újságírás

Az utolsó Gaudeamus

by Bartok Barbara | 2019. 06. 12. | 0 | Kivetítő,Slider |

Reggel fél hét. Legújabb rutinom szerint gyomorgörccsel ébredek. Ma viszont minden olyan más. Nem a koleszban aludtam. Ja, igazából nem is nagyon aludtam. Körülbelül két órával ezelőtt még a kád szélén ücsörögtem, térdig felhúzott pizsamanadrággal. Mikor lenne jobb alkalom a lábam epilálására, mint hajnal négy, miközben telefonbeszélgetésben a másnapi búcsúszöveget írom szaktársammal? Kivánszorgom az ágyból, majd tesóm unszolására felöltözöm. Eszembe jut, hogy szállodában vagyunk, vagyis biztosan finom lesz a reggeli. Ez fanyar mosolyt csal az arcomra, és rohanok is az étkezőbe. Nem megszokott, hogy az egész család együtt tud reggelizni. Főleg nem Kolozsváron.

„Megírtátok a búcsúszöveget? Aludtál? Virslit kérsz? A tojás nagyon finom. A lábad leborotváltad? Körmöd kifestve? Nem láttam a táskádat, megvan?” – nyaggat anya. Ühüm-ühüm, nem kérek, ja-ja – dobom oda válaszul. Két kávé és egy kóla után visszamegyek a szobába. Hirtelen jött pörgéssel állunk neki a készülődésnek sógornőmmel. Sminkeljük magunkat, egymást, nagynénit, nagymamát, közben olvasgatom a szövegemet. Ideges vagyok, boldog, szétszórt, összeszedett, szomorú egyszerre. Tíz perc alatt elkészül a fancy ünnepi smink, jöhet a haj. Azon röhögcsélünk közben, hogy tegnap este együtt sörözött a család az Infinityben. Ott, ahol nem titok, először becsiccsentem Kolozsváron, ott koccintottam a nagyszüleimmel. Az élet különös forgásai.

ballagas5

Göndör hajamat újragöndörítettem. Jöhet a ruha, ami ma valamiért abszolút nem tetszik magamon. Legyintek egyet, leülök az ágy szélére, a cipőmet próbálom felhúzni. Nem könnyű dolog ez most. Tegnap este ugyanis (vadiúj cipőben) kilenc kilométert sétáltam a városban. Hát, feltörte. Minden új cipő feltöri, és én mindig elfelejtem. Hatalmasra dagadt, és ezen az éjjeli (nem)nyugtató (nem)alvás sem segített. Próbálom becsatolni gyönyörű magassarkúm pántját a bokámon. Cuki, kis csontos bokám helyén azonban két nagy elefántláb van. Szeretnék teniszcipőt venni, vagy topánkát, de azt mégsem lehet. Kapnék is anyukától a fejemre, hogy nem vagyok képes kibírni öt-hat órát szép cipőben, a saját ballagásomon.

ballagas4

Szenvedve, de elkészülök. Jöhet még egy kávé, egy kis nyavalygás a családnak, majd taxiba huppanok, és indulok is. A kedves taxisofőr úgy dönt, kicsit meghordoz a városban, de ájdontkér. Megérkezem, most már élőben is elpróbálhatjuk szedett-vedett beszédünket Erikkel. Hamar kiderül, hogy nincs jó híradós akcentusom, nagy nehezen begyakorlom, aztán persze, nem úgy fogom mondani. Jöhetnek a szelfik, képek, bohóckodások a csoporttársakkal, aztán rohanunk is ballagni.

Észre sem veszem, már ott állunk a színpadon, és szól a Gaudeamus. Énekelem, potyognak a könnyeim. Alig vártam ezt a pillanatot, most meg nagyon nem akarok itt lenni. Eddig azt hittem, nem szeretem az egyetemet, sem a csoporttársakat, sem Kolozsvárt, sem a bentlakást, semmit. Most szívszorító búcsút venni tőlük. Próbálok nem sírni, hiszen percek múlva a mikrofonban kell megszólalnom. Eszembe jut, hogy elfelejtettem lefixálni a sminkemet, úgyhogy tényleg nem sírhatok tovább.

Lenézek a közönségre, ott van a család apraja-nagyja. Apraja vagy alszik, vagy rohangál. Nagyja meghatódottan néz engem vagy videóz. Előttük nem sokkal ott ül minden kedves tanárom. Sorra veszem őket, mindenikkel van valami vicces emlékem. Pörögnek a gondolatok az agyamban. Bámulom a közönséget, anyát, apát, a lábamat, hogy még mindig milyen dagadt. Egyszer csak a nevemet hallom, ránézek Erikre, mi jövünk. Elkezdem a beszédemet, majd ijedten tudatosul bennem: annyira bedugult a fülem, saját magamat sem hallom. Ennyit hát a begyakorolt híradós akcentusról. Olvasom tovább, majd mikor felnevet a hallgatóság az első poénnak szánt mondaton, minden idegességem elszáll. Sikerült. Szokásunkhoz híven utolsó percben, de egész jó szöveget hoztunk össze.

ballagas2

Helyemre megyek. Most már jöhet a sírás, az önfeledt nevetés, szomorúság, boldogság viadalának kimutatása. Átélem a ballagásunk minden pillanatát, hiszen tudom, hogy ez az utolsó. Nemcsak utolsó ballagás az életemben, hanem az utolsó pillanat, hogy így együtt vagyunk. Körbenézek a csoporttársaimon: olyan szépek vagyunk. Olyan jól áll az arany. Büszke vagyok magunkra, hiszen úgy gondolom méltóan állunk itt mindannyian.

Megkapom a diplomámat, virágomat, mosolygok a kamerába. Nem sokkal később már a családom gratulál, virággal, puszival, könnycseppel, valami vicces beszólással. Még néhány kép a kölcsönkapott talárban, majd indulhatunk is ebédelni. Végre áthúzhatom cipőmet a topánkára, és most már tényleg semmi nem zavar. Elfoglalom helyemet az asztalfőn, népes családom körében. Itt van majdnem mindenki, aki igazán fontos. Örülök nekik. Ki betegen, ki több ezer kilométert leutazva, ki tanulást megszakítva, itt vannak velem.

Hatalmas csomagokkal, virágcsokrokkal, vérző sebekkel kezemen-lábamon, fodros ruhában érkezem a bentlakáshoz. Elbúcsúztam a rokonoktól, minden visszaállt a megszokott körforgásba. Leülök egy padra, rágyújtok. Folynak a könnyeim, nem tudom pontosan miért. Nem akarom elhinni, hogy vége van.

Médianapok 2.0

by Közlemény | 2019. 04. 10. | 0 | Ajánló,Mifolyikitt,Slider |

Kétnapos konferenciát szerveznek a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakos diákjai. A  második alkalommal tartott Médianapok 2.0 április 12–13. között zajlik a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar épületében.
Teljes cikk

Budapesten jártunk

by Campus | 2019. 03. 22. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

444-es összeesküvés-elméletek

 444.hu_

Amikor megláttam a Magyar Jeti Zrt. feliratot, tudtam, hogy jó helyen vagyunk. Budapest II. kerületében, a Bem mozi mellett álltunk egy bérház bejáratánál, hogy megnézhessük a 444 szerkesztőségét, a balliberális oldal legnépszerűbb szócsövét. Gyorsan be is engedtek, és szembe- találtuk magunkat Uj Péterrel, a 444 alapító főszerkesztőjével. Majd’ ötvenéves, de még mindig nem nőtte ki a lázadozást.

A tárgyaló felé vettük az irányt a nagyobbacska lakásból átalakított irodában, bent hatalmas pörgés. Uj Péter azzal kezdte, hogy nem szeretne előadást tartani, inkább kérdezzünk – mindezt egy levegővel fél órán keresztül. Közben humorizált, leginkább a maga és a 444 kárára. Szóba került az ellenzéki újságírás nehéz helyzete és az összeesküvéselméletek is, amelyek lépten-nyomon előkerülnek a 444 kapcsán. Azt is megmutatta, hol tartják a New York–Tel Aviv-tengelyt: icipici raktárban más, beazonosíthatatlan tárgyak között. A nagyjából kétórás ottlétünk alatt rengeteg szakmai titokba avattak be, az is kiderült, hogy a 444-es újságírók közül többet a tumblr-ön fedeztek fel, és a kevés íráskészséggel rendelkezőkből is lehet nagyszerű hírszerkesztő. A jövőt illetően sok jóra nem számítanak, de nem úgy néz ki a szerkesztőség vagy az újságírók, mint akik hagynák magukat egykönnyen leverni.

Nagy Andrea

 

 

Borkóstoló a Metun

 53604803_2699664800049289_100592098327134208_n

A budapesti tanulmányutunk során elmentünk a város egyik legrangosabb magánegyetemére is, a Metropolitánra, ahol egy borkóstoló keretén belül az egyetem tanárai és volt rektora bemutatta nekünk az intézményt. Eleinte kínos csendben hallgattuk, amint tanáraink és a magánegyetem oktatói próbálják esetlenül csökkenteni a kezdeti feszengő hangulatot, majd jött a felszabadulás pillanata az első bor megnyitását követően. Az első korty fehér rizling után már a kérdésekre is jöttek a gyors válaszok, az egyetem tanárait leginkább az érdekelte, hogy mennyire tudjuk otthon elképzelni a jövőnket, illetve milyen terveink vannak az egyetem elvégzése után. Itt a harmadéves hallgatók válaszoltak leginkább, mivel számukra leginkább releváns ez a kérdés.

A harmadik/negyedik pohár félszáraz után már mentek a poénok is, a „Szerintetek milyen illata van ennek a bornak?” mire jött a „Harmadnapos pizza.” válasz. A rektor úr a legnagyobb Don személyében bőségesen újratöltötte a poharát, viszont ezzel nem volt egyedül. Bőven akadt jelentkező, aki repetát kért a chardonnay-ből vagy a sauvignon blancból. Kedvencem, a fehér leányka ezúttal sem hagyott cserben, így mindenkinek megvolt az alapozás, amit az est hátralévő részében vagy megbánt, vagy nem. Pohártörések, nevetések, és ez még csak az este kezdete volt…

 

Kincses Kriszta

 

WMN, nem csak nőknek

wmn kep

 

Csajos, friss, fiatalos, kellemes és hangulatos. Szerdán a WMN magazin szerkesztőségébe látogattunk el, épp fotózkodás közben kaptuk el vendéglátóinkat. Kérdezzetek! – mondta D. Tóth Kriszta főszerkesztő és helyettese, Fiala Borcsa, mi pedig legalább másfél órán keresztül kérdezősködtünk.

Miután kis időre kilépett a média világából, egyszer csak úgy érezte, hiányzik neki az egész, ezért döntött úgy, hogy alapít egy magazint, amelynek köszönhetően mégis teljes lehet az élete – mesélte D. Tóth Kriszta. Ebben mi sem kételkedtünk, hiszen szemmel látható, hogy ők egy kis családként működnek ott, akiket az étel köt össze, többször szóba is került, hogy aki enni szeret, annak ott a helye. Azt is megtudtuk, hogy a szerkesztőség gyakornokokat is fogad nyáron, így akár nekünk, tanoncoknak is lehetőségünk nyílhat egy kis ideig családjuk tagjának lenni. Bátorítottak is, hogy írjunk, írjunk és írjunk, hiszen a munkáink jellemzik személyiségünket.

Az online felületen megjelent cikkeik mellett (ki gondolta volna!) foglalkoznak főzéssel is, saját YouTube-csatornájukon fut Az élet sava Borcsa című gasztrovlog, ahol Fiala Borcsa indítja be ízlelőbimbóinkat sztárok segítségével. Mindezek mellett pedig D. Tóth Kriszta külön szórakoztat az Elviszlek magammal című vlogjával, ahol szintén sztárokkal beszélget egy kocsiút során. Tehát szórakozásból, sokszínűségből náluk nincs hiány, és még éhes sem marad az ember. A név pedig senkit ne tévesszen meg, igyekeznek nem csak a nőkhöz szólni.

 

Pilbáth Kincső

Itthon mégis jobb

Budapest… Ilyen gondolatok kavarognak az ember fejében e szó hallatán: szép látnivalók, sok-sok ember, csodálatos város, na meg persze sok szórakozóhely. Újságíró csoportunk abban a szerencsében részesült, hogy Pesten tölthetett két hetet. Mindennap program, de milyen egy tanulmányi kirándulás bulik és szórakozás nélkül?

Második esténken buzgón indultunk el bentlakásunkból, csapatosan zajongtunk a buszon, nevettünk, az emberek néztek is minket, megvető pillantásokat vetettek ránk, gondolván: mit képzelnek ezek a fiatalok, hogy ilyen jól érzik magukat? A 40 perces út egy borkostolóra vezetett, amit Szabó Zsolt tanár úr tartott. Finomabbnál finomabb borokat kóstolhattunk meg, találgattunk, milyen illatra hasonlítanak, volt ott minden: banán, pince, virág, de egyszer se találtuk el a helyes megfejtéseket. A harmadik borocska után igencsak nagy kedv kerítette hatalmába a csoportot, nevetés hallatszott ki a teremből.

A kóstoló után közösen indultunk el egy szórakozóhelyre, mindenki piros arccal hangoskodott. Felejthetetlen este marad mindenki számára, hisz nemcsak, hogy jól éreztük magunkat, de csodálatos hangulat kerített hatalmába mindenkit, ami megerősítette kis közösségünk barátságát.

Másnap nehezen indult a reggel, csapatunknak nem volt épp kellemes az ébredés. A jó este fényében minden második nap bulizni mentünk. Sok helyen megfordultunk, táncoltunk, ismerkedtünk, minden éjszakát kellőképpen kihasználtunk. Ha nevet kéne említsek a sok hely közül, akkor az 57-est mondanám, olcsó, barátságos emberekkel, első osztályú kocsma. Utunk mindig oda vezetett, ahonnan általában egy nagy buliba torkollott, mindig máshol kötöttünk ki a végén, mindent ki akartunk próbálni.

A két hét hamar eltelt, mindenki szép emlékekkel gazdagodva készülődött haza, de milyen kirándulás az, ahol nincs egy zárónap? Indulás előtt még utoljára útnak indultunk, viszont itt már nem a pörgős tánc, a jó kocsma volt a lényeg (na jó, az is), hanem legfőképp az, hogy mindenki együtt lehetett. Szinte már olyan lett közösségünk, mint egy kis család, ez a kirándulás segített abban, hogy jobban megismerjük egymást.

Akármilyen kellemes város ez a Budapest, nem cserélném el vele Kolozsvárt. Jól telt az a 14 nap, mégis jó érzés volt végre hazaérni és Kolozsvár utcáit járni… Az esett a legjobban, hogy nem kellett 50 percet buszozzak hazáig… Milyen jó is itt.

Domokos Zsófia

Újságíróként egyszerre vagy író, nyomozó, kalandor és rocksztár

by Tőkés Hunor | 2019. 02. 15. | 0 | Kivetítő,Mifolyikitt,Slider |

A forgatást megelőző napok a megismerésről szóltak. Az újságírásról szőtt érzéseimet és mások gondolatait próbáltam letisztázni, a sajtó dilemmáitól mentesen megfogalmazni. Úgy indultam el ezen az úton, hogy a tarsolyomban nem sok minden lapult egy film forgatásáról, csupán a szervezeti múltam, a színházas jelenem és Visky Andrással közös drámaírás óráim. Na meg persze Reisz Gábor tapasztalatai, amelyeket a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan által, de inkább a Rossz versek kapcsán osztott meg velem számtalan orgánumon keresztül. Teljes cikk

NOWmagazin után a zélet

by Nagy Andrea | 2019. 02. 14. | 0 | Kivetítő,Slider |

Megszűnik a NOWmagazin – jelentette be hétfőn egy Facebook-posztban Décsy Eszter, a magazin alapítója és főszerkesztője. Én pedig azóta sem tudok mit kezdeni a hírrel.

Teljes cikk