Egyéb

Tippek az otthonülős időszakra

by Fórika Dóra | 2020. 03. 23. | 0 | Bezzeg...,Egyéb,Slider |

Megszűntették az egyetemet, bezártak a színházak, lemondták a koncerteket, elmaradnak a sportmérkőzések. Egy ideje tart a mossál kezet, üljél otthon időszak és ebből a felindulásból elhoztam pár tippet, hogyan teljen otthon kellemesebben az idő.

1. Ha kint nem, bent is tudtok bulizni.
Hívd át a barátaidat, de előtte feltétlenül kérdezd meg hogy egészségesnek érzik-e magukat. Gyenge immunrendszerű, influenzás pajtások görgessenek tovább, nekik van más megoldás.
Készítsetek egy nagy tál pattogatott kukoricát, vegyetek elő egy kedvelt társast, hallgassatok Bagossyt, legyetek csak úgy együtt és beszélgessetek.

2. Most van időd sorozatozni.
Nézz sorozatajánlókat, nézd meg azokat a sorozatokat vagy filmeket, amik már rég a várólistádon vannak, vagy olyan klasszikusokat, amivel el vagy maradva.

3. Takarítás/átalakítás
Nem éppen a vírus miatti fertőtlenítésre célzok. Válaszd ki a lakás egyik pontját, legyen az a szobád, a nappali vagy konyha. Rendezd át, portalaníts, fesd át, díszítsd máshogy, rendszerezz. Engedd szabadjára a fantáziád, amennyire csak teheted, most van időd rá, hogy alkoss.

4. Süss, főzz!
Ha még találsz lisztet a boltok polcain, találj ki új recepteket, főzz a családnak ebédet vagy valamilyen finom, egészséges vacsorát. Hidd el, hálásak lesznek érte.

5. Hagyd a buszt menni.
Ha kimész a szabadba, menj inkább gyalog, mint tömegközlekedéssel. A tested/lelked hálás lesz érte. Ha dolgod van, menj hamarabb vagy hazafele is sétálgathatsz egymagadban. Olyan sokat vagyunk fent online, már a saját gondolatainkat sem halljuk. Szóval rakd el a telefonod és gyalogolj az egészséged érdekében is.

6. Ne pánikolj!

Szenvedő robotok az irigyelt K-pop-idolok

by Domokos Zsófi | | 0 | Egyéb,Kivetítő,Slider |

Ismerjük őket, szépek, dögösek, tehetségesek és tökéletesek. Igen, ők a K-pop-énekesek, akiket sokan imádnak, istenítenek. Életük csupa fény és csillogás, habos torta, mindig kedvesek, mindig mosolyognak. De valóban ez az igazság?

A K-pop többek között elektronikus hiphop, koreai popzene, amelyet különálló zenei műfajként tartanak számon. A zenei ágra talán legjellemzőbb, hogy leginkább már-már „tömeges” bandákban debütálnak: rengeteg 18-22 fős popcsapatot is termelnek, de az átlag a 8 fős. Ezek az idolok, ahogyan világszerte ismerik őket, nemcsak egyszerű énekesek, színészek, de viselkedésükre, megjelenésükre is hatalmas figyelmet kell fordítaniuk, mivel egy apró kis hiba is véget vethet karrierjüknek.

Nem minden olyan, mint ahogyan a reklámokban és interjúkban elhitetni próbálják velünk. Ezek a fiatalok rengeteg mindent áldoznak fel, hisz esetükben a tehetség már rég nem elég, nincsenek normális emberi kapcsolataik, barátaik, alig látják a családjukat. Nem ritka, hogy egy hét leforgása alatt 5-6 országon is át kell utazniuk, alig alszanak, viszont dolgoztatják őket, mint a lovakat. A híresebb idolok az utcára se mehetnek ki, mert azonnal lerohanják őket a sikoltozó tinik, vagy vadásznak rájuk a félőrült szaszengrajongók, akik még autóbalesetet is képesek okozni, vagy megmérgezni azt, aki nem tetszik nekik. Lehet az idolokat hibáztatni, hisz ők választották ezt a létformát, és ha valaki belevág, az feltehetően tudja, mit vállal. Azért megkérdezném, hogy 16 évesen pontosan tudod, mibe fogsz?

Ügynökségek

A felkapott K-pop-előadókról mindenki egyből azt gondolja, hogy milyen szerencsések, bejött nekik a gondtalan élet, ám a valóságban ez teljesen másképp van. Az előadók nagy része csupán báb, akit az őt futtató ügynökség irányít. Ezeknek az idoloknak az élete közel sem olyan nagyszerű, mint az kívülről látszik. Koreában rengeteg ügynökség van, ezek évente 50 bandát is piacra dobnak. Ezek a cégek egy terv alapján ontják kifelé magukból a K-pop-bandákat annak reményében, hogy sok pénzt keresnek majd, ami persze az ügynökség zsebébe megy. A K-pop-énekeseket alig fizetik, mondhatni semmijük sincs. Kivételek persze vannak, a világhírű bandák már egy kevés pénzt maguknak is félretehetnek. Ezenkívül a menedzserek folyamatos megaláztatásokban részesítik a gyakornokokat, sokszor szexuálisan is zaklatják őket. Az ügynökség előtt nem lehetnek titkai egy idolnak, ők döntik el, hogy milyen haja legyen a sztárnak, milyen ruhákat viseljen, egyszóval mindent.

Nem randizhatnak 

A K-pop-idolok ügynökségei szerződést kötnek a sztárokkal, akiket naiv módon befolyásolnak, mondván, hogy a szerződésben írtakat bármikor megváltoztathatják. Ez korántsem igaz. Sőt, nemhogy enyhítenének a szerződésen, még intenzívebbé alakítják a benne felsorolt szabályokat. Rengeteg banda van, amelynek tagjai már 27-28 évesek, de még sosem randiztak. Nemhogy házasságot nem köthetnek, de pasijuk és barátnőjük sem lehet. A randitiltás nem egyedi dolog, sok cég él vele, hiszen ha a sztár azzal foglalkozik, hogy éppen a pasija, nője miatt siránkozik, vagy a randira cicomázkodik, akkor nem azt teszi, amire szerződtették: nem a pénzcsinálásra koncentrál. Amellett, hogy figyelmüket elvonja a párkapcsolat, egy másik nagy veszélyt is rejtegethet, ha egy idol párkapcsolatban van, mégpedig az őrült rajongók haragját. Ezek a rajongók képesek elfordulni kedvencüktől, ha kiderül, hogy randizik, megutálják, ami súlyosan rombolja az adott banda népszerűségét, azaz hatalmas pénzkiesést jelent a kiadónak. A 30-hoz közeledő idolok nem véletlenül panaszkodnak, hogy magányosak, köztudott, hogy rengetegen menekültek az alkoholba, öngyilkosságba.

Napi három óra alvás 

Az idolok munkarendjét a cég alakítja, ezáltal túlterhelik őket, sokan estek össze élő adásban a fáradtság miatt, mondhatni az ájulás náluk már megszokott. Egyik program követi a másikat, naponta új országokban ébrednek, filmforgatások, reklámfotózások, interjúk és fanmeetingek várják őket, örülnek, ha napi három órát tudnak aludni a kisbusz hátsó ülésén. Ezenkívül napi 12 órát kell gyakorlással tölteniük, pláne, ha új lemez van kilátásban, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy napi három órát kemény tornázással kell tölteniük, hiszen a kinézet eget rengetően fontos. Gyakran az is előfordul, hogy 24-30 órán át egyáltalán nem jutnak alváshoz.

MUSZÁJ szép legyél 

Az idoloknak kötelező jól kinézniük, szó szerint diéta, vég nélküli edzések, ha tetszik, ha nem. A fiúknak kötelező a kockahas, a lányoknak a csinos láb, darázsderék, és ha az arcuk nem elég szép, sebészetre küldik úgy, hogy az illetőnek ebbe semmi beleszólása nem lehet. Lehetsz akármilyen tehetséges, ha nem vagy szép, nincs jó alakod. Sokan bulimiában és anorexiában szenvednek emiatt. Videóklip forgatása előtt például egy hétig nem ehetnek semmit, mert a kamera kövérít, ezért sokan a színpadon esnek össze.

Nagy az öngyilkossági ráta

Ez egyébként nemcsak a sztárokra, de egész Dél-Koreára jellemző. A sztároknál leggyakoribb ok a depresszió, mindegyikük szenved tőle, kinek sikerül legyőznie, kinek nem. A K-pop sztárok többsége nyugtatókon és altatón él. Egy másik ok, amely az idolok sötét gondolataihoz vezet, a megfelelni akarás, ami egy eléggé sajátos ázsiai állapot. Sokan még gyakornoki időszakukban vetnek véget az életüknek, mivel a hosszú évnyi kemény munka után sem engedik debütálni. Tehát a megfelelni akaráshoz dobjunk hozzá egy kőkemény gyakornoki rendszert, amiben vagy megfelelsz, vagy irány az utca, vágjunk hozzá még némi szándékos szidást, ordibálást a menedzserek részéről, és máris kész a lappangó öngyilkosjelölt. Ugyanez igaz a befutott sztárokra, egyszerűen túlhajszoltak. Pszichológushoz sem fordulhatnak, mivel ott segítséget kérni társadalmilag nem elfogadott. Vannak olyanok is, akiket szexuálisan zaklatott a menedzserük vagy akit arra kényszerítettek, hogy üzletemberekkel feküdjön le, ezért követtek el öngyilkosságot.

Rengeteg pontban lehetne még sorolni a K-pop sötét oldalát, de a sok rossz mellett rengeteg jóra is tanítja a közönségét. Sok élvezhető zenét gyártanak, ezzel emberek sokaságát ösztönzik arra, hogy az amerikai popvilágra jellemző testmutogatás helyett inkább az aranyos, kedves figurákat kedveljék. A csapatok együttműködése, a kölcsönös törődés náluk a mindennapi élet része, példamutató is egyben. Mindezzel együtt: valóban irigylésre méltóak ezek az emberek?

A magánélet egy kis áldozat a közösségi média oltárán

by Adorján Zsófia | 2020. 02. 23. | 0 | Bezzeg...,Egyéb |

A késztetésemet, hogy minden számomra irigyelni való élményemet megosszam a nagyvilággal kezdte elfedni a vágyakozásom egy privát élet után, amely a mai világban már ritka árucikknek számít.

Üresen bámultam a kis dobozt, miközben próbáltam valami okosat kitalálni az első instagram képem alá. Arra gondoltam, ami akkor a legfontosabbnak számított: „Az egyetlen félelmem, hogy jelentéktelenné válok.” Honnan tudhattam, hogy ez a kis „caption” olyan lavinát indít, amely szinte minden második nap folytatódik az életem következő 4 évében?

 

A közösségi média mindig nagy szerepet játszott az életemben anélkül, hogy éreztem volna a negatív hatásait. Szerencsés vagyok, úgy neveltek, hogy tudjam az értékeim, amelyek voltak annyira szilárdak, hogy némi fürdő ruhás modell a Maldív-szigeteken nem vette el az önbizalmam. Mindig tudtam a szépet értékelni, anélkül, hogy a sajátom hiányát éreztem volna. Évekig posztoltam a véleményem, gyötrelmeim, felháborodásom vagy esetleg saját magam, hittem, hogy nélkülözhetetlen helyet foglalok el a követőim körében. De ezek a megnyilvánulásaim több jelentéssel bírtak, mint csupán az önkifejezésre való vágyam, folyamatos láthatóságban mértem az egyéni érdememet. A magánélet egy kis áldozat a közösségi média oltárán a biztos kedveltség és népszerűségért cserében.  A probléma akkor érte el a tetőfokát, amikor azt vettem észre, hogy a világot egy instagram kamerán keresztül látom. Nem értékeltem a jelent, hanem azt kerestem hogyan tudnám megörökíteni és „eladni” a pillanatot.


„A teljes élet titka az, hogy másokkal nem csak élünk, hanem kapcsolatban is állunk, mintha holnap nem lennének ott, mintha holnap nem lennénk ott” – mondta Anaïs Nin író. „Ez az érzés ritkasággá vált, és minden nap ritkábbá válik, a mai felgyorsult világban egy felületes ritmust értünk el, úgy gondoljuk, hogy több emberrel vagyunk kapcsolatban. Ez az illúzió becsaphat bennünket és azt érezhetjük, hogy mélyebb kapcsolatban vagyunk a mellettünk lélegző emberrel.”  Ezek a gondolatok mentén próbálom élni az életem, és a szorongást, hogy online legyek mindig és emlékezzenek rám, elnyomja a félelem, hogy emiatt nem élek meg minden körülöttem lévő pillanatot teljes szívvel és csak átsiklok az élet apró örömein egy felületes és nem létező valóság miatt.  Figyelem, hogyan halad az élet miként formálódik, és közben bámulom a környezetem apró kis csodáit, hozzáadva a saját „captionöm”.

Betoncsészealj

by Főcze Tímea | 2020. 02. 15. | 0 | Egyéb |

Focistadion melletti utcában lakom. Ennél jelképesebb nem is lehetne, hogy a labdarúgás és én, olyanok vagyunk, mint két párhuzamos, csak épp többször találkozunk a kelleténél.

Gyermekként még nem zavart, hogy betonvárnak ütközik a tekintetem, inkább a felhőfürkészés foglalkoztatott. Bajtársaimmal gyakran belógtunk a kerítésen tátongó, kisember méretű réseken. A piszokszínű beton és a néhol indaszerűen kiálló vasrudak már természetes díszletnek tűntek. Amikor ötévente élénkebb szürke árnyalatot kapott, hetekbe tellett, míg végre megszoktam új küllemét.

Egy napon, úgy tizedik életévem környékén, ráeszméltem, hogy amennyiben a jó öreg városi stadiont elintézné a mennykő, és így elláthatnék az orrom hegyén túlra, akkor elém tárulna a váradi hegynek titulált domb. Nem mellesleg a napfényes órákból is több jutna a szobanövényeimnek. No, ekkortájt kezdődött, hogy elhatárolódtam a csapatsportoktól. A betoncsészealj még önmagában nem hullajt műanyagot, maghéjat és labdát, de a látogatói igen. Hátam közepére kívántam mindent, ami a stadionokkal jár. Főként a hétvégi ébresztőként működő gólörömöt: sípot, dobot, üvöltést. Miután néhány osztálytársam megtudta, hogy a lelátó utolsó soraiból az én szobámba lehet vígan belátni, papírrepülő-leszállópályaként kezdte meg működését az ablakpárkány. Voltak ám irigyeim is, a focikedvelő barátnőim. Mondogatták, hogy nem lehet elképzelni szerencsésebb serdülőkort. Hiszen nem szükséges kitapétáznom a falakat plakátokkal félmeztelen ifjakról, elég kilépnem az erkélyre a megfelelő órában, és megleshetem az öltözők titkát. Én inkább valami mediterrán, azúrkék öblös ablaktapétára vágytam. Értetlenkedtem, hogy lehet a foci a „sportok királya”, de csöppet sem akartam megérteni és elvből kerültem mindent, ami vele kapcsolatos. Az EB számomra annyit jelentett, ez baromság, a VB pedig valami baljóst…

A családomban nem volt mindenkinek ősi ellensége ez a monstrum, sőt. Ott voltak dédszüleim, akik valódi hasznot húztak belőle. Akkor is árultak szotyit és tökmagot, amikor a ház és a stadion közötti tízméteres távot már csak járókerettel tudták megtenni. Úgy vélték, a guruló járószekér csak segíti az üzletet, könnyebb a portéka szállítása. Rózsa dédi egyik kapunál a jól megpakolt hokedlivel, Jenő a másiknál, a meccsek végén pedig még órákig tudtak tereferélni az emberekkel. Édesanyám sem panaszkodott, mindig arról mesélt, hogy a meccsek után összegyűjtött üvegeket pénzre tudták váltani és megvolt a heti zsebpénz. Jól szemlélteti ez a generációs különbségeket, nemde? Van, aki meglátja a helyzet adta lehetőségeket, és van, aki nagy ívben megkerüli a problémának vélt stadiont, menekülve otthonról a meccs-napokon.

Ha sport, akkor számomra az „ameddig bírom szusszal” futás és saját testsúly határainak feszegetése jön szóba. Olyan mozdulatok sora, amelyek a fecsegő tudatot elvezetik a csöndességig. Már régóta a ligetbe vagy más, a város legtávolabbi zöld területére jártam, amikor jött a szembesülés: tényleg nem látsz a szemedtől? Hasadra süt a stadion melletti edzőpálya reflektorfénye és akkor sem veszed észre, hogy ott is kiválóan tudnád a teknős-mozdulatsorokat végrehajtani? Két lehetőséged is van. Állkapocs ellazul, majd szólásra nyílik a száj és az éjjeliőrnek szegezi a kérdést: bemerészkedhetek-e a pályára abban a húsz órában, amikor épp nincs edzés!? Második lehetőség: korai, esti órákban átmászol a kerítésen, ezzel is gyakorolva a húzódzkodást, garantáltan teljes testet átmozgat. Egyik hajnalban végre akkorát huppantam a kerítés füves túloldalára, hogy talán egyszerre az a fal is leomlott, amit előítéletekből a labdarúgás köré építettem. Akkor elhatároztam, legalább egyszer illene végigülnöm egy meccset itt a szomszédban. Addig-addig halasztottam, mígnem jött a hír, megszűnt a Bihar FC, nem lesz több felhajtás, és mintha számomra megszűnt volna a foci, mint ellenségkép. Azóta valamit megértettem a futballnagyhatalommal kapcsolatban. Olyan szimbólum, amire sok tényező ráépül: üzlet, jövedelmező reklámok, eltökélt szurkolótáborok. Lehet elbarikádozni magunkat előle és észre nem venni, vagy csak a felszínét látni, a drámákat, botrányokat, de attól még nemzeteken átívelő rítus marad, amely játékba bújtatja az eltérő társadalmi csoportok közötti versengést. Elhagyva a sérelmeket és örökös ellenállást, olyan szemszöget találtam, ahonnan a labdarúgás akár engem is érdekelhet. Nem csak a pályát nézve, hanem a közösségeket is figyelve, akik a játékot követik, értik és formálódnak általa. Tehát, amikor képtelenség átlátni a kerítésen, átugrani kell, így jobb kilátást keresve.

A városvezetés terve szerint a Bodola Gyula stadion hamarosan a földdel lesz egyenlő. A kezdeti üdvrivalgás után percekig magam elé révedtem, és miután elhessegettem a port, amit már a lebontás velejárójaként láttam magam előtt, elképedtem. Mi lesz, ha ezt a mérföldtömböt elhordják innen… Vajon mennyi időt vesz igénybe, hogy teljesen eltűnjék? De leginkább, vaj’ hány év, míg megkopik a berögződés: ott lakom a stadion tövében…

ki az akit még megölelnél

by Campus | 2020. 02. 04. | 0 | Egyéb,KultúrHaus |

Riport a 30Y 2019. november 29-i koncertjéről a nagyváradi Moszkva kávézóban. Készítette Kincses Kriszta és Nagy Áron.

teljes cikk