színház

Citromok Citromok Citromok

by Site Default | 2020. 01. 15. | Citromok Citromok Citromok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Ötven perc alatt egy pár élete tárul elénk a maga teljességében, a macskatemetőben történő fura ismerkedéstől a színen be nem következett végig. Az események közt folyamatosan ugrándozunk az időben, s csak kapkodjuk a fejünket, hogy most mi van? De hamar kiderül, hogy cenzúrára hajazó rendkívüli rendeletet vezettek be, amelynek lényege, hogy egy ember egy nap alatt nem mondhat ki 140-nél több szót. Ez ellen küzd az aktivista Olivér (Hajós Szilárd), és ebbe törődik bele a jogász Bernadett (Hegyi Kincső). Milyen egy ilyen pár élete? Egyszer szerelmes, törődő, máskor viharos. Egyik percben egymás gondolatait próbálják kitalálni, úgy gyakorolnak a szűkös napokra, másik percen pedig úgy elpazarolják szavaikat, hogy otthonra már szinte nem is jut. Amikor életbe lép a törvény, Bernadetten valóban megjelennek a kétségbeesés jelei:

„be kell tömnöm éjjelre zoknival a számat”.

A darabban megjelenő bulijelenet a színészeink hazai terepe, úgy érezzük, talán akkorra szokják meg a nézők jelenlétét is, és engedik bele magukat a darabba. Kár, hogy a könnyedséggel, mégis abnormálisnak tűnő táncmozdulatokkal előadott történés alatt a szöveg fele nem hallatszott. Ugyanez az érthetetlenség merült fel a műanyag hátsó felére írt szavak esetén is.

A darabban fontos szerepet játszik az elidegenítés, egyrészt az egyik kitalálós játéknál Bernadett a közönségből választ embert. A másik ilyen effektus pedig a dal, amely a szavak felett áll. Az előadás vége felé csendül fel a Psycho killer, amelyet a színészek székekre pattanva adnak elő. Ezalatt Szilárd arca felderül, mély szenvedély és boldogság jelenik meg rajta, amit én az éneklés szeretetének tudok be.


Ennyit a Citromokról 2×140 szóban. Pedig én még annyi mindent elmondanék, de csak Citromok, Citromok, Citromok.

Az előadást a kolozsvári Színház és Film szak végzős színi hallgatói mutatták be, rendező Abai-Szabó Tamás, dramaturg Rancz Mónika.

Nézzétek meg!

Színház az egész világ!?

by Belényesi Rebeka | 2019. 04. 02. | Színház az egész világ!? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider |

 „…és színész benne minden férfi és nő.” – ahogyan William Shakespeare is megfogalmazta. Az egész élet egy nagy szerepjáték, amiben minden emberre más-más szerep jut. Vannak komolyabbak, amelyek olyan emberekre vannak megírva, akik sokkal nagyobb célokkal rendelkeznek, és ezt bármi áron el akarják érni. Viszont nem minden ember játssza megfelelően a ráruházott szerepet, túljátsszák, esetleg nem élik bele még minimálisan sem magukat. Mindenkinek egy küldetése van élete során: az orvosnak, hogy életeket mentsen, az újságírónak, hogy napról napra friss hírekkel szolgáljon, az anyának, hogy gyerekeket neveljen, de még a hajléktalanoknak is van valami. Megjátsszuk magunkat, színészkedünk azért, hogy elfogadjanak egy munkahelyen vagy egy közösségben. Minden helyzetben máshogy viselkedünk: a családdal és a barátainkkal sokkal felszabadultabbak vagyunk, nem kell arra törekedjünk, hogy elfogadtassuk magunkat. Idegen emberek társaságában viszont feszültek vagyunk, és igyekszünk beilleszkedni az új közösségbe, ennek érdekében pedig képesek vagyunk megjátszani magunkat, hogy ne rekesszenek ki az új társaságból. Már az is egyfajta megjátszás, ha máshogy viselkedünk, beszélünk különböző emberekkel. Itt nem arra gondolok, hogyan viszonyulunk egy velünk egykorúhoz vagy egy felnőtthöz, hanem arra, hogy egy igaz barátunkkal őszintébbek vagyunk, mert tudjuk, ő nem játssza meg az érzéseit előttünk, őszintén velünk együtt nevet és sír. Egy átlag barát (vagy álbarát), aki nincs mellettünk mindig, nem is tud velünk együtt örülni, csak felölt egy műmosolyt, és próbálja elhitetni, hogy velünk együtt örül, esetleg kihasználja a helyzetünket, a bajban pedig még mellettünk sincs. Ne felejtsük ki azokat a barátokat se, akik csak irányítani akarják a másikat úgy, ahogy a bábszínházban teszik a színészek a bábukkal. Az egész élet olyan, akár egy színdarab. Ahogyan a színész egy színházi szerep kedvéért belebújik egy karakter bőrébe, úgy a hétköznapi ember is szerepet alakít.

fotó: unsplash-logoFatih Kılıç

Ha nem tudod, mit csinálj a héten, mi megmondjuk

by Nagy Andrea | 2018. 12. 05. | Ha nem tudod, mit csinálj a héten, mi megmondjuk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

KOMMNAPOK, FOGYASZTÓI TÁRSADALOM
A hét legfontosabb eseménye természetesen a Kommunikációs Napok (program itt), de azért akad még egy s más. Például december 7–9. között a műanyaghasználattal és túlfogyasztással foglalkozó előadásokra és műhelymunkákra kerül sor a TIFF-házban.

Teljes cikk

Budapesti bekezdések 2. évad, 1. rész

by Site Default | 2018. 11. 19. | Budapesti bekezdések 2. évad, 1. rész bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider |

Idén május elsején, az előző nap buliját cseppet sem kipihenve lépdeltem ki szobámból hanyagul csüngő pizsamámban. A fürdőszobatükör előtt próbáltam kifésülni a hajamat, amikor észbe kaptam: „Jaj, tegnap járt le a határidő a Makovecz-ösztöndíj programba való jelentkezéshez! Na, mindegy”– jelentettem ki lemondóan.

Teljes cikk

Ha nem tudod, mit csinálj a héten, mi megmondjuk

by Nagy Andrea | 2018. 11. 08. | Ha nem tudod, mit csinálj a héten, mi megmondjuk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Csütörtök, november 8. MIMIKA, FACEBOOK, HIP-HOP

Este hattól nyílik Andra Salaoru Láthatatlanok című fényképkiállítása a Szabók bástyájában. Beszédet tart Andrei Ţigănaş a mimika érzelemkifejező szerepéről. ♦ Nyolctól a Katolikus Egyetemi Lelkészségen a Facebookon terjedő hírekről és álhírekről tart előadást drd. Szász István Szilárd. ♦ Aki inkább a hip-hopot szereti, az a Flying Circusben megtekintheti az AK26-ot este nyolctól.

 

Péntek, november 9. FOTÓ, QKAC, PERFORMANSZ, QUEEN

Csernobil témájú fényképkiállítás nyílik a Győzelem moziban. Oxana Dvornic munkái november 11-ig láthatók. ♦ A Zugban hattól a Varró Dániel versciklusra épülő Qkac című előadást játsszák. ♦ Este héttől két újszerű művészeti projekt közül lehet választanunk. A ROOMban a pszichózis témakörét végigjáró Lipici – a reality that sticks, a MATCA artspace-ben pedig a Without appeal: Remote Cardiac Arrest című hangzó performanszt tekinthetjük meg. ♦ A koncertkedvelők a Bohemian Rhapsody című Freddie Mercury- film után Queen tribut-koncertre mehetnek 11-től a NOA Clubba.

 

Szombat, november 10. ZAJ, ZENE, HUMOR, HATÁRFESZEGETÉS

Indusztriális koncertet adnak az Urániában este héttől: az előadás a zaj és a zene között helyezkedik el. ♦ Ezzel párhuzamosan az Auditorium Maximumban világ körüli Erdély-turnéra jön a Szomszédnéni produkciós iroda és Felméri Péter. ♦ Nyolctól intenzív határfeszegetésre számíthatunk a Gazette-ben, ahol meglepetésfilmet fognak vetíteni, utána pedig a Young picasso DJ gondoskodik a hangulatról.

 

Vasárnap, november 11. JAZZ

A pihizés jegyében improvizatív jazz koncertet ajánlunk. Fellép a Peace of Mind este nyolctól az Atelier Cafeban.