Bezzeg…

Nyugi!!!

by Gebe Zoltán | 2019. 06. 14. | 0 | Bezzeg...,Slider

Sokszor tapasztaltam magamon, hogy feleslegesen idegeskedem, stresszelem túl a dolgokat. Ezzel rengeteg ember így van, kevesen tudják megfelelően kezelni a rajtuk lévő nyomást. A legtöbb esetben csak utólag látjuk be, mennyire felesleges volt túlizgulni a helyzetet. Rengeteg dolgon tudunk idegeskedni, ez könnyen kellemetlenné teheti a mindennapjainkat. Ilyen a vizsgaidőszak is. Általában későn kezdünk el vele foglalkozni, ez az egyetemista élet egyik íratlan alapszabálya, s minél inkább közeledik, annál idegesebbek vagyunk, mert felkészületlennek érezzük magunkat. A szesszió okozta stressz ellen nehéz küzdeni, sokan ilyenkor az egész éjszakát tanulással töltik, vannak, akiknek ez be is válik. Nekem például soha nem jutott eszembe, hogy kipróbáljam ezt a módszert, valószínűleg nem is érnék vele semmit. A fáradtságtól könnyen lehet még idegesebb az ember, ami rontja a koncentrációt, ezzel annak az esélyét is, hogy jó eredményt érjünk el. Úgyhogy ahelyett, hogy elkezdenénk izgulni azon, hogy mi történik, ha kudarcot vallunk, vagy elkezdenénk a falba verni a fejünk feleslegesen, inkább hagyjunk fel pár órára minden más tevékenységgel, s próbáljuk magunkba szívni az esetek többségében feleslegesnek tűnő rengeteg információt. Sokszor nehezen tudom megállni, hogy a tananyag helyett ne a Facebookra vagy a YouTube-ra menjek rá, de valahogy mindig erőt veszek magamon. Ha érzem, hogy már nem megy a fejembe semmi, inkább félbehagyom a tanulást, így nem húzom fel magam rajta. Annyi biztos, hogy nem ez az évnek a legkellemesebb időszaka, de valahogy túl kell lenni rajta, azt semmiképpen nem szabad hagyni, hogy elvegye a kedvünket az élettől. Felesleges azon gondolkozni, mi lesz, hogyha elbukunk, ha mindent megteszünk az ellenkezőjéért, végül úgyis sikerrel járunk. Néha egészen jót tudok a bajszom alatt mosolyogni, mikor valaki azt magyarázza nekem, hogy mennyire pánikba van esve egyik vizsgája miatt, egészen addig a pillanatig, amíg eszembe nem jut, hogy vannak esetek, amikor én is ugyanezt csinálom. Az egésznek a vége a legtöbb esetben ugyanaz: jót röhögünk azon, hogy képesek voltunk ennyire ráparázni a dolgokra, amikor a kudarc közelében sem voltunk. Sokkal egyszerűbb tehát nyugodt fejjel nekivágni az egésznek, így könnyebben megmarad a fejünkben a lényeg, s nem kell annyi időt a gép előtt töltsünk, hogy az agyunkra menjen a tanulás. A stressz tehát nem vezet sehová, legyen szó bármilyen helyzetről. Végezetül csak annyit mondanék: Nyugi!

fotó:

unsplash-logoJohn Sekutowski

És huss, el is illant már… a szesszió közeleg

by Gebe Zoltán | 2019. 05. 23. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Alig lett vége a diáknapoknak, máris arra ébredek, hogy hamarosan itt a szesszió. Kicsit gyors váltás ez minden egyetemista számára. Nagyon furcsa, hogy hétfőn a Törökvágás helyett már az egyetemre kellett menni. Előbbire gyalog nehezebb kijutni, mégis könnyebben vittek oda a lábaim, mint a karunk épületéhez. Finoman szólva sem könnyű bulizó üzemmódból tanulóra állítani magad, jó lenne, ha lenne rajtunk egy gomb, amivel ezt meg lehetne tenni. Őszintén szólva, nem tudom, hogy kinek van kedve öt nap szórakozás után visszatérni az egyetemi élet szürke oldalához. Ami engem illet, a diáknapok alatt kis túlzással azt is elfelejtettem, hogy milyen szakra járok, gondolom voltatok még ezzel így egy páran. Erre az eseményre kb. három hónapig készültem, a vizsgáimra pedig ha akarnék se tudnék többet, mint pár hetet. A probléma nem is feltétlenül azzal van, hogy kevés idő lenne felkészülni rájuk, hisz az egyetemisták nagy része szesszió előtt pár nappal kezdi magába szívni a tudást, hanem, mint ahogy az előbb említettem, az agy visszaállítása a tanuló üzemmódba. Meg vagyok győződve afelől, hogy köztetek is vannak olyanok, akik úgy érzik, kell nekik egy pár hét, hogy kipihenjék a diáknapokat. Egyszóval biztos, hogy most mindenre lenne kedvünk, csak tanulni nem. Jó lenne, ha a szesszióban is bolcból, thumperből vagy jengából kéne vizsgázni, meg vagyok győződve róla, hogy sokkal szívesebben készülnénk ezekből, mint szaktantárgyainkból. A helyzet sajnos nem ilyen egyszerű, így bármennyire is fáj, vissza kell kerülnünk a megszokott körforgásba. Ha belegondolunk, attól különleges a diáknapok, hogy egy évben csak egyszer van, a szesszió meg attól nem, hogy kétszer is… Most következne az a rész, hogy megpróbálok nektek tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogyan tudtok majd könnyen átváltani szesszióüzemmódba. Sajnos nem tudok mit mondani, mert fogalmam nincs. Mindenkinek sok sikert kívánok hozzá!

fotó: unsplash-logoAaron Burden

 

 

 

 

A szürke hétköznapok

by Koncz Dorottya | 2019. 05. 11. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Bal-jobb, bal-jobb, bal… Ilyen ritmusban követik a lábaid egymást, aztán a testedet is magukkal húzzák. Ilyen ritmusban telnek ezek a napok is, ezek a hétfővel meginduló, vasárnappal bezáró hétközna­pok. Hallod a lüktetést, csak azt nem tudod, hogy valóban zárul-e a kör, vagy ez egy folyamatos „végetnemérés”. Teljes cikk

Ülj le egy percre!

by Gebe Zoltán | 2019. 05. 09. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Csütörtök délelőtt van, szép, napos az idő. Sok tennivalóm lenne, de mielőtt nekifognék elvégezni ezeket, kimegyek a főtérre, s leülök egy padra. Ezzel az a célom, hogy egy rövid időre kikapcsoljam a folyton pörgő agyamat, és ne gondoljak semmire. Ez korántsem egyszerű feladat, hisz az ember környezetében mindig történik valami, amire ösztönösen odafigyel. A napsütés és a jó idő elvileg nyugodt hangulatot kéne keltsen az emberekben, viszont ahogy szétnézek, nem ezt látom. A rohanó világ egyik alapszabálya, hogy mindenkinek sietnie kell valahova, nem állhat meg egy pillanatra sem. Az emberek arcán barátságtalan tekintetek, valószínűleg mindegyiküknek megvan a maga problémája, kevesen vannak köztük, akik nemcsak átgázolni akarnak a főtéren, hanem például kutyát sétáltatnak, vagy épp nyugodtan kajálnak. Ezt elnézve nem is meglepő, hogy az egész főtéren rajtam kívül senki nem üldögél a padon, hanem mindenki tart valahová. Egy pillanatra furcsán is érzem magam, mert úgy tűnik, az egész városból egyedül nekem nincs semmi dolgom, de hamar rádöbbenek, hogy a legelhalaszthatatlanabb dolog a kikapcsolódás.

„Az emberek ide-oda rohannak ismeretlen erők hatására, és fogalmuk nincs mi célból” – fejezte ki egyik művében a sietésről való véleményét William  Somerset Maugham angol író. Jómagam sem látom értelmét, hogy mindig siessünk valahova, nem lehet mindig minden teendőnk olyan fontos, hogy ne tudjunk egy pillanatra sem megállni. Sokszor feleslegesen túlhajszoljuk magunkat, a túl gyors tempó miatt nem vesszük észre, hogy mi történik körülöttünk. Nem kell mindig megfelelni a világnak, a föld nem áll meg forogni, ha pár percre leülünk egy padra, s nem teszünk semmi mást, csak bámuljuk, ahogy egy öreg bácsi eteti a galambokat. Néha az agyunknak szüksége van arra, hogy kivonjuk a forgalomból. Nem muszáj mindig valami hasznosat csinálni, tudnunk kell lassítani.

 fotó:

unsplash-logoOlya Kuzovkina

Robotoké a világ?

by Pilbáth Kincső | 2019. 04. 16. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Japánban megalkottak egy teljesen élethű robotot, Ericát, akinek – alkotója szerint – lelke van, vicceket mesél, és tanulni is képes, mindezek mellett nagyon érdekli a külvilág. Austinban arckifejezésekkel, hosszabb távú memóriával rendelkező, tanulni képes robotot hoztak létre, aki remélik, később akár tanítani is képes lesz minket, embereket. De hogy ezek a lények ne csak a tanulásra, emlékezésre, kíváncsiságra legyenek képesek, manapság már szexrobotokat is fejlesztenek, hogy a „forever alone” emberek is megtalálják párjukat. Hát nem romantikus? Nincs is jobb érzés, mint amikor munkából hazaérve egy teljesen élettelen, mosolygásra esetleg képes robot vár, aki nem főzött vacsorát, nem kérdezi meg, milyen napod volt, nem ölel meg. Nézd a jó oldalát, bizonyos igényeidet azért kielégíti. Vagy nem? Nem számít, hogy egyes embereknek nincs munkája, esetleg nincs lakása, a lényeg, hogy munkahellyel rendelkező robotok már léteznek. Nem számít, hogy nincs pénz mondjuk egy iskola felújítására, ahol a jövő generációja tanul, a lényeg, hogy robotok fejlesztésére kerül. Hiszen bennük van a jövő. Ők tanulnak mesterségeket, később ők alapítanak családot is. Vagy nem? A világ fejlődésére természetesen szükség van, itt nem az a probléma. Nem is az, hogy robotokat fejlesztenek ki az okosabb, fejlettebb környezet kialakulása érdekében. Itt a baj csak az, hogy ezek a gépek „elveszik” az életünket. Ők „akarnak” tanítani, tévébemondók lenni, szeretetet nyújtani. Talán már saját magukat is létre akarnák hozni. Vagy nem? És akkor már mi szükség is lenne az emberekre?

 fotó: unsplash-logoAlex Knight