Slider

Szabadság, nyitogatás

by Csog Brigitta | 2021. 05. 17. | Szabadság, nyitogatás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

 

A májusi melegben, az utóbbi másfél évhez mérten már sokadszor úgy tűnik, hogy végre beindul az élet.a Az emberek szabadságvágya már-már lázítóan nagy méreteket öltött a tavasz beköszöntével, és úgy látszik, lassan valóra is válthatjuk fantáziáinkat. Persze még óvatosan örülünk a régi ismerősöknek, és a hatalmas vigyort, ami a maszk alatt húzódik, még nem engedjük teljesen szabadjára, de már látszik egy tömegméretű felszabadultsághullám. A belterek újranyitásával Kolozsváron kicsit olyan érzés tölt el, mintha felvehetnénk a fonalat, amit már jó régen le kellett raknunk. Most már az utolsó busz elérésének is nagyobb tétje van, hiszen nemcsak annyiról szól, hogy megfagytál teád, söröd mellett a kocsma teraszán, hanem már valamit tényleg ott kell hagyni. A hazarohanás izgalmában pedig jólesik felfedezni, hogy azért nem sikerült a Covid nevű elrablónak Stockholm-szindrómát előidézni túl sok emberben. Lehet, hogy túlzásnak hat, de most a város is sokkal szebbnek tűnik, és valahogy már a téren tanyázó galambokra sem tudok haragudni vérszomjas támadásaik miatt. Újra felfedezhetőnek látszik minden, és kicsit még az ügyintézés is lázba tud hozni alkalomadtán. A friss és ropogós színházjegyet lobogtatva már kevésbé kilátástalan a napi elfoglaltság megtervezése. Érdekesen alakul a napi rutin is, és nagy örömömre már nem a bevásárlás hatalmas izgalmakkal járó pillanata köré épül a nap, vagy éppen a hét többi része, hanem újra azt kell befértetni két összeröffenés közé. Persze a vágyálmok mellett még mindig ott bujkál egy kis félelem és harag a helyzet miatt, de legalább már van amivel elvonni róla a figyelmet. Talán még így is Zoomon ballagnak a jövő év végzősei is, és még sokáig elbattyogunk az ismerősök mellett, mert nem ismerjük meg maszkban, vagy éppen nem merünk tüsszenteni a buszon. Viszont lehet, hogy elővigyázatosságot tanultunk, nem hagyjuk magunkat olyan könnyen befolyásolni, és ami már felsejlik néha: lehet, hogy az időnkkel extra felelősen bánunk majd.

Főtéri jelenetek

by Gebe Zoltán | | Főtéri jelenetek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Süt a nap. Enyhén fúj a szél. Az idő kellemesebb nem is nagyon lehetne. Ezek azok a hónapok, amikor az embert nyugalommal tölti el a városi séta és a külvilág számára céltalannak tűnő üldögélés. Se túl meleg, se túl hideg nincs ahhoz, hogy kényelmetlenül érezzem magam. Szemmel láthatóan mindenki más is megpróbál elvonatkoztatni a jelenlegi helyzettől, a maszkok viszont nem engedik elfelejteni a valóságot. A Főtér közepére érve, egy Matyival szemben lévő padra telepedek le a fáradságos és sikertelen nap után. Már megszámolni sem tudom, hány antikváriumot jártam végig szakirodalmat keresve az államvizsgámhoz, de sehol nem tudtak segíteni.

Ideje tehát elfelejtkezni saját problémáimról és rövid ideig mások életét tanulmányozni. Erre szerencsére van lehetőségem, a Főtéren ugyanis sokan vannak rajtam kívül. A szobor mellett egy férfi játszik a kutyájával, tőlük néhány méterre totyogni is alig tudó gyerek kíváncsian figyeli őket. Bizonytalan léptekkel indul el a nála kétszer nagyobb állat felé, akitől viszont nem kell tartania, szelídnek tűnik. Anyja közben úgy dönt, hogy kikapcsolja magát a világból, és mélyen belemerül a virtuális térbe. Az ember ilyenkor jóhiszeműen feltételezné, hogy szeme sarkából azért figyel a gyerekre, de fejét olyan mélyen lehajtja, hogy nem sokat láthat a kutyás jelenetből. A barátságos állat néhány szaglás után arcon nyalja a totyogó emberpalántát, gazdája pedig mosolyogva szemléli a történéseket.

Hirtelen furcsa zaj hallatszik. Fejem fölött drónok repülnek el, amelyek valószínűleg a Főtér egyik sarkában álló szemüveges férfi tulajdonai. A gyerek és a kutya is csodálkozva tekint fel rájuk, az anya viszont még mindig nem tért vissza a valóságba. Példáját követve néhány percre én is belefeledkezem okoskészülékem világába. Amikor felemelem a fejem, a korábbi főszereplők közül már senki nincs a közelben. A csendet végül két alaposan kipattintott, buldózer alkatú férfi hangos beszélgetése töri meg. Kinézetük alapján bárki elhinné róluk, hogy a padot is szét tudnák zúzni a puszta nézésükkel. Amikor a Főtér közepére érnek, látványosan lelassítják lépteiket, és a távolba néznek. Valószínűleg keresnek valakit. Az egyikük hirtelen megtorpan.

– Hey, Ioniţă! – ordítja az izomkolosszus az ellenkező irányból közeledő bajszos férfinek akkora hangon, hogy a világ leghangosabb állatának tartott bőgőmajom sem tudná túlkiabálni. A Ioniţának hitt alak az ordítás hatására megtorpan, és zavartan körülnéz. Senki nincs a közelben, így megbizonyosodik róla, hogy neki szólt a megszólítás, reagálni viszont nem akar rá. A kigyúrt fickók arcáról szempillantás alatt eltűnik a széles mosoly, amikor rájönnek, hogy rossz embert szólítottak le. Természetesen nem kérnek tőle bocsánatot, csak szótlanul elhaladnak mellette. A bajszos még mindig ugyanabban a helyben áll, ahol a kiabálás pillanatában, néhány másodperc múlva viszont ő is továbbmegy.

Az óriások beszélgetése még a zebra túloldalán is jól hallatszik, szinte mindenki hátrafordul, aki mellett elhaladnak. Egy idő után eltűnnek a szemem elől és a katedrális felé haladva keresik tovább Ioniţát. Néhány perc múlva az időjáráshoz képest túlöltözött, bajszos fickó rohan át a főtéren, akinek hamar be kell látnia, hogy barátai már elhagyták a helyszínt. Villámgyorsasággal veszi kézbe a telefonját. A túloldalon még fel sem vehették, de ő már a kicsengésnél elkezdi szidni ismerőseit. Nyelve gyorsabban pörög, mint bármelyik olasznak, akit valaha hallottam beszélni, úgyhogy mondataiból keveset tudok kivenni. Tényleg jóban lehet a két kolosszussal, ha ilyen lekezelő hangnemet enged meg magának velük szemben.

A Főtér ismét elcsendesedik. Nem sokáig. A távolból tízes éveik elején járó gyerekek közelednek. Ahogy hallótávolságon belül érnek, elcsípek néhány mondatot a beszélgetésükből, ezek viszont nem elég szalonképesek ahhoz, hogy ide leírhassam. Úgy bámulják a galambokat, mintha soha nem láttak volna korábban hozzájuk hasonló teremtményeket, szimpátia helyett viszont mégis ellenszenvet váltanak ki belőlük. Az egyik fiú ragadozóként akarja rávetni magát a békésen csipegető állatok egyikére, vadászösztöne viszont cserben hagyja. Néhány trágár szó kíséretében egy felugrással is megpróbálkozik. Hiába. A padok mellett elhaladó két idős nő szúrós pillantásokat vet az állatkínzást megkísérlőkre, akik nem is veszik számba a külvilágot.

„Ne izéld már, mindjárt rárepül a hajamra” – visítja ijedten az egyik lány. Nehéz kibírnom, hogy ne hangos nevetéssel reagáljak megnyilvánulásaikra, de nagy nehezen erőt veszek magamon. Maszkom alatti enyhén gúnyos mosolyom úgyse láthatja senki. A gyerekek percekig tartó eszmecseréjét végighallgatni nem túl könnyű feladat, magyarul beszélnek, de nem túl érdekes témákról. Gondolkodás nélkül mindenre és mindenkire megjegyzést tesznek, akit látnak. Megfigyelőképességük már-már megközelíti Sherlock Holmesét és Hercule Poirot-ét, a következtetéseket viszont elég egyedi módon vonják le.

Valójában nem az idegesítő bennük, hogy keveset tudnak a világról, hanem hogy tizenegy-tizenkét évesen felsőbbrendűnek érzik magukat valamennyi járókelőnél. Na mindegy, szerencsére mindent rá lehet fogni fiatal korukra, tapasztalatlanságukra és még rengeteg más tényezőre. Eddig csak a lustaság tartott vissza attól, hogy felálljak mellőlük, most viszont erőt veszek magamon. Visszanézve látom, hogy feleslegesen hagytam el a szeretett padot, mert néhány pillanattal később ők is elmennek. Visszafordulni már nem fogok, inkább elindulok a túlzsúfolt megálló irányába.

Már most tudom, hogy csak a negyedik-ötödik buszra fogok felszállni, szóval hosszas várakozás elé nézek. Az emberek folyamatosan szállnak fel az érkező járművekre, a megállóban mégis egyre több van belőlük. Tíz perccel később megelégelem a várakozást és nagy nehezen felpréselem magam a 25-ösre. A leragasztott székek szokás szerint kísértést jelentenek, de valahogy erőt veszek magamon és inkább szorosan odatapadok az ablakhoz, hogy ne is gondoljak a leülésre. Egy pillanatra lehúzom orromról a maszkot, így mélyet szippanthatok a résen beáradó friss levegőből. Ez az oxigénmennyiség elég kell hogy legyen hét megállóra. Utamat az ablakhoz tapadva folytatom a végállomásig. Ott aztán az ajtó felé fordulok. Rajtam kívül már rég mindenki leszállt, bőven lett volna ülőhely…

Ezek a mai fiatalok…

by Kabai Krisztina | 2021. 05. 07. | Ezek a mai fiatalok… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider

Mindig csak a baj van velük. Az utóbbi időben számtalanszor megkaptuk ezeket a mondatokat a nálunk néhány évtizeddel idősebb generációtól. Ezek a mai fiatalok túl kényelmesek, nem akarnak dolgozni, elvárják, hogy a szülő tartsa el őket. Ezek a mai fiatalok szemtelenek, nem tudnak közösségben viselkedni. Ezek a mai fiatalok túlérzékenyek, mindent magukra vesznek, szinte azonnal megsértődnek. Ezek a mai fiatalok állandóan buliznak, isznak, cigiznek, felelőtlenek, nem bírnak magukkal. Ezek a mai fiatalok nem tudják, mit akarnak, nem becsülik meg az iskolát, nem figyelnek oda órán, tiszteletlenek a tanárokkal, iskolatársaikkal. Ezek a mai fiatalok szeretnek játszani egymással, kiközösítik a náluk gyengébbet, játsszák a nagymenőt, az erőlegényt, meg akarják mutatni, hogy ők a fiúk a faluban. Ezeket a mai fiatalokat túl sok impulzus éri, sokszor nem tudják, melyiket válasszák a sok közül. Ezek a mai fiatalok megfelelési kényszerben szenvednek, mindenki elvárását igyekeznek teljesíteni, a legtöbb esetben saját magukat állítják az utolsó helyre. Ezek a mai fiatalok csak akkor kóstoltak bele hamar a munka édes-keserű ízébe, ha a szülő is arra nevelte őket. Ha a fiatal érzi, mikor van a munkájának eredménye, akkor keményen fog dolgozni, akár éjjel is fent marad, csak hogy tökéletes legyen az eredmény. Ezeknek a mai fiataloknak egy része érzelmi sokknak van kitéve, sok köztük elhanyagolt, szeretet- és figyelemhiányos, akit már gyerekként sem becsültek meg. Ezek a mai fiatalok próbálnak kitörni, érvényesülni, önmagukra lelni ebben a bonyolult, zavaros, veszélyes világban. Ezek a mai fiatalok kérdésekkel vannak tele, amikre talán senki sem tudja még a választ. Ezek a mai fiatalok gyötrődnek, magukban rágódnak, teszik-veszik a dolgokat, addig osztják, amíg mindenki másnak jó, csak nekik nem, de az úgyis mindegy. Ezek a fiatalok félnek érezni, mert valamikor már mertek érezni.

Hagyj időt a lelkednek!

by Tornai Anett | | Hagyj időt a lelkednek! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Sokan mondják, hogy mennyivel könnyebb a mai világban élni, mennyivel gyorsabban haladnak a dolgok, sokkal egyszerűbb minden. Ez igaz is, rengeteg téren leegyszerűsödtek a dolgok és könnyebb lett megoldani különböző problémákat, ennek viszont ára van.

Lelkileg ugyanis az emberek nincsenek ennyire felgyorsulva, nincsenek teljesen felkészülve erre a percenként változó rendszerre. Az emberiség történetében új korszak kezdődött, amióta ilyen mértékben felgyorsult a világ, és idő kell, hogy ehhez hozzászokjunk. Másodpercenként különböző ingerek, hírek érnek minket, és sokszor azonnal reagálnunk kell. Rengeteg az elvárás, mindnek a lehető legtökéletesebb formában meg akarunk felelni. Sokkal többfelé irányul a figyelmünk, mint régen. Ez a felgyorsult világ rettentően kifáraszthat bennünket fizikailag, mentálisan és lelkileg is.

E három kimerültség közül talán a lelki fáradtságot a legnehezebb kipihenni. Szerintem az is a legritkább, de bőven elég az, amennyi van belőle. A lelki kimerültségnek is, mint minden más rendellenességnek, vannak jelei. Ha ezeket észleljük magunkon, jó megállni egy picit és lassítani, amíg a lelkünk is felveszi velünk ismét a tempót. Ha nappal fáradtnak, álmosnak érezzünk magunkat, éjszaka pedig képtelenek vagyunk aludni; ha kimondhatatlanul érzékenyek lettünk az elmúlt napokban és bármi sírásra késztet (hangsúlyozom: BÁRMI); indokolatlanul rosszul érezzük magunkat, fejfájás, gyomorgörcs gyötör, valamint, ha mi magunk sem tudjuk, hogy hogy vagyunk, hogyan is érezzük magunkat, akkor nem árt picit megállni és szánni egy kis időt saját életünkre is. Néha ugyanis a léleknek is szüksége van pihenőre, nem bírja 0–24-ben. Ilyenkor érdemes minél többet sétálni, esetleg meditálni, sokkal többet pihenni, mint általában szoktunk; olyan dolgokat tenni, amelyek örömmel töltenek el és amennyire lehet, olyan emberekkel körbevenni magunkat, akik pozitívan hatnak az életünkre. A változás nem fog egy-két nap alatt megtörténni, mert valószínűleg nem is pár nap alatt jutottunk ilyen helyzetbe. A lényeg, hogy hagyjunk időt magunknak a gyógyulásra.

 

Dezső Nikoletta: Női szemmel

by Lukács Edina | | Dezső Nikoletta: Női szemmel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Az áldozat a hibás, a bűnös az áldozat… Mikor jutottunk idáig? Mikor lett az áldozat hibáztatása és megalázása hobbi, az elkövető sajnálata pedig erény? Mikor következett be az, hogy az igazságszolgáltatás menten azon ügyködik, hogy a vétkes szabad legyen és bátran folytathassa, amit csinált? Akkor hajlandók lépni, amikor késő, amikor már visszafordíthatatlan károk keletkeztek. Hogyan jutottunk idáig?

Dezső Nikoletta ezt a témát is feszegeti Női szemmel című regényében. Jane történetén keresztül kendőzetlenül beszél az igazságszolgáltatás ítélkező, sokszor áldozathibáztató hozzáállásáról, a toxikus kapcsolatból történő kilépés nehézségeiről és a mindezzel együtt járó lelki megpróbáltatásokról. Jane-nek nincs könnyű dolga, volt párja lépten-nyomon a sarkában lohol, ellehetetleníti az életét, egy alkalommal pedig a tettlegességtől sem riad vissza. Jane ekkor dönt úgy, hogy sorsát az igazságszolgáltatás kezébe helyezi, az viszont csúful elárulja: inkább hinnének zaklató exének, mint neki. Kezdetét veszi a végtelenségbe nyúló bírósági procedúra, amelynek végén közel sem biztos, hogy Jane kerül ki győztesen.

Ezt a könyvet maga az élet írta és szerintem ezért olyan különleges. Nem kell nagy történésekre és akciókra számítani, inkább az üzenete az, ami csodás és magával ragadó. Jane példakép lehetne mindenki számára, aki hasonló cipőben jár. Küzdött, és bár a világ összeesküdött ellene, milliószor került padlóra, ő mégis felállt és győzött. Elérte, hogy toxikus exe megkapja, amit megérdemelt, ezzel sok más potenciális áldozatot megmentve és valós, kézzelfogható példát statuálva a hasonló helyzetbe kerülőknek.

A történet összetört, bár egészen más módon, mint például Tormási Vyktória Szerethetetlen című alkotása. Most a valóság súlya szakadt a vállamra. Ismét olyan szegmensét és arculatát ismertem meg a világnak, amelyről tudtam, hogy létezik, de nem akartam látni, nem akartam hallani, mint sajnos sokan mások is teszik.

Itt pedig felmerül a kérdés, mikortól számít egy kapcsolat toxikusnak. Honnan lehet felismerni? Minden ember életében, aki hasonló kapcsolatban él, eljön az a pont, amikor rádöbben, hogy amiben él, az káros. Hogy a dicsérő, becézgető szavak mögött nem rejlik őszinteség és csak arra szolgálnak, hogy elhitessék veled, számodra azok kimondója jelenti a világot, és a te érdekeidet szolgálja az, hogy újra és újra bánt a szavaival. Pedig nem így van. Sosem lesz rendben, hogy bántsanak, megalázzanak és elhitessék veled, hogy senki vagy, aztán pedig néhány kedves szóval elfeledtessék az egészet. Ez végtelen tortúra, aminek addig nem lesz vége, amíg te magad nem szabsz határt neki.

Nálam a változást pont ez az olvasmány idézte elő. Sok mindenre rádöbbentett, köztük arra, hogy amit eddig jónak hittem, közel sem az. Jane kitartása, bátorsága és akaratereje olyan inspirációt képes nyújtani, amely nemcsak a felszínt kaparássza, hanem igenis a belsődig hatol. Karaktere olyan erővel ruházott fel, amelynek köszönhetően bátran, már-már kihívó mosollyal tudok szembenézni a magam kihívásaival. A könyv széttör és össze is pakol, olvasása után nem leszel többé ugyanaz, mint előtte. A téma ugyan kissé erős idegzetet igényel, de nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Felzaklat, a végén mégis elégedett mosollyal teszed le.

A regény üzenete egyértelmű: küzdj, harcolj bármi áron az igazságért. Ne add fel akkor sem, ha felhőssé válik az ég feletted, mert minden sötét felleg hordozza a napsütés ígéretét és minden reménytelen helyzetből van kiút