Bezzeg…

Nekem így indult. Neked?

by Mátyás Orsolya | 2020. 10. 15. | 0 | Bezzeg... |

Ezt el sem hiszem. Itt van, máris megjött, és nekem alig volt időm felkészülni az érkezésére. Nem csoda, mindig ezt csinálom. De most azt hittem, hogy késni fog. Erre három nappal korábban ideér. Szemtelen. Mindig az volt. De most… Most kissé megesett rajta a szívem. Hónapokon át kutatta a lehetőségeket, hogy miként oldhatná meg az utazást, meg az egész ittlétét. Miközben csak arra gondolhatott, hogy bárhogyan is cselekszik, nem sokakat ragadtat majd el itt saját magával. Ami azt illeti, engem sem villanyoz fel a gondolat, hogy egy évig el kell viselnem a jelenlétét. Ezután teljesen ki leszek szolgáltatva neki. Ott fogunk ülni újra szemben, és mást sem teszünk, csak pislogunk egymásra. Én általában csak úgy teszek, mintha figyelnék. Egész máson jár az agyam. Minden érdekesebb nála. Tavaly más volt. Mondjuk akkor sem kötötte le jobban a figyelmem, de legalább változtak a helyszínek, ahol megfordultunk. Kimozdultunk. Most csak akkor teszem ezt, ha elment. A barátaim is ismerik, sőt mindenki tud róla. Idén pedig közel mindannyiunkat nyomaszt a látogatása. Vannak olyanok is, persze, akik elfogadják, és csak azt hajtogatják, hogy sokat lehet tanulni tőle, meg valami olyasmit is, hogy mindenkinek meg kéne ismerni őt. Azt én is aláírom, hogy nem hátráltatja az embert. Úgy általában… Na de most? Napok óta azért imádkozom, hogy épségben átvészeljem a következő időszakot vele. Nehéz lesz, és ezt ő is pontosan tudja. Nemsokára találkozunk, én meg itt ülök és róla panaszkodom. Kitalálhatnék valamit, hogy ne így induljon a közös évünk. Azt hiszem, megyek, és beszerzek egy szemüveget meg valami feneketlen kávéscsészét. Igen, ez így jó lesz. Ugye, így kibírjuk majd egymást, online egyetem?

Vég(r)e

by Gebe Zoltán | 2020. 06. 19. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Az elmúlt évek legfurább szessziója előtt állunk. Hiába hittem az első három félév után, hogy már nem érhet meglepetés, a vírus közbeszólt. A távoktatás komoly nehézségeket okozott mindenkinek, sok tantárgynál kellett eltérni az eredeti tervtől. Rajtunk és a tanárokon is gyakran érezhető volt a tanácstalanság, hiszen erre a helyzetre tökéletes megoldás nincs. Nekem is hetekre volt szükségem az alkalmazkodáshoz.

Talán senkinek nem mondok újat azzal, hogy otthoni környezetben nem egyszerű az egyetemi dolgokra koncentrálni. A Zoomon tartott órák közben könnyen „eltévedhettünk” a net egyéb platformjain. Nem könnyű egész nap ugyanazt a képernyőt bámulni, jobban leszívta az energiámat, mint bármi más. A távoktatás időszakának tehát kevés pozitívuma volt, az egyik mindenképpen az, hogy nemsokára vége. Még szerencse, hogy a szesszió nekünk csak három-négy vizsgából fog állni, más szakokon durvább a helyzet. Az elmúlt időben néhány infós ismerősömmel beszéltem erről. Kiderült, hogy náluk sem csekélyebb a tanácstalanság, mint a mi karunkon. Van olyan tanáruk, aki nem várja el, hogy vizsga közben bekapcsolják a kamerát, más pedig egyszerre kettőt és képernyőmegosztást is kér. Elmondásuk szerint nem könnyű úgy jól teljesíteni, ha tudják, hogy figyelik őket (Big Brother feeling). Az orvosin is hasonló a helyzet, ott állítólag a feleltetés a leggyakoribb megoldás. Ezeken a szakokon egyébként sem lenne leányálom a vizsgaidőszak, de azt például elképzelni sem tudom, hogy a sportosoknál hogyan oldják meg. Néhány héttel ezelőtt többen is azzal biztattak, hogy az itthoni szesszió gyerekjáték lesz, mert észrevétlenül igénybe vehetünk bármilyen külső segítséget.

Már akkor sejtettem, hogy ez az elmélet túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Egyes feladatoknál ugyanis szinte teljesen mindegy, hogy a kanapén vagy a tanterem padjában ülve írja meg az ember. Erre az első parciálisom mutatott rá, ahol inkább a kreativitás számított, mint a tudás. Még most sem tudom eldönteni, hogy könnyebb lesz-e így a szesszió, mint máskor, de idén sem fogok éjjeleket készülni rá. Abban az egyben biztos vagyok, hogy ezt a félévet nehéz lesz kitörölni az emlékezetemből.

Tovább

by Gebe Zoltán | 2020. 05. 29. | 0 | Bezzeg...,Slider

Végre! Szabadok vagyunk. Csak néhány hónapot kellett teljes bezártságban töltenünk, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Olyan volt, mint egy rémálom, amiről egyesek azt hiszik, hogy ha elfelejtik, akkor meg sem történt. Sajnos ez nem így van. A vírust nem lehet egyik pillanatról a másikra eltűntnek vagy veszélytelennek nyilvánítani. A korlátozásokat sem véletlenül oldják fel fokozatosan. Várható volt, hogy az enyhítés után egyből megtelnek a terek és az utcák.
Ha a szabadon született madarat néhány hétre kalitkába zárod, majd kinyitod az ajtót, valószínűleg nem fog sokáig töprengeni azon, hogy kirepüljön-e vagy sem. A madár mentségére szóljon, hogy ő ösztönösen cselekszik, nem képes a logikus gondolkodásra, az emberrel ellentétben. De az ember gyakran nem akar gondolkodni, hiszen az fárasztó és stresszes tevékenység. Egyesek még a karantén után is azt hiszik, hogy márpedig ők következmények nélkül tehetnek meg bármit. A szükségállapot lejártával mindenki elkezdte teljes biztonságban érezni magát. Futótűzként terjedtek a szabadtéri bulikról és a határon kialakult végtelen sorokról beszámoló hírek és felvételek.  A szórakozással és a lazítással természetesen nem lenne semmi gond, ha az emberek vissza tudnák fogni magukat és nem akarnának egy-két hét alatt bepótolni a bezártság alatt elmulasztott tevékenységeiket. Ezt az időszakot már úgysem lehet kitörölni az emlékeinkből, ám azért, hogy ne keljen újra átélnünk bizony sokat tehetünk. Nehéz lesz visszaállítani a dolgokat a megszokott kerékvágásba. Fel kell készülnünk a változásokra, meg kell tanulnunk együtt élni velük. A járvány komoly gazdasági problémákat okozott világszerte, rengetegen vesztették el munkahelyüket, egyes szakmákban pedig szinte lehetetlen volt pénzt keresni. Nem tudhatjuk, hogy ennek a jövőben milyen következményei lesznek, de mindenképpen talpra tudunk állni, ha lépésről lépésre haladunk. Folytatás mindig van, s nagyrészt rajtunk múlik, hogy melyik úton megyünk tovább.

 

Koronapjaim

by Biró Sándor | 2020. 04. 15. | 0 | Bezzeg...,Slider

Az első és legfontosabb megjegyeznivalóm a karanténnal kapcsolatban: végre ki tudtam aludni magam! Ezzel szerintem még jó néhányan vagyunk így. A szakértők azt javasolják a tévében, hogy az ember próbáljon meg egy rutint felállítani magának a bezártság idejére, mert így lehet könnyebben átvészelni ezt az időszakot. Napjaim nagyjából ugyanúgy telnek, de azért próbálok némi változatosságot vinni beléjük. A reggeli kávémat például mindig más bögréből fogyasztom el. Felnyitom a laptopom, elolvasom a híreket, és attól függetlenül, hogy van-e határidő aznap vagy nincs, egy kicsit vagy egy kicsit többet a házi feladataimmal foglalkozom. Ezek a feladatok sokszor fejtörést okoznak, de azért hasznosak. Nemcsak tanulunk velük, de az idő is eléggé gyorsan telik nekik köszönhetően. Ezután jöhet a napi szórakozás. A zenehallgatás sosem marad ki a napi rutinból, hiszen nekem a zene bearanyozza a napjaimat. Zenei ízlésem nagyon tág, majdnem minden műfajt szívesen hallgatok, mostanában viszont az elektronikus zenét részesítem előnyben. Szörfölök a YouTube-on és a különböző zenével kapcsolatos internetes oldalakon, ha pedig találok valami újdonságot, azt örömmel osztom meg barátaimmal. Édesapám mintáját követve, naponta felhívok pár ismerőst, jó barátot és megérdeklődöm, hogyan is telnek karanténos napjaik. Ha jó az idő, délutánjaimat az udvaron, a kertben töltöm kutyám társaságában, sétálgatok, szaladgálok vele, így próbálom helyettesíteni a napi testmozgást. Ha rossz az idő vagy épp izomlázam van, mert a minap túl sok volt a szaladgálás, a laptopom előtt maradok, és különböző játékokat játszom akár egyedül, akár távoli barátaimmal. Az este a családé, a nagy beszélgetések vagy épp a társasjátékok után ledobjuk magunkat a tévé elé, és megnézzük a sorozatainkat, hétvégenként egy jó vígjátékot vagy krimit. Ezután befekszem az ágyamba, és egy könyvvel vagy filmmel álomba ringatom magam. Így telnek napjaim a karanténban, közben próbálok pozitív maradni és tényleg nem megyek ki a házból – szerintem ez nagyon fontos. Sajnos tudom, mit jelent, ha az ember beteg, és ágyban kell feküdnie, a saját bőrömön tapasztaltam meg ennek a kellemetlenségeit. Nem akarom sem a családomat, sem magamat megbetegíteni. A barátaimat is arra biztatom, maradjanak otthon, mert csak így lehet vége ennek a rémálomnak.

Hetedik bejegyzés

by Bartok Barbara | 2020. 04. 10. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Kedves naplóm, pontosan hét napja szigeteltem el magam a külvilágtól. Elsősorban azért, mert kötelező, de egyébként is jólesik az elmúlt egy év zsongása után itthon pihenni. A kinézetem napok óta ugyanaz: melegítő nadrág, kinyúlt póló, barátomtól csövelt, térdemig érő pulcsi. A hajam már hajgumi nélkül is megmarad kontyban, a körmeim szakértő hiányában kisfiúsra levágottak. Dolgozni bemehetnék, megengedi a papír, a negyedjére változtatott katonai rendelet, de hálaég, senki nem várja el. Vállon veregetem magam, örülök eme szakma melletti döntésemnek, hiszen munkám is van, és itthonról végezhető munkám van. Enélkül azért lehet, hogy hamar begolyóznék. Régóta kiszemelt könyvem félig elolvasva, a Simsben már a harmadik gyerekkel várandós az emberkém, a színezőm lassan megtelik színekkel, a főzés-mosogatás-rendrakás is barátommá vált a napok alatt. Összesen háromszor hagytam el a lakást, egyszer üzletbe mentem, kétszer hazalátogattam a szüleimhez és nagymamámhoz. Ez bőven elég is volt ahhoz, hogy még inkább elmenjen a kedvem az emberektől. Még mindig van üzlet, ahová egyszerre akár húsz embert is beengednek. Még mindig van ember, aki úgy gondolja, hogy propaganda ez az egész vírus, nem is létezik, s ha létezik sem lehetünk kötelezve otthon ülni. „Nehogymá nekem megmondja a Iohannis, hogy micsináljak” – zúg a fülemben ez az átkozott vélemény. Vajon mikor jönnek rá az emberek, hogy ezek az intézkedések a mi védelmünket szolgálják? Nem csupán azt, hogy ne betegedjünk meg, azt is, hogy ne veszítsük el örökre a munkahelyünket. Hogy legyen majd ahová beülni egy sörre, ha mindennek vége, és legyen a zsebünkben némi pénz, amiből sörözhetünk. Azért vannak, hogy mihamarabb túl legyünk ezen, és a katasztrófák, veszteségek száma ne növekedjen ilyen mértékben. Én szívesen ülök a seggemen itthon, de örülnék, ha nem hónapokig kellene a sok okos, öntörvényű makacs miatt. Na.