Slider

Noémi, a levendulaültetvény lelkésze

by Lukács Krisztina | 2021. 06. 20. | Noémi, a levendulaültetvény lelkésze bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Példakép(p),Slider

Talpa alatt zöld mezők. Körülötte döngicsélő rovarok. Kezében növényhatározó és ismeretlen virágok. Így kezdődött Moldován-Szeredai Noémi gyógynövények iránti szenvedélye. A kislány immár felnőtt nő, feleség, anya, unitárius lelkész és sikeres üzletasszony. Minden téren alázatos és a maximumra törekszik. A csekefalvi levendulásról, gyógynövénypraktikákról és a világjárványhoz való alkalmazkodásról beszélgettünk.

– Honnan jött az ötlet a vállalkozás beindítására? Miért pont a levendulára esett a választásotok?

– A cégalapítás számunkra hosszú érlelődési folyamat eredménye volt. Üzleti terv nélkül vágtunk neki, és az ösztöneinkre hallgattunk. Eleinte csak teákat, teakeveréket, szörpöket készítettem. Ezeket minden évben elvittük az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválra, ami a falusi asszonyokat segítő mozgalom. A cél piacot biztosítani az általuk kitermelt többletnek. Hasonló elvek szerint működik Farkaslakán is a gyümölcsfeldolgozó: viheted a saját gyümölcsöd, a saját üveged és közösen főzhettek szörpöt, lekvárt. Természetesen kisebb díjat kell fizetni, de kész termékkel mehetsz haza és tanúsítványt kapsz ráadásként, hogy ez akkreditált konyhán készült árucikk.

A gyümölcsfesztiválos mozgalommal egyszerre nőttünk mi is. Elhatároztuk, hogy valamit szeretnénk termeszteni és elkezdtünk gyógynövényeken tanakodni. Először homoktövisre gondoltunk, de azt anyagi okok miatt elvetettük. Megegyeztünk abban is, hogy nem kelnénk láncfűrészek hangjára, és a homoktövist azzal vágják. Körülbelül 2013 nyarán rukkolt elő a férjem a levendula ötletével. Akkor Erdélyben csak egyetlen biolevendulás volt, Fehér megyében, tőlük szerettünk volna palántát vásárolni, de pótlistára kerültünk. Nem akartunk egy évet várni a koncepció megvalósításával, így más megoldást kerestünk. Megvettünk egy földterületet és Magyarországról szereztük be a levendulát. 9000 fűvel és jó néhány csomag vetőmaggal indítottunk. A 9000 palántát fél hektárra, a magokat a kertünkbe ültettük. Következő év őszén a termőföldet már saját palántákkal egészítettük ki.

– Milyen munkálatokon esik át a levendulás addig a pillanatig, amíg látogathatóvá válik?

– Őszintén, fogalmunk sem volt arról, milyen óriási munkával jár a levendulatermesztés, csak a gyönyörű lila mező képe lebegett a szemünk előtt. Úgy gondoltuk, betesszük a földbe és az 18-20 évig ott van nekünk. Mivel évelő növény, nem kell évente szántani, boronálni. Első tavasszal jöttünk rá, hogy nem lesz ilyen könnyű dolgunk. Annyira tele volt a mező gyommal, hogy keresni kellett közöttük a levendulatöveket.

Rengeteg fizikai munkát igényel egy ekkora terület rendbentartása. A környéken, aki látja, hogy mennyit dolgozunk, nem is akar levendulát ültetni. A levendulást nyárig legalább ötször kézzel meg kell kapálni. A sorok közötti részt rotázzuk. Ezután jön a szüret. A gyógynövényt kora tavasszal vagy ősszel még vissza kell metszeni. Ez szinte a szürettel felérő munka.

– Hányféle módon szoktátok a levendulát feldolgozni?

– A levendulát nagy mennyiségben nem vásárolja fel tőlünk senki, tehát mi magunk vágjuk le és munkáljuk meg az egészet. Friss csokorként a termény 2-3 százalékát értékesítjük. Viszonylag keveset teszünk el szárított csokrokhoz. Csokorban a levendula akkor szép, ha a virágzás kezdeténél, még bimbósan vágjuk le. A legfontosabb és legértékesebb termék nálunk az illóolaj. A virágzat 95 százalékát erre szánjuk. A levendulának szinte el kell virágoznia, hogy maximális legyen az illóolaj-tartalma.

Amire most nagy hangsúlyt fektetünk, azok a kozmetikumok. Készítettem már krémeket, kecsketejes szappanokat, de tavaly kezdtem el igazán kozmetikumokkal dolgozni. Előállításukhoz más gyógynövényeket és illóolajokat is felhasználunk, ezeket mi magunk állítjuk elő, pároljunk le. A kész termékek többsége a gyógyító krém kategóriába sorolható, azaz sebgyógyításra, visszérre, problémás bőrre alkalmas.

– Megosztanád a kedvenc terméked hozzávalóit és elkészítésének módját?

– Kedvenc termékem nincs, de bemutathatom például a levendulás arckrémet. Ez száraz problémás bőrre és száraz normál bőrre ajánlott. Nagyon könnyen és gyorsan beszívódó, ugyanakkor tápláló krém. Az elkészítéséhez szükséges: olívaolajban körömvirág-macerátum, sheavaj, kakaóvaj, méhviasz, homoktövisolaj és édesmandula-olaj. A hozzáadandó folyadék a levendulavíz. A szilárd zsírokat azonos hőfokra hevítem, míg mindegyik elolvad. A levendulavizet 40-50 C-fokra melegítem, és lassan adagolom hozzá az olajokat. Ezenkívül E-vitamint és grapefruitmagcseppet teszek hozzá. Ez a kettő tartósítószerként hat, nincs bennük illóolaj.

– A koronavírus miatti korlátozás miben változtatta meg a fesztiválotokat?

– Egy pindurkát visszatérnék arra, hogyan jött ez a fesztiválötlet, mert mi voltunk az elsők Erdélyben, akik ilyesmit szerveztünk. Első és második évben rengetegen érdeklődtek irántunk. Mindenkit szívesen fogadtunk, aki látogatni, fotózkodni jött, csak nem igazán tudtunk haladni a munkával. Ezért döntöttünk a nyílt napok mellett. Ez első évben csak egynapos, de a következőben már egy hétvégés volt. Az ifjúsági szervezettel, helyi tanáccsal és az egyházközséggel közreműködve komplexebb eseményt szerveztünk. Megnyitottuk a kultúrotthont és gyógynövényes filmeket vetítettünk. Részt lehetett venni tematikus előadáson és a gyerekfoglalkozás sem maradt el. A harmadik és negyedik fesztiválunk két hétvégés volt. Részben azért, mert nagyon nehéz kiszámítani a virágzás kezdetét. Annyira függ az időjárástól, hogy még januárban sem tudjuk megbecsülni. Illetve, ha valaki egyik hétvégén nem tudott eljönni, akkor a másikon bepótolhatta.

Tavaly nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy elsősorban a tömeg kialakulását kell valamilyen formában korlátozni. Ezért a virágzás kezdetétől nyílt napokat hirdettünk. Két héten keresztül, akár hétköznap is látogatni lehetett minket. Ami maradt a régi programból az a vezetett séta. Ez tulajdonképpen 20 perces minielőadást takar, ahol én beszélek a levenduláról, a vállalkozásunkról. Titkokat árulok el és kérdezni lehet. A bemutató nagyon sikeres és nagyon várják az emberek, sokan úgy időzítik az érkezésüket, hogy a látogatásuk elején vagy a végén meghallgassák a beszédem. Hétköznap az előadást este 7-kor tartottuk, hétvégén pedig kétórás intervallumokban indult a séta.

Összességében sok látogatónk volt. A nyílt napoknak köszönhetően mindenki kényelmesen és biztonságosan el tudott jönni a szabadtéri rendezvényre. Jó néhányan a hétköznapokat választották, amikor tudták, hogy nem lesznek sokan. Megvan a varázsa annak is, amikor kevesen sétálnak a domboldalon, annak is, amikor sokan.

– A Lavanda Montana Transylvania, az Erdélyi Ifjúsági Egyesület, valamint a Keresztúr Térségi Mezőgazdá­szok Egyesülete gyógynövényes workshopokat szokott szervezni. Hogy zajlik le egy ilyen esemény? Miről tanulhatnak a résztvevők?

– Eddig, azt hiszem, nyolc vagy kilenc alkalommal tartottunk Székelykeresztúron és Csekefalván ilyen képzést. Ennek mindig három része volt. Mivel a workshopok nagyrésze ünnepkörökhöz kapcsolódott, elméleti, azaz lelki bevezetővel kezdünk. Utána következett az önkéntesek gyógynövény-ismertető blokkja. Ez téma szempontjából mindig más. A képzés tematikáját befolyásolhatja az is, hogy honnan jönnek a résztvevők. Például voltak török önkénteseink, akikkel már kétszer megszerveztük ezt a foglalkozást. Közös pontokat keresve egymásnak mutogattuk a honos gyógynövényeket.

A végső szakasz a tényleges alkotás. Két vagy három dolgot szoktunk párhuzamosan legyártani kisebb csoportokban. Mindig olyan étel vagy ital mellett döntünk, amit nem nehéz előállítani és haza lehet vinni. Csináltunk már litván pohárkrémet, kekszszalámit, török édességet és kisebb desszerteket. De volt már kézműves tevékenységünk is, ahol fürdőbombát, szappant, kopogtatót fabrikáltunk. Illetve aki kíváncsi, krémek, szappanok előállításának a munkafolyamatába is betekinthet. A képzéseken rendszeresen részt vesznek gyerekek, úgyhogy igyekszünk változatosak lenni. Olyan dolgokat választunk, amiket ők is el tudnak készíteni, hogy minden korosztály számára öröm legyen az a kis együtt tevékenykedés.

– Ezenkívül találkozik még a lelkészi hivatás a gyógynövénytermesztéssel?

– Szerintem nagyon jól kiegészíti egyik a másikat. A lelkészi hivatás kicsit megfoghatatlan. Évekre van szükség, hogy gyülekezetünk tagjai megbízzanak bennünk. A gyógynövényes mesterség pedig a két kezem munkája. Akár kapálok, akár szappant vagy szörpöt készítek, rögtön megfogható eredménye lesz. Ilyenkor érzem, hogy valóban hasznos vagyok, tehát „nemcsak a szájáért tartják a papot”. A természetben lenni pedig a legszebb dolog.

Különösen jólesik az is, amikor idős asszonyok hozzám fordulnak tanácsért. A földterület megléte óta érzem azt, hogy valóban befogadtak és falusinak tekintenek. Amikor az egyik helyen történtek miatt esetleg elkeseredem, akkor a munkámnak a másik része ad erőt.

– Egyik a lelket, másik a testet erősíti. A nyár a levenduláé, de télen mivel foglalkozol?

– A tél számomra az előkészület és az erőgyűjtés időszaka, mivel áprilistól már kezdődnek a nyári munkálatok. Telente általában szappanok, krémek készítésével foglalkozom. Tavaly január–február környékén aromaterápiás kurzuson vettem részt, ahol speciális illóolajokról tanultam. Máskor új receptekkel kísérleteztem, de mindig van, amit csinálni.

– Hol látod a vállalatodat mondjuk öt év múlva?

– Újratervezés zajlik jelenleg is. Nevet fogunk váltani, tehát már nem Lavanda Montana Transylvania leszünk, hanem Szent Gregorius Herbs manufaktúra. Szeretnénk a kozmetikumok listáját bővíteni és az új recepteket hozzáadni. A másik, amin javítani fogunk, az a branding.

Első perctől – még a levendulafesztivál esetében is – az volt a cél, hogy az emberek jöjjenek el hozzánk. Ne mi vándoroljunk vásárról vásárra, hogy eladjuk a termékeket, hanem helyben vegyék meg. Továbbra is különféle eseményekkel, workshopokkal, fesztiválon kívüli rendezvényekkel szeretnénk bevonzani a vevőket. De a készítmények eladása mellett fontos, hogy tanulási lehetőséget és élményeket nyújtsunk.

– Kezdő vállalkozók számára van valamilyen tanácsod?

– Kettő lenne. Az első az, hogy ha valaminek nekifognak, lelkiismeretesen, értéket teremtve dolgozzanak. A másik az, hogy nem kell görcsösen akarni. Foglalkozzanak azzal, ami a szenvedélyük, adjanak bele mindent, és akkor az eredmény magától jönni fog.

*

Nemsokára kezdődik az idei virágzás, a csekefalvi levendulást június 26. és július 15. között lehet látogatni hétköznap 15–20, hétvégén 10–20 óra között.

Szabadesés a Fekete Tükörben

by Bíró Sándor | | Szabadesés a Fekete Tükörben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

A Black Mirror, azaz a Fekete tükör napjaink egyik legizgalmasabb sorozata. A cím tökéletesen kifejezi a sorozat lényegét: a mai világ emberének tart tökéletes tükröt, amiben jómagam a szomorú jövőt vélem felfedezni. Mindegyik része fantasztikus, és a nemrég megjelent film is eléggé ütős lett. Engem a harmadik évad első része fogott meg leginkább. A Szabadesés.

A történet olyan jövőt tár elénk, ahol a közösségi oldalak teljesen átvették az emberek élete felett az irányítást. Egytől ötig terjedő skálán lehet osztályozni egy bizonyos személyt, azonban ez az értékelés nem csak egyszerű like vagy dislike. Ez a pontszám határozza meg azt, hogy milyen házban élhetsz, milyen helyen dolgozhatsz, hova mehetsz és hova nem, milyen kocsit bérelhetsz. Ebből következik, hogy vannak értékes emberek, mondjuk 3,5 feletti értékeléssel és vannak a nem értékes emberek 3,5 alatt.

Amikor megnéztem ezt a részt, egyből az jutott eszembe, hogy ez simán bekövetkezhet. Teljesen el tudom képzelni, hogy az emberek úgy értékelik majd egymást, mint manapság a kocsmákat Facebookon, 5 csillag vagy 1 csillag. Mennyire szomorú az, ahogyan az emberiség az internetet, aminek a felszabadítást kellett volna elhoznia, csapdává formálta, és még bele is sétált. Igazi ferde tükör ez a mai világnak, hiszen már ismerkedni se tudunk élőben, félünk megszólítani egymást. Egyre több olyan történetet hallok, hogy: „Tinderen olyan jól nézett ki, és lehetett vele beszélgetni. De amikor találkoztunk, nagyon kínos volt, nem volt közös téma.” Valamilyen furcsa oknál fogva rosszul használjuk ezeket a közösségi oldalakat. Sok embernek a Facebook- vagy Instagram-fiókja fontosabb, mint az igazi önmaga. A közösségi oldalak beszippantják az embert, ha rosszul használja azt.

A Szabadesés a közösségi oldalak rossz használatának következményeit mutatja be. Hiszen az a világ minden, csak nem őszinte, mindenki csak a pontokért hajt. Megjátssza magát, olyan kaját eszik, amit nem is szeret, de jól néz ki a képen. Tanácsadóhoz jár, aki valamilyen logaritmussal kiszámolja neki, hogy várható-e növekedés a skáláján, vagy nem. Sőt még néhány tippet is ad, hogy kivel kéne barátkozni és kivel nem. A minőségi ember nem kommunikál a nem minőségivel, mivel az rontja a pontszámát. A repülőgépen külön helyek vannak fenntartva az igazán „jó” embereknek, akiknek értékelése 4,5 feletti, a rendőr pedig pontot von le tőled, ha úgy érzi, nem viselkedtél megfelelően. Egy diktatúra tulajdonképpen, amit a közösségi oldal prémiumcsillagos emberei működtetnek. Az őszinte ember pedig, aki nem a csillagaival érdemelte ki ezt a jelzőt, el van taposva, jelen esetben le van értékelve. Az ilyen emberek sosem illettek bele a diktatórikus rendszerekbe, mindig megakasztották a fogaskereket.

Sokszor kirázott a hideg filmnézés közben, annyira élethű volt ez a rész. Sajnos a világunk lejtőn halad, aminek akár ez is lehet a vége. Nem a majmok veszik át a Föld felett az irányítást, hanem a közösségi oldalak és az emberi butaság. De jó, hogy vannak ilyen sorozatok, amelyek megmutatják a lehetséges szomorú jövőt. A kérdés már csak az, hogy a generációm tanul-e belőle. Én személy szerint sokat tanultam.

Az idővel csak a baj van

by Urbán Fanni | | Az idővel csak a baj van bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Teljesen higgadtan ültem be másodévesként a vizsgára azt gondolva, nem lehet nagy baj, tanultam rá és a feladatoknak a gyakorlati részét is meg tudom oldani, bármiről is legyen szó. Vizsgáztam már ennél a tanárnál, tudom, mire számíthatok, menni fog a dolog. Naiv voltam? Hát az nem kifejezés. Tényleg elhittem, hogy kisujjból kirázom az egészet.

Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy most is online zajlott a vizsga. Tudom, most nagyon megleptem ezzel a mondattal mindenkit, de fontosnak tartottam megemlíteni, mert később még visszautalok rá. Mielőtt megkaptuk a feladatokat, megegyeztünk az időkorlátban, ami első hallásra elégségesnek tűnt. Nos, ez egészen addig a pontig volt igaz, amíg kinyitottam a tanártól kapott fájlt, amiben a feladatok voltak, és megláttam azt a temérdek szöveget, amit tartalmazott.

Minden perc számít, gondoltam magamban, így hát nekiláttam a munkának. Az oldalak száma hol gyarapodott, hol csökkent. Ennek rémesen egyszerű oka volt: egyik pillanatban még azt gondoltam, jól megoldottam a feladatot, majd a másikban sikerült teljesen elbizonytalanodnom és töröltem az egészet. Addig játszottam ezt az ide-oda játékot, amíg elkezdtem kifutni az időből. És itt szabadultak el a dolgok, és alakult ki körülöttem a káosz. Totálisan elvesztem a betűk és sorok között. Elolvastam ugyan, hogy mit kér a feladat, de megérteni már nem sikerült, mert az agyamban lévő kuszaság nem engedte. A fejemben vészesen szirénázott a tűzpiros pánikgomb. És szerintem nemcsak a fejemben jelzett eszeveszetten, de az arcomon is jól láthatóan érzékelhető volt a pánik. Öt perc volt hátra az időből, nekem pedig két feladatom várt megoldásra. Ez volt az a pont, ahol láttam magamat kívülről, ahogyan szétesem. Szívem szerint ott helyben, bekapcsolt kamera előtt bőgtem volna el magam és hagytam volna az egészet a fenébe. Viszont nem ment. Nem tudtam csak úgy otthagyni. Valahonnan nagyon mélyről előszedtem a tartalék energiáimat és úgy dolgoztam abban az öt hátramaradt percben, hogy csak a billentyűzeten lévő betűk koppanó hangját lehetett hallani és az oldalszámok növekedését látni.

Leadtam a dolgozatom. Semmire nem emlékeztem az utolsó percekből. Törlődött minden. Fogalmam sem volt, milyen válaszokat adtam, vagy egyáltalán hogy oldottam meg a feladatokat. A tanárom hangjára emlékszem, aki csak annyit mondott a vizsga végén: „láttam, hogy teljes kétségbeesés és káosz uralkodik a képernyő túloldalán, már azt hittem elveszett a doksi, amibe írtál, de nem mertem megkérdezni, nehogy megzavarjalak”. Aggódó megjegyzésére csak annyit tudtam hirtelen mondani, hogy „a doksi nem veszett el, én viszont valahol félidőnél annál inkább”. Ettől a pillanattól fogva számomra bizonyossággá vált, hogy az idővel csak a baj van.

Megérdemlem, hogy teljesnek és szépnek érezzem magam akár sminkkel, akár nélküle

by Máté Emőke | 2021. 06. 12. | Megérdemlem, hogy teljesnek és szépnek érezzem magam akár sminkkel, akár nélküle bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Sokat agyaltam, hogyan tudnám szavakba önteni a sminkeléssel kapcsolatos gondolataimat. Ez így elsőre viccesen indul, mert hát ugyan mi lehet olyan nagy gondolkodni való a témában! Hát, meg fogsz lepődni. Hetek óta teszem-veszem a témát, sőt egyszer már meg is írtam, majd visszaolvasva rájöttem, hogy létrehoztam egy közhelyhalmazt. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez a jó megközelítése a témának. 

Második próbálkozásra azzal kezdtem, hogy a történelmi háttérnek néztem utána. Nagyon sok érdekességet találtam, köztük például, hogy nem több száz vagy több ezer, hanem több tízezer éves az arc- és testfestés története. Ehhez mérten pedig az is meglepő volt, hogy csak 100-150 éve használhatunk olyan termékeket, amelyek nem életveszélyesek sem a használóra, sem pedig a párjára – egyes kozmetikai termékek olyan mérgezőek voltak, hogy egy csók is halálosnak bizonyulhatott. Azonban a történelmi/wikipédiás hangvételű kutatás sem vezetett eredményre. 

Harmadjára isteni szikraként jött az ötlet, hogy Instagram-sztoriban megkérdezem a követőimet, ismerőseimet, miért sminkelnek. Zseniális ötletnek tűnt, de mást nem hozott ennyire lázba a dolog, mint engem, úgyhogy két kedves lányismerősömön kívül (akiknek ezúton is köszönöm) csak két srác próbálkozott meg a válaszadással. Azt szokták mondani, hogy a harmadik az isten igaza, meg három a magyar igazság, de ezúttal nem jött be a bűvös szám, úgyhogy kezdtem elengedni a témát. De a sok szerencsétlenkedésemre gondolva utolért a felismerés, hogy az út, amelyen végighaladtam ezért az írásért, valójában nagyon hasonlít a sminkeléshez. 

Majdnem minden kislány, akinek az anyukája használ festékeket, elképzeli, hogy amikor majd felnő, akkor ő is így fog tenni, és de szép lesz majd, meg felnőttes, instant izgatottság. Aztán eljön a várva várt alkalom, erre mi történik? Bohócot, ortodox templomot és efféle cifraságokat művelünk magunkból – jelzem, ezzel a világon semmi probléma, mert tizenakárhány évesen saját kútfőből, zéró gyakorlással az ember bármilyen ügyes is legyen, nem tud kifutóra valót alkotni – bár ahhoz mérten, hogy néha hogyan néznek ki a modellek a divatbemutatókon, bármi megtörténhet. Ahogyan én hirtelen nekiindulásból csak egy nagy zagyvaságot alkottam, az első néhány alkalommal a sminkelési képességeink is még csak házon belül vállalhatóak.

Ezután jön a második lépés: utánanézünk a történelemnek, jelen esetben oktatóvideókat, nézünk és azokat próbáljuk újraalkotni. Alapvetően ez jó lépés az alapok elsajátítására, megtanulni, hogy mi mire szolgál. Megkaphatod a választ a kérdésre: milyen alapozót vegyél, hogy ne úgy nézz ki, mint aki nyaktól felfelé jamaicaira sült vagy esetleg két liter vért adott. Az anyaggyűjtés, ismeretszerzés folyamata sokszor unalmas lehet, de megmenthet olyan hibák elkövetésétől, amelyek jobb esetben csak kellemetlenek, de nem maradandóak, rosszabb esetben pedig orvosi beavatkozást igényelnek.

Ha megvannak az alapok, jöhet a közvélemény-kutatás: trendek, más emberek tapasztalatai. A sminkelés legalább annyira divatközpontú, mint az öltözködés. Néhány éve még abban volt nagy munka, hogy olyan szépen megkomponált sminket készíts, különböző színekkel, átmenetekkel, fényekkel, mint a kedvenc instacelebed. Ma az a legnagyobb meló, hogy úgy nézz ki, mint aki: „oh, csak feldobtam valamit…” (fun fact: az ilyen sminkekhez is legalább annyi kence és tudás kell, mint egy alkalmi alkotáshoz). Mások tapasztalatai pedig azért fontosak, mert tanulhatsz belőlük. Igaz, hogy a kozmetikumok nem egyformán viselkednek a különböző emberek bőrén, de ha egy tus felkenés után pár órával már hámlik és lepereg, az mindenkinek le fog, ha egy szemhéjfesték porzik és tönkreteszi az alapot, akkor az mindenkinek porzani fog és tönkre fogja tenni az alapot. Mások tapasztalataiból nyerhetsz még inspirációt, tanulhatsz új technikákat, ügyes kis praktikákat.

Ezután pedig jöhet a negyedik lépés: megtalálod a saját hangod, stílusod. Ha sikerült a fentieket mind kipipálni, akkor már tudod, hogy mi hogyan áll jól vagy épp nem. Rájöttél, mely színek passzolnak hozzád. Rájöttél, hogy a vörös rúzs olyan, mint a szép magas sarkú, meg kell tanulni viselni. És arra is rájöhettél, hogy a tökéletes tusvonal készítése művészeti ággá kéne előlépjen. 

Most pedig hozzád szólok, aki forgattad a szemed az első mondaton és még most is azon gondolkozol, hogy minek olvastad végig ezt a fölöslegesnek tűnő szócséplést. Megmondom, miért. Azért, hogy ha meglátsz valakin egy igényesen elkészített sminket, legyen az szolid vagy vörösszőnyegre való, akkor sem kérdezed meg bunkó paraszt módjára, hogy „minek kented így ki magad?”. Inkább gondolj vissza arra, amit itt olvastál, hogy mennyi munkát fektetett bele az illető abba, hogy így nézzen ki és dicsérd meg, de ha nem is, legalább ne tedd szóvá.

Erre felelhetnék, hogy az ő baja, miért pazarolt erre időt, biztos „nem tetszik magának”, „nem vállalja fel a valódi arcát”. Nem tagadom, valóban van egy ilyen oldala a dolognak, de nehogy már a nyuszi vigye a puskát! Nem a smink vagy a ruha vagy bármi egyéb külsőség határoz meg téged, hanem te azokat. Sminkeled magad és úgy, ahogy az neked tetszik, mert ezt szeretnéd, így érzed jól magad, örömöd leled benne. Erre ráigazoltak a csajok is, akik válaszoltak a sztorimra: „azért sminkelem magam, mert szeretek alkotni az arcomon, jobban érzem magam, elegánsabbá válik a megjelenésem”, „mert megérdemlem, hogy teljesnek és szépnek érezzem magam akár sminkkel, akár nélküle”.

 

A rock’n’roll anyahajó

by Bíró Sándor | | A rock’n’roll anyahajó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Az 1960-as évek voltak a brit pop- és rockzene aranykora, azonban a BBC-n akkoriban naponta 40-45 percig lehetett ezt hallgatni. A kormány és az emberei valamilyen oknál fogva eldöntötték, hogy a rockzene a drogosoké, csöveseké. Ennek ellenére valahol az Északi-tengeren volt egy hajó, amiről egész nap ment a rock’n’roll: Rádió Rock. A film eredeti címe The Boat That Rocked, Richard Curtis vígjátéka, 2009-ben mutatták be.

Amikor megnéztem a filmet, egyből a „boldog békeidők” jutottak eszembe, amikor még nem volt internet. Amikor még voltak igazi dj-k, amikor volt hatalma a zenének és az emberek tényleg szerettek. Manapság már csak kettőt kattintunk, és majdnem minden zeneszámot megtalálunk, rádiót már csak autóban hallgatunk, vagy még ott sem. Ez akkoriban teljesen másképp ment. A rádió óriási forradalom, a Rockhajó pedig ütős fegyvere volt ennek a forradalomnak. 

A fiatal Carlt, akit éppen most rúgtak ki a suliból, anyja elküldi Quentin nagybátyjához, aki történetesen a Rádió Rock főnöke. Carl megismerkedik az igazi rock’n’roll életérzéssel és a rádióadó dj-jével is. A film ezeknek a rádiósoknak az életét és munkásságát mutatja be, azt, hogyan küzdöttek egy szabadabb világért. Hiszen ezek az emberek, akármilyenek voltak, elmentek együtt egy hajóra és onnan sugározták az adást. Ezt biztos, hogy nem maguk miatt tették, hanem a hallgatókért, valamint a zene szeretetéért. A zene szeretete. Ez is más volt akkoriban, mást jelentett. Ezek az emberek, nem olyan dj-k voltak, mint a mai világban. Manapság mindent csak letöltünk, kész tálcán kínálják fel, amiért mások régebben küzdöttek. Lemezeket gyűjtöttek, vadásztak azért, hogy majd betehessék a rádióba és ezzel üzenjenek az embereknek. Sokszor ezek a számok lehettek kódolt üzenetek, például arra a bizonyos f betűs szóra. Vagy csak egyszerűen élvezték azt, hogy a zene hatalma minden gát eltörlésére képes. A hallgatók hétköznapjait is jócskán megváltoztatta a rádió, főleg a kalózrádiók. Ez nem egyszerűen a zenehallgatásról szólt, inkább valami olyasmi volt, mint egy audio valóságshow. Ezek az emberek a zeneszámok között elmesélték bánatukat, örömüket, dilemmáikról beszéltek, s közben egy szabadabb világért harcoltak. Hát mi ez, ha nem rock’n’roll? A kormány pedig, mint mindig, most is beleszólt, bizonyítva, hogy a hatalomvágy mennyire káros az ember magaviseletére.

A film egy mestermű. Rengeteget kacagtam, ugyanakkor fontos következtetéseket is levontam. A legfontosabb talán annak a felismerése, micsoda összefogást tud létrehozni egy ilyen kalózrádió. Egyszerre a világon több ezer ember hallgat egy adót, egyszerre dobban szívük a lemez sercegésével – ez valami fantasztikus. A zene és szabadság keveredése olyan erőt alkot, amit egyetlen kormány sem tud megdönteni.