budapest

Budapesti Bekezdések 2. évad 6. rész

by Kincses Kriszta | 2019. 03. 30. | 0 | Kivetítő,Mifolyikitt,Slider |

51 nap kellett ahhoz, hogy végérvényesen felzabáljon, és a maga bús melankóliájába húzzon a nagyváros. Eleinte nem aggódtam túlságosan emiatt. Tudtam, hogy bizonyára egyszer maga alá temet engem is, viszont úgy voltam vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az első két hétben nem is zavart tulajdonképpen az egyedüllét. Úgy gondoltam, (és otthonról is ezt szajkózták) ha már sikerült, és itt vagyok, még akkor is ha egymagam, élvezzem ki a helyzetet amennyire csak tudom, és egyfajta terápiás úton magamat is fedezzem fel (ízek, imák, szerelmek giccs yikes). És hát ezt tettem. Kávézókba, könyvesboltokba, vintage ruhaturikba és butikokba jártam, és csakis a saját magam társaságát „élveztem”. A szobatársaimon kívül senkivel sem váltottam szót, maximum a metróban a 250es pizzaszeletet áruló nénivel. Akkor is csak annyit, hogy  „kártya vagy kp?”. Én meg odaadtam az aprót, és a napom egyetlen diskurzusa is ki lett pipálva. Olyan is volt, hogy két napig ki sem nyitottam a szám (akik ismernek, azoknak nyilván sokkolónak tűnhet), legtöbbször amikor hétvégén teljesen egymagam voltam a koliban. Aztán két hét eltelte után megpróbálkoztam a lehetetlennel, szociális (vagy valami hasonló) életet kialakítani úgy, hogy eljárok egyedül különböző eseményekre. Egy erős csütörtöki estével bele is vágtam, késő délután egyetem, majd utána könyvbemutató, azt követően pedig koncert a Toldiban. Könyvbemutatóra elmenni egyedül nem tűnt akkora kihívásnak, viszont egy koncertre igen, ahol sok ember kis helyen van, mindenki táncol és jól érzi magát… valakinek a társaságában. Én meg kint szívom kettesével a cigit, hogy elnyomjam a szorongást, vagy csak annak a látszatát keltsem, hogy csinálok valamit, inkább elszívtam egy pakk tevét, mintsem bemenjek a helyszínre, ahol mindenki társalgott valakivel, eközben én kellemetlenül fognám a sörömet, és várnék a csodára, hogy valaki, bárki, hozzám szóljon. Ez pedig természetesen nem történt meg, én meg korán hazamentem. Így az 51. nap hajnalán végigsétáltam a Deákon, majd felültem a jól ismert kék buszra, amely tele volt üres tekintetekkel.

Budapesten jártunk

by Campus | 2019. 03. 22. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

444-es összeesküvés-elméletek

 444.hu_

Amikor megláttam a Magyar Jeti Zrt. feliratot, tudtam, hogy jó helyen vagyunk. Budapest II. kerületében, a Bem mozi mellett álltunk egy bérház bejáratánál, hogy megnézhessük a 444 szerkesztőségét, a balliberális oldal legnépszerűbb szócsövét. Gyorsan be is engedtek, és szembe- találtuk magunkat Uj Péterrel, a 444 alapító főszerkesztőjével. Majd’ ötvenéves, de még mindig nem nőtte ki a lázadozást.

A tárgyaló felé vettük az irányt a nagyobbacska lakásból átalakított irodában, bent hatalmas pörgés. Uj Péter azzal kezdte, hogy nem szeretne előadást tartani, inkább kérdezzünk – mindezt egy levegővel fél órán keresztül. Közben humorizált, leginkább a maga és a 444 kárára. Szóba került az ellenzéki újságírás nehéz helyzete és az összeesküvéselméletek is, amelyek lépten-nyomon előkerülnek a 444 kapcsán. Azt is megmutatta, hol tartják a New York–Tel Aviv-tengelyt: icipici raktárban más, beazonosíthatatlan tárgyak között. A nagyjából kétórás ottlétünk alatt rengeteg szakmai titokba avattak be, az is kiderült, hogy a 444-es újságírók közül többet a tumblr-ön fedeztek fel, és a kevés íráskészséggel rendelkezőkből is lehet nagyszerű hírszerkesztő. A jövőt illetően sok jóra nem számítanak, de nem úgy néz ki a szerkesztőség vagy az újságírók, mint akik hagynák magukat egykönnyen leverni.

Nagy Andrea

 

 

Borkóstoló a Metun

 53604803_2699664800049289_100592098327134208_n

A budapesti tanulmányutunk során elmentünk a város egyik legrangosabb magánegyetemére is, a Metropolitánra, ahol egy borkóstoló keretén belül az egyetem tanárai és volt rektora bemutatta nekünk az intézményt. Eleinte kínos csendben hallgattuk, amint tanáraink és a magánegyetem oktatói próbálják esetlenül csökkenteni a kezdeti feszengő hangulatot, majd jött a felszabadulás pillanata az első bor megnyitását követően. Az első korty fehér rizling után már a kérdésekre is jöttek a gyors válaszok, az egyetem tanárait leginkább az érdekelte, hogy mennyire tudjuk otthon elképzelni a jövőnket, illetve milyen terveink vannak az egyetem elvégzése után. Itt a harmadéves hallgatók válaszoltak leginkább, mivel számukra leginkább releváns ez a kérdés.

A harmadik/negyedik pohár félszáraz után már mentek a poénok is, a „Szerintetek milyen illata van ennek a bornak?” mire jött a „Harmadnapos pizza.” válasz. A rektor úr a legnagyobb Don személyében bőségesen újratöltötte a poharát, viszont ezzel nem volt egyedül. Bőven akadt jelentkező, aki repetát kért a chardonnay-ből vagy a sauvignon blancból. Kedvencem, a fehér leányka ezúttal sem hagyott cserben, így mindenkinek megvolt az alapozás, amit az est hátralévő részében vagy megbánt, vagy nem. Pohártörések, nevetések, és ez még csak az este kezdete volt…

 

Kincses Kriszta

 

WMN, nem csak nőknek

wmn kep

 

Csajos, friss, fiatalos, kellemes és hangulatos. Szerdán a WMN magazin szerkesztőségébe látogattunk el, épp fotózkodás közben kaptuk el vendéglátóinkat. Kérdezzetek! – mondta D. Tóth Kriszta főszerkesztő és helyettese, Fiala Borcsa, mi pedig legalább másfél órán keresztül kérdezősködtünk.

Miután kis időre kilépett a média világából, egyszer csak úgy érezte, hiányzik neki az egész, ezért döntött úgy, hogy alapít egy magazint, amelynek köszönhetően mégis teljes lehet az élete – mesélte D. Tóth Kriszta. Ebben mi sem kételkedtünk, hiszen szemmel látható, hogy ők egy kis családként működnek ott, akiket az étel köt össze, többször szóba is került, hogy aki enni szeret, annak ott a helye. Azt is megtudtuk, hogy a szerkesztőség gyakornokokat is fogad nyáron, így akár nekünk, tanoncoknak is lehetőségünk nyílhat egy kis ideig családjuk tagjának lenni. Bátorítottak is, hogy írjunk, írjunk és írjunk, hiszen a munkáink jellemzik személyiségünket.

Az online felületen megjelent cikkeik mellett (ki gondolta volna!) foglalkoznak főzéssel is, saját YouTube-csatornájukon fut Az élet sava Borcsa című gasztrovlog, ahol Fiala Borcsa indítja be ízlelőbimbóinkat sztárok segítségével. Mindezek mellett pedig D. Tóth Kriszta külön szórakoztat az Elviszlek magammal című vlogjával, ahol szintén sztárokkal beszélget egy kocsiút során. Tehát szórakozásból, sokszínűségből náluk nincs hiány, és még éhes sem marad az ember. A név pedig senkit ne tévesszen meg, igyekeznek nem csak a nőkhöz szólni.

 

Pilbáth Kincső

Itthon mégis jobb

Budapest… Ilyen gondolatok kavarognak az ember fejében e szó hallatán: szép látnivalók, sok-sok ember, csodálatos város, na meg persze sok szórakozóhely. Újságíró csoportunk abban a szerencsében részesült, hogy Pesten tölthetett két hetet. Mindennap program, de milyen egy tanulmányi kirándulás bulik és szórakozás nélkül?

Második esténken buzgón indultunk el bentlakásunkból, csapatosan zajongtunk a buszon, nevettünk, az emberek néztek is minket, megvető pillantásokat vetettek ránk, gondolván: mit képzelnek ezek a fiatalok, hogy ilyen jól érzik magukat? A 40 perces út egy borkostolóra vezetett, amit Szabó Zsolt tanár úr tartott. Finomabbnál finomabb borokat kóstolhattunk meg, találgattunk, milyen illatra hasonlítanak, volt ott minden: banán, pince, virág, de egyszer se találtuk el a helyes megfejtéseket. A harmadik borocska után igencsak nagy kedv kerítette hatalmába a csoportot, nevetés hallatszott ki a teremből.

A kóstoló után közösen indultunk el egy szórakozóhelyre, mindenki piros arccal hangoskodott. Felejthetetlen este marad mindenki számára, hisz nemcsak, hogy jól éreztük magunkat, de csodálatos hangulat kerített hatalmába mindenkit, ami megerősítette kis közösségünk barátságát.

Másnap nehezen indult a reggel, csapatunknak nem volt épp kellemes az ébredés. A jó este fényében minden második nap bulizni mentünk. Sok helyen megfordultunk, táncoltunk, ismerkedtünk, minden éjszakát kellőképpen kihasználtunk. Ha nevet kéne említsek a sok hely közül, akkor az 57-est mondanám, olcsó, barátságos emberekkel, első osztályú kocsma. Utunk mindig oda vezetett, ahonnan általában egy nagy buliba torkollott, mindig máshol kötöttünk ki a végén, mindent ki akartunk próbálni.

A két hét hamar eltelt, mindenki szép emlékekkel gazdagodva készülődött haza, de milyen kirándulás az, ahol nincs egy zárónap? Indulás előtt még utoljára útnak indultunk, viszont itt már nem a pörgős tánc, a jó kocsma volt a lényeg (na jó, az is), hanem legfőképp az, hogy mindenki együtt lehetett. Szinte már olyan lett közösségünk, mint egy kis család, ez a kirándulás segített abban, hogy jobban megismerjük egymást.

Akármilyen kellemes város ez a Budapest, nem cserélném el vele Kolozsvárt. Jól telt az a 14 nap, mégis jó érzés volt végre hazaérni és Kolozsvár utcáit járni… Az esett a legjobban, hogy nem kellett 50 percet buszozzak hazáig… Milyen jó is itt.

Domokos Zsófia

Budapesti bekezdések 2. évad 4. rész

by Balázs Etelka | 2018. 12. 08. | 0 | Kivetítő,Mifolyikitt,Slider |

A nővérem körülbelül egy hónappal ezelőtt írt egy SMS-t: „a december elsejés hétvégén lehet, megyünk Bécsbe”. Lázas tervezgetésbe kezdtünk, ő is, én is, hogy mi mindent akarunk megnézni, én az operáról álmodoztam, ő az épületeket vette sorra, na meg a karácsonyi vásárokat.

Teljes cikk

Budapesti bekezdések 2. évad 3. rész

by Balázs Etelka | 2018. 11. 30. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

 

Sapka, sál, esernyő… csak a bepárásodott szemüvegem látszik ki magamból. Erős kínai étteremszag terjeng utánam, a kötött felsőm hamar átveszi, na meg a lobogó hajam… Figyelni még mindig nem tanultam meg, juttatja eszembe a könyvtárban a néni, amikor nem olvastam el rendesen az utasítást.

Teljes cikk

Budapesti bekezdések 2. évad, 2. rész

by Balázs Etelka | 2018. 11. 27. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

 

Most, hogy már mindenkinek elmondtam, milyen rossz nekem itt, mert furcsák az emberek, nagyok a távolságok, hosszúak a buszjáratok, a barátaim nem érnek rám, és nincs társasági életem, s hogy Kolozsváron jobb volt, úgy döntöttem, hogy befejezem az önsajnáltatást.
Reggel felkeltem és bementem egy órámra. Utána az egyik barátnőm, aki kozmetikusnak tanul elvitt, hogy gyakoroljon rajtam valami arcmasszázst, bár számtalanszor elmondta, pontosan mi is az, nem jegyeztem meg a nevét. A lényeg, hogy nagyon jó volt, az ő szavaival élve azóta is relaxálok, s Buddhának hódolok. Amikor visszaindultam a bentlakásba, úgy döntöttem, sétálok pár megállót, mivel olyan szép idő van. Az Erzsébet hídon Hegedűs D. Géza színművész mellett mentem el, így mosolyogva haladtam tovább. Jókedvem biztos feltűnt egy külföldi párnak, akik meg is kértek, hogy fotózzam le őket. Bájosak voltak. A fiú ölébe kapta barátnőjét, úgy pózoltak a telefonnak és nekem.
Mivel nem szoktam azon az útvonalon gyalog járni, sokat kóvályogtam, amíg végre megtaláltam célomat, a buszmegállót, ahol egy A4-es lapon közölték, hogy a busz útjavítás miatt nem áll meg. Kénytelen voltam újratervezni útvonalamat, mert már kezdett sérteni a cipőm, úgy tűnik, nem sétálásra tervezték, és nem volt kedvem még egy megállót menni. Villamosra pattantam, majd a Móricz Zsigmond körtéren ültem át a 33-as buszra. Amikor elfoglaltam kiszemelt helyemet, megláttam, hogy a busz elülső felében várakozik az indulásra Hegedűs D. Géza is. Gondolkodtam, hogy leszállok, és egy másik ajtón felszállva odaülök mellé, de végül úgy döntöttem, elengedem a gondolatot, s a művészt meghagyom annak, ami nekem eddig is volt: elérhetetlen példaképnek, aki amikor nem a színpadon játszik vagy épp rendez, ugyanazon a hídon sétál és ugyanazon a buszon utazik, amelyen én is.