élet

Felnövésem 9+1 pontja

by Nagy Andrea | 2019. 04. 03. | 0 | Kivetítő,Slider |

Húszévesen, másodéves egyetemistaként eljutottam arra a pontra, hogy tényleg úgy érezzem, kezdek felnőni, és már nem ijeszt meg a gondolat. Kipihenve a középiskolát, ahol még nem hagytak igazi döntéseket hozni, gyerekként kezeltek, ezzel konkrétan ellehetetlenítve, hogy felnőhessünk. Elköltöztem otthonról, bekerültem egy új közegbe, ahol végre partnerként tekintenek rám, lehetőséget adva a kibontakozásra, közben egyre közelebb kerülök az anyagi függetlenséghez is, azt hiszem, jogosan érzem magam egyre érettebnek. Voltam már szavazni, néniztek le a legfiatalabbak, de most nem erre gondolok. Hanem szokásokra. Újakra és tudatosított régiekre, organikusan fejlődőkre és olyanokra, amelyekért megszenvedek. Kicsit rendszerezettebbé tehetjük az életünket, hogy kiegyensúlyozottabak legyünk. Dr. Maxwell Maltz szerint minimum 21 nap szükséges egy szokás kialakításához, Philippa Lally szerint legalább két hónap kell, mire automatikussá válik. Nem mondom, hogy mindegyiket kimaxoltam, rendszerint ha egyikre odafigyelek, annak egy másik látja kárát, de úton vagyok. Azt, hogy tanulj meg döntéseket hozni, felelősséget vállalni, költözz el otthonról, tartsd el magad, mondanom sem kell, most inkább konkrét, praktikus apróságokról szeretnék beszélni.

Ébresztő

Az egyetem kezdetével későbbre tolódott az ébresztőm, majd egyre könnyebben mondtam le a délelőtti óráimról. A korán kelés nem az erősségem, de egyre nehezebb nem figyelembe venni, hogy a nap felét átalszom. Úgy döntöttem, meghatározok két időpontot – hét közbenre és hétvégére –, hogy a szervezetem hozzászokhasson. Az én esetemben ez hat óra, hogy a nyolctól kezdődő óráim előtt még egyet nyugodtan kávézhassak, reggelizzek, tusoljak és el is érjek a reggeli csúcsforgalomban, és rosszabb napokon még 10 perc szundi is beleférjen, és kilenc óra, amely az eddigi nem létező ébresztőmhöz hajnal, de az új, hét közbenihez még mindig három extra óra. Nagyon küzdök, de nyár elejéig meglesz.

Tarts rendet

Jelentősen megkönnyíti az életed, ha nem kell minden reggel tíz percig keresned a lakáskulcsod, nem kell előbb elmoss valamit ahhoz, hogy enni tudj, nem kell feltúrnod a szenynyest a legtűrhetőbb állapotban lévő nadrágodért – nem ítélkezem, mindannyiunkkal előfordult már –, ha nem kell órákat keresgélni, hogy vajon miből áradhat az a szörnyűséges bűz, amit sehogy se tudsz kiszellőztetni – még mindig nem ítélkezem. Vagy nem kell valami hülye kifogással előreszaladnod öt perc alatt behajigálni mindent a szekrénybe, ha a kiszemelted spontán felugrana egy kávéra. Nem is részletezném tovább ennek a pontnak az előnyeit.

Főzz magadra

Legalább hetente egyszer-kétszer fél óra alatt is össze lehet rittyenteni ezt-azt, szinte a semmiből. Nem azt mondom, hogy mindig minden tökéletes lesz, én is vágtam már ki rosszul sikerült kaját fazekastól, vagy sikerült olyan ehetetlen valamit összehozni, amitől a szomszédság kóbor cicái is menekültek – és lesz ez még így se. Közben pedig nézheted a kedvenc sorozatod.

Tarts életben egy szobanövényt

Az elköteleződés legalsó foka. Mindennap meg kell locsolnod, odafigyelned rá, de ha nem jönne össze, nem akkora tragédia, kis bűntudattal újra nekiugorhatsz. Ha nem vagy növénypárti, az se gond, de ne kezdd az elköteleződést egy halnál nagyobb igényű élőlénnyel. A növények mellett szól az is, hogy ezek között is rengetegféle közül válogathatsz, a legigénytelenebbtől a kényesebbekig, attól függően, hogy menynyi helyed van a kint- vagy bentlakásban, esztétikai vagy illatbéli preferenciák szempontjából. Oxigén meg minden… értitek na, a növények haverok. Ráadásul egy kedves szomszéd nénitől ingyen is megkaphatod. Nekem egy kis mentácskám van, nagyon jó hallgatóság, és nem szól bele a dolgaimba. Két hete élünk együtt, ez idáig a kedvenc lakótársam.

Törekedj a pontosságra

A késéssel kapcsolatban mindig azt éreztem, hogy aki késik, fontosabbnak tartja a saját idejét, mint a másikét. Természetesen vannak váratlan helyzetek, de az, hogy délután öttől hétig megbénul a városi közlekedés, nem pont ez a kategória.

Olvass híreket

Naponta negyedóra, hogy képben legyél a világ dolgaival. Mennyivel menőbb egy kocsmázáskor azzal odamenni valakihez, hogy mit gondolsz a pápa csíksomlyói látogatásáról, mint egy sima mizuval! Oké, talán tévesen értelmezem a menőt mint szót, de biztos, hogy sokkal könnyebben indul belőle beszélgetés.

Fogyassz kultúrát

Egyre kevesebb szabadidőd lesz, amit érdemes lenne minőségivé tenni. Nézz jó filmeket, olvass jó könyveket, hallgass jó zenét, nézz jó színházat, vagy bármit, ami egyszerre fejleszt, gondolatokat ébreszt benned, és leköt.

Figyelj magadra

Most már x ideje együtt élsz magaddal, egyre jobban tudod, ki vagy. Figyelj oda, hogy mire van szükséged, találd ki merre szeretnél menni az életben, figyelj oda, mit üzen a szervezeted. Sportolj, figyelj a táplálkozásra, a mentális egészségedre – jobb esetben még hosszú ideig együtt kell élj magaddal, célszerű olyan életet berendezned, amiben jól érzed magad.

Figyelj másokra

Minél jobban lefoglal az önmegvalósítás, hogy azzal foglalkozom, amivel szeretek, annál nehezebb fenntartani az emberi kapcsolataimat, annál is inkább, mert a barátaim nagyjából ugyanebben a fázisban vannak. Egyre nehezebb megtalálni azt a vékony idősávot, amikor mindketten, neadjisten’ öten-nyolcan öszsze tudnánk gyűlni, hogy képben legyünk, éppen mi történik a másikkal. És akkor arról, hogy különböző városokba költöztünk, még nem is beszéltünk. Ha organikusan, magától nem tartják fenn magukat a kapcsolatok, nekem kell foglalkozni velük – introvertáltként ez igen nagy kihívás. Még nagyobb viszont az, ha be kell ismerned, hogy nincs rá kapacitásod, és elengedni.

+1 Minél többet írni

Nem vonatkozik mindenkire, de én újságírónak készülök, vagy mi. Ez pedig nem úgy működik, hogy megtanulom a tananyagot, kezembe adják a diplomát, és slussz-passz, az lettem. A számomra kedves újságírók többnyire grafománok és/ vagy közléskényszeresek. Jelentem, ezek közül egyik sem vagyok, szóval alapból jókora hátránnyal indulok, amit valahogy le kell küzdenem. Jobb ötletem egyelőre nincs, mit erőt venni a lustaságomon, és hozzászoktatni magam a rendszeres íráshoz.

Mivel jár mindez? Strukturáltabb az életem, így könnyebben szervezhető, arról nem is beszélve, hogy egyre erősebb az érzés, hogy megtaláltam a helyem a teremtésben, és jó úton haladok. Mégis úgy érzem, a gyermeki lendületem és derűm, emberekbe vetett bizalmam sértetlen, és nem hiszem, hogy valaha is elvehetné tőlem az élet vagy bárki – talán ezért sem ijeszt meg annyira a gondolat, hogy lassan-lassan felnövök.

Színház az egész világ!?

by Belényesi Rebeka | 2019. 04. 02. | 0 | Bezzeg...,Slider |

 „…és színész benne minden férfi és nő.” – ahogyan William Shakespeare is megfogalmazta. Az egész élet egy nagy szerepjáték, amiben minden emberre más-más szerep jut. Vannak komolyabbak, amelyek olyan emberekre vannak megírva, akik sokkal nagyobb célokkal rendelkeznek, és ezt bármi áron el akarják érni. Viszont nem minden ember játssza megfelelően a ráruházott szerepet, túljátsszák, esetleg nem élik bele még minimálisan sem magukat. Mindenkinek egy küldetése van élete során: az orvosnak, hogy életeket mentsen, az újságírónak, hogy napról napra friss hírekkel szolgáljon, az anyának, hogy gyerekeket neveljen, de még a hajléktalanoknak is van valami. Megjátsszuk magunkat, színészkedünk azért, hogy elfogadjanak egy munkahelyen vagy egy közösségben. Minden helyzetben máshogy viselkedünk: a családdal és a barátainkkal sokkal felszabadultabbak vagyunk, nem kell arra törekedjünk, hogy elfogadtassuk magunkat. Idegen emberek társaságában viszont feszültek vagyunk, és igyekszünk beilleszkedni az új közösségbe, ennek érdekében pedig képesek vagyunk megjátszani magunkat, hogy ne rekesszenek ki az új társaságból. Már az is egyfajta megjátszás, ha máshogy viselkedünk, beszélünk különböző emberekkel. Itt nem arra gondolok, hogyan viszonyulunk egy velünk egykorúhoz vagy egy felnőtthöz, hanem arra, hogy egy igaz barátunkkal őszintébbek vagyunk, mert tudjuk, ő nem játssza meg az érzéseit előttünk, őszintén velünk együtt nevet és sír. Egy átlag barát (vagy álbarát), aki nincs mellettünk mindig, nem is tud velünk együtt örülni, csak felölt egy műmosolyt, és próbálja elhitetni, hogy velünk együtt örül, esetleg kihasználja a helyzetünket, a bajban pedig még mellettünk sincs. Ne felejtsük ki azokat a barátokat se, akik csak irányítani akarják a másikat úgy, ahogy a bábszínházban teszik a színészek a bábukkal. Az egész élet olyan, akár egy színdarab. Ahogyan a színész egy színházi szerep kedvéért belebújik egy karakter bőrébe, úgy a hétköznapi ember is szerepet alakít.

fotó: unsplash-logoFatih Kılıç