busz

Egyötven magasságában az élet

by Nagy Andrea | 2019. 05. 03. | 0 | Kivetítő,Slider |

Alig ütöm a másfél métert, szóval tartogat néhány kihívást az élet. Amikor ellenőrizném, hogy az arcom még a helyén van-e, rendszerint csak a homlokom látszik a tükörben, cipőt pedig gondolkodás nélkül a gyerekrészlegen keresek. De vegyük kicsit részletesebben sorra, miféle kínokkal is küzd egy törpe.

Teljes cikk

Budapesti bekezdések 2. évad 3. rész

by Balázs Etelka | 2018. 11. 30. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

 

Sapka, sál, esernyő… csak a bepárásodott szemüvegem látszik ki magamból. Erős kínai étteremszag terjeng utánam, a kötött felsőm hamar átveszi, na meg a lobogó hajam… Figyelni még mindig nem tanultam meg, juttatja eszembe a könyvtárban a néni, amikor nem olvastam el rendesen az utasítást.

Teljes cikk

Budapesti bekezdések 2. évad, 2. rész

by Balázs Etelka | 2018. 11. 27. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

 

Most, hogy már mindenkinek elmondtam, milyen rossz nekem itt, mert furcsák az emberek, nagyok a távolságok, hosszúak a buszjáratok, a barátaim nem érnek rám, és nincs társasági életem, s hogy Kolozsváron jobb volt, úgy döntöttem, hogy befejezem az önsajnáltatást.
Reggel felkeltem és bementem egy órámra. Utána az egyik barátnőm, aki kozmetikusnak tanul elvitt, hogy gyakoroljon rajtam valami arcmasszázst, bár számtalanszor elmondta, pontosan mi is az, nem jegyeztem meg a nevét. A lényeg, hogy nagyon jó volt, az ő szavaival élve azóta is relaxálok, s Buddhának hódolok. Amikor visszaindultam a bentlakásba, úgy döntöttem, sétálok pár megállót, mivel olyan szép idő van. Az Erzsébet hídon Hegedűs D. Géza színművész mellett mentem el, így mosolyogva haladtam tovább. Jókedvem biztos feltűnt egy külföldi párnak, akik meg is kértek, hogy fotózzam le őket. Bájosak voltak. A fiú ölébe kapta barátnőjét, úgy pózoltak a telefonnak és nekem.
Mivel nem szoktam azon az útvonalon gyalog járni, sokat kóvályogtam, amíg végre megtaláltam célomat, a buszmegállót, ahol egy A4-es lapon közölték, hogy a busz útjavítás miatt nem áll meg. Kénytelen voltam újratervezni útvonalamat, mert már kezdett sérteni a cipőm, úgy tűnik, nem sétálásra tervezték, és nem volt kedvem még egy megállót menni. Villamosra pattantam, majd a Móricz Zsigmond körtéren ültem át a 33-as buszra. Amikor elfoglaltam kiszemelt helyemet, megláttam, hogy a busz elülső felében várakozik az indulásra Hegedűs D. Géza is. Gondolkodtam, hogy leszállok, és egy másik ajtón felszállva odaülök mellé, de végül úgy döntöttem, elengedem a gondolatot, s a művészt meghagyom annak, ami nekem eddig is volt: elérhetetlen példaképnek, aki amikor nem a színpadon játszik vagy épp rendez, ugyanazon a hídon sétál és ugyanazon a buszon utazik, amelyen én is.

Ideg­feszegető reggelek

by Krasznai Csongor | 2018. 10. 30. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Önnek is nehezen indul a reggel? Az ébresztő majd kiugrasztja a szívét a helyéről? Nekem is így indul minden reggelem, és mindezek után mivel kell szembenéznem? Hát a tömegközlekedéssel. Elsőéves újságíró szakos hallgató vagyok, mondhatni pályakezdő újságíró. Amit még tudni illik rólam, hogy vidéken élek, amióta csak az eszemet tudom, pontosabban Magyarlónán, ez azzal jár, hogy ingáznom kell mindennap. Az ingázás legismertebb formája a buszozás, számomra sincs ez máshogy. Lassan öt éve rendszeresen használom a Kolozsvár nyújtotta tömegközlekedési lehetőségeket, és sajnos nincs sok jó tapasztalatom ezzel kapcsolatban. A legnagyobb gondot a reggel jelenti számomra, mivel ahhoz, hogy valahol ott legyek mondjuk 10-re, nekem 7-kor kell kelnem, és minimum két buszra van szükségem, hogy legalább a város központjába eljussak. Senkit sem szeretnék megbántani, de valamit sosem fogok megérteni. Miért reggel 8-kor kell piacra menni? Miért nem lehet várni pár órácskát, amíg a líceumos meg egyetemista diákok és a kora reggeltől dolgozók dolgukra mennek? Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nagyjából 8 és 10 óra között mozog a legtöbb egyetemista és líceumos diák, ilyenkor csak a legbátrabbak képesek felülni egy 24b-re vagy egy 25-ösre, mivel borzasztóan tele vannak. Nem arról van szó, hogy ülőhelyre nem lehet szert tenni, hanem az emberek már úgy szorulnak bent, mint a heringek egy konzervben. Jön egy busz, mély levegőt veszel, és abban reménykedsz, hogy még van annyi hely, hogy a szomszédod virágán levő katicabogár kishúga felférjen és egy kicsit megkapaszkodhasson. Ha az embernek szerencséje van, és valahogy felfér, körbenézve mit lát? Sajnos nem túl barátságos tekinteteket, ez érthető is, nehezen indul be a nap, de amin én minden reggel csodálkozva bámészkodom, azok a piacos szatyrok mindenütt és persze a velük együtt járó nénik, bácsik. Az öregkor tiszteletreméltó kor, a város meg is tiszteli azzal, hogy ingyen bérleteket ad a nyugdíjasoknak. Kérdem én, bánhatnánk emberségesen egymással? Be tudnánk osztani az időnket úgy, hogy kényelmesebb legyen számunkra a közlekedés? Biztos az idősebbek is könnyebben másznak majd fel és le a buszokról, ha azok nincsenek tele fiatalokkal, és ez fordítva is éppen így van. Tiszteljük embertársainkat, könnyítsük meg egymás dolgát legalább a közlekedéssel.

fotó: monitorulcj.ro