kolozsvár

Hé, te már tudsz románul?

by Molnár Bogi | 2020. 01. 23. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Hiába töltöttük be huszadik életévünket, hiába vagyunk már egyetemisták, román nyelven megszólalni még mindig kihívást jelent. Pedig én tisztán emlékszem az otthoni biztató szavakra: „úgyis megtanulsz, más is megtanult.” Akkor voltam 16, most 20. Mi változott?

Főként székelyföldi kisvárosból érkezett társaim tanúsíthatnak valamiféle együttérzést. Mi vagyunk azok, akik megszeppenünk, ha valaki útbaigazítást kér románul. Amíg várakozunk kedvenc kávézónkban, néhányszor elismételjük a legfeljebb hat szóból álló, előadásra váró mondatot. Talán miattunk látható a kolozsvári CFR-jegyirodában egy tábla, amelyen a „spre” szó áthúzva, a „până la” kipipálva szerepel. Mi csak reméljük, hogy egy meg nem értett kérdésre eltaláltuk a helyes választ.

Mégis akadnak kivételes helyzetek. Ez egyénenként változik. Van, akit a felháborodás sodor olyan állapotba, hogy elhallgattatása külön kihívás. Ilyenkor általában valaki letolásáról van szó, az kitűnően megy. Olyan szavak hagyják el a száját, amelyekről nem is feltételezte, hogy ismeri. Olyan összetett mondatokban nyilatkozik, hogy legszívesebben középiskolai nyelvtanárának dicsekedne vele. Van, aki csak éjjel tud románul társalogni. Gyakran szórakozóhelyeken, kocsmában, meg persze, ha a rendőrség megzavarja a házibulit. Ám utóbbinál a szócsatába belevágni akkor szokás, ha nem te vagy a házigazda. Az emberek bátrak, amikor belevetik magukat az éjszakába. Valószínűleg a másik fél nem mindig érti meg, mit is magyarázunk, ilyenkor ő reméli azt, hogy helyesen válaszol.

Gyakori eset, hogy nincs román ismerősöd, emellett magyarul tanulsz, a lakótársaid is az anyanyelvedet beszélik. Mikor akad lehetőséged a mindennapokban egy hosszabb beszélgetésre? A taxiban, ott mindig lehet. Bizakodsz, hogy a sofőr nincs beszédes kedvében, de mint tudjuk, szeretnek csevegni a kliensekkel. Két kimenetele lehet az utazásnak. Az egyik: végigmakogod az utat, közben a sofőr ötször megjegyzi, nem igazán érti, amit mondani szeretnél. A másik: egypercnyi kínos csevej után elkönyveli, hogy hülye vagy, többé meg sem szólal. Végül az utazás árát sem közli veled, elvárja, hogy leolvasd, te meg kínodban adsz neki néhány lej borravalót, remélve, hogy jóvátetted a bűnödet.

Az iskolai tapasztalatokra vezethető vissza a szorongás, a hibázástól való félelem: ha tévedtél, megszóltak, ki is nevettek. Így már egyértelmű, hogy szeretnéd elkerülni a megszégyenülés lehetőségét. Egyetemistaként még inkább érzed a nyomást, miszerint ezt neked már rég tudnod kéne, így kibújsz a lebukás veszélye alól a csendben maradással. Ez az a gondolkodásmód, amit el kell felejtenünk. Inkább várjunk újabb lehetőségre az élettől, hogy végre megtanuljunk románul.

Fotó:

Helena Lopes

Karácsony Kolozsváron – KÉPEKBEN

by Campus | 2019. 12. 28. | 0 | Kivetítő,Slider |

Az 1989-es forradalom bosszankodástól letaglózásig

by Csog Brigitta | 2019. 12. 18. | 0 | KultúrHaus,Slider |

Kezdetben elég furán éreztem magam, sőt az első teremben inkább frusztrált voltam, mintsem élvezni tudtam volna a kiállítást, már amennyire egyáltalán használni lehet az „élvezni” szót ilyen összefüggésben. Az első teremben a Romániában kiépült kommunizmusról és a forradalom kitöréséről tudtunk meg információkat, amelyekkel már mind találkoztam az érettségire való felkészülés során. Mindezzel önmagában még nem lett volna baj, viszont a tárlatvezető hölgy beszédstílusán érezhető volt, hogy azt szeretné: minden apró kis részletet tudjunk meg. Ez dicséretes is lehetne, de sajnos kénytelen voltam folyton arra gondolni, hogy mikor fog kifogyni a levegőből.

teljes cikk

Tömegközlekedés: hogyan menjen el minden életkedvünk pár perc alatt

by Krasznai Csongor | 2019. 11. 22. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Oh, a tömegközlekedés… mennyi szép gondolat fogalmazódik meg egy egyszerű (vagy kevésbé egyszerű) emberben, ha erre gondol! Lassan hat éve nap mint nap élek a tömegközlekedés nyújtotta lehetőségekkel, ami nem kevés idő, mégis még mindig találkozom újabb meglepetésekkel. Olyanokkal, amelyek akár öt perc alatt olyannyira megbotránkoztatnak, hogy egész nap hatással lesznek rám. Az ember empatikus és megértő, az ember szeret, érez, átérez, néha pedig nem. Bárcsak azt mondhatnám, hogy változó az, amit most kijelentek, állítok, beszúrok ide, de sajnos nem. Saját belátásom szerint ezek a dolgok nem fognak, vagy nem tudnak megváltozni.

teljes cikk

Gólyaélet

by Fórika Dóra | 2019. 11. 04. | 0 | Bezzeg...,Slider |
„Talán a legjobb érzés, amikor édesanyám küld egy kis rántott húst, fagyasztott pörköltet és levest. De az otthoni meleg étel, a húsleves néha hiányzik, anyukám paradicsomleveséért pedig elmorzsolok egy-egy könnycseppet"
Fórika Dóra

Nem kis bátorság kell kisvárosból felköltözni Kolozsvárra. Gyergyószentmiklósi lány vagyok. Aki nem tudná, Gyergyó akkora, mint itt a központ és mondjuk a Mărăşti negyed, tízszer kevesebb forgalommal és emberrel. Furcsa volt megszokni, hogy az átjárón nekem is lehet piros lámpa, meg kellett tanulni, hogy melyik buszmegállóban szállok le, melyik busszal tudok közlekedni. Előfordult, hogy nem voltam biztos benne, hogy jó buszra szálltam-e fel az egyetem felé, egy megálló után fogtam magam, lepattantam a buszról, majd a következő ugyanolyan buszra vissza. Egyetem. Na igen, ez egészen más. Nem a teljes osztállyal járok órákra, hanem azokkal, akik éppen ráérnek a csoportból. Kurzusok és szemináriumok, jelenléti ívek és végtelenségig tartó órák… A kérdés az volt mielőtt ideértem, hogy kintlakás vagy bentlakás? Utóbbi mellett döntöttem, és az első idegenkedések után most már lazán énekelek angol dalokat a tusolóban párhuzamosan másokkal. Kihívás volt az, hogy korán reggel négy ember mellett úgy kelj fel, hogy nehogy megharagudjanak rád, miközben a zakuszkás üvegeket kocogtatod egymásnak. Meg az is, hogy a másik ébresztőjét reggel hétkor elviseljem, amikor nekem csak tíztől kezdődik a nap. Könnyebb-e attól, hogy itt van a bátyám hat éve? Részben. Támaszkodhatok rá, ha mosásról van szó vagy ha csak némi segítségre van szükségem, hogy mit hol találok vagy ha csak este társaságot szeretnék. De a honvágy attól megmarad. Talán a legjobb érzés, amikor édesanyám küld egy kis rántott húst, fagyasztott pörköltet és levest. De az otthoni meleg étel, a húsleves néha hiányzik, anyukám paradicsomleveséért pedig elmorzsolok egy-egy könnycseppet. Amikor lekötöm magam itt, néha eszembe se jut felhívni valakit, de magányos óráimban azt gondolom, hogy ehhez én gyenge vagyok. Aztán másnap felkelek, és pörög az élet tovább. Nehéz, senki ne higgye, hogy egyedül élni ilyen nagy városban egyszerű, ki kell sírni. Hozok egy kis fagyasztott káposztát, és visszajövök újabb erővel, feltöltődve az otthon illatával.