Bezzeg…

A nem mindig igazi nevetés

by Catană Alina | 2024. 02. 29. | A nem mindig igazi nevetés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Csak egy gyors kérdést tennék fel és máris folytathatod félbehagyott teendődet: mikor nevettél úgy igazán, olyan jó ropogóst, hogy a könny is folyt már az arcodon, és a hasad is fájni kezdett? Emlékszel még egyáltalán erre az érzésre? Ha a válaszod igen, akkor máris abbahagyhatod az olvasást. Viszont, ha már te sem tudod pontosan, hogy mikor esett meg veled utoljára a nevetés ezen őszinte, ízes formája, kérlek, kerülj beljebb!

Nevetni mindannyian szeretünk, hiszen ezzel a reakcióval az örömünket, a vidámságunkat fejezzük ki, azt, hogy valamin jól szórakozunk. Nevetünk, ha valaki poént mond, nevetünk egy mémen, nevetünk, ha abszurd helyzetbe kerülünk, de ha te is nevettél már úgy, hogy közben nem érezted a boldogság érzését, ha kacagtál már úgy, hogy közben a mosoly nem érintett mást, csak a szád szélét, akkor biztosan tudni fogod, hogy most miről beszélek. És most valljuk be őszintén a szomorú igazságot: a nevetést, az őszinte nevetést valójában nem mindig könnyű összehozni. Kell hozzá egy csipetnyi önfeledtség, őszinteség, bátorság, jó adag boldogsághormon, továbbá a még ízlés szerint adagolható csoki, zene, jó kis társaság, és még folytathatnám a listát. Sokszor azonban ezek a hozzávalók nem állnak rendelkezésünkre, s ezért a végeredménynek sem olyan az íze, mint ahogy azt már korábban tapasztaltuk. Valahogy hiányzik belőle valami. De néha az is előfordul, hogy minden hozzávalónkból a meghatározott mennyiséget használtuk, az eredmény továbbra sem az igazi. 

A problémát ilyenkor a sütő is okozhatja, mert kihűlt, esetleg túlságosan felmelegedett, vagy korábbi maradékok ragadtak rá. Olyan maradékok, amelyek túl nagy nyomot hagytak, vagy olyanok, amelyek elterelték a figyelmünket. Bár nem vagyok szakértő, de mégis megeshet, hogy a baj az, hogy a sütőnk csak felületesen tiszta, a piszok pedig mélyre van lerakódva. S mivel a sütőnk felületes, amit kiveszünk belőle, az is csak látszólag lesz átsülve, belül viszont nyers marad. Nyers, felületes marad a nevetésünk, a boldogságunk, a kapcsolataink, az életünk. S míg sokszor azzal próbálunk meg törődni, hogy a másik sütője mennyire piszkos, a másik életében és ételében mennyi az átsült és mennyi a nyers, a saját sütőnk annyira bepiszkosodik, hogy még a végén nem találunk rá tisztítószert!

De te is tudod nagyon jól, hogy nem a sütőről, hanem a világunkról beszélek, ami tele van olyan dolgokkal, amelyek elvonják a figyelmünket a fontos dolgokról, például a nevetésről, az igazi nevetésről! Olyan tárgyakkal vannak tele a hétköznapjaink, amelyek elszórakoztatnak, de cseppet sem boldogítanak.

Ezért én most azt tanácsolom neked, hogy miután fél szemmel rápillantottál a szomszédod sütőjére, tésztájára, meg persze az autójára is, vess egy pillantást a magadéra, és mielőtt elszaladnál tisztítószerért, gondolj vissza arra, hogy mikor nevettél úgy igazán, szívből, könnyesen!

Élményutazási brosúra – CFR módra, reklámpungával

by Kurta Andrea | 2024. 02. 22. | Élményutazási brosúra – CFR módra, reklámpungával bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

A Román Vasúttársaság virágzik. Apró kis pénzlehúzás, és késésillatú szirmokat hullat. De igazán nem lehetek ennyire szőrszálhasogató, a késés bárkivel megtörténik. Naponta, akár többször is? Igen, és hát ez valahol már a társaság ismertetőjegyévé is vált. Ha most hirtelen percre pontosan kezdenének járni a vonatok, oda lenne a hosszú évek alatt felépített hírnév. Na, még mit nem, nem másoljuk a hanyatló Nyugatot, a végén még jegyár-visszatérítést is bevezetnének, az meg milyen már.

Fejlesztik a hálózatot, komolyan mondom. A monarchia óta először végeznek vasúti sínjavításokat, bizony, nagy szakaszokban. Még a menetrendeket is megváltoztatták a munkálatok miatt. De még milyen mesteri logisztikával borították fel a teljes belföldi menetrendet, én, balga egyetemista, alig tudtam felfogni. Egyik ponton felülsz, mondjuk Csíkban, majd néhány zakatoló órával később a kívánt állomáson, tegyük azt, Kolozsváron leszállsz, így kell elképzelni a változtatások előtti utazási helyzetet. Hát nem dögunalmas? Öt órán át ugyanabban a fülkében ülni (olvasni vagy tanulni, zenét hallgatni és aludni) rémes.

Bezzeg most, a kevésbé bevállalósak egyetlen átszállással is megoldhatják az utat, de akik kedvelik a kihívásokat, három vagy négy váltással, 12 fenséges óra alatt tehetik meg a fent említett útvonalat. Én nem vagyok bevállalós, szóval egy átszállás nekem bőven elég a CFR-féle utazási élménykomplexum kínálatából. Csíkból a vonat késéssel indul, hiszen késve is érkezett, de ez benne van az árban, puszi anyunak, apunak, aztán felcipelem a reklámpungába pakolt pityókát a vonatra. Az első élménypont máris ott vár a helyemen annak a személy formájában, aki két ülésen lehúzott cipővel alszik. Végül is szánakozva, bocsánatért esedezve felkeltem, és leülök. 

Ha nappal megyek, szép tájakat látok, de ha szerencsésebb vagyok, akkor a koszos ablak kifogja a természet esztétikai komponálásait. Második élménypont, hogy Désre értem, szóval le kell szállnom. Fogom a reklámpungát, és besétálok a váróterembe. Ha ekkorra már besötétedett, akkor a kétes alakoktól általános görcs fogja el a gyomrom. Ezen segít a hideg, huzatos váróterem, mert ha fázom, nem figyelek arra, hogy félek. Itt eltöltök röpke két órát, majd megérkezik a szerelvény. Felülök, reklámpunga és csomagok megvannak, indulhatunk. Innét már nincs megállás Kolozsvárig. Az utolsó másfél órában azon gondolkodom, hogy legközelebb talán kipróbálom az online stopot. Aztán a belső hangom szigorúan, megkeseredett kaller hangján rám szól: Ne panaszkodj, hiszen diák vagy, azoknak meg csak nyolc lej a beugró erre az élményutazásra.

Kreált világ versus valóság

by Szentes Stefánia | 2024. 02. 08. | Kreált világ versus valóság bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

A közösségi média lehetőséget ad arra, hogy megosszuk életünk legszebb pillanatait – persze retusálva –, valamint, hogy olyan képet fessünk magunkról, családunkról, a mindennapjainkról, amely által tökéletesnek bizonyulhatunk mások szemében. A látszólagos tökéletesség. A virtuális világban könnyű megalkotni a hibátlan életet, filtereket pakolni a képekre, esztétikusan elrendezni őket, szép leírással, emojikkal, zenei aláfestéssel meg miegymással. A valóságban azonban ez szörnyen bonyolult, szinte lehetetlen. Mert hát ott már nem olyan könnyű a ,,hibák” kijavítása, ott már nem fújja olyan tökéletesen a hajunkat a szél, és még zene sem megy a háttérben, miközben mosolygunk. 

Egyfajta digitális önépítés a közösségi médiában való jelenlét, amelyben mindannyian saját magunk producerei, modelljei, megalkotói vagyunk. A posztok, fotók életünk töredékeit mutatják be, a legtöbbször boldogsággal, sikerrel telített idilli pillanatokat. Ezek az életképek azonban csak a gyakran torz valóság retusált változatai. Ebben a digitális korban, amikor egyetlen gombnyomással tökéletesen elkészített fotókat oszthatunk meg, néha elgondolkodunk azon, hogy vajon ezek a pillanatok valóban valódiak-e. Hiszen nincs is könnyebb, mint mosolygós szelfivel vagy gyönyörű naplementével megteremteni a kifogástalan élet illúzióját.

Szóval, ha épp a Facebookon vagy akár Instagramon építed fel a tökéletes életed, ne feledd, hogy az élet legemlékezetesebb pillanatai nem filtereken vagy szerkesztéseken keresztül mutatkoznak meg, sokkal inkább a valóság zajában, káoszában születnek meg. Az élet nem egyetlen poszttól vagy fotótól válik teljessé. Az igazi élet a nap azon apró pillanatairól szól, amelyek egyszerre tartogatnak nehézségeket és örömöket. Az online világban könnyű összehasonlítani magunkat másokkal és azt gondolni, hogy az ő életük szebb, boldogabb és sikeresebb. Ez azonban csak illúzió, digitális lepel mögé bújik mindenki. Miközben viszont a leplet mindenki úgy alakítja, hogy makulátlan maradjon, ugyanúgy a saját problémáival is megküzd. A valódi érték a közösségi médián áthidal és a valós világban rejlik. Azok a pillanatok, amikor a barát segít a nehéz helyzetben, vagy amikor leküzdöd a kurdacot és újra nekifutsz egy dolognak – ezek alakítják az életedet és adnak neki valódi mélységet és magasságot. Az online tökéletesség mögötti valóság sokszínű, és éppen ez, az élet összetettsége az, ami megteremti a valódi értékeket. 

Az online világ lehetőséget ad arra, hogy kreatívak legyünk, és azzá váljunk, akivé szeretnénk. Ugyanakkor a közösségi média azzal a veszéllyel jár, hogy túlhangsúlyozza a tökéletességet, és eltávolít minket a valóságtól. Az életünk online kifejezése mögött meghúzódó problémák, frusztrációk és nehézségek nem igazán kerülnek nyilvánosságra. Az élet valóságosan szép, mert a valóságban nincsen „edit” gomb. Az élet valóságosan kusza, hiszen ott a kávéfőző meghibásodik, a mosogatást halogatjuk és az ebéd nem mindig olyan, mintha profi séf készítette volna. Az élet valósággal telített, tökéletesebb minden posztnál.

Idegen fizimiska

by Kurta Andrea | 2024. 02. 01. | Idegen fizimiska bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Megtörténik néha, vagy inkább elég gyakran, hogy tükörbe nézve, valaki számunkra ismeretlent látunk ismerős testben. A mi testünkben. De ha nem én vagyok magamban, akkor ki lakik énbennem?

A szem a lélek tükre, szokás mondani, és milyen igaz. De mi a teendő, ha az a lélek más-más fizimiskát ölt magára, valahányszor a szemtükrünkbe nézünk. Az már kiderült, hogy hiába kérdezzük felhangon, hogy ki vagyok én, mert a választ éppen attól a személytől várjuk, akit nem ismerünk fel önmagunkban. Minden bizonnyal önmagunkat látjuk ismeretlen érzésvilág pompájában. Mennyivel szebb így leírni az egzisztenciális krízist, nem rémít meg annyira. 

Maga a krízis szó is rémes, nem barátságos és melegséget árasztó kifejezés, mint mondjuk a pillangó vagy a napsugár. A napsugárról meg a pillangóról a meleg nyár jut eszünkbe, a krízis szó hallatán inkább a szivacsozott falú intézet árnyékát érezzük magunkon, nem a nap melegét. Valami ismeretlen érzés kering bennünk, a bordáinkra kapaszkodik, és mivel nem ismerjük, rettegni kezdünk tőle. Az első kudarc után a második már gyerekjáték. A harmadiknál már egyenesen tegező viszonyba kerülünk a korábban félelmetes érzéssel. 

Mert bizony, amit idegennek láttunk, a barátunkká válik, csak hát ezek a fránya első alkalmak mindig olyan döcögősek. Jönnek, mennek az élethelyzetek, mint nagyvárosban a buszok. A pozitív töltetűeket néha észre sem vesszük, a negatív hatásúakat meg annál inkább. Igen, mert az jellegzetesen keserű ízt hagy maga után, mint amikor az orrunk előtt megy el az utolsó busz vasárnap. Akkor inog meg alattunk a léc, amikor eddig nem ismert akadályt találunk magunk előtt és nézzük felhúzott szemöldökkel, hogy ez micsoda, ezt nem tudom átugrani. Mit teszünk ilyenkor? Fogjuk a létkérdésünket, beletöltjük a

 cigarettába, és elszívjuk. Közben az átugorhatatlan akadályt nézzük, fél szemmel, mert a másikba belement az elveszettség füstje. 

Amikor komótosan felemésztettük lelkünk legjavát, akkor a maradékból erőt merítünk, csak éppen annyit, hogy még egyszer felálljunk és szemügyre vegyük az átugorhatatlant, tudjuk majd az unokáknak részletesen elmondani, hogyan is nézett ki az, ami padlóra küldött. Újfent közelebb megyünk és rájövünk, hogy az átugorhatatlant egyszerűen meg kellett volna kerülnünk. Akkor kicsit dühösen, megtörten de mégis büszkén tovább megyünk, mert okosabbak lettünk. Most már tudjuk, hogy van az átugorhatatlan de megkerülhető akadály. Az út, amin továbbmegyünk, a mindennapjainkkal van kikövezve, a tükörben pedig egyre ismerősebb lesz minden látvány, minden megkerült és átugrott akadály után, mert újabb valakit találunk meg önmagunkban.

Szesszió – hogyan éljük túl a vizsgaidőszakot

by Lukács Orsolya-Izabella | 2024. 01. 18. | Szesszió – hogyan éljük túl a vizsgaidőszakot bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Mondják, hogy az első szessziós időszak a legkegyetlenebb. Ez nem feltétlenül igaz. A másodikban is éppen annyira vért fog izzadni az, aki nem éri be az átmenővel, de sok esetben még azok sem menekülnek a gyomorgörcstől, akik azt vallják, mindegy hányas, csak legyen meg. Igaz ami igaz, a sfântu’ cinci sok egyetemistát húzott már ki abból a gödörből, amibe a legtöbb alkalommal saját magunk ugrottunk fejest, ez viszont független attól, hogy éppen hányadik vizsgaidőszakunkat éljük meg. Végzősként már kialakult egy olyan rutinom, amit, ha becsülettel és odafigyeléssel követek, sikerül átrugdosnom magam a nehéz heteken – ezt a tapasztalatot osztom meg most veletek is. Nem vállalok azonban senkiért felelősséget, ha nagy jegyeket szeretnél, nem a jó cikket olvasod.

Első és legfontosabb tipp: aludd ki magad, majd szánj időt az elkészülésre, mielőtt elindulnál otthonról. Ha nagyjából kapisgálod, hogy miből kellene vizsgázni, akkor is hatalmasat dob az önbizalmon, ha kipihenten és magaddal szemben elégedetten jelensz meg a vizsgán, de ha teljes mértékben párhuzamos vonalon futsz is a tantárggyal, akkor legalább annyival tiszteld meg a napod és saját magad, hogy nem kialvatlanul, üres gyomorral, energiaitallal a kezedben esel be a tegnapelőtti paradicsomfoltos pulcsidban. Ha bukunk, legalább szépen bukjunk. Nem mellesleg, a tapasztalataim alapján, ha a legnagyobb önbizalommal beszélsz bármiről is, még akkor is elhiszik, hogy igazad van, ha épp a legnagyobb baromságot szülte meg az ajkad.

Második tipp, ami vetekszik az elsővel: használd ki a hirtelen érkező pluszidőt. Olyan időszakba csöppensz hirtelen, amikor nem kell egyetemre járni. Mármint órákra nem kell járni, de a vizsgát is opcionálissá lehet alakítani, ha jól csinálod. A lényeg, hogy hirtelen felszabadul egy jó nagy adagnyi idő, amit hasznosan is fel lehet használni. Értem ez alatt azt, hogy a syllabust kicsit górcső alá véve, elhiteted magaddal, hogy a félév során feldolgozott témák valójában az álalános műveltséghez tartoznak, és te, bizony, nem vagy általánosan műveletlen, tehát a hirtelen nyakadba szakadó időtengerben úgy tudsz úszkálni, hogy a hasonlóan általánosan művelt csoporttársaddal, barátoddal kimentek sörözni, vizsgára való készülődés címszó alatt. Ha nem hiszed, zárómondatként megsúgom, hogy ezt brit tudósok tanulmányaiban olvastam, tehát teljes mértékben hasznodra fog válni.

Harmadik és egyben utolsó tipp: ne stresszelj! Ugye, milyen jó tanács? Tudom, hogy ennyivel ki is űztem belőled a gyomorgörcsöt, csak azt nem értem, a pszichológusok miért nem alkalmazzák ezt az egyszerű módszert, hogy megmondják, mit ne érezz. Na, de a lényeg, hogy tényleg ne engedd, hogy maga alá temessen a pánik. Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. Ezt talán először Micimackótól hallottam, majd Kertész Imre könyvében olvastam, de szerintem az első hivatalosabb forrásból származik, ezért téged is meg kellene győznie. Mert tényleg mindig lesz valami, és mindig alakulni fog az élet. Az idő nagy részében pedig, hidd el nekem, tudsz annyit produkálni, hogy a pótszessziós hét és az azt megelőző üresjárat két teljes hétnyi vakációt eredményezzen.

Végső soron sok sikert kívánok, amennyiben ezeket betartod, és a Fennvaló is úgy övezi az utad, hogy az neked jó legyen, akkor biztos minden a legnagyobb rendben lesz!