egyetem

Újságírás? Másodév? Jövök!

by Lőrincz Szidónia | 2020. 06. 19. | 0 | Ajánló,Egyéb,Slider |

Ez nem egy reklám, nem félig igazság-félig ámítás, hanem a nyers valóság. Feltették nekem a kérdést, hogy mi a véleményem az újságírás szakról, így, egy év után. Mi az, ami tetszik, mi nem jött be nekem? Sokat gondolkodtam, hogy mit hazudhatnék. Aztán rájöttem, hogy hazudni csak úgy tudnék, ha tényleg leírnám, hogy van, ami nem tetszik. A világ ritka vagány tanáraival, laza órákkal az egyetemen? Mi lehet ebben a rossz? A laza órák alatt értem én azt, hogy átlépem a terem küszöbét, álmodozom 120 perceken át, ezután pedig nem értem, miért van olyan sok anyag. Miért válik a semmiből húzóssá a dolog. Biztos csak én csinálom ezt. Így nyugtatgatom magam. De, hogy komolyan is kifejtsem eme érdekes témát, az újságírás szak által érdeklődőknek csak azt tudom ajánlani, hogy ne hagyjátok ki! A honvágytól nem kell tartanotok, ebben a nagy Kolozsvárosban könnyedén nevelőkre, otthonra találhattok az egyetem adta kedves kis környezetben. Nekem egy családias hangulatú óra szebbé teszi a napom. Nincs itt olyan, hogy nem egyezel egy csoporttárssal, egy tanárral vagy a kapusbácsi nem enged ki a sarokra. És itt elárultam a lényeget. Igazából, ezen a szakon mindenből kapsz egy picit. Aki újságírásra jön, az általában örömét leli az olvasásban, az új dolgok feltárásában, kiderítésében, a rejtélyekben, és ez így van rendjén. Hogy miért? Tudd meg tőlem: egy újságírónak mindent IS tudnia kell. Helyesen írni aztán pláné. A helyesírásórákat úgy sírom most vissza, mint anno az óvodát. Pedig tisztán emlékszem, első félév szessziójában nem azért sírtam, mert hiányzott volna, annál inkább a kegyelemötösért. Mesélhetnék hasonlókat a kutatásmódszertanról, és szívesen regélnék is, ha az olyan egyszerű lenne. Annyit mondhatok: ez egy olyan tantárgy, amivel az ember megbirkózik kis gólya korában, ám miután átment, úgy érzi magát, mint Elon Musk a Tesla megtervezése után.
A házi feladatok listája sosem vészes, viszont ha családod van, jobb, ha feladod! Nem mondom, hogy éjjel-nappal kutakodnod kell az alapos elemzések sikeréért, vagy várj csak! DE, éjjel-nappal kutakodnod kell értük. De megéri! Mert olyan érzést keltenek, mintha te találtad volna fel a spanyolviaszt. A legszórakoztatóbb, hogy észre sem veszed, és rengeteg mindenre rávezetnek a tanárok. Velem is így történt. Játékos és frappáns megoldások születnek a fejlődésre. Vox populi a Mátyás téren? Interjúztatni idegen embereket? Engem eléggé lázba hozott. Elmenni előadásokra és riportokat készíteni? Ha picit cseles vagy, még ingyen is bejuthatsz egy amúgy nagymenő előadásra. Bemeséled, hogy jaj, te kis csóró egyetemista vagy, és kéne egy lábjegyzet… fogózkodj meg! Működik. Remélem, így már elhiszitek, hogy nem tudok rosszat mondani a szakról. Elégedett vagyok mind az oktatással, mind az oktatókkal. Az első félévem egy szabad kaland volt, a második sajnos egy karanténos, de így is megkaptam azt, amire szükségem volt. Kis újságírók, rajtatok a sor!

Mit lehet tanulni a biológia karon?

by Campus | 2020. 05. 15. | 0 | Egyéb,Slider |

A tudományegyetemek biológia karán az élő szervezetekről és azok életfolyamatairól összegyűjtött és rendszerbe foglalt ismereteket tanítják és tanulják. Nincsen külön „élet”, csak élőlények vannak. Az élet mindig élő egyedhez kötött. Ezeknek pedig mérhetetlen a változatossága és sokasága. Az életfolyamatoknak pedig a kutató, tanulmányozó által megfigyelhető és mérhető szintjei rendkívül széles határok között léteznek: a szabad szemmel való észlelhetéstől a legkorszerűbb műszeres mérésekig. Igazi, megbízható tudományos ismeretek pedig csak azok, amelyeknek alapját pontos fizikai és kémiai mérések képezik. A két fogalomkör összevetéséből következik, hogy a biológia (az élőlények tudománya, hibásan: élettudomány) megismerése végett több tantárgyat (diszciplínát) kell a tudományegyetemeken elsajátítani, megtanulni. A kötelező tantárgyakat a biológia alaptudományai és azok megértéséhez feltétlenül szükséges ún. segédtudományok képezik. Ezek szoros kapcsolata miatt a biológiai tudományok a természettudományi kar keretébe tartoztak és tartoznak még jelenleg is több egyetemen, így a kolozs­várin is. Az élőlényeket tárgyaló alaptudományok elsősorban leíró jellegűek. Ilyen az alaktan (külső és belső, növényi és állati) és az ezt szükségszerűen követő rendszertanok, valamint a bonctan, a szövettan és az embriológia. Az életfolyamatokat (táplálkozás, áthasonítás, légzés, anyagcsere, növekedés, fejlődés, szaporodás, ingerlékenység, mozgás, változékonyság és átörökítő képesség, alkalmazkodás) a növény- és állatélettan, a sejttan, az örökléstan, a biokémia és a biofizika keretében tanítják. A kötelező alaptárgyakat a legtöbb egyetemen a szándék szerint látogatott (fakultatív) tantárgyak sora egészíti ki. Ezek sokszor vonzóbbak a kötelező tárgyaknál. Megalakulásakor, 1946-ban a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Természetrajzi Karán a következő tantárgyak voltak kiírva: I. évfolyam: általános állattan (heti 3 óra előadás, 6 óra gyakorlat), növényanatómia és -fiziológia (3 + 9), általános és szervetlen kémia (3 + 4), kísérleti fizika (5); II. évfolyam: állatrendszertan és állatföldrajz (5 + 3), növényanatómia és fiziológia (3 + 9), szerves kémia (4 + 4), ásvány- és kőzettan (5 + 4); III. évfolyam: állatrendszertan és állatföldrajz (5 + 3), állatélettan (2 + 4), általános biológia (2), növényrendszertan és növényföldrajz (5 + 4) geológia (4 + 4); IV. évfolyam: állattan (2 + 4), általános biológia (2), növényrendszertan és növényföldrajz (5 + 4), geológia (4 + 4). Nem közhely, bár sokszor hangoztatják, hogy századunkban a biológia óriási lépésekkel haladt előre, ami éppen az interdiszciplináris vizsgálatoknak, elsősorban a fizikai és kémiai módszerek meghonosításának köszönhető. Nyilvánvaló, hogy e haladásnak megfelelően (bár sokszor lemaradva) a biológia karok tantárgyszervezése is változott. Igen sok új tárgy került a jelenlegi tantervekbe, mint pl. a sejttan (némelykor külön növény- és állatsejttan), biokémia, biofizika, ökológia, növénykórtan, mikrobiológia, hidrobiológia, matematika, biotechnológia. És persze változott az egyes előadásokra szánt órák száma is. A biológiának talán a legalapvetőbb ága, a sejttan fejlődött, bővült sokat. A membránszerkezetek megismerése új megvilágításba helyezte az élettanok tárgyalását is. A biológiával való életre szóló elkötelezettség nemcsak szakma, hanem örök szépség és életkedv forrása is. A természet örök és mégis mindig más, és mi, emberek részei vagyunk. Művészek, tudósok mindig felüdülést, alkotóerőt találtak a természetben, mert még ha nem is voltak tudói, megérezték benne a környező világ örök törvényeit: a ritmust, a szimmetriát és a harmóniát.

 

Campus, 1991. május 31.

Nyelvek kavalkádja – miért választottam a bölcsészkart?

by Campus | 2020. 05. 09. | 0 | Ajánló,Slider |

Az igazat megvallva, úgy indítottam a 12. osztályt, hogy én biztosan Kolozsvárra megyek majd egyetemre, mégpedig a Babeş–Bolyai kommunikáció szakára. Nos, a tervem első fele beteljesült, a második pedig már nem is számít.

Valahol az érettségi és az egyetemi jelentkezések rengetegében az elképzelésem váratlan fordulatot vett, és felrúgva korábbi terveimet, végül a bölcsészkar mellett döntöttem. Úgy gondolom, elég jó a nyelvérzékem, és az olasz nyelv meg kultúra varázsa már kilencedik osztályos koromban megragadott. Nagyon romantikus, laza és könnyű nyelv az olasz, így egyértelmű volt, hogy ez lesz az egyik választásom.

Amit tudni kell a „bölcsészekről”, hogy mindenki dupla szakos (kivéve talán egy-két magyar szakot), így lehetőségünk van két nyelvet tanulni. A kar nyújtotta rengeteg alternatíva közül már-már nehéz választani, szinte bármelyik nyelvet lehet kombinálni akármelyik másikkal.

A második választási lehetőségemmel kapcsolatban viszont egyáltalán nem voltam határozott. Csupán az lebegett a szemem előtt, hogy hasznos, mégis nem mindennapi nyelv mellett döntsek, hogy egy percem se legyen unatkozni. Így történt, hogy olasz-kínai szakos lettem. Igen, mindenki megdermed, visszakérdez, hogy „mi, hogy jött ez?” vagy „jaaaaa, és akkor megtanulsz írni kínai betűkkel?”, „csángcsungcsingcsong”. Őszintén, én sem tudom az ötlet konkrét forrását. Méregettem az opcióim, majd mikor megláttam a kínait, bekattant valami, és tudtam, éreztem, hogy nekem kacsintgat, ezt kell választanom. Persze a kíváncsi természetem és a kihívások iránti szeretetem is nagy befolyással volt a végső döntésemre.

A kínai nem olyan nyelv, amit mindenkinek tiszta szívből ajánlanék, hiszen mindenekelőtt nagy érdeklődésre és rengeteg türelemre van szükség már csak az alapok elsajátításánál is. De a vállalkozó szelleműeknek vagy azoknak, akik ki akarnak lépni a komfortzónájukból, bátran javaslom, hiszen ez a Föld egyik legszélesebb körben beszélt nyelve.

Legyen szó az olaszról vagy akár a kínairól, büszkén elmondhatom, hogy nagyon jó tanáraim vannak. Többségük fiatal és lendületes, közvetlen emberek, többek között ez is segített abban, hogy hamar megtaláljam itt a helyem és már a kezdetektől jól érezzem magam. Vicces, hogy csupán két nyelvet tanulok, de azokhoz legalább öt nyelven keresztül vezet az út. Tudni kell az idegen nyelvű szakokról, hogy az oktatást románul tartják, viszont vannak a közös törzsecskék (olyan tantárgyak, amiket szaktól/nyelvtől függetlenül mindenkinek tanulni kell), ezeket fel lehet venni mind magyarul, mind románul, plusz van olasz és kínai nemzetiségű tanárom is (akikkel angolul értékezünk). A rengeteg nyelv keveredése miatt számtalanszor megesett velem, hogy nem a kellő nyelven szólaltam meg (kínaiórán olaszul, olaszórán magyarul), ami kissé kellemetlen, de vicces szituációkba is sodort már. Amit egyesek hátrányként, én viszont nagyon vagány tényezőként fogok fel: a kínaiórákat nem a kar épületében tartjuk, hanem a kínai intézetben, ahol a termek falait kínai díszekkel, különféle írásokkal, versekkel borítják, egyfajta sajátos hangulatot adva.

Nagy pozitívumnak érzem a bölcsészkaron a dupla szakot, hiszen ezáltal nő a lehetőség minél több ember megismerésére (és a vizsgák száma is – sajnos), mivel mindenkinek másak a nyelvkombinációi. Nincs egy konkrét, kötött csoportom, ez mégis nagyon izgalmassá és érdekessé teszi az egész egyetemfeelinget.

Az olasz és a kínai valóban különös párosítás, de úgy gondolom, hogy csodás nyelv és kultúra tartozik mindkét szakomhoz. Szívem csücskévé vált az egész város, egyetem, tagozat, így igazán nem panaszkodhatom. Ehelyett inkább szívből ajánlom mindenkinek a bölcsészkart, amelyre egy befogadó és sokszínű egyetemen találhattok rá.

Miért pont a levéltártan szak?

by N. A. | 2020. 04. 23. | 0 | Ajánló,Slider |

Dőlj hátra kényelmesen és képzeld magad elé: egyetemistaként egy átlagos „ki kell mozdulni” este áldozatául esel a kedvenc lokálodban Kolozsváron – ott, ahol nyüzsögnek a szomjas sorstársak és már annyian vagytok, hogy nem lehet helyet kapni, ahol nyugodtan elfogyaszthatnád, amit kikértél. Nyilván nem egyedül mentél kocsmázni, így veled van egy bátrabb cimbora is, aki nem akarja, hogy kezében megmelegedjen a sör, ezért magával rángat az első asztalhoz, amelyiknél számára ismerős arcok ülnek. Néhány „Szia, örvendek” névelmondogatós kötelező kör után megkérdik tőled, hogy „Na és mit tanulsz?” Először úgy teszel, mintha nem hallottad volna, de miután megbizonyosodsz róla, hogy ez neked szólt, mély levegőt veszel, és egymás után mondogatod a varázsszavakat: „Levéltártan szakos hallgató vagyok”. Készülj fel, hogy el kell majd még ismételned legalább kétszer, ugyanis a „Tessék?”; „Mondd még egyszer!” féle reakciók kísérik majd a kijelentésed.

Nem esel kétségbe, hiszen tudod, hogy nem ez az első és nem is az utolsó alkalom, hogy ilyen helyzetbe kerülsz, sőt az igazat megvallva, ott valahol legbelül szeretsz is felvágni azzal, hogy te ilyen misztikus szaknak vagy a hallgatója – hogy olyan tudományágat választottál, amiről jobb esetben hallott az ember ezt-azt, de több esetben abszolút semmit. Bemelegíted a torkod, tisztában vagy vele, hogy ez most kicsit hosszú lesz, de ha tényleg érdekli őket, hát legyen. A kísérődnek már lassan a fülén loccsan ki az, amit mondani fogsz, ezért helyeslőn bólogatsz, amikor jelzi: „Figyu, kint leszek”. Kezdődhet a sztorizás.

„Az olyan, mint a könyvtáros, csak leveleket tárol?” – érkezik a jó öreg, szeretett kérdés. „Nem, a kettő nem ugyanaz. Van némi ráció a kérdésedben, vannak hasonlóságok, de a levéltár teljesen más, mint a könyvtár.” És amint kimondod a levéltár szót, valami kellemes és megmagyarázhatatlan melegség árasztja el a tested („Talán ez a szerelem?” – fontoskodik az elméd, de gyorsan elhessegeted ezt a klisét és a tárgyra térsz. Hahóóóó, hiszen neked el kell magyaráznod, hogy mit is tanulsz pontosan…), iszol egy kortyot és folytatod. A levéltáros feladata az írásos dokumentumok megőrzése, rendszerezése, kutatása. Ezek lehetnek régi iratok, oklevelek, királyi könyvek, úrbéri tabellák, vagy akár aktuálisabb intézményi, vállalati, személyes iratanyagok, adatok is.

„Jó, jó, de mit is tanulsz te ahhoz, hogy elhelyezkedhess a szakmádban?” – érkezik a következő kérdés. Elsőként azt magyarázom el, hogy hároméves az alapképzés, és hogy én igazából történelmet tanulok a töris, művészettöris, régész, olykor könyvtáros, kulturális turizmusos, valamint nemzetközi kapcsolatos évfolyamtársaimmal – viszont… és még be sem fejezted a mondatot, máris itt a soron levő kérdés: „De ez akkor csak töri, mi tartozik a szakmai képzéshez?” Ahogy az előbb is elkezdtem, van egy jó adag levéltárral kapcsolatos tantárgyam, például: levéltárképző intézmények története, levéltáros alapfogalmak, levéltári jog, levéltári fondok nyilvántartása, rendezése stb., amelyeknek a segítségével elsajátíthatom a szükséges elméleti tudást és ezeket majd gyakorlatba ültethetem. Itt olyasmikre gondolok, hogy mit jelent egy levéltári fond vagy gyűjtemény; milyen kritériumok alapján rendszerezed az iratokat; hogyan tárolod azokat (polcok, savmentes dobozok stb.), pontosan milyen körülmények között (hőmérséklet, páratartalom, fény).

Azt elfelejtettem említeni, hogy néhány tantárgyat bizony szükséges román nyelven tanulnunk, de ezek között vannak igazán izgalmasak is! Na meg a borzasztóan unalmasakból is van egynéhány, de hát ez mindenhol így van.

A másik nagy apropója a szaknak, hogy kevesen tudnak róla, így rendkívül kevesen vagyunk. „Mit jelent az a kevés?” – erre is már számítottál, mégis minden alkalommal megijeszt, hogy akkor most mondd el az igazat, vagy jobb lenne egy kicsit szépíteni a történeten. Végül úgy döntesz, hogy igazmondó juhászként megmondod mennyi is az annyi. A mi esetünkben az annyi öt embert jelent, abból kettőnek ez már a második szakja az egyetemen, így jó pár tantárgyat nem kell felvenniük, szóval igazából hárman vagyunk. Hogy is van ez?

„Aztaaa, az jó kevés… akkor ti biztosan meguntátok már egymást” – erre a kijelentésre csak kedvesen mosolygok és jelzem, hogy amúgy egyáltalán nem untuk meg egymást, sőt talán ez a legnagyobb előnye is a szaknak, hogy mindenkit közel engedhetsz magadhoz, van idő és lehetőség kibontakozni, megszokni és megszeretni a másikat. Bárkivel fogadni mernék, hogy nincs még egy olyan szak, ahol ennyire összetartóak lennének az emberek. Nálunk kicsit az van, hogy amikor valamit készítesz vagy valamit tanulsz, akkor tudod, hogy nem csupán magadért teszed, hanem kissé a többiekért is, hiszen mi mindig segítünk egymáson. Nálunk nagyon könnyen körbeér az információ, és éppen ezért időben meg is tudjuk azt beszélni egymással. Mi egy „törzs” (közhelyeket használva: család) vagyunk, összetartozunk és ez nagyon jól érezhető egyetemen kívül is. Mit gondoltok, másképpen hogyan valósulhatna meg az, hogy az egész szakot áthívom házibulira és még el is férünk? Vagy hogyan lenne lehetséges az, hogy könnyen tudunk közös programokat szervezni a tanárainkkal és akár az összes levéltártan szakos hallgatóval?

Annak, hogy kevesen vagyunk, sajnos van egy árnyoldala is, mégpedig az, hogy állam bácsi nem támogat minket pénzzel. A tanulmányi ösztöndíjakat az alapján osztják le, hogy hányan vannak állami helyen, és hát mifelénk nem jön ki a létszám. Az egyetem próbál kiengesztelő megoldásokat találni, legutóbb például egyetlen ember kapott ösztöndíjat a három levéltáros évfolyamról. Ez persze jobb, mint a semmi, de azért igazságtalannak találjuk, hogy az a rengeteg befektetett energia, idő és munka nem térül meg – anyagiakban, legalábbis. Ezt a „kis” hiányosságot viszont feledteti velünk, hogy tényleg szeretjük azt, amit tanulunk. A levéltárak pedig – ezt egészen biztosan merem állítani mindegyikünk nevében – valódi kincsesbányák. Felfoghatatlan, hogy milyen lélegzetelállító ritkaságokat talál az ember valahányszor csak belép a levéltárba! A történelem szerelmeseinek életében jeles pillanat, ha mondjuk megtalálják Mátyás király adománylevelét, kora újkori peres dossziékat, Bethlen Gábor menlevelét, II. Rákóczi György elfogatóparancsát, esetleg Kossuth Lajos által adott kitüntetést, világháborús naplójegyzékeket vagy mondjuk fényképeket. Most csak néhányat említettem, de még hosszú oldalakon át sorolhatnám, hogy mennyi mindent rejtenek az aranybányák.

„Na jó-jó, de milyenek az órák?” Érdekesek! Ez tipikusan az az egyetem, ahol nap mint nap rengeteg információval gazdagodsz. Mondom én: itt a nyakatekertebbnél nyakatekertebb összeesküvés-elméletekre derül fény, itt a kőből gyémántot csiszolnak, itt nem tudsz úgy végezni, hogy az évek során ne gyarapodtál volna értékes tudással. Illetve elvileg nem, de mint tudjuk, mindig lesznek kivételek.

A tanárok minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy átlásd a történelmet, megértsd az ok-okozati összefüggéseket, valamint azért, hogy a legbarátságosabb környezetben motiváljanak arra, hogy saját érdekedben tedd azt, amit teszel. Illetve, ha ők nem is lennének elég motiválók, akkor a különböző (pl. külföldön tanulási) lehetőségek, gyakorlatok elég motiválón tudnak hatni, mert minden szempontból megéri kihasználni őket (!).

Nálunk mindenki ismer mindenkit, mindegy, milyen szakos vagy a karon belül. A tanárok is a bemutatkozástól kezdve arra törekednek, hogy megjegyezzenek. Az esetleges kérdéseiddel „friss csibeként” is bármikor hozzájuk fordulhatsz, nem fognak elzavarni, hanem éppen az ellenkezőjére törekszenek: bízz meg bennük, bármilyen ügyes-bajos kérdésed van, azt merd feltenni, ha személyesen nem is, de legalább e-mailben, Messengeren. Itt nemcsak egy név vagy, akinek a felidézése fejvakarással jár, hanem egy kolléga. A kölcsönös tisztelet és kedves barátság jellemzi a tanár-diák kapcsolatot. A diákok közötti viszonyról vagy viszonyulásról is elmondható, hogy a felsőbb évfolyamok előszeretettel egyengetnek az utadon, sokszor világmegváltó segítséget nyújtanak jegyzeteikkel, könyveikkel, dolgozataikkal és soha nem küldenek el, hogy boldogulj egyedül. Amennyiben az alapképzéses diákok nem tudnak segíteni, érdemes próbálkozni a doktoranduszoknál is, ugyanis nekik tényleg végtelen a türelmük (még akkor is, ha valami eszement nagy baromsággal traktálod őket, de azért ajánlott, hogy ne tedd fel kétszer ugyanazt a bohó kérdést) és segítenek, mondjuk könyvészetet találni a referátumodhoz, vagy ötletekkel, hogy szerkezetileg hogyan építsd fel a bemutatódat.

Meg is feledkeztem arról, hogy embereket untatok a szakomról való áradozásommal, szóval gyorsan észbe kapok és megkérdem „Bocsi amúgy, túl hosszúra sikeredett?” – erre pedig a kiürített üvegek és poharak halma válaszol az asztalról.

Naplótöredékek egy infós diák mindennapjaiból

by Szabó Henrietta | 2020. 04. 10. | 0 | Egyéb,Slider |

Még fél óra éjfélig. Felkapcsolom a villanyt és a konyhába sietek. Zsibbad a fenekem. Nyitom a szekrényt, még mindig a feladaton, módszereken agyalva tapogatózom. Kifogytam a kávéból.

Üres csészével a kezemben mérem fel a reggel még felismerhető szobám területét, amely most letarolt háborús övezetre hasonlít. Hős halottként fekszenek a kajamaradékok az ágyon, a széken, íróasztalon, de még a függönyön is felfedezhető egy apró folt. Akkor kerülhetett oda, amikor mérgesen felpattantam az asztaltól és szó szerint beráncigáltam a sötétítőt, hisz egyszerűen nem láttam, mit is írok a képernyőre. Csend van. Csak a laptopom fúj, fut lelkesen, az óra pedig kegyelem nélkül ketyeg. Nagyot ásítok, de nem feküdhetek le, kell az a pont! Van idő megoldani, hajnali 4.59-ig még milliónyi idő van…

Csak 3 hetet kell tanulni? Hagyd, majd szesszióban átmegyek? Vicc. Megtanultam a saját bőrömön. Semmi sem lehetetlen, de valaminek elég kicsi a valószínűsége ahhoz, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Infón, ha nem dolgozol hétről hétre, nem kapsz pontokat, egyszerűen lehetetlenné válik a vizsgabeugró minimális pontszámot összegyűjteni, hogy végérvényesen is küzdhessek az átmenőért. Pont ezért gondolom, hogy jobban meg tudom becsülni a tényleges szabadidőt. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy elégedettséggel telve tudom szinte mindennap a fejemre húzni a takarót „no, ma is tanultam valamit”.

Hogy véres harc folyik-e az ösztöndíjakért? Mi az az ösztöndíj? Elnézést előre is. Egy kis közös vállsöprögetés: saját tudásom szerint, hasonló szakokat tekintve nálunk hidegvérű ketrecharc az ösztöndíjszerzés. Óriási a versengés, pont amennyire a mögötte megbúvó következetes, kitartó, kemény munka, a teljesen kitöltött féléves hajrá. Határidők és házi feladatok sorozata kísér végig mindannyiunkat a félév során. Néha az az érzésem, hogy jobban várom a szesszióidőt, amikor két vizsga között kicsit felszusszanhatok, nincs az az árnyék a háttérben, aki észben tartja a laborfeladatok leadási határidejét. Történetesen szesszióidőre szoktam a legtöbb kiruccanást is szervezni. Több a szabadidő, hiszen egész évben ezekre a vizsgákra dolgoztam.

Be kell vallanom valamit… Igenis sokszor érzem azt, hogy már nem tudom tartani magam, nem tudok a székben ülni tovább, nem tudom megoldani a felbukkanó programhibát és a hátam közepére sem kívánok (és az infós ismerőseim sem kívánnak) még egy óra debuggolást, de olyankor eszembe jut: +hogy igenis hasznos, amit végzek. +Nem egyszerű szak az infó, de kellő fegyelemmel elvégezhető. +Nem baj, ha hibázik az ember, kérdezni lehet, sőt szükségszerű, a Google és vele minden indiai tutorialmester a barátom, szóval nincs, amit siránkozni. S ezek után hozzá is fogok még egy óra hibaböngészéshez.