sorozat

Nyelvtanulás másképp

by Belényesi Rebeka | 2020. 06. 19. | Nyelvtanulás másképp bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

A karantén jó lehetőség volt arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki. Nekem az jutott eszembe, hogy nem is lenne rossz egy új nyelvel megismerkedni. Manapság nyelvet tanulni már ezerféle módon lehet, én pedig a szórakoztató változatot választottam: a sorozatnézést.

Amellett, hogy érdekes ebben a formában elsajátítani egy idegen nyelvet, teljesen bérmentes is, hiszen nem kell magántanárt fizetni. A legfontosabb, amikor valaki elkezd filmekből vagy sorozatokból nyelvet tanulni, hogy olyat válasszon, aminek a cselekménye érdekli, és le tudja kötni a figyelmét hosszabb időre. Én (éppen ezért) a spanyol nyelvtanulásomat a La Casa de Papel (Money Heist) című sorozattal kezdtem meg. (Most is úgy gondolom, a lehető legjobb döntés volt.) A spanyol sorozat 2017-ben került a képernyőkre, és mai napig hatalmas sikere van az egész világon. Egy nyolcfős társaság, talpig pirosban és maszkban betör a nemzeti pénzverdébe, hogy véghez vigye a történelem legnagyobb és legtökéletesebb rablását. A banda tagjai városok neveit viselik, hogy senki se ismerje fel őket. A Profesor irányításai szerint dolgoznak, ő a rablás ötletgazdája, megszállottja, és ő az, aki mindent kitervelt a siker érdekében, még a rendőrök lépéseit is kiszámította. A saját tökéletesített tervének kivitelezéshez viszont szüksége volt elszánt emberekre, akik bűnözői előélettel dicsekedhetnek.

Az akciósorozatot nem véletlenül kedvelik világszerte, izgalmas cselekménye képes teljesen beszippantani a nézőt. Velem is így történt, és ha őszinte akarok lenni, a sorozatban szereplő Profesor óráin figyeltem a legtöbbet ebben a félévben. Elsőként a puta madre, puta vida szitokszavakat jegyeztem meg, sőt néha azon kapom magam, hogy használom is őket, egy-egy feszültebb pillanatban. De ismerős már a helyzet, ugyanis régen is így történt ez: a játszótéren a román gyerekeknek mindenekelőtt a magyar káromkodásokat tanítottuk meg, és fordítva. Valamiért ezek vésődtek és vésődnek be mai napig is leginkább az emlékezetünkbe. Természetesen itt nem állt meg a tudomány, a számokat is megjegyeztem, és az olyan kulcsfontosságú szavakra is jól emlékszem, amelyek számtalanszor elhangzanak a szereplők szájából, mint például a medicina (gyógyszer), sangre (vér), atracos (rablás), negociación (tárgyalás), asesino (gyilkosság). Összegezve, a spanyol sorozatkészítők előtt kalapot emelek, mert fantasztikus sorozatokat készítettek, és hála nekik nem unatkoztam annyira a karantén alatt. Még a kijárási tilalom feloldása után is szívesen nézem őket, már csak azért is, mert sikerült néhány spanyol kifejezést megtanulnom. Igaz, a nyelvtant sorozatokból nem lehet elsajátítani, de aki elég elszánt, online kurzusokkal folytathatja a tanulást. Én kifejezetten szerettem, hogy a nemtanulás közben is tanultam.

Gracias amigo por leer mi artículo!

Vígjáték és krimi tökéletes ötvözete: örökösök Ökörapátin

by Biró Sándor | 2020. 06. 06. | Vígjáték és krimi tökéletes ötvözete: örökösök Ökörapátin bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

A Drága örökösök az RTL klub egy éve tartó napi sorozata. A harmadik évad végéhez közeledve úgy érzem, kijelenthetem, hogy a sorozat humorban, ugyanakkor nyomozói szálban is gazdag és könnyen közönségkedvencnek titulálható.

A történet 2019. január 1-jén jelent meg a televíziók képernyőjén, sokan a Mi kis falunk című sorozat folytatásának tekintették és főképp ezért igencsak megoszlottak róla a vélemények. A Drága örökösökben a Szappanos családot, valamint Ökörapáti lakóit egy közös családtag hozza újra össze, aki nem más, mint az első részben elhunyt Szappanos Kálmán (Koltai Róbert). Pontosabban Kálmán bácsi 600 milliós öröksége, amit a családjára szándékszik hagyni, ha azok betartják a követelményeit. Ha nem elég kitartók, az óriás örökség az Ökörapáti szépítő egyleté lesz. Ki ne lenne kitartó örökös, gondolhatnánk, de a „csavar” a történetben épp az említett elvárásokban rejtőzik, és abban a bizonyos összegben, amit az örökösök fejenként kapnak, ha magaviseletből jelesre vizsgáznak.

Az örökösöket – név szerint Szappanos Tibort és lányát, Katát, Szappanos Mónikát és fiát, Kasztner Tamást, valamint Szappanos Kristófot – dr. Marosi Gitta, Kálmán bácsi ügyvédje és törvényes özvegye értesíti az édesapa és nagytata haláláról és megkéri őket, hogy mihamarabb menjenek el a családi házhoz, ami Ökörapátiban van, hogy megtárgyalhassák az örökség részleteit. Az örökösök megtudják, hogy fejenként 102 millió forintot örökölnek Kálmán bácsitól abban az esetben, ha lemondva a régi életükről, egy éven át nem hagyják el Ökörapáti területét több mint 24 órára. Ha ezt megszegik, elesnek az örökségtől. Az ügyvédnő gondoskodik a hollétük megállapításáról is: nyomkövetővel tartja szem előtt őket. Az alaphelyzet bemutatása után 40 perces epizódokban követhetjük, hogy ki mire képes azért, hogy biztos örökösnek számítson, vagy épp azért, hogy kitúrja a többieket a listáról.

A család minden tagja érdekes karakter, jelenség. Tibi, a legnagyobb testvér rafkós budapesti taxis, folyamatosan összeesküvés-elméleteket gyárt az örökségről, édesapjáról, sőt az ügyvédnőről is. Lengyel Ferenc tökéletesen alakítja az igazi „bunkó” budapesti taxist, aki azt hiszi magáról, hogy minden falusinál okosabb. Ám nem tud ő mindent, késve derül ki és döbben rá ő maga is, hogy egy fiatalkori meggondolatlansága alapos meglepetéssel szolgál. Tulajdonképpen egytől egyig minden szereplő igazi személyiségfejlődésen megy át, miközben körülöttük minden visszafejlődik. Tomika (Mohai Tamás) például, a legkisebb unoka, igazi budapesti ficsúr, el sem tudja képzelni az életét mobilinternet nélkül. „Ökörfoson” (ő így nevezi Ökörapátit) viszont éppen abban az igazi falusi környezetben találja magát, ahol „verik az asszonyt, és nem fürdenek”, és természetesen nem az internet a legfontosabb lételem. Tominak mégis jól alakulhatnak a dolgai, hiszen szerelmes lesz. Szappanos Kristóf, a legkisebb testvér (Kovács Lehel), a szerencsejáték-függőségével komoly bajba sodorja feleségét és kislányát, Szappanos Mónikáról (Járó Zsuzsa) pedig kiderül, hogy nemcsak egyszerű üzletasszony.

A szereplőknek egy éven át kell elviselniük egymást és családként élniük az új környezetben, a faluban, ahol a kocsma, a postás és a polgármester nélkülözhetetlen pillérek. Igazából a tévénéző számára is azok, hiszen minden feltűnésük garantálja a humort, miközben sztereotípiák aktív hordozói: az igazi falusi élet, igazi falusi ember megtestesítői.

Everything is connected

by Simon Ábel | 2020. 01. 24. | Everything is connected bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló |

Egy olyan kisváros részese lehetsz, ahol mindenki ismer mindenkit, van egy atomreaktor, régi megoldatlan rejtélyek, ja és gyerekek tűnnek el nyomtalanul.

A Dark egy Netflixes sci-fi, horror, német sorozat, ami 2017-ben jelent meg. Jelenleg két évadja van, idén érkezik a harmadik. A sorozat fő témája az időutazás és az emberek közti kapcsolatok a múltban, jelenben és a jövőben. Az időutazás eléggé kivesézett téma, a Dark mégis tud újat nyújtani. A horror abból ered, hogy az idő mégsem olyan lineáris, amilyennek gondolnád.

Nem nagyon akadályozzák meg a történetszál kibontakozását az időutazással kapcsolatos paradoxonok, lehetetlenségek. A téma bonyolult, irracionális, tehát ahhoz, hogy élvezhető legyen, az írók bizonyos szabályok szerint kell alkossanak, hogy ne legyen plothole (rés a cselekményben) a sorozatban. Ezt úgy oldották meg, hogy a történetnek saját szabályai vannak az idővel kapcsolatosan, tehát maguknak szabták meg, hogy mi lehetetlen, és mi nem. Ezt szigorúan be is tartják. Az idő egy bizonyos istenségként van bemutatva.

Sorozatnézés közben bizonyára mindenki érezte már azt, hogy bár megtörténne az, amire kíváncsi. Az ilyen pillanatok a Darkban be is következnek. Az összes szereplővel együtt érezhetsz, és valamilyen szinten megérted a cselekvéseiket, akár kedveled, akár nem. Egyik évadzárónál sem érzed azt, hogy bizonytalan végkifejlettel fejeződne be, mégis az új évadok képesek fenntartani az érdeklődésed. Ha ez még mind nem győzött volna meg, a sorozat ráadásul szép is. Vizuálisan a Westworld szintjén van.

Gyengéje az, hogy néha kiszámítható, de még akkor is élvezettel nézed, mert érdekel, hogy hogyan reagálnak a szereplők. Ha egy olyan sorozatra vágysz, amiben könnyen elmélyedhetsz, és már az első résztől megfog, mindképp próbáld ki.  

Irány vissza a múltba, ahogyan Ted Mosby is tette

by Molnár Bogi | | Irány vissza a múltba, ahogyan Ted Mosby is tette bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló |

Régen történt már, de ezt a sorozatot nem feledhetjük el. Különleges képességei vannak. Mondjuk, éppen zűrös időket élsz, (jaja, szesszió, blabla…) és kell egy kis „mindenki hagyjon békén”. Na, itt egy pontosan erre alkalmas szituációs komédia. Kezdj bele! Ha már láttad, kezdj bele újra!

A How I Met Your Mother című sorozat még 2005 őszén debütált. Készítői kilenc évadon át dolgoztak új ötleteken, hogy megragadják és fenntartsák a nézők figyelmét. Sokak szerint az alkotás a Jóbarátok koppintása, mivel ugyanúgy egy szűk baráti társaság együtt töltött idejéről szól. Hasonló elemeket fedezhetünk fel: megszokott helyszíneken játszódik a történet, mint a híres kocsma, a lakás, amelyet már a főszereplők otthonuknak éreznek. Az elhíresült beszólások, poénok végigkísérik a sorozatokat. Ugyanakkor az egymás közötti érzelmi viszonyok bemutatására fektetett hangsúly is fellelhető mindkét produkcióban. Pár évad után pedig kiderül, hogy egy hasonlóan remek színvonalú sorozatról van szó.

Ted Mosby szeretné, ha gyerekei tudnák, hogyan ismerkedett meg az anyjukkal, mindezt 2030-ban meséli el nekik. Ő kilenc évnyi visszaemlékezés során eleveníti fel 20-30-as éveit. Fergeteges sztorik által ismerteti, hogy négy barátjával milyen nehéz, olykor reménytelen, ám annál tanulságosabb és felejthetetlenebb utat járt be, míg végre megtalálta Mrs. Mosbyt.

A szituációs komédia alapkoncepciója az anya keresése. Az első négy évadban ez még erőteljesen érezhető úgy, hogy közben mind az öt főszereplő élete, és egymáshoz kötődő viszonya sem szorul háttérbe. Az első évadokban hangzanak el a legjobb poénok és aranyköpések, amelyek aztán végigkísérik mind a kilenc szezont. Ezeket főleg Barney Stinson, (Neil Patrick Harris) a nagy nőcsábász szórja, akit sorozatbeli alakításáért kétszer is Golden Globe-ra jelöltek, a legjobb férfi epizódszereplő kategóriában. Itt már ismerjük a szereplők céljait, a személyiségüket, azt, hogy Ted az összes kapcsolatáról azt hiszi “talán ő a nagy ő”. A következő évadokban viszont az események kicsit lelassulnak. Az igazi nő keresése már nem kap nagy hangsúlyt. Ellenben a szereplők közti viszonyokat emelik ki. Érzelgős jeleneteket láthatunk, olykor a nézők megríkatása sem marad el. A készítők ugyan húzzák az időt, aminek bosszantó hatása van, de ezáltal fokozódik a feszültség is, hiszen közeledünk a titok leleplezéséhez. A kilencedik, vagyis utolsó évadban ismét visszatér a kezdeti pörgés, a vicces, olykor szürreális jelenetek dinamikussá teszik az alkotást. Kiderül a legnagyobb rejtély, hogy ki a gyerekek anyja. Az utolsó két rész azt az érzetet kelti a nézőben – aki végigkísérte mind a kilenc évadot – hogy ő is együtt búcsúzik a szereplőkkel a sorozattól.

A produkció amellett, hogy szórakoztat, tanít is. Mindennapi problémákat mutat be, olyan élethelyzeteket, amelyek mindenkivel megtörténnek. Rejtetten ám, de megoldásokat tár fel, ezt olykor öt különböző személyiségű ember nézőpontjából. Tanít emberségre, az érzelmek kezelésére, megbocsájtásra.  Első látásra talán ez nem érzékelhető a humoros jelenetekből, de kilencszer láttam a sorozatot, és higgy nekem, benne van! Erről érdemes meggyőződnöd.

Nemszázas körzet

by Belényesi Rebeka | | Nemszázas körzet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb |

A Brooklyn Nine-Nine rendőrségi szituációs komédia, vígjáték sorozat, Dan Goor és Michael Schur alkotása. Kár lenne azért nem belekezdeni ebbe a sorozatba, mert azt gondoljuk, hogy ez is egy tipikus rendőrös sorozat, amiben a szereplők csak a bűnügyek megoldásával, a rosszfiúk elkapásával foglalkoznak, és az epizódok nagy részét ez tölti ki. A Brooklyn 99 azonban más, nem hasonlít mondjuk a CSI-hoz. Itt a hangsúly nem a megoldásra váró bűnügyeken van, hanem a poénokon, a szituációkon, persze legtöbbször megoldják az ügyeiket is.

Nagyon sokat építenek a karakterekre és a szereplők közötti kapcsolatokra. Ez egy olyan sorozat, amely nézése közben ki tud kapcsolni az agy, az ember röhögni tud a poénokon, és annyira bele lehet merülni, hogy azon kapod magad, megnéztél egy egész évadot. Teljesen magával tud ragadni. A szakmai és a magánéleti események megfelelő arányban vannak bemutatva, ezek jól keverednek. A szerelmi szál sem maradhat ki ebből a sorozatból sem, de ez nem befolyásolja a sorozat minőségét. Egy vígjáték vagy vicces, vagy nem. Ez pedig az. Nincsenek benne drámák, akciójelenetek, megrázó halálesetek vagy az egyik szereplő által megélt sorsfordító trauma. Bár előfordulnak olykor szomorúbb jelenetek, ezek csak pár percig tartanak, sosem zökkenek ki a humoros cselekményéből. A sorozat mozgatórugója a humor és a csapatszellem.

A sorozat alaptörténete a következő: a 99-es körzetbe új rendőrkapitány érkezik, érkezésének van, aki örül, mások nem. A sorozat a brooklyn-i rendőrőrs mindennapjait mutatja be, viccesebbnél viccesebb karaktereket felvonultatva. A főszereplő Jake Peralta (Andy Samberg), egy tehetséges nyomozó, ám a viselkedése gyerekes. Mellette szerepet kap még nyolc szerethető és vicces figura, akiknek megalkotása szinte már tökéletes. Nincs benne irritáló szereplő, aki miatt nézhetetlen lenne a sorozat. Ott van mondjuk a nagydarab Terry Jeffords őrmester, aki csupa szív és szeretet (Terry Crews), a robotszerű Ray Holt kapitány (Andre Braugher), a bizonyítani vágyó Amy Santiago nyomozó (Melissa Fumero), a kétbalkezes, de elszánt Charles Boyle nyomozó (Joe Lo Truglio), a titkárnő, Gina Linetti, aki szívesebben pletykálkodik a munkája helyett (Chelsea Peretti), a két zabagép vénróka, Hitchcock és  Scully (Dirk Blocker, Joel McKinnon Miller), és a titokzatos motoros Roza Diaz nyomozó (Stephanie Beatriz). A főszereplők mellett még feltűnik sok ismert színész is, példul Eva Longoria, Adam Sandler vagy Katey Segal.

A Brooklyn Nine-Nine 2013-ban indult a FOX csatornáján, az ötödik évadtól pedig már az NBC-n látható. A sorozat hat évadból áll, viszont hamarosan érkezik a hetedik évad is, pontosabban február 6-án. A szereplők és a helyszín mindig ugyanazok, a komikum pedig az érdekes helyzetekbe való helyezés miatt keletkezik.  Az operatőri munka átlagos, nem ettől jó vagy rossz a sorozat. Olyan, amilyennek lennie kell. A vágásra nem lehet panasz, Ryan Case és Cortney Carrillo remek munkát végeztek/végeznek.

Ezt a sorozatot azoknak ajánlom csak, akik szeretik az Andy Samberg féle poénokat, és az ehhez hasonló sorozatokat. Megéri esélyt adni neki, mert meg tudja nevettetni a nézőket, a fárasztó, de jó poénjaival.