szerelem

Citromok Citromok Citromok

by Site Default | 2020. 01. 15. | Citromok Citromok Citromok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Ötven perc alatt egy pár élete tárul elénk a maga teljességében, a macskatemetőben történő fura ismerkedéstől a színen be nem következett végig. Az események közt folyamatosan ugrándozunk az időben, s csak kapkodjuk a fejünket, hogy most mi van? De hamar kiderül, hogy cenzúrára hajazó rendkívüli rendeletet vezettek be, amelynek lényege, hogy egy ember egy nap alatt nem mondhat ki 140-nél több szót. Ez ellen küzd az aktivista Olivér (Hajós Szilárd), és ebbe törődik bele a jogász Bernadett (Hegyi Kincső). Milyen egy ilyen pár élete? Egyszer szerelmes, törődő, máskor viharos. Egyik percben egymás gondolatait próbálják kitalálni, úgy gyakorolnak a szűkös napokra, másik percen pedig úgy elpazarolják szavaikat, hogy otthonra már szinte nem is jut. Amikor életbe lép a törvény, Bernadetten valóban megjelennek a kétségbeesés jelei:

„be kell tömnöm éjjelre zoknival a számat”.

A darabban megjelenő bulijelenet a színészeink hazai terepe, úgy érezzük, talán akkorra szokják meg a nézők jelenlétét is, és engedik bele magukat a darabba. Kár, hogy a könnyedséggel, mégis abnormálisnak tűnő táncmozdulatokkal előadott történés alatt a szöveg fele nem hallatszott. Ugyanez az érthetetlenség merült fel a műanyag hátsó felére írt szavak esetén is.

A darabban fontos szerepet játszik az elidegenítés, egyrészt az egyik kitalálós játéknál Bernadett a közönségből választ embert. A másik ilyen effektus pedig a dal, amely a szavak felett áll. Az előadás vége felé csendül fel a Psycho killer, amelyet a színészek székekre pattanva adnak elő. Ezalatt Szilárd arca felderül, mély szenvedély és boldogság jelenik meg rajta, amit én az éneklés szeretetének tudok be.


Ennyit a Citromokról 2×140 szóban. Pedig én még annyi mindent elmondanék, de csak Citromok, Citromok, Citromok.

Az előadást a kolozsvári Színház és Film szak végzős színi hallgatói mutatták be, rendező Abai-Szabó Tamás, dramaturg Rancz Mónika.

Nézzétek meg!

A szerelemért bármit – egy pszichopata gondolatai

by Pilbáth Kincső | 2019. 02. 14. | A szerelemért bármit – egy pszichopata gondolatai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Egy sorozat, amely kettős érzéseket vált ki a nézőből. Amit nem lehet egy epizód után abbahagyni, hiszen egyszercsak ott találjuk magunkat, hogy az évadzáró tizedik résznél tartunk, és a szereplőkkel együtt izgulunk. A You a Netflix által forgalmazott pszicho-thriller, Greg Berlanti és Sera Gamble alkotása. Főszereplője Joe Godlberg (Penn Badgley), egy pszichopata férfi, aki alapvetően negatív figura, az ember mégsem tudja utálni. A történet Caroline Cepnes két könyve alapján került vászonra. Teljes cikk

23 óra 59 perc

by Tamás Réka | 2018. 01. 27. | 23 óra 59 perc bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider |

23 óra 59 percet ütött az a kattogó nyavalya a falon, ami miatt gyakran oly későre alszom el. Igen, igen, tudom, neked is ugyanennyire ismerős ez a bizonyos érzés. Most viszont más miatt nem hagynak aludni a gondolatok. SZERELEM. Teljes cikk

Szerelem, avagy minden, ami fájhat

by Tamás Réka | 2017. 02. 18. | Szerelem, avagy minden, ami fájhat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Egyéb,Slider |

Titok. Sétálok hazafelé menet, s agyam kattog, akár egy elromlott nyolcvanas évekbeli óra, s eközben a centis hóba, amely a kocsik tetején még megmaradt, írom titkaimat: tíz nevet. A tízből háromnak csak a monogramját mertem írni, nehogy valaki rájöjjön, hogy mennyire odavagyok Ian Sommerhalderért (ó a francba, ennyit az egyik titkomról), visszaszaladtam és négyet betemettem, kettő már reggelre eltűnt, és maradt a te neved ott egyedül. Új hó hullott rá, és az a piros színű autó nem indult el többet. Pedig azelőtt két folyóhoz jutott el, amelyből egy csak patak. Csak állt tovább a diófa alatt, s pár hete le is takarták, már a rendszámára sem emlékszem, csak reménykedek, hogy talán még nem olvadt el a hó a ponyva alatt. Teljes cikk