kolozsvár

Gólyaélet

by Fórika Dóra | 2019. 11. 04. | 0 | Bezzeg...,Slider |
„Talán a legjobb érzés, amikor édesanyám küld egy kis rántott húst, fagyasztott pörköltet és levest. De az otthoni meleg étel, a húsleves néha hiányzik, anyukám paradicsomleveséért pedig elmorzsolok egy-egy könnycseppet"
Fórika Dóra

Nem kis bátorság kell kisvárosból felköltözni Kolozsvárra. Gyergyószentmiklósi lány vagyok. Aki nem tudná, Gyergyó akkora, mint itt a központ és mondjuk a Mărăşti negyed, tízszer kevesebb forgalommal és emberrel. Furcsa volt megszokni, hogy az átjárón nekem is lehet piros lámpa, meg kellett tanulni, hogy melyik buszmegállóban szállok le, melyik busszal tudok közlekedni. Előfordult, hogy nem voltam biztos benne, hogy jó buszra szálltam-e fel az egyetem felé, egy megálló után fogtam magam, lepattantam a buszról, majd a következő ugyanolyan buszra vissza. Egyetem. Na igen, ez egészen más. Nem a teljes osztállyal járok órákra, hanem azokkal, akik éppen ráérnek a csoportból. Kurzusok és szemináriumok, jelenléti ívek és végtelenségig tartó órák… A kérdés az volt mielőtt ideértem, hogy kintlakás vagy bentlakás? Utóbbi mellett döntöttem, és az első idegenkedések után most már lazán énekelek angol dalokat a tusolóban párhuzamosan másokkal. Kihívás volt az, hogy korán reggel négy ember mellett úgy kelj fel, hogy nehogy megharagudjanak rád, miközben a zakuszkás üvegeket kocogtatod egymásnak. Meg az is, hogy a másik ébresztőjét reggel hétkor elviseljem, amikor nekem csak tíztől kezdődik a nap. Könnyebb-e attól, hogy itt van a bátyám hat éve? Részben. Támaszkodhatok rá, ha mosásról van szó vagy ha csak némi segítségre van szükségem, hogy mit hol találok vagy ha csak este társaságot szeretnék. De a honvágy attól megmarad. Talán a legjobb érzés, amikor édesanyám küld egy kis rántott húst, fagyasztott pörköltet és levest. De az otthoni meleg étel, a húsleves néha hiányzik, anyukám paradicsomleveséért pedig elmorzsolok egy-egy könnycseppet. Amikor lekötöm magam itt, néha eszembe se jut felhívni valakit, de magányos óráimban azt gondolom, hogy ehhez én gyenge vagyok. Aztán másnap felkelek, és pörög az élet tovább. Nehéz, senki ne higgye, hogy egyedül élni ilyen nagy városban egyszerű, ki kell sírni. Hozok egy kis fagyasztott káposztát, és visszajövök újabb erővel, feltöltődve az otthon illatával.

Kolozsvár és én

by Biro Noémi | 2019. 10. 31. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

„Megint lekéstem a buszt.

És elfogyott a tej

A sofőr elaludt

És kevés lett a hely.

Nem szabad feladni.

Örülj, ha van álmod.

Harcolni kell érte

Jobb lesz, ha kivárod.”

(Lotfi Begi x Roy feat. Kollányi Zsuzsi – Ég veled)

Ez a kis dalrészlet nagyon szépen leírja, mit jelent Kolozsváron élni, milyen nehézségekkel kell nap mint nap szembenézni, és hogy miért is csináljuk mégis; miért kelünk fel reggelente és nézünk farkasszemet a mindennapi kellemetlenségekkel. Mert harcolni kell az álmokért.

teljes cikk

Az utolsó Gaudeamus

by Bartok Barbara | 2019. 06. 12. | 0 | Kivetítő,Slider |

Reggel fél hét. Legújabb rutinom szerint gyomorgörccsel ébredek. Ma viszont minden olyan más. Nem a koleszban aludtam. Ja, igazából nem is nagyon aludtam. Körülbelül két órával ezelőtt még a kád szélén ücsörögtem, térdig felhúzott pizsamanadrággal. Mikor lenne jobb alkalom a lábam epilálására, mint hajnal négy, miközben telefonbeszélgetésben a másnapi búcsúszöveget írom szaktársammal? Kivánszorgom az ágyból, majd tesóm unszolására felöltözöm. Eszembe jut, hogy szállodában vagyunk, vagyis biztosan finom lesz a reggeli. Ez fanyar mosolyt csal az arcomra, és rohanok is az étkezőbe. Nem megszokott, hogy az egész család együtt tud reggelizni. Főleg nem Kolozsváron.

„Megírtátok a búcsúszöveget? Aludtál? Virslit kérsz? A tojás nagyon finom. A lábad leborotváltad? Körmöd kifestve? Nem láttam a táskádat, megvan?” – nyaggat anya. Ühüm-ühüm, nem kérek, ja-ja – dobom oda válaszul. Két kávé és egy kóla után visszamegyek a szobába. Hirtelen jött pörgéssel állunk neki a készülődésnek sógornőmmel. Sminkeljük magunkat, egymást, nagynénit, nagymamát, közben olvasgatom a szövegemet. Ideges vagyok, boldog, szétszórt, összeszedett, szomorú egyszerre. Tíz perc alatt elkészül a fancy ünnepi smink, jöhet a haj. Azon röhögcsélünk közben, hogy tegnap este együtt sörözött a család az Infinityben. Ott, ahol nem titok, először becsiccsentem Kolozsváron, ott koccintottam a nagyszüleimmel. Az élet különös forgásai.

ballagas5

Göndör hajamat újragöndörítettem. Jöhet a ruha, ami ma valamiért abszolút nem tetszik magamon. Legyintek egyet, leülök az ágy szélére, a cipőmet próbálom felhúzni. Nem könnyű dolog ez most. Tegnap este ugyanis (vadiúj cipőben) kilenc kilométert sétáltam a városban. Hát, feltörte. Minden új cipő feltöri, és én mindig elfelejtem. Hatalmasra dagadt, és ezen az éjjeli (nem)nyugtató (nem)alvás sem segített. Próbálom becsatolni gyönyörű magassarkúm pántját a bokámon. Cuki, kis csontos bokám helyén azonban két nagy elefántláb van. Szeretnék teniszcipőt venni, vagy topánkát, de azt mégsem lehet. Kapnék is anyukától a fejemre, hogy nem vagyok képes kibírni öt-hat órát szép cipőben, a saját ballagásomon.

ballagas4

Szenvedve, de elkészülök. Jöhet még egy kávé, egy kis nyavalygás a családnak, majd taxiba huppanok, és indulok is. A kedves taxisofőr úgy dönt, kicsit meghordoz a városban, de ájdontkér. Megérkezem, most már élőben is elpróbálhatjuk szedett-vedett beszédünket Erikkel. Hamar kiderül, hogy nincs jó híradós akcentusom, nagy nehezen begyakorlom, aztán persze, nem úgy fogom mondani. Jöhetnek a szelfik, képek, bohóckodások a csoporttársakkal, aztán rohanunk is ballagni.

Észre sem veszem, már ott állunk a színpadon, és szól a Gaudeamus. Énekelem, potyognak a könnyeim. Alig vártam ezt a pillanatot, most meg nagyon nem akarok itt lenni. Eddig azt hittem, nem szeretem az egyetemet, sem a csoporttársakat, sem Kolozsvárt, sem a bentlakást, semmit. Most szívszorító búcsút venni tőlük. Próbálok nem sírni, hiszen percek múlva a mikrofonban kell megszólalnom. Eszembe jut, hogy elfelejtettem lefixálni a sminkemet, úgyhogy tényleg nem sírhatok tovább.

Lenézek a közönségre, ott van a család apraja-nagyja. Apraja vagy alszik, vagy rohangál. Nagyja meghatódottan néz engem vagy videóz. Előttük nem sokkal ott ül minden kedves tanárom. Sorra veszem őket, mindenikkel van valami vicces emlékem. Pörögnek a gondolatok az agyamban. Bámulom a közönséget, anyát, apát, a lábamat, hogy még mindig milyen dagadt. Egyszer csak a nevemet hallom, ránézek Erikre, mi jövünk. Elkezdem a beszédemet, majd ijedten tudatosul bennem: annyira bedugult a fülem, saját magamat sem hallom. Ennyit hát a begyakorolt híradós akcentusról. Olvasom tovább, majd mikor felnevet a hallgatóság az első poénnak szánt mondaton, minden idegességem elszáll. Sikerült. Szokásunkhoz híven utolsó percben, de egész jó szöveget hoztunk össze.

ballagas2

Helyemre megyek. Most már jöhet a sírás, az önfeledt nevetés, szomorúság, boldogság viadalának kimutatása. Átélem a ballagásunk minden pillanatát, hiszen tudom, hogy ez az utolsó. Nemcsak utolsó ballagás az életemben, hanem az utolsó pillanat, hogy így együtt vagyunk. Körbenézek a csoporttársaimon: olyan szépek vagyunk. Olyan jól áll az arany. Büszke vagyok magunkra, hiszen úgy gondolom méltóan állunk itt mindannyian.

Megkapom a diplomámat, virágomat, mosolygok a kamerába. Nem sokkal később már a családom gratulál, virággal, puszival, könnycseppel, valami vicces beszólással. Még néhány kép a kölcsönkapott talárban, majd indulhatunk is ebédelni. Végre áthúzhatom cipőmet a topánkára, és most már tényleg semmi nem zavar. Elfoglalom helyemet az asztalfőn, népes családom körében. Itt van majdnem mindenki, aki igazán fontos. Örülök nekik. Ki betegen, ki több ezer kilométert leutazva, ki tanulást megszakítva, itt vannak velem.

Hatalmas csomagokkal, virágcsokrokkal, vérző sebekkel kezemen-lábamon, fodros ruhában érkezem a bentlakáshoz. Elbúcsúztam a rokonoktól, minden visszaállt a megszokott körforgásba. Leülök egy padra, rágyújtok. Folynak a könnyeim, nem tudom pontosan miért. Nem akarom elhinni, hogy vége van.

Analog Balaton

by Koncz Dorottya | 2019. 06. 03. | 0 | Kivetítő,Slider |

Folyamatos koncertjárás az életem. Az egyik zenéből a másikba csapódom, egy őrületből a kettőbe. Olyannyira részemmé váltak ezek az estek, hogy a „párhány” órai készülődés során görcsbe rándul a gyomrom, félek, nehogy csalódás érjen az este folyamán. Általában olyan koncerteken vagyok, amik a nagykedvenceim. A dalaik a mindennapjaim, ők is fejlődéseim részei, ők is én vagyok. Félni szoktam, hogy nem kapom vissza ugyanazt az énemet, amit megszokhattam tőlük. Eddig szerencsére nagyon kevésszer csalódtam ilyen téren, de ahogy ősapáink mondták „jobb félni, mint megijedni”. Én nem szeretek megijedni. Teljes cikk

Kolozsvári diákélet

by Pilbáth Kincső | 2019. 05. 22. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Kolozsvári diákélet címmel szerveztek kiállítást május 20-án a BBTE másodéves kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói a K+ Közösségi Térben. A feladatot tanárjuktól, Bíró Árpád Leventétől kapták kulturális menedzsment órán, hogy kipróbálhassák a szervezést élesben is.

Teljes cikk