Kivetítő

Búvárkarácsony

by Csulak Noémi | 2018. 12. 23. | 0 | Kivetítő,Slider |

A dálnoki mesterséges búvártó már öt éve nyújt lehetőséget a merülni vágyóknak, ugyanakkor víziterápiát a fogyatékkal élő gyerekeknek. Mindezek mellett a búvároknál sem maradhat el a karácsonyfaállítás, ugyanis a My Lake csapata december 15-én állította és díszítette fel a saját vízalatti karácsonyfáját.

Teljes cikk

A karácsony giccses

by Nagy Andrea | 2018. 12. 22. | 0 | Kivetítő,Slider |

Ahogy mindenki, én is szeretem azt hinni magamról, hogy én más vagyok. Én máshonnan nézem a világot: az abszolút nullpontból, hisz pont körülöttem forog, nem? A rajtam átszűrt információ az igaz, az egyetlen valóság, úgyhogy most mindenki olvassa el, amit kihirdetek, tessék jól elfogadni, bármiféle megkérdőjelezés nélkül, kritikai attitűd és úgy általában a gondolkodás teljes kizárásával – mintha meditálnátok. Köszönöm.

Teljes cikk

Hogyan éld túl az ünnepeket, ha Grincs vagy

by Vásárhelyi Melinda | | 0 | Kivetítő,Slider |

Te is csak annyit kértél Mariah Carey-től karácsonyra, hogy ne halld minden sarkon mézeskalács és fahéj illatú ominózus dalát? Tele van a hócipőd, és nem a Mikulás ajándékaitól? Akkor gratulálok, hozzád is kopogtat a szeretetről és családról elhíresült meghitt ünnep.

Teljes cikk

Kedves CFR

by Csulak Noémi | 2018. 12. 20. | 0 | Kivetítő,Slider |

Biztos mindenkivel megtörtént már, hogy valamilyen szintű konfliktusba keveredett egy kiszolgálóval vagy konkrétan a CFR munkatársaival. Én már mindkét esetet átéltem. Amiről mégis érdemes beszélni, az a CFR jegypénztárosához kötődik…

Pár hete hazalátogattam Sepsiszentgyörgyre vonattal, és azzal is akartam visszajönni Kolozsvárra. Tájékozódtam a CFR honlapján a vonatok menetrendjéről, s eldöntöttem, hogy aznap (szombaton) a 23 órakor induló közvetlen járatra váltok jegyet, ez pont ideális lett volna számomra. Fél órával a vonat indulása előtt már beszereztem a bizonyítványt, ellenben miután a mogorva jegypénztáros nőtől elvettem, feltűnt, hogy a jegy átszállásos. Mivel nem szerettem volna hajnalban két órát fölöslegesen ücsörögni egy idegen vasútállomáson, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy visszaváltom a meglévő jegyem a szintén aznap éjszaka 1-kor induló vonatra.

Kis naivan vissza is mentem a pénztáros hölgyhöz, akivel mosolyogva közöltem szándékomat. „Dute-n pula mea” – kezdődött részéről a beszélgetés, és arra se vette a fáradtságot, hogy abbahagyja a parizeres szendvics zabálását. Először csak álltam megszeppenve, aztán összeszedve gondolataimat még egyszer elmondtam, hogy én csak a jegyet szeretném visszacserélni. De a CFR pénztárában ülő nő teli szájjal tovább folytatta a trágár szavak használatát, ugyanakkor tudatta velem, hogy én ne ugráltassam ilyen hülyeségekkel. Mindezt olyan hangvétellel, hogy belerezgett az állomás váróterme. Próbáltam meggyőzni az igazamról és könyörögni egy másik jegyért, esélytelenül, a drága pénztárosnő agyvize csak forrt tovább. Jó húsz percig elfajuló vita után, miután teljesen kimerítettem román szókincsemet, feladtam a vitát, és eldöntöttem, hogy felülök a 23 órakor induló vonatra. Ez így is történt volna, ha a vonat, amelyre a jegyem szólt, öt percet még várt volna. Se jegy, se vonat, így otthon maradtam.

Korábban is kerültem már hasonló helyzetbe és az összes pénztárosban volt annyi emberség, hogy normálisan viszonyultak a helyzethez és megoldották a problémámat – és ez így van rendjén, hiszen törvény írja elő, hogy kötelesek érvényteleníteni a jegyet abban az esetben, ha az indulás előtt tudatjuk időpontváltoztatási szándékunkat. Sajnos vannak helyzetek, amikor egyesek nem képesek a minimális tiszteletre, normalitásra. Világos, hogy vannak kevésbé kiemelkedő munkakörülmények, de ez nem magyarázat a parizeres szendvicszabáló CFR-s hölgy viselkedésére. Szomorú, hogy egyre gyakoribb, amikor a munkások arcáról, akiknek csupán annyi lenne a dolga, hogy kiszolgáljanak, egyszerűen csak a mogorvaság rí le, és még mi érezzük kínosan magunkat, egyben alig várjuk, hogy elhagyhassuk a helyszínt. Nyilván mindenkinek vannak rossz napjai, de ebben a helyzetben alighanem sokkal többről volt szó…

Fotó:unsplash-logoLUM3N

Budapesti bekezdések 2. évad 5. rész

by Site Default | 2018. 12. 19. | 0 | Kivetítő,Mifolyikitt,Slider |

Lassan vége az évnek, budapesti heteim letelőben vannak, itt a vizsgaidőszak és itt a karácsony.  Eszembe jut egy tavalyi történet, melynek érzései nem múlékonyak, mert egyetemistaként, távol a szülői háztól, másabb az ünnep.

Üres dobozokkal és befőttesüvegekkel, meg némi ruhával megpakolt bőröndömet húzva indultam az órámra, majd onnan az állomásra. Alig találtam meg a helyem, végül ott volt négy román utazó között.  Elővettem laptopomat, ha látják, hogy elfoglalt vagyok, nem szólnak hozzám elmélet alapján.  Egy óra elteltével azonban lemerült, a fényeket lekapcsolták, így olvasással sem tudtam elbarikádolni magam.  Próbáltam aludni, de a néni folyton felébresztett kérdéseivel.
Hajnalban mindenki elaludt. A kupéban egyre hidegebb lett. Az ajtónak vettettem hátam, lábaimat magamhoz húztam és kabátommal betakaróztam. Így bámultam ki az ablakon, benne visszatükröződtek  útitársaim. Majd a tükörképeken túl a sötétben valami megcsillant, havas fenyőfák közt zakatolt a vonat. Akaratlanul is elmosolyodtam felismerésemen, „hó!”, csak néztem… „hó”, legszívesebben felkiáltottam volna, de azt az érzést, amit a hó látványa jelentett nekem, nem lehetett szavakkal elmondani.  Eszembe jutott otthonom, az ágyam mellett a papucsom, az összehajtogatott pizsomám,  a zongorán égő gyertyák, a kanapé, a kandalló, az asztal. Barátaim, akik hamarosan hazaérnek, s félév után újra találkozhatunk. Édesanyám, amikor álmosan, kócos hajjal, fényre hunyorító szemmel lép velem szembe a nappaliban, édesapám, aki hajnalban felkelt, és a peronon vár rám.
A vonat csak zakatolt tovább, távoli volt a cél, de én minden egyes kattogásával éreztem, hogy otthon vagyok. Torkom összeszűkült, szemembe könnyek gyűltek, megyek haza. Szeretettel telve néztem végig alvó útitársaimon, a bácsin, aki bár alig tudott kiszállni üléséből, elkísért az ajtóig, hogy segítsen levenni csomagom, a nénin, aki utazásunk első tíz percében bemutatta a táskájában őrzött kis albumából egész családját. A fiún, aki csak úgy megosztotta velem mobilnetjét, hogy tudjam letölteni politológia dolgozatom. És abban a pillanatban nekem eljött a karácsony. Amikor hazaértem, már ott volt mindenben, a hajnali ébresztőt fújó kakasokban, az ugató kutyákban, a karácsonyfaégőkkel díszített épületekben,  és amikor beléptem a házba, édesanyám kócos hajjal lépett szembe, s ott volt az egész karácsony egyetlen ölelésében.