Bezzeg…

Végre?

by Pilbáth Kincső | 2020. 04. 03. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Végre nem cseng 6.30-kor az órám. Végre elkezdhetem azt a sorozatot, amit hónapok óta tervezek megnézni. Végre elolvashatok új könyveket. Még edzéstervet is készíthetek. Hiszen most mindenre van idő. Mindenre, amit eddig hiányoltam az életemből. Mindenre, amire akkor vágytam, amikor ki akartam szakadni a nyüzsgő világból. Így a kényszerből otthon töltött idő már-már felüdülésnek számit… Egy ideig. Néhány nap után azonban elegem van az egészből. Elegem van a sorozatból. Nem köt már le a könyv sem. És később talán megbánom ezt a kijelentésemet, de jelenleg úgy érzem, szívesebben felkelnék 6.30-kor, és járnék egyetemre ahelyett, hogy itthon ülve várok a határidős feladatokra. Ki gondolta volna, hogy valaha is hiányozni fog az ébresztőórám hangja? De ami a legjobban hiányzik: a barátaim és az együtt töltött idő. Azok a programok, amelyek a hétköznapokban természetesnek, néha unalmasnak tűntek. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Mint a megbánás érzésével sem. Hiszen hányan mondtunk már le valamilyen találkát, hogy helyette inkább bekuckózzunk a meleg takaró alá? Most meg mit meg nem adnánk csak egy hétköznapi kávézásért a barátokkal?  Így most itt ülök a szobában, felidézve a jó emlékeket, visszasírva a jó időket, de még a kevésbé jókat is. Ennél szinte minden jobb volt. Igazán szomorú pedig akkor leszek, amikor eszembe jut, hogy az egyetemi éveimnek egyik napról a másikra lett vége. Pár hete még azt tervezgettem, hazajöjjek-e húsvét előtt, ha pedig igen, mikor vegyem meg a vonatjegyet. Aztán egyszer csak szóltak, hogy bezárt az egyetem. Két hétre? Egy hónapra? Ki tudja. Talán kimarad a ballagás, a vizsgák előtti együttes izgalom, a bankett. Minden, amivel egy harmadéves egyetemista lezárhatja ezeket az éveket. Nekünk hirtelen kellett lezárnunk. És hiába van ott az internet, hiába láthatjuk egymást virtuálisan, az emberi kapcsolatokat nem kapjuk vissza. Még egy ideig nem. És hiába igyekszem pozitívan tekinteni az egészre és arra gondolni, hogy elmúlik, az idő csak telik, és úgy érzem, kifutunk belőle.

Tippek az otthonülős időszakra

by Fórika Dóra | 2020. 03. 23. | 0 | Bezzeg...,Egyéb,Slider |

Megszűntették az egyetemet, bezártak a színházak, lemondták a koncerteket, elmaradnak a sportmérkőzések. Egy ideje tart a mossál kezet, üljél otthon időszak és ebből a felindulásból elhoztam pár tippet, hogyan teljen otthon kellemesebben az idő.

1. Ha kint nem, bent is tudtok bulizni.
Hívd át a barátaidat, de előtte feltétlenül kérdezd meg hogy egészségesnek érzik-e magukat. Gyenge immunrendszerű, influenzás pajtások görgessenek tovább, nekik van más megoldás.
Készítsetek egy nagy tál pattogatott kukoricát, vegyetek elő egy kedvelt társast, hallgassatok Bagossyt, legyetek csak úgy együtt és beszélgessetek.

2. Most van időd sorozatozni.
Nézz sorozatajánlókat, nézd meg azokat a sorozatokat vagy filmeket, amik már rég a várólistádon vannak, vagy olyan klasszikusokat, amivel el vagy maradva.

3. Takarítás/átalakítás
Nem éppen a vírus miatti fertőtlenítésre célzok. Válaszd ki a lakás egyik pontját, legyen az a szobád, a nappali vagy konyha. Rendezd át, portalaníts, fesd át, díszítsd máshogy, rendszerezz. Engedd szabadjára a fantáziád, amennyire csak teheted, most van időd rá, hogy alkoss.

4. Süss, főzz!
Ha még találsz lisztet a boltok polcain, találj ki új recepteket, főzz a családnak ebédet vagy valamilyen finom, egészséges vacsorát. Hidd el, hálásak lesznek érte.

5. Hagyd a buszt menni.
Ha kimész a szabadba, menj inkább gyalog, mint tömegközlekedéssel. A tested/lelked hálás lesz érte. Ha dolgod van, menj hamarabb vagy hazafele is sétálgathatsz egymagadban. Olyan sokat vagyunk fent online, már a saját gondolatainkat sem halljuk. Szóval rakd el a telefonod és gyalogolj az egészséged érdekében is.

6. Ne pánikolj!

Legújságíróbb

by Mátyás Orsolya | 2020. 02. 27. | 0 | Bezzeg... |

Legyél objektív, legyél független, legyél érhető és jóhiszemű. Legyél tájékozott, érdekelt, sokszínű, határozott és meggyőző, de az csak észrevétlenül. Legyél kultúra- és sportkedvelő. Írj véleményt. Tudd, hogy miről és mit írsz, főleg, ha az a véleményed. Kérdezz, jegyzetelj, rögzíts. Hallgass vissza, gépelj, javíts. Szeresd a kávét, vagy véged. Nevess: már megint leváltották a kormányt. Sírj: újabb halálos áldozatot követelt egy betegség. Koncentrálj, a munkatársad már megint hangosan és sokat beszél. Ne hibázz. Emelj ki. Közvetíts. Használj nagybetűket. Ne másolj, ne hazudj, ne következtess. Ne cipeld az otthoni problémákat a szerkesztőségbe majd vissza, mert értelmetlen. Ne magyarázz túl, ne légy nagyképű, ne légy idegesítő. Ha lehet, ne utáljon mindenki a városban, aki csak ismer. Ne beszélj csúnyán. Legyen egy jó megjelenésed, ne feledd, a karikák a szemed alatt nem formálják az arcod. Légy pontos, pontosabb másoknál, légy a legpontosabb. Ne késs munkából, tiszteled a főnököd. Írd újra kétszer is a cikket, mert az te gyenge munkád, nem másé. Ne könyvekből tanulj újságot írni. Gyakorolj. Próbáld ki magad. Ismerkedj. Szeresd, amit csinálsz. Legyél kíváncsi. Legyél kitartó. Hitesd el az olvasóval, hogy ő is számít. Tudj mindent is. Ne válts ki tömeghisztériát avval, amit tudsz. Mérlegelj. Higgy a világ javíthatóságban, vagy többé nem vagy újságíró. Ne légy elfogult. Lásd olyannak a világot és az embert, amilyen. Ne légy fáradt. Legyen ihleted. Tudj verset is írni, ne csak hírt. Érts a tördeléshez, vágáshoz, fotózáshoz. Ne légy peches, vagy ha peches vagy ne légy dühös. Ne légy korrupt, vagy te magad kerülsz címlapra. Ne félj változtatni, ne félj írni. Ne feledd, hogy nem mindenki szereti az újat. A megszokott, az komfortos. Legyél egy kicsit minden, érts egy kicsit mindenhez. Legyél tehetséges, legyél lángelme, legyél újságíró!

A magánélet egy kis áldozat a közösségi média oltárán

by Adorján Zsófia | 2020. 02. 23. | 0 | Bezzeg...,Egyéb |

A késztetésemet, hogy minden számomra irigyelni való élményemet megosszam a nagyvilággal kezdte elfedni a vágyakozásom egy privát élet után, amely a mai világban már ritka árucikknek számít.

Üresen bámultam a kis dobozt, miközben próbáltam valami okosat kitalálni az első instagram képem alá. Arra gondoltam, ami akkor a legfontosabbnak számított: „Az egyetlen félelmem, hogy jelentéktelenné válok.” Honnan tudhattam, hogy ez a kis „caption” olyan lavinát indít, amely szinte minden második nap folytatódik az életem következő 4 évében?

 

A közösségi média mindig nagy szerepet játszott az életemben anélkül, hogy éreztem volna a negatív hatásait. Szerencsés vagyok, úgy neveltek, hogy tudjam az értékeim, amelyek voltak annyira szilárdak, hogy némi fürdő ruhás modell a Maldív-szigeteken nem vette el az önbizalmam. Mindig tudtam a szépet értékelni, anélkül, hogy a sajátom hiányát éreztem volna. Évekig posztoltam a véleményem, gyötrelmeim, felháborodásom vagy esetleg saját magam, hittem, hogy nélkülözhetetlen helyet foglalok el a követőim körében. De ezek a megnyilvánulásaim több jelentéssel bírtak, mint csupán az önkifejezésre való vágyam, folyamatos láthatóságban mértem az egyéni érdememet. A magánélet egy kis áldozat a közösségi média oltárán a biztos kedveltség és népszerűségért cserében.  A probléma akkor érte el a tetőfokát, amikor azt vettem észre, hogy a világot egy instagram kamerán keresztül látom. Nem értékeltem a jelent, hanem azt kerestem hogyan tudnám megörökíteni és „eladni” a pillanatot.


„A teljes élet titka az, hogy másokkal nem csak élünk, hanem kapcsolatban is állunk, mintha holnap nem lennének ott, mintha holnap nem lennénk ott” – mondta Anaïs Nin író. „Ez az érzés ritkasággá vált, és minden nap ritkábbá válik, a mai felgyorsult világban egy felületes ritmust értünk el, úgy gondoljuk, hogy több emberrel vagyunk kapcsolatban. Ez az illúzió becsaphat bennünket és azt érezhetjük, hogy mélyebb kapcsolatban vagyunk a mellettünk lélegző emberrel.”  Ezek a gondolatok mentén próbálom élni az életem, és a szorongást, hogy online legyek mindig és emlékezzenek rám, elnyomja a félelem, hogy emiatt nem élek meg minden körülöttem lévő pillanatot teljes szívvel és csak átsiklok az élet apró örömein egy felületes és nem létező valóság miatt.  Figyelem, hogyan halad az élet miként formálódik, és közben bámulom a környezetem apró kis csodáit, hozzáadva a saját „captionöm”.

Az éhezők viadala: kolozsvári kiadás

by Adorján Zsófia | 2020. 02. 18. | 0 | Bezzeg...,Étrend,Slider |

Egy ködös hétfői reggelen, megfigyelhetjük egy kis kolozsvári lakásban, ahogy egy takaróba burkolozó sápadt egyed táplálék reményében kimerészkedik barlangjából. Ő lenne az egyetemista vizsgaidőszakban, aki már egy ideje a napot nem látta és nem is szeretné. A hűtő belseje leginkább az antarktiszi-tundrákra emlékeztet, a néhány hónapja ott heverő dobozokat meg az emberiség érdekében nem nyitja ki, nem lehet tudni milyen ismeretlen betegségek szabadulnának ki. Elkeseredetten konstatálja, hogy már pedig főznie kell, de ez egy ilyen kifáradt egyed számára egyenlő a biztos halállal. Néhány kimerítő perc után felcsillan a remény sugár: Food Panda A házhoz érkező a meleg ételnél jobbat nem is kívánhatna. Dehát hónapvége van, ez nem jelent mást mint, hogy már az első bulin sikerült felélni a havi keretet, így finanszírozást otthonról nem várhat. Minden elveszni látszik, itt az ideje megbékélnie a biztos pusztulással. Mikor már ki lehelné lelkét kulcszörgést hall, megérkezik a szobatárs. Mint fény az éjszakában, megmentve faját a kihalástól, akárcsak egy hős megszólal : „Hoztam mekit!”.