Slider

Valahol ez így volt jó, valahol ez így volt szép…

by Fanni Urbán | 2020. 05. 29. | 0 | Egyéb,Slider |

Május van. Két hónapig ültem a négy fal közt, és ez idő alatt minden megváltozott. Amikor hatvan nap után kilépek a lakás ajtaján, egyfajta izgatottság lesz úrrá rajtam, azon töprengek, milyen lesz újra odakint, az emberek között. Furcsa érzés ismét szépen felöltözni és cipőt húzni. Sok minden kavarog bennem, de a legerősebb mind közül a menni akarás. Mindegy, hogy hova, csak sétálni, rohanni. Ez idáig szinte futottam lefele a lépcsőn, hogy minél kevesebb idő alatt leérjek a harmadik emeletről, ám most olyan lassan teszem egyik lábam a másik után, amennyire csak tudom. A lépcsőház bejárati ajtaja előtt megállok, és mielőtt kilépnék konstatálom, hogy az cseppet sem változott. Ugyanolyan bordó színe van most, mint a karantén előtt, és még mindig ütött-kopott néhány helyen. Két lépést teszek a vasajtó felé, és hatalmas lendülettel magam felé húzom, hogy kisétáljak végre a szabadba. A nap sugarai a szemembe hasítanak, a napszemüvegem után nyúlok, helyet keresek neki a fejemen, aztán folytatom az utamat az autóig. Néhány másodpercig azon agyalok, hogy miként is kellene beindítanom az autót, hiszen olyan régen találkoztam már vele, hogy hirtelen azt sem tudom, mit milyen sorrendben kell tenni. A kezdeti bizonytalanságot reflexszerű mozdulatok sorozata váltja fel.

A tudatalattim hamarabb kapcsol, mint gondoltam volna. A rutinos mozdulatokat újabb bevett szokás követi: egy gombnyomással bekapcsolom a rádiót, mire pillanatok alatt megváltozik a hangulatom, az autó megtelik hangokkal és a pillanat idillivé válik. A Margaret Island legújabb dala szól, én pedig velük éneklem: „valahol ez így volt jó, valahol ez így volt szééép”. Ezzel a lendülettel indulok el céltalanul a városba. Nem zavar a forgalom, az sem, hogy félpercenként meg kell állni, mert mindig akad valaki, aki át szeretne jutni az utca egyik oldaláról a másikra. Azt figyelem, hogy a város újra életre kel, és közben hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, azt éreztem, hogy az elmúlt időszakot lassan elfelejthetjük, és mindent folytathatunk onnan, ahol azt abbahagytuk.

„Most tudom igazán értékelni azt, amit eddig hanyagoltam”

by Krisztina Lukács | | 0 | Mifolyikitt,Slider |

A szükségállapot kihirdetése óta a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) Instagram-oldalán követtem a koronavírus áldozatainak számbeli változásait. Hihetetlennek tűntek az adatok, mert egyetlen ismerősöm sem volt beteg és egyikük sem ismert senkit, aki az lenne. Nem éreztem magam a probléma részesének, amíg nem beszéltem Kovács Örssel. Interjúalanyom kézdivásárhelyi származású, 49 éves férfi. Hollandiában fertőződött meg a koronavírussal, de ellátás híján hazaindult. 1148 kilométert tett meg egyedül a járvány több tünetével küzdve, míg Magyarországon kórházba került. Kérdéseimre kórházi ágyából válaszolt. Személyében a nehéz helyzet ellenére derűlátó, kitartó embert ismerhettem meg.

Mesélnél, kérlek a kezdetekről? Mikor vetted észre, hogy baj van?

– Húsvéthétfőn rosszul éreztem magam. Nagyon fájt mindenem, folyt rólam a verejték, lázas is voltam. Ekkor még nem gyanítottam semmit. Kedden már kezdtem egyre hosszabban köhögni, Coldrexet vettem be. Másnap felhívtam a főnököm, hogy nagyon rosszul vagyok, de ő csak azt mondta, nincs háziorvos és vegyek be gyógyszert. Hozzátette, hogy ha csütörtökön is beteg leszek, elvisznek egy másik szállóra, de akkor sem orvoshoz vagy kórházba. Még aznap felhívtam az unokahúgomat, aki orvos, és az ő tanácsára elmentem a legközelebbi klinikára. Az ügyeleten próbáltam elmagyarázni, mi bajom, még Google-fordítót is használtam. Azzal fogadtak, hogy csak felfázás. Adtak egy telefonszámot, hogy újra elmondjam valakinek a panaszom. Elküldtek azzal, hogy majd egyeztetnek a háziorvosommal és eldöntik, hogy kell-e menjek kórházba vagy nem. Visszamentem a szállóra, bevettem két újabb Coldrexet és lázasan elaludtam. Csütörtök reggel autóba ültem és elindultam haza. Éjjel németországi autóparkban aludtam, majd 1148 kilométert tettem meg Hegyeshalomig. Reggel 8.20 volt mikor a határhoz értem.

Mi történt, amikor a határhoz értél?

– Mondtam a vámosoknak, hogy már nem bírom, nem kapok levegőt. Azonnal jöttek megmérni a lázam, 39 fokos volt. Nem hitték, hogy egyedül vezettem az autót. Mentőt hívtak és elszállítottak a győri korházba, amely a vírusosoknak volt elkülönítve. Már a mentőben kifaggattak, hogy hol jártam, kivel találkoztam. Az autóm a vámnál maradt, a bátyám vitte el később Dunakeszire.

Azonnal kezeltek?

– Igen. Azonnal vért vettek, orrváladékot, nyálmintát stb. Körülbelül 20 perc múlva felvittek a tüdőgyógyászatra, akkor már levegőhöz is alig jutottam. EKG-vizsgálat következett, oxigént és vénás injekciókat kaptam. Első nap háromszor kellett csengetnem az ápolóknak, annyira fulladoztam. Levittek, röntgent készítettek és akkor kaptam a pofoncsapást a sorstól: nagyon nagy veszélyben volt a tüdőm. Azt mondták az orvosok, ha egy nappal később indultam volna, nem tudtak volna biztosítani afelől, hogy túlélem. A vírus tüdőgyulladást okozott. Még CT-vizsgálatra is vittek. Ott vissza kellett tartanom a levegőt, ami nekem, akkor nem igazán ment, hiszen folyamatosan köhögtem. 4 napon keresztül gyógyszerekkel tömtek, az időérzékem is elvesztettem. Kanül volt a vénámban, hogy ne szurkáljanak állandóan. Mindennap imádkoztam, hogy meggyógyuljak. Ezeket a napokat senkinek nem kívánom!

Milyen volt a kórházi ellátás?

– Kitűnő, mondhat bárki bármit. Nagyon modern és jól felszerelt kórtermek vannak és minden tiszta. A kórházi koszt is rendben volt, biztosítottak reggelit, ebédet, vacsorát. A nővérek mindig kedvesen megkérdezték, hogy mire van szükségem, van-e valami óhajom, panaszom. Viccelődve mondtam nekik, hogy hozzanak egy zsák egészséget. Kérdezték, hogy miért nem pénzt kérek. Azt válaszoltam, hogy mindezek után, amit átéltem, most tudom igazán értékelni az életet, az egészséget és a hitet, azt, amit eddig hanyagoltam.

Hollandiában voltak valamilyen óvintézkedések a járványt illetően?

– Nem volt karantén, húsvétig nem is foglalkoztak a vírussal. Az ott maradt barátaimtól csak azt hallottam, hogy tovább sem szabad csoportosan járni, maszk használatát boltokban kötelező, de ezenkívül semmiféle szigorítás nincs. Nem kell bizonylat arról, hogy hova mész és kijárási tilalom sincs. A holland kormány csak a médiában villogtatta a járványhoz való hozzáállását. Átéltem azt, amire soha nem számítottam. Figyelembe se vették az állapotomat, mert nem voltam holland állampolgár. Hívtam a magyar konzulátust, elmondtam, mi történt velem. Annyit reagáltak, hogy tudnak az ilyen helyzetekről, csempészcégekről, akik nem biztosítanak orvosi ellátást, de ezek ellen ők tehetetlenek.

A munkahelyeden volt valami változás?

– Az ajtóknál és elektromos kapunál fertőtlenítők voltak kitéve. Addig nem engedett be a kapus, amíg nem fertőtlenítettük a kezünket. A munkához amúgy is húztunk kesztyűt, hajhálót, köpenyt. A maszk nem volt kötelező!

A polcokról hiányzott a vécépapír vagy a liszt?

– Megesett, hogy a polcokról kifogyott a vécépapír, de rögtön pótolták. Másképp sem só, sem hús, semmi nem hiányzott.

Most jön a 10 pontos kérdés. Tudod ki fertőzött meg?

– Mivelhogy eljöttem, nem tudok erre válaszolni, és hazudni nem akarok. Akkor nem látszott senkin, hogy beteg lenne. Ha valaki eltűnt hosszabb időre, azt mondták, hazament.

Félsz így hazamenni?

– Mivel tudom, hogy meggyógyultam, nem félek. De kesztyűt és maszkot biztos viselek. Most egy ideig hanyagolni fogom Hollandiát.

Interjúalanyomat május 6-án engedték ki. Bátyjánál töltött néhány napot Dunakeszin, majd épségben hazajutott.

Tovább

by Gebe Zoltán | | 0 | Bezzeg...,Slider

Végre! Szabadok vagyunk. Csak néhány hónapot kellett teljes bezártságban töltenünk, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Olyan volt, mint egy rémálom, amiről egyesek azt hiszik, hogy ha elfelejtik, akkor meg sem történt. Sajnos ez nem így van. A vírust nem lehet egyik pillanatról a másikra eltűntnek vagy veszélytelennek nyilvánítani. A korlátozásokat sem véletlenül oldják fel fokozatosan. Várható volt, hogy az enyhítés után egyből megtelnek a terek és az utcák.
Ha a szabadon született madarat néhány hétre kalitkába zárod, majd kinyitod az ajtót, valószínűleg nem fog sokáig töprengeni azon, hogy kirepüljön-e vagy sem. A madár mentségére szóljon, hogy ő ösztönösen cselekszik, nem képes a logikus gondolkodásra, az emberrel ellentétben. De az ember gyakran nem akar gondolkodni, hiszen az fárasztó és stresszes tevékenység. Egyesek még a karantén után is azt hiszik, hogy márpedig ők következmények nélkül tehetnek meg bármit. A szükségállapot lejártával mindenki elkezdte teljes biztonságban érezni magát. Futótűzként terjedtek a szabadtéri bulikról és a határon kialakult végtelen sorokról beszámoló hírek és felvételek.  A szórakozással és a lazítással természetesen nem lenne semmi gond, ha az emberek vissza tudnák fogni magukat és nem akarnának egy-két hét alatt bepótolni a bezártság alatt elmulasztott tevékenységeiket. Ezt az időszakot már úgysem lehet kitörölni az emlékeinkből, ám azért, hogy ne keljen újra átélnünk bizony sokat tehetünk. Nehéz lesz visszaállítani a dolgokat a megszokott kerékvágásba. Fel kell készülnünk a változásokra, meg kell tanulnunk együtt élni velük. A járvány komoly gazdasági problémákat okozott világszerte, rengetegen vesztették el munkahelyüket, egyes szakmákban pedig szinte lehetetlen volt pénzt keresni. Nem tudhatjuk, hogy ennek a jövőben milyen következményei lesznek, de mindenképpen talpra tudunk állni, ha lépésről lépésre haladunk. Folytatás mindig van, s nagyrészt rajtunk múlik, hogy melyik úton megyünk tovább.

 

Így szerveztünk kétnyelvű versenyt a Zoomon

by Biro Noémi | | 0 | Egyéb,Slider |

Az V. Problema Solvenda Romá­nia verseny megszervezése nem éppen olyanra sikeredett, mint amilyennek azt elterveztük. Normális körülmények között élőben találkoztunk volna a versenyzőkkel, de a koronavírus ebbe is beleszólt. Mi, szervezőkként viszont nem engedtük meg neki, hogy felülkerekedjen rajtunk! Na de mi is az a Problema Solvenda?

Középiskolásoknak szóló esetmegoldó versenyről van szó. A diákok háromfős csapatokban egy történelmi döntési helyzetet dolgoznak fel. A verseny ideális esetben úgy fest, hogy az online fordulóban a diákok kapnak esetet és esszét írnak. A legjobb csapatok továbbjutnak az elődöntőbe és onnan már csak egy lépés a döntő, ahova a legjobb négy csapat juthat be és küzdhet meg a fődíjért és további értékes nyereményekért.

Mire van szükség ahhoz, hogy Zoom felületen tartsuk meg az amúgy 50 fős rendezvényt? Először is kitartásra. A szükségállapot beköszöntével elkezdtük kidolgozni az online versenyhez szükséges tervet. Egy valamit végig tudtunk: nem szeretnénk végleg lemondani a versenyről. Január óta dolgoztunk a részleteken, a versenyt a sajátunknak éreztük, és mindenképpen meg akartuk tartani, vagy így, vagy úgy. Utólag azt mondhatom, hogy megérte küzdeni érte, hiszen remekül éreztük magunkat, sokat nevettünk a szervezés közben, és lehetőségünk nyílt kicsit jobban megismerni egymást. Persze nem mondhatom el, hogy nem akadtak stresszesebb, feszültebb helyzetek, de egy verseny megszervezése ezzel jár, kérdezzétek meg a főszervezőt, Zsuzsit! Ő biztosan tudna mesélni erről, hiszen amellett, hogy végig mindent kézben tartott, még ránk, kezdő szervezőkre is odafigyelt és igazgatta a munkánkat. Még a fordítást is sikerült megoldanunk, amire azért volt szükség, mert a megmérettetésre román és magyar anyanyelvű diákok egyaránt jelentkezhettek, sőt, ettől csak színesebb a verseny. Azt bizonyára más sem tudta, hogy a Zoomnak van fordító opciója is. Miután rengeteget törtük a fejünket, hogy hogyan oldhatnánk meg a problémát, külső segítséget kaptunk (ami annyiban merült ki, hogy „keress rá a Google-on”) és a főszervezőnk így bukkant rá erre a lehetőségre.

Szóval, miután minden váratlan akadályon átjutottunk, pénteken megtartottuk az elődöntőt és a döntőt is. A versenyzőkkel csak képkockákon keresztül találkozhattunk, de így is megvolt a versenyszellem és a hangulata az egésznek. Egész nap a gép előtt ültünk és minden erőnkkel azon voltunk, hogy semmi ne süljön el balul. Végül is minden rendben lezajlott és a versenyzők is hálásak voltak, amiért jelen körülmények között sem mondtunk le a hagyományról.

Azt hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy óriási kihívás volt így levezényelni a középiskolásoknak szóló versenyt, de az tuti, hogy örök élmény marad. Köszönjük a résztvevőknek, a zsűrinek, a tolmácsnak, a támogatóknak és persze a Zoomnak. Vagány vagy, Zoom!

A mémek retorikája André Ferivel

by Biró Sándor | 2020. 05. 28. | 0 | Ajánló,Slider |

André Ferenc az erdélyi slam poetry egyik alapköve az online Médianapok utolsó előadásának keretében a Mémek retorikája címmel tartott előadást.

André Ferenc az online Médianapok keretében beszélt a manapság egyre népszerűbbé váló mémekről. A mémeket alapvetően egy kép és egy szöveg alkotja, amit az emberek értékelnek és értelmeznek. Ezeken az ember általában nevet, André Feri pedig arra mutatott rá, hogy a humoros részén kívül komoly kulturális átvitele is van. Az internet berobbanása előtt, kezdve a nemzeti öntudattól, el egészen addig hogy ki milyen zenét hallgat, számított az, hogy ki szerb vagy szlovák vagy éppen ki rocker vagy rapper. Fontosak voltak ezek a műfajok, bizonyos értelemben identitáskreálók is. Azonban az internet berobbanása óta azt vehetjük észre, hogy ellentétben a kétezres évek második felével, most műfajkeveredés van. Az interneten való tájékozódás megváltozott, a mémek világa abszolút világszíntű kapcsolódási pont lett. A legegyszerűbb helyzetekkel, közös élményekkel mutat rá arra, hogy igazából milyen sok közös van az emberekben. Világnézetet alakít ki az ember számára, de egyben kommunikációs eszköz is. Egy kontextus, és ezek a kontextusok egy közösséget teremtenek. Véleménye szerint a költészet és a mémek között is nagy a hasonlóság, hiszen a megértésük ugyanolyan szintű agyi munkát feltételez. Ha te is a mémek világában élsz, a különböző helyzetekben már könnyedén felismerheted a mémet, ami megváltoztathatja a dolgokhoz való hozzáállásod, sőt új értékrendszert is felépíthet benned.

A Kulturkampf mémoldal szerkesztője is André Feri, aki előadása alatt bemutatott néhányat a saját mémei közül is, és valósággal feldobta velük a hangulatot. A tőle megszokott „fekete” humorral beszélt a mémek világáról, Krúbiról, aki manapság eléggé megosztó személyiség a magyar médiában, sőt, véleményezte néhány oldalát is.

André Ferinek sikerült érdekessé, informatívvá tenni az előadást, még úgy is, hogy online zajlott. Olyan embert hallgatni a mémek világáról, jelentéséről, funkciójáról, aki igencsak híres és nagyon humoros mémoldalt vezet, igazi ínyencség volt. Én az abszurditásra figyeltem még fel: a mémekről, az online élet egyik kommunikációs eszközéről „beszélgettünk” online.