Egy sorozat, amely kettős érzéseket vált ki a nézőből. Amit nem lehet egy epizód után abbahagyni, hiszen egyszercsak ott találjuk magunkat, hogy az évadzáró tizedik résznél tartunk, és a szereplőkkel együtt izgulunk. A You a Netflix által forgalmazott pszicho-thriller, Greg Berlanti és Sera Gamble alkotása. Főszereplője Joe Godlberg (Penn Badgley), egy pszichopata férfi, aki alapvetően negatív figura, az ember mégsem tudja utálni. A történet Caroline Cepnes két könyve alapján került vászonra.

A sorozatnak in medias res kezdésében egy könyvesboltban találjuk magunkat, ahol Joe dolgozik, és ahova épp betoppan egy csinos, szőke írónő, Guinevere Beck (Elizabeth Lail), akibe főszereplőnk azonnal beleszeret. Az ismerkedésnek azonban nem épp a megszokott módját választja, nem kéri el a lány telefonszámát, nem hívja el vacsorázni, ehelyett az internet világához fordul, ahol felkeresi a lány összes adatlapját, megtalálja az otthonát, ahova el is jár, kukkolva őt. Nem riad vissza semmitől, többször is említi, hogy akármit megtenne a nőért, akit szeret, akármit, hogy tökéletes barátja lehessen. Az biztos, hogy nem beszél mellé, hiszen a végsőkig elmenne a lány szerelméért, lassan már ki akarja sajátítani, elválasztani azoktól, akik rajta kívül még szeretik, ebből azonban Beck semmit nem észlel.

Így külsőre gondoskodó, figyelmes alaknak tűnik, olyasvalakinek, akire minden lány vágyik. Ezt látja meg benne Beck is, a fiúnak pedig sikerül elérnie, hogy beleszeressen. Az őszinte érzelmei, a gondoskodása elnyomják horrorisztikus cselekedeteit, éppen ezért nem vagyunk képesek utálni őt, sőt drukkolunk is nekik. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az emberek alapvetően szeretik a szerelmi szálakat. „Ha látsz egy cuki találkozást egy könyvesboltban, azt akarod, hogy a végén összejöjjenek. Ha az első jelenetekben együtt látod őket, azt akarod, hogy a vége is ez legyen, még ha tudod is, hogy mit tesz Joe.” – fejtette ki ehhez kapcsolódóan Sera Gamble.

Még a főszereplő irtózatos monológjai sem érik el azt a hatást, hogy negatív figuraként tekintsünk rá. Ezek a teljes sorozatot végigkísérik, hátborzongatóvá téve a jeleneteket, értelmet adva nekik. A Netflix, hogy rámutasson a monológok fontos szerepére, ezeket kivágva kiadott egy részletet, így nézve a sorozatot már szinte idegesítőnek is tűnnek a történések. Na de hogyan alakul Joe és Beck kapcsolata? Milyen határokig mehet el egy férfi gondoskodása, és milyen szerepet kap a rideg pince, ahol Joe antikvár könyveit tárolja? Csak kezdd el a sorozatot, garantált, hogy a nap végére a válasz is meglesz, hiszen nem fogod tudni abbahagyni.

Badgley olyannyira jól játssza gondoskodó szerepét, hogy furcsa üzeneteket is kapott a rajongóitól, amelyben arra kérik, őket is kövesse, utánuk is kutakodjon. Annak persze örül, hogy ennyire jól sikerült megformálnia Joe karakterét, a rajongókhoz mégis volt egy üzenete: „Ne kérjetek olyat tőlem, hogy kövesselek és kukkoljalak titeket, hiszen ez egyáltalán nem olyan vicces történet. Joe, akit alakítok, egy veszélyes pszichopata, ráadásul gyilkos is. Ne legyetek rákattanva Joe-ra.” Azt is kifejtette, hogy a következő évadban megpróbál sokkal ijesztőbb lenni.

Igen, lesz folytatása a sorozatnak, amire nem is kell olyan sokat várni, az ígéretek szerint már év végén felkerülnek az epizódok a Netflixre. Maga a rendező, Sera Gamble árulta el, hogy Joe karaktere kicsit más lesz a folytatásban, hiszen megbánta eddigi cselekedeteit, amiket jóvá akar tenni, viszont ez nem jelenti azt, hogy teljesen jó emberré fog válni. Míg az első rész New Yorkban játszódott, a második helyszíne Los Angeles lesz, és egy új nő is felbukkan (Victoria Pedretti), aki semmilyen tulajdonságában nem hasonlít Beckre…

Hozzászólások