nyár

Nyaralj itthon

by Helga Megyesi | 2020. 06. 19. | Nyaralj itthon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider |

Ez az év számos nehézséggel állított szembe minket, már a kezdetekor úgy kellett élnünk az életünket, ahogy eddig még soha: korlátozva. A nyár beköszöntével sem mondhatjuk, hogy szabadok vagyunk, és folytathatunk mindent ott, ahol abbahagytunk. Már az is elég szomorú, hogy az idei kisebb-nagyobb fesztiválok dátuma átkerült a jövő évre, és a külföldön nyaralni vágyók is korlátok közé lesznek szorítva. Mi mégis a szerencsések közé sorolhatjuk magunkat, hiszen egy gyönyörű országban élünk, amit eddig talán éppen a külföldi utazások miatt nem fedeztünk fel. Most itt a lehetőség arra, hogy túrázzunk és várost nézzünk belföldön, akár családdal, baráti társasággal vagy kettesben. Íme öt hely, amit érdemes lesz meglátogatnod a nyáron.

Az egyik személyes kedvencem Vajdahunyad vára (Corvinus kastély), Románia leglátogatottabb nevezetessége. A középkori vár az egyik legimpozánsabb és leghíresebb turisztikai látványosság Erdélyben. A várkastélyról hátborzongató legendák is keringenek, például az egyik ilyen történet Vlad Țepeș személyéhez kapcsolódik. Sokan azt hiszik, hogy Hunyadi Mátyás itt börtönözte be a hírhedt vajdát és tizenöt évig tartotta fogva. Egy másik legenda szerint a lovagtermet nemcsak vendégfogadásra, hanem tárgyalásokra is használták. A tömlöcbe vezető nyílás fölött elhelyezett székre ültették az elítéltet, majd döntéshozatal után a rab több métert zuhant a tömlöcig. A jó hír az, hogy a vár május 15-e óta újra fogadja a látogatókat. Amennyiben ezt a helyszínt tűzted ki úticélnak, akkor ne felejtsd el bepakolni a diákigazolványod is, hiszen a tanulók kedvezményes áron juthatnak be a várba, mindössze 7 lejért, a felnőtteknek viszont 31 lejt kell fizetniük. Itt a fotózás vagy videózás plusz költségekkel járhat.

A következő helyszín Szinaja, Peleș-kastély, Románia egyik legfontosabb történelmi jellegű műemléke, egyedi stílusa, történelmi és művészeti értékei miatt. A kastély nem minden nap látogatható, hétfőn és kedden zárva van, ami pedig a belépést illeti: saját magad választhatod meg, hogy teljes vagy csak részleges túrát szeretnél a kastélyon belül. Igaz, ami igaz, a Prahova-völgyében elterülő Szinaja sem utolsó látvány, a Kárpátok gyöngyszemének is nevezik, nem csoda, rengeteg látnivalót találunk a városkánba, például a kaszinó épülete, a Foisor vadászház vagy a szinajai kolostor. Amennyiben nyáron látogatod meg a hegyi várost, mindenképp vigyél magaddal fejfedőt és naptejet, mivel rettentő meleg van ebben az időszakban, ha pedig a Bucsecs-hegységben található Szfinx vagy Babele alakzatok felé vennéd az irányt, nem árt felszerelkezned egy meleg pulcsival is.

Harmadik: Törcsvár (Bran kastély), az utolsó kastély a listán, amit ajánlok figyelmetekbe.
A közhiedelemmel ellentétben nem Vlad Țepeș birtokában állt, ő csupán egyszeri vendégként töltött itt pár napot, azonban a Drakula-kultusz meghatározó helyszínévé nőtte ki magát, talán alaptalanul is.

A városias környezetből kiszakadva megannyi természeti látványosságot találhatunk. Például a Radnai-havasokban. Itt található Románia legmagasabb zuhataga, a 80 méteres Lóhavasi-vízesés. A fárasztó szintemelkedésekből mintegy 500 métert megspórolhatunk sífelvonóval, amit nem érdemes kihagyni az elénk táruló látvány miatt, a felső állomástól a vízesésig pedig turistaösvény vezet. Itt ajánlott óvatosan lépkedni, főleg a vízeséshez közeledve, az itt-ott kitüremkedő sziklák miatt.

Szintén látványos helyszín a Dregán-völgye, aminek legismertebb látnivalója a Dregán víztározó vagy más néven Floroiu tó. A gát magassága 120 méter, nagyszerű kilátás nyílik róla a víztározóra és a környékre, amit érdemes bejárni. A környéken található az 1741 méteres Bocsásza-csúcs, valamint az Ördögmalom vízesés, azonban ezekhez nem vezet turistaösvény, nincsenek a közelben éttermek vagy boltok, ezért érdemes uzsonnát csomagolni az útra. Nyáron nagyon meleg van, emiatt oda kell figyelni arra is, hogy legyen nálunk elegendő ivóvíz, illetve óvakodjunk a sziklák alatt megbúvó viperáktól.

Kis listánkat kibővíthetjük még festői városokkal, például Brassó, Segesvár, Kézdivásárhely, Nagykároly vagy akár Temesvár. A lényeg, hogy bárhova is megyünk, érezzük jól magunkat, törjünk ki a bezártságból, és kiélvezzük a nyarat, ahogyan azt az előző években is tettük.

Nyári szórakozás…

by Bege Boti | 2019. 08. 19. | Nyári szórakozás… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Lassan már mindenki hazajött a jól megérdemelt nyaralásból, viszont még van egy kicsi abból az amúgy is rövid nyárból. Itt egy jó tanács, hogy mivel lehet elütni az időt az egyetem vagy az iskola kezdéséig. Az én ajánlatom az Airsoft, ami lehet sport, hobby, sőt egyeseknek életvitel is.

Mi is ez pontosan? Hasonlít a sokak által ismert paintball-hoz, csak festékpatron helyett kis műanyag golyókat, úgynevezett bb-ket lő ki az ember, teljesen realisztikus, igazi fegyvermásolatokból.

Ebben a játékban (vagy sportban, nevezze ki aminek akarja) több típusú fegyvert  megtalálhatunk: puskát, pisztolyt, sőt a bevállalósabbak még gépfegyverrel vagy akár rakétavetővel is csatába indulhatnak. A fegyvereken kívül pedig még a játék stílusában is válogathatunk: vannak az úgynevezett milsim játékok, amelyek valódi csatákat, küldetéseket hivatottak szimulálni, de a többségünk megmarad a „haverokkal ki a pályára” típusúnál, ahol két csapat játszik, aztán aki tovább állva marad, az nyer.

Bárkinek szívesen ajánlom, főleg aki szereti a katonásdit, vagy csak szeret simán a szabadba lenni. Rengeteg kedvcsináló videó van az interneten, amelyeket ajánlok főleg a kezdőknek, de élesben érdemes kipróbálni, milyen is egy teljes katonai felszerelésben rohangálni az erdőben a legjobb barátunkra “vadászva”.  Magam is szerelmese vagyok a sportnak, és minden percét imádom.

Fotó: Reddit

Fesztiválozók Paradicsoma

by Domokos Zsófia Nagy Kriszta | 2019. 08. 16. | Fesztiválozók Paradicsoma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider |

Tegnap, augusztus 17-én ismét kezdetét vette az Awake fesztivál, amely egy kis érdekességet próbál lopni a monoton mindennapokba. A számos  különleges (főleg éjszakai) fellépő – mint például a belga producer és zenész Netsky, az orosz feminista punk-rock  együttes a Pussy Riot vagy éppen a brit rapper, AJ Tracey mellett – nappali programok is szórakoztatják az ott levőket. A szervezők a különféle előadásokon kívül többek között íjászattal, laser-taggel, hőlégballonozással teszik sokszínűvé a fesztivál nappalait. A Gernyeszeg szívében levő eseményt évről évre több ezren látogatják, akár külföldről is. A szálláshelyeket biztosító camping rész szinte minden négyzetmétere sátrakkal és szórakozni vágyó fiatalokkal van tele. A fesztivál második napján pedig a hangulat egyre csak fokozódik, a Teleki-kastély melletti táncparkett már délután megtelt élettel. A fesztiválozókat a rossz idő és a sár sem állítja meg, gumicsizmával és esőköpennyel vágnak neki az éjszakának. A fesztivál vasárnap  ér véget, a látogatókat azonban jövőre is visszavárja.

68871717_3092196514154120_7403865302896738304_n

69377050_705907803166567_4945552213100462080_n

A Holdnak is melege van

by Campus | 2019. 06. 19. | A Holdnak is melege van bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider |

Nincs az az ember ezekben a napokban, aki ne küzdene a hőséggel. Nekünk, egyetemistáknak, azonkívül, hogy valahogy elviseljük, még a vizsgákra is kell koncentrálnunk, ami ismerjük csak el, dupla szenvedés. De mire való az egyetemista leleményesség, ha nem arra, hogy különböző technikákkal ezt is túléljük? Lássuk, ki milyen trükköt alkalmaz(na). Teljes cikk

Fesztiválozós kezdőszett

by Nagy Kriszta | 2019. 06. 15. | Fesztiválozós kezdőszett bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Kivetítő,Slider |

A nyár közeledte a legtöbb diáknak egyet jelent: itt a fesztiválszezon. Ha valaki úgy érzi, hogy készen áll átbulizni az egész nyarat, az bizony egy hétig sem pihenhet, ugyanis már csak hazánkban rengeteg a kisebb-nagyobb fesztivál, a külföldiekről nem is beszélve. De még mielőtt bárhová is indulnánk, be kell szereznünk néhány elengedhetetlen kelléket, amik nélkül a túlélési esélyünk akár nullává is válhat egy őrült fesztiválozós napon. Teljes cikk