család

Kedves Anyu!

by Domokos Zsófi | 2019. 07. 06. | 0 | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Szeretek reggelente arra ébredni, hogy a palacsinta szaga körbejárja a ház minden egyes szegletét. Szeretek betegen feküdni, és a finom húslevest szürtyölni. Szeretek rosszaságot csinálni, majd megszidódni. Szeretek a rémálmok után melléd bújni, és anyai ölelésedben biztonságot kapni. Különleges, az én anyukám tényleg különleges, nekem a legkedvesebb. Felnőttem, mégis gyerek akarok lenni mellette.

Emlékszem a csodaszép dolgokra, amelyeket veled szereztem. Emlékszel, amikor vigyáztunk a kutyákra? Amikor a kaput sikálva panaszkodtunk? Amikor kiskoromban mindig eldugtam a távirányítót? Amikor pattanásig feszülve magyaráztam el neked, hogyan is müködik az okostelefon? Azóta persze már az internet szakértője lettél te is. Ezek csak kis töredékei annak a sok évnek, amit közösen töltöttünk. Megtanítottál mindenre, ami egy tökéletes gyerekkorhoz kellett, sikerült felnevelned egy szeleburdi lányt, aki neked köszönheti azt, hogy ember lett. Megtanítottál bundás kenyeret készíteni, palacsintát feldobni, bekötni a cipőfüzőmet. Kiskoromban mindig levágtad a hajam, a bretonom, amely mindig elromlott a kezeid alatt, de mégis mindig imádtam. Mihez kezdenék, ha te nem lennél? Kinek mesélhetném el azt a sok dolgot, amit csak egy anyának lehet? Ki idegesítene azzal, hogy mikor lesz már barátod? Ki szidna le, ha későn érek haza? Ki dorgálna meg, ha valamit nem jól csinálok? Oly nehéz Kolozsváron, zacskóslevest enni a főztöd helyett, egyedül lenni. Azt akarom, hogy mindig velem legyél, hogy ehessem a finom főztödet, hogy rosszaságot csináljak, idegesítselek téged. Nem akarom, hogy teljen az idő, nem akarok felnőni, nem akarok tőled távol lenni. Remélem egyszer visszaadhatok neked minden jót, amit velem tettél, remélem mindig büszke leszel rám, ez az egyetlen kívánságom. Azt akarom,hogy mindig boldog legyél és ilyen erős.

Nagyon boldog születésnapot Anyu, a legjobb, legszuperebb anyukának, akit mindennél jobban szeretek!

Az utolsó Gaudeamus

by Bartok Barbara | 2019. 06. 12. | 0 | Kivetítő,Slider |

Reggel fél hét. Legújabb rutinom szerint gyomorgörccsel ébredek. Ma viszont minden olyan más. Nem a koleszban aludtam. Ja, igazából nem is nagyon aludtam. Körülbelül két órával ezelőtt még a kád szélén ücsörögtem, térdig felhúzott pizsamanadrággal. Mikor lenne jobb alkalom a lábam epilálására, mint hajnal négy, miközben telefonbeszélgetésben a másnapi búcsúszöveget írom szaktársammal? Kivánszorgom az ágyból, majd tesóm unszolására felöltözöm. Eszembe jut, hogy szállodában vagyunk, vagyis biztosan finom lesz a reggeli. Ez fanyar mosolyt csal az arcomra, és rohanok is az étkezőbe. Nem megszokott, hogy az egész család együtt tud reggelizni. Főleg nem Kolozsváron.

„Megírtátok a búcsúszöveget? Aludtál? Virslit kérsz? A tojás nagyon finom. A lábad leborotváltad? Körmöd kifestve? Nem láttam a táskádat, megvan?” – nyaggat anya. Ühüm-ühüm, nem kérek, ja-ja – dobom oda válaszul. Két kávé és egy kóla után visszamegyek a szobába. Hirtelen jött pörgéssel állunk neki a készülődésnek sógornőmmel. Sminkeljük magunkat, egymást, nagynénit, nagymamát, közben olvasgatom a szövegemet. Ideges vagyok, boldog, szétszórt, összeszedett, szomorú egyszerre. Tíz perc alatt elkészül a fancy ünnepi smink, jöhet a haj. Azon röhögcsélünk közben, hogy tegnap este együtt sörözött a család az Infinityben. Ott, ahol nem titok, először becsiccsentem Kolozsváron, ott koccintottam a nagyszüleimmel. Az élet különös forgásai.

ballagas5

Göndör hajamat újragöndörítettem. Jöhet a ruha, ami ma valamiért abszolút nem tetszik magamon. Legyintek egyet, leülök az ágy szélére, a cipőmet próbálom felhúzni. Nem könnyű dolog ez most. Tegnap este ugyanis (vadiúj cipőben) kilenc kilométert sétáltam a városban. Hát, feltörte. Minden új cipő feltöri, és én mindig elfelejtem. Hatalmasra dagadt, és ezen az éjjeli (nem)nyugtató (nem)alvás sem segített. Próbálom becsatolni gyönyörű magassarkúm pántját a bokámon. Cuki, kis csontos bokám helyén azonban két nagy elefántláb van. Szeretnék teniszcipőt venni, vagy topánkát, de azt mégsem lehet. Kapnék is anyukától a fejemre, hogy nem vagyok képes kibírni öt-hat órát szép cipőben, a saját ballagásomon.

ballagas4

Szenvedve, de elkészülök. Jöhet még egy kávé, egy kis nyavalygás a családnak, majd taxiba huppanok, és indulok is. A kedves taxisofőr úgy dönt, kicsit meghordoz a városban, de ájdontkér. Megérkezem, most már élőben is elpróbálhatjuk szedett-vedett beszédünket Erikkel. Hamar kiderül, hogy nincs jó híradós akcentusom, nagy nehezen begyakorlom, aztán persze, nem úgy fogom mondani. Jöhetnek a szelfik, képek, bohóckodások a csoporttársakkal, aztán rohanunk is ballagni.

Észre sem veszem, már ott állunk a színpadon, és szól a Gaudeamus. Énekelem, potyognak a könnyeim. Alig vártam ezt a pillanatot, most meg nagyon nem akarok itt lenni. Eddig azt hittem, nem szeretem az egyetemet, sem a csoporttársakat, sem Kolozsvárt, sem a bentlakást, semmit. Most szívszorító búcsút venni tőlük. Próbálok nem sírni, hiszen percek múlva a mikrofonban kell megszólalnom. Eszembe jut, hogy elfelejtettem lefixálni a sminkemet, úgyhogy tényleg nem sírhatok tovább.

Lenézek a közönségre, ott van a család apraja-nagyja. Apraja vagy alszik, vagy rohangál. Nagyja meghatódottan néz engem vagy videóz. Előttük nem sokkal ott ül minden kedves tanárom. Sorra veszem őket, mindenikkel van valami vicces emlékem. Pörögnek a gondolatok az agyamban. Bámulom a közönséget, anyát, apát, a lábamat, hogy még mindig milyen dagadt. Egyszer csak a nevemet hallom, ránézek Erikre, mi jövünk. Elkezdem a beszédemet, majd ijedten tudatosul bennem: annyira bedugult a fülem, saját magamat sem hallom. Ennyit hát a begyakorolt híradós akcentusról. Olvasom tovább, majd mikor felnevet a hallgatóság az első poénnak szánt mondaton, minden idegességem elszáll. Sikerült. Szokásunkhoz híven utolsó percben, de egész jó szöveget hoztunk össze.

ballagas2

Helyemre megyek. Most már jöhet a sírás, az önfeledt nevetés, szomorúság, boldogság viadalának kimutatása. Átélem a ballagásunk minden pillanatát, hiszen tudom, hogy ez az utolsó. Nemcsak utolsó ballagás az életemben, hanem az utolsó pillanat, hogy így együtt vagyunk. Körbenézek a csoporttársaimon: olyan szépek vagyunk. Olyan jól áll az arany. Büszke vagyok magunkra, hiszen úgy gondolom méltóan állunk itt mindannyian.

Megkapom a diplomámat, virágomat, mosolygok a kamerába. Nem sokkal később már a családom gratulál, virággal, puszival, könnycseppel, valami vicces beszólással. Még néhány kép a kölcsönkapott talárban, majd indulhatunk is ebédelni. Végre áthúzhatom cipőmet a topánkára, és most már tényleg semmi nem zavar. Elfoglalom helyemet az asztalfőn, népes családom körében. Itt van majdnem mindenki, aki igazán fontos. Örülök nekik. Ki betegen, ki több ezer kilométert leutazva, ki tanulást megszakítva, itt vannak velem.

Hatalmas csomagokkal, virágcsokrokkal, vérző sebekkel kezemen-lábamon, fodros ruhában érkezem a bentlakáshoz. Elbúcsúztam a rokonoktól, minden visszaállt a megszokott körforgásba. Leülök egy padra, rágyújtok. Folynak a könnyeim, nem tudom pontosan miért. Nem akarom elhinni, hogy vége van.

A Sétatéren kezdtem el követni őt…

by Bartok Barbara | 2019. 01. 25. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Csak a szeme és kócos szőke haja látszott ki bundás, műszőrmés télikabátja alól. Akkor figyeltem fel rá, amikor sétálás közben hirtelen megállt, és rágyújtott. Kövér könnycsepp gurult le arcán. Nem a hideg csípte ki belőle. Teljes cikk

Téli melankólia, karácsonyi ébredés

by Ferencz Alpár | 2018. 12. 24. | 0 | Kivetítő,Slider |

Csodás, holdvilágos alkonyon köszönthetjük önöket, kedves olvasók, a hőmérő mínusz 10-et mutat, madár nem csiripel, napsugár nem melegít, Kolozsvár utcáin pedig tátongó üresség jelzi a nép bosszúságát… Csak néhány dagadt taxi burrogása töri meg a vészjósló csöndet. Azt a csöndet, amellyel igen gyakran találkozhatunk a művészet színpadán: a vihar előtti csöndet, s ha úgy tetszik, balladai homályt. Olyan homály ez, amely ürességénél és jelentéktelenségénél fogva játszik úttörő szerepet a teljes, átfogó kép szerkezetében: a vihar előtti csöndet… hát… kitalálhatták… vihar követi. Hamarosan jön a karácsony… Teljes cikk

Balázsék karácsonya

by Balázs Etelka | | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Karácsony napján a nagyszülőket szoktuk meglátogatni. Mise után édesanyám szüleinél kezdünk, oda fut be az egész család, ami két nagyszülőt, négy gyereket (+4 házastársuk) és nyolc unokát jelent, és legújabban (szerdától) egy dédunokát. Háromszor is újraszámoltam, mert hihetetlen, hogy beférünk ennyien, ennyi generáció, és ennyiféle ember egy átlagos méretű nappaliba, de hát egy család vagyunk. Teljes cikk