Bezzeg…

Barangolás a bürokrácia berkeiben

by Csog Brigitta | 2021. 06. 06. | Barangolás a bürokrácia berkeiben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Nyomtatványok tengerében érzi igazán jól magát az egyetemista. Amikor meglát egy tanulmányi szerződést, azonnal felpezsdül a vére. Mindig nagyon szomorú lesz, ha a hétnek, annak az egy napjának egyórás időintervallumában sem találja nyitva a titkárságot, amikor elvileg szaladgálhatna oda a problémáival. Nem azért, mert már ötödször próbálkozik, hanem mert annyira szeret ott lenni.

Az évkezdés legfejedelmibb pillanata, amikor elkészítheti a húsztételes elvégzendők várva várt listáját, amit egyszerűbb egyének csak úgy emlegetnek, hogy papírozás. De az igazán dörzsöltek tudják, hogy ez sokkal több annál, ezért nagy öröm, amikor a félév már majdnem eltelt, de nekünk még mindig van miért nyomtatni szaladgálnunk.

Kellemes időtöltés, amelynél jó kétszer, ha nem tízszer meggondolni, hogy hívnak. Gondolod, hogy rajtad kívül bárki hibás lesz azért, ha nem jó opcionális tárgyat karikáztál? Hát elárulom, hogy a te lelkeden szárad majd. Jöhetünk azzal, hogy ezt senki nem tanítja, erről senki sem tájékoztat, nincs honnan tudnunk. Szintén nem fog érdekelni senkit. Végső soron járni is magunktól tanultunk meg, majd jönni fog a papírtöltögetés is. Az írás része máris megvan.

Szabadság, nyitogatás

by Csog Brigitta | 2021. 05. 17. | Szabadság, nyitogatás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

 

A májusi melegben, az utóbbi másfél évhez mérten már sokadszor úgy tűnik, hogy végre beindul az élet.a Az emberek szabadságvágya már-már lázítóan nagy méreteket öltött a tavasz beköszöntével, és úgy látszik, lassan valóra is válthatjuk fantáziáinkat. Persze még óvatosan örülünk a régi ismerősöknek, és a hatalmas vigyort, ami a maszk alatt húzódik, még nem engedjük teljesen szabadjára, de már látszik egy tömegméretű felszabadultsághullám. A belterek újranyitásával Kolozsváron kicsit olyan érzés tölt el, mintha felvehetnénk a fonalat, amit már jó régen le kellett raknunk. Most már az utolsó busz elérésének is nagyobb tétje van, hiszen nemcsak annyiról szól, hogy megfagytál teád, söröd mellett a kocsma teraszán, hanem már valamit tényleg ott kell hagyni. A hazarohanás izgalmában pedig jólesik felfedezni, hogy azért nem sikerült a Covid nevű elrablónak Stockholm-szindrómát előidézni túl sok emberben. Lehet, hogy túlzásnak hat, de most a város is sokkal szebbnek tűnik, és valahogy már a téren tanyázó galambokra sem tudok haragudni vérszomjas támadásaik miatt. Újra felfedezhetőnek látszik minden, és kicsit még az ügyintézés is lázba tud hozni alkalomadtán. A friss és ropogós színházjegyet lobogtatva már kevésbé kilátástalan a napi elfoglaltság megtervezése. Érdekesen alakul a napi rutin is, és nagy örömömre már nem a bevásárlás hatalmas izgalmakkal járó pillanata köré épül a nap, vagy éppen a hét többi része, hanem újra azt kell befértetni két összeröffenés közé. Persze a vágyálmok mellett még mindig ott bujkál egy kis félelem és harag a helyzet miatt, de legalább már van amivel elvonni róla a figyelmet. Talán még így is Zoomon ballagnak a jövő év végzősei is, és még sokáig elbattyogunk az ismerősök mellett, mert nem ismerjük meg maszkban, vagy éppen nem merünk tüsszenteni a buszon. Viszont lehet, hogy elővigyázatosságot tanultunk, nem hagyjuk magunkat olyan könnyen befolyásolni, és ami már felsejlik néha: lehet, hogy az időnkkel extra felelősen bánunk majd.

Ezek a mai fiatalok…

by Kabai Krisztina | 2021. 05. 07. | Ezek a mai fiatalok… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Mindig csak a baj van velük. Az utóbbi időben számtalanszor megkaptuk ezeket a mondatokat a nálunk néhány évtizeddel idősebb generációtól. Ezek a mai fiatalok túl kényelmesek, nem akarnak dolgozni, elvárják, hogy a szülő tartsa el őket. Ezek a mai fiatalok szemtelenek, nem tudnak közösségben viselkedni. Ezek a mai fiatalok túlérzékenyek, mindent magukra vesznek, szinte azonnal megsértődnek. Ezek a mai fiatalok állandóan buliznak, isznak, cigiznek, felelőtlenek, nem bírnak magukkal. Ezek a mai fiatalok nem tudják, mit akarnak, nem becsülik meg az iskolát, nem figyelnek oda órán, tiszteletlenek a tanárokkal, iskolatársaikkal. Ezek a mai fiatalok szeretnek játszani egymással, kiközösítik a náluk gyengébbet, játsszák a nagymenőt, az erőlegényt, meg akarják mutatni, hogy ők a fiúk a faluban. Ezeket a mai fiatalokat túl sok impulzus éri, sokszor nem tudják, melyiket válasszák a sok közül. Ezek a mai fiatalok megfelelési kényszerben szenvednek, mindenki elvárását igyekeznek teljesíteni, a legtöbb esetben saját magukat állítják az utolsó helyre. Ezek a mai fiatalok csak akkor kóstoltak bele hamar a munka édes-keserű ízébe, ha a szülő is arra nevelte őket. Ha a fiatal érzi, mikor van a munkájának eredménye, akkor keményen fog dolgozni, akár éjjel is fent marad, csak hogy tökéletes legyen az eredmény. Ezeknek a mai fiataloknak egy része érzelmi sokknak van kitéve, sok köztük elhanyagolt, szeretet- és figyelemhiányos, akit már gyerekként sem becsültek meg. Ezek a mai fiatalok próbálnak kitörni, érvényesülni, önmagukra lelni ebben a bonyolult, zavaros, veszélyes világban. Ezek a mai fiatalok kérdésekkel vannak tele, amikre talán senki sem tudja még a választ. Ezek a mai fiatalok gyötrődnek, magukban rágódnak, teszik-veszik a dolgokat, addig osztják, amíg mindenki másnak jó, csak nekik nem, de az úgyis mindegy. Ezek a fiatalok félnek érezni, mert valamikor már mertek érezni.

Türelmetlen őslakó a médiában

by Tolnai Barbara | 2021. 03. 29. | Türelmetlen őslakó a médiában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Szerintem senkit nem fogok meglepni azzal, ha az internetet az információk Kánaánjának nevezem, vagy megállapítom, hogy ez a bőség milyen gyorsan vált természetessé. Még akkor sem mondok újat, ha arról beszélek, hogy az okostelefonok nyújtotta lehetőségek menyire csodálatosak és bűnösek egyszerre. A telefonom az első, amit reggel a kezembe veszek és az utolsó dolog, amit lefekvés előtt leteszek. Még ki sem találtam egészen, hogy milyen okból oldottam fel a képernyőt, az ujjam automatikusan lecsap az Instagram-ikonra. Lapozok a felületen, egyik bejegyzést szempillantás alatt követi a másik, az esetek többségében végig sem olvasom őket. Nem azért, mert nem tartom elég mélynek azt a gondolatot vagy érzést, amit a felhasználó a világgal közölni akar. Egyszerűen csak nem adom meg a lehetőséget, hogy elérjen hozzám az információ, mert türelmetlen vagyok, és mert annyira hozzászoktam a rengeteg lebutított tartalomhoz, hogy a két emodzsiból álló posztot néha többre értékelem, mint a hosszabb, de értelmesebb írott bejegyzést. Nem állítom, hogy minden felhasználó így viselkedik, de azt sem mondanám, hogy ez a viselkedés csak a közösségi médiafogyasztásra jellemző. Egyre nagyobb igény mutatkozik az egyszerű és gyors kielégülés keresésére a színházi előadások, könyvek, sorozatok és filmek terén is, tisztelet persze mindig a kivételnek. Manapság nagyon sok mindent leegyszerűsítünk, ami lehet jó eszköz abban az esetben, ha tanulni akarunk és megérteni valami sokkal nehezebbet. Akkor válik problémává, ha maga a tárgy, amit meg akarunk érteni útközben elvész, és silány dologgá zsugorodik, amely arra jó, hogy könnyen újabb és újabb élvezetekhez juthassunk. Az erotikával asszociálható szavak érzékeltetik, hogy mennyire ösztönből keressük a legegyszerűbb megoldásokat, mert kényelmesebb nem gondolkodni. Ha figyelmes vagy, akkor időben leállítod magad, mielőtt tovább pörgetnéd azt a hosszú Insta-posztot. Ki tudja? Lehet, hogy egy klasszikus könyvről szóló véleményt fogsz olvasni, ami elgondolkodtat. Horribile dictu, talán még a könyvet is elolvasod. Ez pedig ki tudja, milyen kockázatokat és mellékhatásokat rejt… 

Tik-Tak

by Gebe Zoltán | 2021. 03. 11. | Tik-Tak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Lassan pont egy éve annak a napnak, amikor minden egyetemistában tudatosult, hogy a normális életnek bizonytalan ideig szünetelnie kell. Tisztán emlékszem az egyik tanárom utolsó mondatára, amelyet személyesen hallottam tőle. Találkozunk a… hát remélem, hogy az életben még találkozunk” – köszönt el humorosan. Nagy valószínűséggel fogunk is, akkora baj azért nincsen, de valószínűleg sokan nem gondoltuk, hogy egy évig a laptopunk előtt görnyedve kell bámuljuk egymást vagy kikapcsolt kamera esetén egymás monogramját. Valószínűleg közülünk senki sem tudta könnyen elfogadni, hogy rengeteg olyan lehetőségtől estünk el, amelyek korábban még adottak voltak számunkra. Az idő múlását is másképp érzékeljük, mint előtte. Én magam úgy érzem, hogy jóval gyorsabban telik, mint korábban. A napok egymáshoz hasonlóak, új érdeklődési köröket találni pedig nehéz. Kreatív megoldásokkal próbáljuk pótolni a hiányzó eseményeket, több-kevesebb sikerrel. Lássuk be, a leglátványosabb virtuális túra sem nyújthat olyan élményt, mint az az utazás, amelyen fizikailag is részt veszünk. Az egyetlen működőképes megoldás továbbra is az elfogadás és a várakozás. Ha megnézzük a történelmet, könnyen ráébredhetünk, hogy nem a mostani a valaha volt legszörnyűbb időszak. Talán régen azt hittük, hogy a felgyorsult világba egyévnyi kihagyás nem fér bele. De bizony belefért, a jelek szerint pedig ennél több is bele fog. Keserű mosollyal olvashatjuk, hogy hamarosan megérkezhet a harmadik hullám, miközben a második végét sem érzékeljük. Napjaink egyre inkább hasonlíthatnak az időhurkos filmek főszereplői által megéltekhez, akik állandóan ugyanazt a napot ismételik meg, de mindig valamit másképp csinálnak. A helyzetünkön bosszankodni már rég felesleges. Vegyük inkább úgy, hogy minden egyes perccel közelebb kerülünk a végéhez. Az órával, a naptárral és szegényes teendőlistánkkal pedig addig sem érdemes foglalkozni.