utazás

Világutazás mint szakma

by Campus | 2019. 07. 05. | Világutazás mint szakma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Mit kezdj magaddal egyetem után? Milyen szakmát válassz? Hol helyezkedj el? – olyan kérdések, amelyek minden frissen végzett fiatal fejében megfordulnak. Így volt ezzel Kassay Anna blogger is, ő viszont nem tétlenkedett sokáig, nem sokkal azután, hogy megszerezte marketing diplomáját, útnak indult, és meg sem állt a repülőtérig, most meg elmondhatja magáról,  hogy több mint 25 közép-amerikai országot látogatott meg azóta.

A 22 éves blogger a Vibe KOLI-ban mesélt élményeiről, de tanácsokkal is szolgált az utazni vágyóknak. Utazásai nagy részét barátjával tette meg repülővel, de sokszor a stoppolástól sem riadtak vissza. És hogy miből telt minderre egy frissen végzett egyetemistának? Először dolgozott pár hónapot, hogy pénzt gyűjtsön, azonban semmi sem végtelen, így egyszer a pénze is fogyni kezdett. Elmondása szerint azonban ez nem volt nagy akadály, hiszen tudta, hogy ezt akarja csinálni, a pénz nem tántorította vissza terveitől. Ráadásul azóta munkája is van már, webdizájnerként dolgozik, így utazásai során is akármikor elvégezheti teendőjét. Spórolási tippeket is megosztott a jelenlevőkkel: stoppolva mindenképpen sokat lehet megtakarítani, ha elég elszánt hozza az ember, ha pedig mégis repülővel menne, meg kell keresni az árban megfelelőt. Az öt csillagos hotelek sem muszáj a szemünk előtt lebegjenek, CouchSurfinggel elalhatunk egy ott élő ember kanapéján, így pedig még barátkozhatunk is. De sokat takaríthatunk meg azzal is, ha piacokon vásárolunk, és mi magunk főzünk. Ami pedig a legolcsóbb, ha önkénteskedünk, amiért ingyen szállást és kaját kapunk, cserébe dolgozni kell pár órát. Anna azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az utazás akkor lesz a legizgalmasabb, ha nem az olcsó repülőjegy szerint választjuk azt ki, hanem azért, mert érdekel. Tervezni azonban nem kell nagyon sokat, minden kialakul magától. Aki kedvet kapott az utazáshoz ne habozzon, hiszen minden adott, csak élni kell a lehetőséggel. Anna blogjában is erre buzdítja az embereket, de Instagram oldalán is találhatunk inspiráló képeket.

Pályaválasztási krízis helyett világkörüli út

by Kristály Bea | 2019. 07. 04. | Pályaválasztási krízis helyett világkörüli út bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Olyan úti célokat válassz, amelyeket felkeresve választ találsz a benned lévő kérdésekre” – javasolja Kassay Anna blogger, világutazó, aki a VIBE Koli meghívottjaként érkezett a Maros-partra.

A millenniumi nemzedék örökmozgó, már ritkán választ életre szóló munkahelyeket, és a határok sem kötik őket. Bevállalósak és merészek, időnként talán a bizonytalanságot is jobban viselik, mint elődeik.

Kassay Anna marketing szakot végzett Kolozsváron, és ahelyett, hogy azon kezdett volna aggódni, milyen munkahelyet válasszon, világgá ment, ahogy azt már gyerekkora óta szerette volna. Barátjával hét hónapot töltött Közép-Amerikában, közben egy teljesen új szakmát tanult. Anna jelenleg webdesignerként és grafikusként keresi meg a következő repjegyre a pénzt. Digitális nomádként él, folyamatosan úton van, és bár nehéz így megtalálni a potenciális ügyfeleket, ritkán marad pénz nélkül.

Útjairól blogot és Instagram-oldalt vezet, úgy gondolja, sokaknak van szüksége biztatásra, hogy egy nagyobb útnak neki merjenek vágni, ebben pedig tud segíteni, hiszen rengeteg hasznos utazási trükköt sajátított el. Az egyik leghasznosabb, amit tanult, hogy hogyan kell folyamatos pörgésben is helyes döntéseket hozni, legyen szó akár szállásfoglalásról, akár az útvonalak, látványosságok kiválasztásáról. Kassay Anna párban szeret utazni, szüksége van rá, hogy valakivel egyeztessen, de azt is izgalmasnak találja, ha valaki egyedül kel útra. Mint mondja, nem eget rengetően más, ha valaki nőként utazik, csak bizonyos helyzetekben körültekintőbbnek kell lenni. De hosszú utak esetében ez nemtől függetlenül mindenkire érvényes.

Hazatéréskor mindig rájön arra, hogy milyen jó érzés, ha az embert családja és barátai várják. Anna szerint sokszor már ezért is megéri bevállalni egy-egy utat.

És, hogy számára mi volt a kérdés, amire választ keresett? Mint a millenniumi generációhoz tartozók közül nagyon sokan, ő is a „ki leszek, ha nagy leszek?”, „milyen szakmát válasszak?”, „hol találom meg a saját utam?” kérdések válaszaiért eredt útnak.

Kassay Anna kalandjai, utazással kapcsolatos tapasztalatai és tanácsai a www.youcantravelonabudget.com oldalon olvashatóak, vagy pedig ugyanezen a címen követhető Instagramon.

Hagyd el a csónakot a tengerért!

by Főcze Tímea | 2019. 05. 31. | Hagyd el a csónakot a tengerért! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Kivetítő,Slider |

Iparággá vált a nyaralás, tavaly közel másfél milliárd turista mozdult meg a világon. Így hát nem csoda, hogy egyre több turisztikai korlátozás lép életbe. Izlandon a sok látogató súlyos károkat okoz a természetben, a Thai-öböl sem bír több turistával, ha megnéznéd a Plitvicei-tavakat, előzetesen regisztrálnod kell, és ez csak néhány példa a tömeges turizmus hátrányairól.Mondhatni, sok helyen már több a nézelődő, mint látványosság.

Teljes cikk

Nem szabad sztárkodni

by Belényesi Rebeka | 2019. 04. 20. | Nem szabad sztárkodni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Médianapok |

Ha az ember arra születik, hogy úton legyen, akkor egész életében úton lesz Orbán S. Katalin, a Kolozsvári Televízió munkatársa utazó riporterként szerzett tapasztalatait, élményeit osztotta meg a Médianapokon. Újságírás szakon végzett, dolgozott a Transindexnél, utána kezdett a tévénél tevékenykedni.

Teljes cikk

Diáknapok around the World

by Pilbáth Kincső | 2019. 02. 13. | Diáknapok around the World bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Kivetítő,Slider |

Utazd körbe a világot május 8–12. között! A Diáknapok idén ugyanis világkörüli útra invitálja a résztvevőket. A szervezők célja olyan eseményt teremteni, amely nemcsak izgalmas, sokszínű, hanem multikulturális is. „A terv az, hogy kipipáljuk a kis kockákat a bakancslistákon, hogy ha fizikailag nem is, de lélekben mindenki elutazzon a vágyott álomhelyére” – nyilatkozták a szervezők. Idén szeretnék a SzervezTeamet is igazi csapattá avatni, csapatkapitánnyal és csapatépítőkkel, hogy ők is részt vehessenek a játékokban. A 26. KMDSZ Diáknapokon fellép majd a közkedvelt USNK, de más meglepetéseket is tartogatnak számunkra. Ne hagyd ki!

Egy diáknapos csapatnak minimum 33, maximum 37 tagja lehet, a csapatkapitányok március 1-ig (23:59 óra) jelenthetik be csapataikat, másnap 10 órától indul a csapattagok regisztrációja, ami március 3-án, 23:59 órakor zárul. A csapattagokon kívül 4 külsős is a banda tagja lehet, akár tavalyi diáknapozó, vagy más városban, országban tanuló egyetemista személyében. A benevezési díj 79 RON fejenként.

A csapatkapitányok itt regisztrálhatják be csapataikat.