg vagyunk győződve identitásunk tisztaságáról, ha már ennyire fölösleges megkérdezni tőlünk, hogy kik vagyunk.

Teljes cikk