Húszévesen, másodéves egyetemistaként eljutottam arra a pontra, hogy tényleg úgy érezzem, kezdek felnőni, és már nem ijeszt meg a gondolat. Kipihenve a középiskolát, ahol még nem hagytak igazi döntéseket hozni, gyerekként kezeltek, ezzel konkrétan ellehetetlenítve, hogy felnőhessünk. Elköltöztem otthonról, bekerültem egy új közegbe, ahol végre partnerként tekintenek rám, lehetőséget adva a kibontakozásra, közben egyre közelebb kerülök az anyagi függetlenséghez is, azt hiszem, jogosan érzem magam egyre érettebnek. Voltam már szavazni, néniztek le a legfiatalabbak, de most nem erre gondolok. Hanem szokásokra. Újakra és tudatosított régiekre, organikusan fejlődőkre és olyanokra, amelyekért megszenvedek. Kicsit rendszerezettebbé tehetjük az életünket, hogy kiegyensúlyozottabak legyünk. Dr. Maxwell Maltz szerint minimum 21 nap szükséges egy szokás kialakításához, Philippa Lally szerint legalább két hónap kell, mire automatikussá válik. Nem mondom, hogy mindegyiket kimaxoltam, rendszerint ha egyikre odafigyelek, annak egy másik látja kárát, de úton vagyok. Azt, hogy tanulj meg döntéseket hozni, felelősséget vállalni, költözz el otthonról, tartsd el magad, mondanom sem kell, most inkább konkrét, praktikus apróságokról szeretnék beszélni.

Ébresztő

Az egyetem kezdetével későbbre tolódott az ébresztőm, majd egyre könnyebben mondtam le a délelőtti óráimról. A korán kelés nem az erősségem, de egyre nehezebb nem figyelembe venni, hogy a nap felét átalszom. Úgy döntöttem, meghatározok két időpontot – hét közbenre és hétvégére –, hogy a szervezetem hozzászokhasson. Az én esetemben ez hat óra, hogy a nyolctól kezdődő óráim előtt még egyet nyugodtan kávézhassak, reggelizzek, tusoljak és el is érjek a reggeli csúcsforgalomban, és rosszabb napokon még 10 perc szundi is beleférjen, és kilenc óra, amely az eddigi nem létező ébresztőmhöz hajnal, de az új, hét közbenihez még mindig három extra óra. Nagyon küzdök, de nyár elejéig meglesz.

Tarts rendet

Jelentősen megkönnyíti az életed, ha nem kell minden reggel tíz percig keresned a lakáskulcsod, nem kell előbb elmoss valamit ahhoz, hogy enni tudj, nem kell feltúrnod a szenynyest a legtűrhetőbb állapotban lévő nadrágodért – nem ítélkezem, mindannyiunkkal előfordult már –, ha nem kell órákat keresgélni, hogy vajon miből áradhat az a szörnyűséges bűz, amit sehogy se tudsz kiszellőztetni – még mindig nem ítélkezem. Vagy nem kell valami hülye kifogással előreszaladnod öt perc alatt behajigálni mindent a szekrénybe, ha a kiszemelted spontán felugrana egy kávéra. Nem is részletezném tovább ennek a pontnak az előnyeit.

Főzz magadra

Legalább hetente egyszer-kétszer fél óra alatt is össze lehet rittyenteni ezt-azt, szinte a semmiből. Nem azt mondom, hogy mindig minden tökéletes lesz, én is vágtam már ki rosszul sikerült kaját fazekastól, vagy sikerült olyan ehetetlen valamit összehozni, amitől a szomszédság kóbor cicái is menekültek – és lesz ez még így se. Közben pedig nézheted a kedvenc sorozatod.

Tarts életben egy szobanövényt

Az elköteleződés legalsó foka. Mindennap meg kell locsolnod, odafigyelned rá, de ha nem jönne össze, nem akkora tragédia, kis bűntudattal újra nekiugorhatsz. Ha nem vagy növénypárti, az se gond, de ne kezdd az elköteleződést egy halnál nagyobb igényű élőlénnyel. A növények mellett szól az is, hogy ezek között is rengetegféle közül válogathatsz, a legigénytelenebbtől a kényesebbekig, attól függően, hogy menynyi helyed van a kint- vagy bentlakásban, esztétikai vagy illatbéli preferenciák szempontjából. Oxigén meg minden… értitek na, a növények haverok. Ráadásul egy kedves szomszéd nénitől ingyen is megkaphatod. Nekem egy kis mentácskám van, nagyon jó hallgatóság, és nem szól bele a dolgaimba. Két hete élünk együtt, ez idáig a kedvenc lakótársam.

Törekedj a pontosságra

A késéssel kapcsolatban mindig azt éreztem, hogy aki késik, fontosabbnak tartja a saját idejét, mint a másikét. Természetesen vannak váratlan helyzetek, de az, hogy délután öttől hétig megbénul a városi közlekedés, nem pont ez a kategória.

Olvass híreket

Naponta negyedóra, hogy képben legyél a világ dolgaival. Mennyivel menőbb egy kocsmázáskor azzal odamenni valakihez, hogy mit gondolsz a pápa csíksomlyói látogatásáról, mint egy sima mizuval! Oké, talán tévesen értelmezem a menőt mint szót, de biztos, hogy sokkal könnyebben indul belőle beszélgetés.

Fogyassz kultúrát

Egyre kevesebb szabadidőd lesz, amit érdemes lenne minőségivé tenni. Nézz jó filmeket, olvass jó könyveket, hallgass jó zenét, nézz jó színházat, vagy bármit, ami egyszerre fejleszt, gondolatokat ébreszt benned, és leköt.

Figyelj magadra

Most már x ideje együtt élsz magaddal, egyre jobban tudod, ki vagy. Figyelj oda, hogy mire van szükséged, találd ki merre szeretnél menni az életben, figyelj oda, mit üzen a szervezeted. Sportolj, figyelj a táplálkozásra, a mentális egészségedre – jobb esetben még hosszú ideig együtt kell élj magaddal, célszerű olyan életet berendezned, amiben jól érzed magad.

Figyelj másokra

Minél jobban lefoglal az önmegvalósítás, hogy azzal foglalkozom, amivel szeretek, annál nehezebb fenntartani az emberi kapcsolataimat, annál is inkább, mert a barátaim nagyjából ugyanebben a fázisban vannak. Egyre nehezebb megtalálni azt a vékony idősávot, amikor mindketten, neadjisten’ öten-nyolcan öszsze tudnánk gyűlni, hogy képben legyünk, éppen mi történik a másikkal. És akkor arról, hogy különböző városokba költöztünk, még nem is beszéltünk. Ha organikusan, magától nem tartják fenn magukat a kapcsolatok, nekem kell foglalkozni velük – introvertáltként ez igen nagy kihívás. Még nagyobb viszont az, ha be kell ismerned, hogy nincs rá kapacitásod, és elengedni.

+1 Minél többet írni

Nem vonatkozik mindenkire, de én újságírónak készülök, vagy mi. Ez pedig nem úgy működik, hogy megtanulom a tananyagot, kezembe adják a diplomát, és slussz-passz, az lettem. A számomra kedves újságírók többnyire grafománok és/ vagy közléskényszeresek. Jelentem, ezek közül egyik sem vagyok, szóval alapból jókora hátránnyal indulok, amit valahogy le kell küzdenem. Jobb ötletem egyelőre nincs, mit erőt venni a lustaságomon, és hozzászoktatni magam a rendszeres íráshoz.

Mivel jár mindez? Strukturáltabb az életem, így könnyebben szervezhető, arról nem is beszélve, hogy egyre erősebb az érzés, hogy megtaláltam a helyem a teremtésben, és jó úton haladok. Mégis úgy érzem, a gyermeki lendületem és derűm, emberekbe vetett bizalmam sértetlen, és nem hiszem, hogy valaha is elvehetné tőlem az élet vagy bárki – talán ezért sem ijeszt meg annyira a gondolat, hogy lassan-lassan felnövök.

51 nap kellett ahhoz, hogy végérvényesen felzabáljon, és a maga bús melankóliájába húzzon a nagyváros. Eleinte nem aggódtam túlságosan emiatt. Tudtam, hogy bizonyára egyszer maga alá temet engem is, viszont úgy voltam vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az első két hétben nem is zavart tulajdonképpen az egyedüllét. Úgy gondoltam, (és otthonról is ezt szajkózták) ha már sikerült, és itt vagyok, még akkor is ha egymagam, élvezzem ki a helyzetet amennyire csak tudom, és egyfajta terápiás úton magamat is fedezzem fel (ízek, imák, szerelmek giccs yikes). És hát ezt tettem. Kávézókba, könyvesboltokba, vintage ruhaturikba és butikokba jártam, és csakis a saját magam társaságát „élveztem”. A szobatársaimon kívül senkivel sem váltottam szót, maximum a metróban a 250es pizzaszeletet áruló nénivel. Akkor is csak annyit, hogy  „kártya vagy kp?”. Én meg odaadtam az aprót, és a napom egyetlen diskurzusa is ki lett pipálva. Olyan is volt, hogy két napig ki sem nyitottam a szám (akik ismernek, azoknak nyilván sokkolónak tűnhet), legtöbbször amikor hétvégén teljesen egymagam voltam a koliban. Aztán két hét eltelte után megpróbálkoztam a lehetetlennel, szociális (vagy valami hasonló) életet kialakítani úgy, hogy eljárok egyedül különböző eseményekre. Egy erős csütörtöki estével bele is vágtam, késő délután egyetem, majd utána könyvbemutató, azt követően pedig koncert a Toldiban. Könyvbemutatóra elmenni egyedül nem tűnt akkora kihívásnak, viszont egy koncertre igen, ahol sok ember kis helyen van, mindenki táncol és jól érzi magát… valakinek a társaságában. Én meg kint szívom kettesével a cigit, hogy elnyomjam a szorongást, vagy csak annak a látszatát keltsem, hogy csinálok valamit, inkább elszívtam egy pakk tevét, mintsem bemenjek a helyszínre, ahol mindenki társalgott valakivel, eközben én kellemetlenül fognám a sörömet, és várnék a csodára, hogy valaki, bárki, hozzám szóljon. Ez pedig természetesen nem történt meg, én meg korán hazamentem. Így az 51. nap hajnalán végigsétáltam a Deákon, majd felültem a jól ismert kék buszra, amely tele volt üres tekintetekkel.

Kezdjük ott, hogy mi az a Tinder. Randiapp, még inkább alkalmi szexpartnerkeresőnek találták ki. Bizonyos beállítások (nem, kor, távolság stb.) alapján emberek képei jönnek veled szembe, ha tetszik az illető, jobbra, ha nem tetszik, balra húzod. Ha tetszetek egymásnak, akkor már írni is tudtok, onnan tovább rajtatok múlik minden.

A profilodhoz meg kell adnod bizonyos dolgokat, adatokat – többnyire a sajátjaidat. Kellenek fotók, név, életkor. Opcionálisan megadható még a munkahelyed, hogy hol tanultál, 500 karakterben elmondhatod, ki vagy. Ezenkívül hozzákapcsolhatod az Instagramodat és a spotify-odat, utóbbiról saját himnuszt is beállíthatsz. Ezután indulhat is a „swipe”.

Hogy a valóságban is olyan személytelen, állatias szexet keresnének a tinderezők, nem hinném. Legalábbis nagyon ritkán sikerül belefutni a

nálam vagy nálad?

-okba.Erre természetesen megvannak a magam kis szűrői. Eddig mindenfélét láttam Tinderen. Pár keres valakit édeshármashoz; leszbikus pár keres fiút édeshármashoz; fiatal lány sugar daddy-t; fiú, aki lánynak szeret öltözni, nyitott gondolkodású barátokat stb. Természetesen ezek a ritkábbak, a legtöbben barátkoznak, kapcsolatot keresnek, de még inkább unatkoznak, vagy csak kíváncsiak, hogy mi folyik az internet sötét bugyraiban.  Szóval, előítélet letudva, beszéljünk egy kicsit a pozitívumairól.

A Tinder biztonságos.

Azzal beszélsz, akivel akarsz, azt mondasz, amit akarsz, valós következmények nélkül. Bármit írsz/írtak, ha eleged lett, mindenféle magyarázkodás nélkül nyomtalanul felszívódhatsz, szétválhatsz a párodtól, letörölheted a Tindert. De addig szabad vagy.

Jó kísérletezést kívánok!

Az ismerkedéstől sokakat a kudarctól való félelem tart vissza. A Tinder erre azt találta ki, hogy soha nem tudod meg, ha valaki téged nem húz jobbra. Ugyanis ha valakit te jobbra húzol, eltűnik, csak akkor kerül újra elő, ha ő is jobbra húzott. Keresési lehetőség pedig nincs, így nem tudhatod, hogy valaki balra húzott-e, vagy esetleg nem vagy benne a keresési távolságában, nem aktív Tinderen, csak van neki és porosodik, vagy soha nem is dobott fel neki az a csúúúúnya alkalmazás.

A fent említett preferenciákon kívül a Tinder nem szűr. Olyan személyekkel kerülhetsz kapcsolatba, akikkel a való életben nem találkozol, mert más helyekre jártok, máskor vagytok ébren, különböző dolgokkal foglalkoztok, más nyelvet beszéltek.

Tágítja a látóteret.

Beszélgettem már a norvég oktatási rendszerről, a japán fiatalok szexualitásáról, könyvekről, filmekről, zenéről, depresszióról, de eddig a legjobb, amit Tinderen írt valaki, hogy a hódokat Romániában halaknak nyilvánították, hogy böjt alatt is lehessen őket fogyasztani. A kijelentés igazságtartalmáról nem vagyok meggyőződve, és felvet még néhány kérdést, amit most inkább hanyagolnék. Ó, és ezt egy román fiú mondta, képzeljétek az arcomat, amikor kigugliztam, hogy mit is jelent a castor magyarul.

Ha már itt tartunk, erdélyi magyar egyetemistaként a többség még itt Kolozsváron is a saját társaságaiban, a románoktól elszigetelődve létezik. Egy helyes fiúnál, csinos lánynál jobb motivációt nem ismerek a nyelvtanulásra. Ráadásul, ha valamit nem értettél, van időd Google-fordítózni vagy megkérdezni valakit. Emellett saját mondatokat raksz össze, amivel szintén gyakorolhatsz. És nem csak a románt. Viszonylag gyakran érkeznek jóképű külföldiek turistáskodni, akik szívesen veszik egy helyi „guide” segítségét. Ugyanígy, ha úgy döntesz, hogy elutazol, akár barátokkal, akár megtalálni önmagad/függetlenedni egyedül, te is találhatsz helyi kísérőket, akik körbevezetnek a városban, megmutatják, azt is, amiről az útikönyvek nem írnak, figyelmeztetnek, hogy melyik a tuti lehúzós hely, és melyik a korrekt áras. Akár szállást és fuvart is segítenek keresni.

Bár elsőre felszínesnek tűnik ez a fajta ismerkedés, ha úgy állsz hozzá, pont az ellentétét is kihozhatod a dologból. Első körben egy kép alapján hozol döntést, de utána beszélgettek. Ha akartok, egész sokáig mellőzhetitek a másik külsejét, megismerhetitek a másik személyiségét. Ismerkedni, beszélgetni anélkül, hogy ki kelljen menned a házból. Rátesz egy lapáttal, hogy nem kell azonnal válaszolnod, átgondolhatod kétszer, mielőtt leírod, amit szeretnél – ez az introvertáltak álma.

És természetesen buli az egész.

Nem emlékszem, hányszor nyerítettünk a barátaimmal, amikor az új matchem egy szamár lett vagy akár Mihai Eminescu. Mikor Rick-kel, a Rick & Morty-ból egymást kölcsönösen jobbra húztuk, és az egyik barátom ráírt, hogy „légy a Morty-m”, utána szétváltunk. Rövid románc volt. Vagy hányszor kuncogtunk reménykedve, amikor egy régi kiszemeltünkről kiderült, hogy ő is jobbra húzott.

A Tinder is csak olyan, ahogyan használod. Természetesen, ha valami konkrétabbat szeretnél, érdemes körülnézni más, hasonló alkalmazások között is. Ha alkalmi párt keresel, ott a Tapsat, de melegeknek a Grindr, ha barátkozni szeretnél, akkor a Badoo, és még rengeteg más lehetőség is.

A forgatást megelőző napok a megismerésről szóltak. Az újságírásról szőtt érzéseimet és mások gondolatait próbáltam letisztázni, a sajtó dilemmáitól mentesen megfogalmazni. Úgy indultam el ezen az úton, hogy a tarsolyomban nem sok minden lapult egy film forgatásáról, csupán a szervezeti múltam, a színházas jelenem és Visky Andrással közös drámaírás óráim. Na meg persze Reisz Gábor tapasztalatai, amelyeket a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan által, de inkább a Rossz versek kapcsán osztott meg velem számtalan orgánumon keresztül. Teljes cikk

Megszűnik a NOWmagazin – jelentette be hétfőn egy Facebook-posztban Décsy Eszter, a magazin alapítója és főszerkesztője. Én pedig azóta sem tudok mit kezdeni a hírrel.

Teljes cikk