Olyan úti célokat válassz, amelyeket felkeresve választ találsz a benned lévő kérdésekre” – javasolja Kassay Anna blogger, világutazó, aki a VIBE Koli meghívottjaként érkezett a Maros-partra.

A millenniumi nemzedék örökmozgó, már ritkán választ életre szóló munkahelyeket, és a határok sem kötik őket. Bevállalósak és merészek, időnként talán a bizonytalanságot is jobban viselik, mint elődeik.

Kassay Anna marketing szakot végzett Kolozsváron, és ahelyett, hogy azon kezdett volna aggódni, milyen munkahelyet válasszon, világgá ment, ahogy azt már gyerekkora óta szerette volna. Barátjával hét hónapot töltött Közép-Amerikában, közben egy teljesen új szakmát tanult. Anna jelenleg webdesignerként és grafikusként keresi meg a következő repjegyre a pénzt. Digitális nomádként él, folyamatosan úton van, és bár nehéz így megtalálni a potenciális ügyfeleket, ritkán marad pénz nélkül.

Útjairól blogot és Instagram-oldalt vezet, úgy gondolja, sokaknak van szüksége biztatásra, hogy egy nagyobb útnak neki merjenek vágni, ebben pedig tud segíteni, hiszen rengeteg hasznos utazási trükköt sajátított el. Az egyik leghasznosabb, amit tanult, hogy hogyan kell folyamatos pörgésben is helyes döntéseket hozni, legyen szó akár szállásfoglalásról, akár az útvonalak, látványosságok kiválasztásáról. Kassay Anna párban szeret utazni, szüksége van rá, hogy valakivel egyeztessen, de azt is izgalmasnak találja, ha valaki egyedül kel útra. Mint mondja, nem eget rengetően más, ha valaki nőként utazik, csak bizonyos helyzetekben körültekintőbbnek kell lenni. De hosszú utak esetében ez nemtől függetlenül mindenkire érvényes.

Hazatéréskor mindig rájön arra, hogy milyen jó érzés, ha az embert családja és barátai várják. Anna szerint sokszor már ezért is megéri bevállalni egy-egy utat.

És, hogy számára mi volt a kérdés, amire választ keresett? Mint a millenniumi generációhoz tartozók közül nagyon sokan, ő is a „ki leszek, ha nagy leszek?”, „milyen szakmát válasszak?”, „hol találom meg a saját utam?” kérdések válaszaiért eredt útnak.

Kassay Anna kalandjai, utazással kapcsolatos tapasztalatai és tanácsai a www.youcantravelonabudget.com oldalon olvashatóak, vagy pedig ugyanezen a címen követhető Instagramon.