Kivetítő

Greta, a különleges személyiséggel megáldott kislány

by Mátyás Orsolya | 2019. 11. 07. | 0 | Kivetítő,Slider |

Amikor először hallottam és olvastam Gréta Thunbergről, arról a tizenhat éves svéd lányról, aki egymagában tüntetett Stockholmban a klímaváltozás megállításáért, meghatott a története, elszomorítottak a felvételek, amelyeken ő szerepel, és valahogy ennyinél le is ragadtam.

Teljes cikk

Best friend. Never be alone

by Vásárhelyi Melinda | 2019. 10. 27. | 0 | Egyéb,Kivetítő

Ez a videó megmutatja, miért nem akarsz jövőbelátó lenni…

Amikor rátaláltam erre a kisfilmre, és megnéztem, egyszerre futott végig rajtam a borzongás és a szomorúság. Elborzadtam, hogy ilyen is lehet majd a világ, aztán rájöttem, már ilyen a világ.

A magányosság valószínűleg már mindenki vállára rákapaszkodott egyszer-kétszer élete során, ha aztán el is illant gyorsan. És mit teszünk, ha a világ gondja ránk szakad, szorosan átölel az egyedüllét meleg karja? Beburkolózunk az internet világába. Az internet közösségi oldalaiban az a legironikusabb, hogy tulajdonképpen elzárjuk magunkat a külvilágtól. Small talkokat folytatunk le akár idegenekkel is, csak hogy ne érezzük, még csak rá se gondoljunk arra, hogy esetleg magányosak vagyunk.

Ezt a videót sokféleképpen lehet értelmezni, viszont meglátásom szerint van egy mozgatórugója, ami keserűvé teszi mindenki szájízét. Társadalomkritika a javából. Manipulatív reklámok, amelyeket rendszeresen megrágunk, és jó étvággyal elfogyasztunk. Aztán ott van a híres technológia, ami amennyi lehetőséget ad, annyit el is vesz, mert valljuk be, elkényelmesedtünk.

            „Best friend. Never be alone.”

A szlogennek kissé pszichotriller szaga van, de teljes tisztességgel vágja arcunkba a lecsupaszított igazságot. A technológia annyi lehetőséget ad, hogy még saját legjobb barátunkat is kiválaszthatjuk, aki még a születésnapunkat is tudja fejből, nem kell Facebook értesítés hozzá. Mi értelme hallgatni barátunk nyavalygását, aki épp most szakított párjával, esetleg meghalt a hörcsöge, amikor lehet egy olyan barátunk, akinek nincsenek igényei, így mindig csak ránk koncentrál? Talán a jövő megoldást nyújt az efféle problémákra, addig is kitartást. Ha meg tovább fantáziálnál a jövőről és a technológiáról, akkor mindenképp keress rá a Black Mirror sorozatra, és ne lepődj meg azon, ha a megszállottja leszel

Levél Prágából

by Mátyás Orsolya | 2019. 10. 16. | 0 | Kivetítő,Slider |

Tizenkilenc évem alatt nem igazán történt meg velem, hogy olyan koncertre indulok el otthonról, amelynek nem ismerem az előadóit. Kinek is jutna eszébe 1000 kilométert utazni csak azért, hogy élőben láthasson és hallhasson egy csapatot, amely nem is biztos, hogy elnyeri a tetszését. Amikor meghívást kaptam az Above and Beyond koncertjére Prágába, a város volt az, ami vonzott, amit igazán látni akartam. Így én is kocsiba ültem három ismerős mellé, hogy velük együtt majd én is kalandként említhessem a cseh fővárost és az ABGT350-et.

Teljes cikk

Fesztiválozós kezdőszett

by Nagy Kriszta | 2019. 06. 15. | 0 | Kivetítő,Slider |

A nyár közeledte a legtöbb diáknak egyet jelent: itt a fesztiválszezon. Ha valaki úgy érzi, hogy készen áll átbulizni az egész nyarat, az bizony egy hétig sem pihenhet, ugyanis már csak hazánkban rengeteg a kisebb-nagyobb fesztivál, a külföldiekről nem is beszélve. De még mielőtt bárhová is indulnánk, be kell szereznünk néhány elengedhetetlen kelléket, amik nélkül a túlélési esélyünk akár nullává is válhat egy őrült fesztiválozós napon. Teljes cikk

Az utolsó Gaudeamus

by Bartok Barbara | 2019. 06. 12. | 0 | Kivetítő,Slider |

Reggel fél hét. Legújabb rutinom szerint gyomorgörccsel ébredek. Ma viszont minden olyan más. Nem a koleszban aludtam. Ja, igazából nem is nagyon aludtam. Körülbelül két órával ezelőtt még a kád szélén ücsörögtem, térdig felhúzott pizsamanadrággal. Mikor lenne jobb alkalom a lábam epilálására, mint hajnal négy, miközben telefonbeszélgetésben a másnapi búcsúszöveget írom szaktársammal? Kivánszorgom az ágyból, majd tesóm unszolására felöltözöm. Eszembe jut, hogy szállodában vagyunk, vagyis biztosan finom lesz a reggeli. Ez fanyar mosolyt csal az arcomra, és rohanok is az étkezőbe. Nem megszokott, hogy az egész család együtt tud reggelizni. Főleg nem Kolozsváron.

„Megírtátok a búcsúszöveget? Aludtál? Virslit kérsz? A tojás nagyon finom. A lábad leborotváltad? Körmöd kifestve? Nem láttam a táskádat, megvan?” – nyaggat anya. Ühüm-ühüm, nem kérek, ja-ja – dobom oda válaszul. Két kávé és egy kóla után visszamegyek a szobába. Hirtelen jött pörgéssel állunk neki a készülődésnek sógornőmmel. Sminkeljük magunkat, egymást, nagynénit, nagymamát, közben olvasgatom a szövegemet. Ideges vagyok, boldog, szétszórt, összeszedett, szomorú egyszerre. Tíz perc alatt elkészül a fancy ünnepi smink, jöhet a haj. Azon röhögcsélünk közben, hogy tegnap este együtt sörözött a család az Infinityben. Ott, ahol nem titok, először becsiccsentem Kolozsváron, ott koccintottam a nagyszüleimmel. Az élet különös forgásai.

ballagas5

Göndör hajamat újragöndörítettem. Jöhet a ruha, ami ma valamiért abszolút nem tetszik magamon. Legyintek egyet, leülök az ágy szélére, a cipőmet próbálom felhúzni. Nem könnyű dolog ez most. Tegnap este ugyanis (vadiúj cipőben) kilenc kilométert sétáltam a városban. Hát, feltörte. Minden új cipő feltöri, és én mindig elfelejtem. Hatalmasra dagadt, és ezen az éjjeli (nem)nyugtató (nem)alvás sem segített. Próbálom becsatolni gyönyörű magassarkúm pántját a bokámon. Cuki, kis csontos bokám helyén azonban két nagy elefántláb van. Szeretnék teniszcipőt venni, vagy topánkát, de azt mégsem lehet. Kapnék is anyukától a fejemre, hogy nem vagyok képes kibírni öt-hat órát szép cipőben, a saját ballagásomon.

ballagas4

Szenvedve, de elkészülök. Jöhet még egy kávé, egy kis nyavalygás a családnak, majd taxiba huppanok, és indulok is. A kedves taxisofőr úgy dönt, kicsit meghordoz a városban, de ájdontkér. Megérkezem, most már élőben is elpróbálhatjuk szedett-vedett beszédünket Erikkel. Hamar kiderül, hogy nincs jó híradós akcentusom, nagy nehezen begyakorlom, aztán persze, nem úgy fogom mondani. Jöhetnek a szelfik, képek, bohóckodások a csoporttársakkal, aztán rohanunk is ballagni.

Észre sem veszem, már ott állunk a színpadon, és szól a Gaudeamus. Énekelem, potyognak a könnyeim. Alig vártam ezt a pillanatot, most meg nagyon nem akarok itt lenni. Eddig azt hittem, nem szeretem az egyetemet, sem a csoporttársakat, sem Kolozsvárt, sem a bentlakást, semmit. Most szívszorító búcsút venni tőlük. Próbálok nem sírni, hiszen percek múlva a mikrofonban kell megszólalnom. Eszembe jut, hogy elfelejtettem lefixálni a sminkemet, úgyhogy tényleg nem sírhatok tovább.

Lenézek a közönségre, ott van a család apraja-nagyja. Apraja vagy alszik, vagy rohangál. Nagyja meghatódottan néz engem vagy videóz. Előttük nem sokkal ott ül minden kedves tanárom. Sorra veszem őket, mindenikkel van valami vicces emlékem. Pörögnek a gondolatok az agyamban. Bámulom a közönséget, anyát, apát, a lábamat, hogy még mindig milyen dagadt. Egyszer csak a nevemet hallom, ránézek Erikre, mi jövünk. Elkezdem a beszédemet, majd ijedten tudatosul bennem: annyira bedugult a fülem, saját magamat sem hallom. Ennyit hát a begyakorolt híradós akcentusról. Olvasom tovább, majd mikor felnevet a hallgatóság az első poénnak szánt mondaton, minden idegességem elszáll. Sikerült. Szokásunkhoz híven utolsó percben, de egész jó szöveget hoztunk össze.

ballagas2

Helyemre megyek. Most már jöhet a sírás, az önfeledt nevetés, szomorúság, boldogság viadalának kimutatása. Átélem a ballagásunk minden pillanatát, hiszen tudom, hogy ez az utolsó. Nemcsak utolsó ballagás az életemben, hanem az utolsó pillanat, hogy így együtt vagyunk. Körbenézek a csoporttársaimon: olyan szépek vagyunk. Olyan jól áll az arany. Büszke vagyok magunkra, hiszen úgy gondolom méltóan állunk itt mindannyian.

Megkapom a diplomámat, virágomat, mosolygok a kamerába. Nem sokkal később már a családom gratulál, virággal, puszival, könnycseppel, valami vicces beszólással. Még néhány kép a kölcsönkapott talárban, majd indulhatunk is ebédelni. Végre áthúzhatom cipőmet a topánkára, és most már tényleg semmi nem zavar. Elfoglalom helyemet az asztalfőn, népes családom körében. Itt van majdnem mindenki, aki igazán fontos. Örülök nekik. Ki betegen, ki több ezer kilométert leutazva, ki tanulást megszakítva, itt vannak velem.

Hatalmas csomagokkal, virágcsokrokkal, vérző sebekkel kezemen-lábamon, fodros ruhában érkezem a bentlakáshoz. Elbúcsúztam a rokonoktól, minden visszaállt a megszokott körforgásba. Leülök egy padra, rágyújtok. Folynak a könnyeim, nem tudom pontosan miért. Nem akarom elhinni, hogy vége van.