Slider

Tanácsok gólyáknak

by Domokos Zsófi | 2018. 10. 12. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Október elseje közeledtével minden elsőéves diák nagy izgalommal tölti otthoni utolsó heteit. Mindenkinek megfordul a fejében: vajon miben fognak különbözni egyetemi éveik az iskolás esztendőktől? Elképzelik kolozsvári életüket, s ilyenkor mindegyiküknek más-más dolgok fognak eszükbe jutni. Sokan félnek, zaklatottak, mások egyáltalán nem izgulnak…

Számomra minden ijesztő volt, kezdve Kolozsvár méretétől az egytem épületéig.  Október elseje kezdetével új élet, új barátok jelentek meg az életemben, s ahogy a mondás tartja, minden kezdet nehéz. Az évnyitó napján remegve léptem be az egyetem ajtaján, félve, csendesen meghúzodva kerestem menedéket az „új világtól”. Első két hetem borzasztóan telt, hiszen nem voltak barátaim, mindenki ismeretlen volt számomra – magányos és szomorú voltam. A nyomasztó napok után a Torockón rendezett gólyatábor összerázta kis közösségünket, barátokra leltem. Nem szabad félni, bezárkozni, ahogy én és még jó pár ember tette, hiszen épp ezzel nehezíted meg egyetemi éveidet.

A kétnapos kirándulás után már csupa mókával és kacagással teltek a napok, és ekkor kezdődött a hatalmas „nagybetűs” élet, a bulik, tekergések, esti sörözések. Nem csak ebből állt ugyan az élet, hiszen jött aztán a rettegést keltő szesszió és a vele együtt járó stresszió. A második félév csodálatos volt, hiszen addigra már egy hatalmasra nőtt családdá vált közösségünk, rengeteg közös élménnyel gazdagodott mindenki.

Azért tartottam fontosnak elmondani saját történetemet, mert ezzel azt szeretném elérni, hogy az elsőévesek ne kövessék el az én hibáimat. Összegyűjtöttem tehát néhány jó tanácsot, amelyek segíthetnek azoknak, akik hozzám hasonlóan nyugtalanok voltak, és nem jártak olyan nagy sikerrel első napjaikon.

A gólyatábor az első nagy közösségi élmény. Ha ott voltál, tudod, de ha nem, akkor se aggódj! Keresd a kapcsolódási pontokat a csoporttársakkal, hiszen a következő években együtt élitek majd át a szorgalmi és vizsgaidőszakok kalandjait és nehézségeit. A bulik és a közös kikapcsolódási lehetőségek fontosak. Számos olyan szervezet és önszerveződő esemény lesz félév közben, ahol közösen engedhetitek ki a gőzt. Ne félj új kapcsolatokat kialakítani, és mindig arra törekedj, az órák nehezségei ellenére, hogy figyelmes maradj csoporttársaiddal szemben. A kapcsolatteremtés fontos ebben a szakmában, ezért ne hanyagold ezt a tevékenységedet.

A legnagyobb hiba, amit egy elsőéves egyetemista elkövethet, az a vizsgákra való felkészülődés halasztása. Első félévben tapasztaltam meg e hibának a nyomását, elmondhatom azt, hogy a szesszió ijesztőbbnek és nehezebbnek mutatkozott, mint az érettségi. Ezek azok a vizsgák, amelyek meghatározzák elkövetkezendő éveidet, hiszen azokat a dolgokat hasznosítod majd munkahelyeden, amiből vizsgáznod kell. Akár a heti kis olvasás, vagy a kutatásmódszertan tanulása is elegendő ahhoz, hogy ne a szesszió időszakában készítsd ki magad és szervezeted. Azért választottam ezt a tantárgyat, mivel számomra az volt a legnehezebb, és a mindennapi stressz elképzelhetetlen hangulatokat váltott ki belőlem. Sokszor már odáig jutottam, hogy röhögtem egy mozgó csigát, miközben a barátnőm elképesztő tekintettel követte megbolondulásom első fázisát.

A tanulás mellett nem szabad a bulikat, tekergéseket se kihagyni, hiszen az egyetemista aranyéveket értelmetlen eltölteni egy szobába bezárva, filmeket nézve. Egy kis Insomniás estével, így nevezzük barátaimmal, rengeteg új élménnyel gazdagodhatsz, sok új kapcsolatra tehetsz szert, amelyek még szebbé varázsolhatják egyetemi éveidet. Túlzásba sem tanácsos esni, mivel a bulik és kimenések hatalmas pénzveszteséget okozhatnak. Számomra nagy nehézség volt az, hogy a kenyerem árát ne apróban vagy akár 5 banisokban fizessem, de megnyugtatlak, be lehet osztani a pénzt, kisebb-nagyobb nehézségekkel.

Beszélhetnék még több olyan tapasztalatról, amelyek hasznosak lehetnek a gólyáknak, de összefoglalva, talán ezek voltak azok, amelyek a leginkább számítanak. Ezek ellenére mégis a legfontosabb az, hogy minden szituációban jól érezd magad – a problémák, nehézségek megvárnak egyetemista éveid után is. Soha ne felejtsd az egyetemisták mottóját, miszerint „fiatalság – bolondság”, és ne feledd a három legfontosabb szót sem: élj, tanulj, barátkozz!

Kép: Szitai Eszter illusztrációja a KÚF számára.

Itt van az ősz, itt van újra…

by Pilbáth Kincső | 2018. 10. 11. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Ősz. Van ennek az évszaknak valamilyen különleges hatása. Főleg, ha az ember falun nő fel. Elég csak beleszagolni a levegőbe, máris átjár az a különleges „ősz illat”. Amikor a kertekből áradó gyümölcs aromája, illata keveredik a levegőben szálló enyhe füsttel. A nap már nem melegít annyira, mégis az emberek kipirosodott arccal sürögnek-forognak a kertekben, hogy az évi termést betakarítsák. Eközben a gyerekek boldogan ugrándoznak a színes falevelek között, felborítva a felnőttek által összegyűjtött kupacokat. Aztán amikor szürkülni kezd az ég, és megjelennek a viharfelhők, már a meleg szobából bámulnak ki az ablakon, pokróccal a hátukon, meleg teával a kezükben. Nézik a szálló faleveleket, hallgatják a szél süvítését és az eső kopogását az ablakon. Utóbbi valamiféle nyugalmat áraszt – ilyenkor kicsit megpihennek, és érzik, hogy változás következik be mind a természetben, mind az életükben. Hiszen véget érnek a nyaralások, a hosszú vakáció, kezdődik a tanulás, a munka. Már nem elég egy lenge nyári ruhát hanyagul felvenni, előkerülnek a kötött, horgolt pulóverek és sálak. S kicsit az elmúlás érzése költözik a szívekbe.

Viszont ennek az évszaknak is vannak szép pillanatai, és ahelyett, hogy a nyarat siratnánk, figyeljünk inkább az ősz szépségeire, hiszen bőven akad. Figyeljünk az illataira, színeire, a meghitt érzésekre, amelyeket nem is olyan nehéz észrevenni és átélni. Elég egy rövid kis séta a falevelek között, elég csak kiülni a kertbe egy nem túl hűvös estén és egy bögre forró kakaót szürcsölgetni. Ezek az apró pillanatok varázsolják az őszt olyan színessé, meghitté és nyugtatóvá, mint amilyennek szeretjük.

Kommersz zene és kerítésháború – Vibe 2018

by Nagy Andrea | 2018. 07. 13. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Véget ért a Vibe fesztivál, amelyet július 5-9. között szerveztek a Maros-parton. A sajtóközlemény szerint 33870-en vettek részt koncerteken, Vibe Koli beszélgetéseken. Mi is kimentünk, megnéztük, milyen volt.

VIBE_na-7

A Vibe még mindig egy kis fesztivál, de nagyon szeretne nagy lenni – erre még bőven lesz ideje kinőni magát, mivel ez még mindig csak a második kiadása a rendezvénynek.

VIBE_na-15

Tavalyhoz képest mindenképp fejlődött, de még mindig akadnak bakik. Az eső valahogy a kisebb erdélyi fesztiválokat még mindig meglepi. Most a kisszínpad ázott be, és került át róla minden koncert a Blue Arena sátrába, jelentős csúszást okozva ezzel a programban.

 

Másrészt a Vibe-Sörpatika ellentétet a fesztivál a magyar kormánytól és Trumptól tanulva kerítéssel akarta megoldani, inkább kevesebb, mint több sikerrel, mivel a lustább fesztiválozók itt-ott kinyitották, aztán újrazárták az önkéntesek, aztán megint kinyitották, aztán megint újrazárták és így tovább. Utolsó nap valaki magát a kerítést vágta el az összekötő vas helyett, végérvényesen megnyerve ezzel a kerítésháborút.

Kerengő

Kerengő

A napközbeni programot nézve nem teljesített rosszul a Vibe. A Koliban például egyszerre három helyen három különböző előadást tartottak, főleg fiatalok, fiatalokat foglalkoztató témákban. Emellett a Fashion Cornerben természetesen a divaté volt a főszerep, illetve a helyi dizájnerek/alkotók munkái, míg a Kerengőben minden nap egy-egy költőé. De a vásárhelyi színi diákjai többek között tánccal és szoborparkkal szórakoztatták az érdeklődőket.  

Kistehén

Kistehén

Anna & the Barbies

Anna & the Barbies

A Vibe elsősorban a mainstream, rádióbarát zenét kedvelőknek szólt. A húzónevek között szerepelt a Dub Pistols és Sigma. Bár Jax Jones lemondta, jött helyette Willy William. A magyarországi nagy nevek közül itt volt a Wellhello, a Kelemen Kabátban vagy az Intim Torna Illegál és az Anna & the Barbies is. Ezek persze sokakat érdekeltek és mind nagy buli volt.

VIBE_na-2

SZ4P

Minket a kisebb zenekarok jobban vonzottak. Nagyon vártam többek között az Sz4P-t, akik saját meghatározásuk szerint gumipankot játszanak. Kicsike, de annál lelkesebb közönség előtt játszottak, látszik, hogy szeretnek a színpadon állni. De a Blahalousiana is jó volt, megtáncoltatták a közönséget, ráadásul az idei fesztiválhimnuszt is tőlük választották, az Ahol összeér c. dalt.

VIBE_na-4

Hősök

Viszont jellemzően erős volt a hip-hop vonal a fesztiválon. Ismertebbek közül itt volt a Hősök, Siska Finuccsi vagy Myke Mecanic. Ez annyira nem az én műfajom, de láthatóan van közönsége, akik nagyon jól érzik magukat a koncerteken. És volt néhány formáció, akiknek eddig csak a nevét, vagy még azt sem hallottam, de érdemes odafigyelni rájuk. Ilyen volt az NB vagy a Mulató aztékok. Mindkettő energikus volt, jó szövegekkel, szóval engem megvettek.

VIBE_na-14

NB

Úgy igazán egyetlen egy koncert érdekelt. Valahogy úgy álltak a csillagok, hogy ezen a nyáron a három kedvenc zenekaromat más másodjára látom élőben, ugyanis július 9-én a Generáció Party elhozta a Szabó Benedek és a Galaxisokat, Double Rise-on fellépett a Konyha, illetve most itt volt az Esti Kornél, és ezek ugye mind ott voltak Orfűn is. És ez az Esti Kornél koncert mindent megért. Azt már megszoktam, hogy nem játszhatják el az összes kedvenc dalomat, túl szép is lenne. Különben a kedvenc zenekarodat élőben látni mikor épp nem a legjobb formájukat hozzák, akkor is jó, de erről most szó sem volt. Azt hittem, hogy mégiscsak kinőttem ezt a fajta rajongást, de amint felálltak a színpadra, rögtön rájöttem, hogy közel sem: még mindig ugyanúgy éreztem magam a koncerten, mint 16-17 évesen, mikor először láttam őket élőben. Az Akik élnekkel kezdtek, amely az új lemezük beharangozó dala és nagyon el lett találva. De játszották a Térent, a Ne féljt is, és a Nem kárral köszöntek el. Csak azt sajnáltam, hogy a kisszínpad helyett sátorban volt a koncert, így annak a rohadt esőnek esélye se volt eláztatni minket a Rohadt eső alatt.

VIBE_na-10VIBE_na-11

  VIBE_na-9

Nagy kérdés, hogy Erdély megbír-e két, hasonló, időben ennyire közel eső fesztivált. Bár ez igazán csak jövőben fog eldőlni, mivel egymásra szervezték a Double Rise-t és a Vibe-ot. Összehasonlítva, mindkettő fiatal még, alakulóban van. Az eső nem hiányzott egyikről sem, viszont itt is-ott is lehetett beerpongozni. Árakban sincs nagy különbség, egy sör ugyanúgy 6 lej mindkét helyen, viszont míg Torockón 7 lejért lehetett lángost venni, most 6 lejért csak szalmakrumplit kapunk. Ha a helyszíneket nézzük, a Vibe könnyen megközelíthető, míg a Double Rise lenyűgöző. Előbbi az alternatívra, utóbbi a kommersz vonalra erősített rá, és ami a metál volt a Double Rise-on, az a Vibe-on a hip-hop. Ami Torockón az összművészetiség, az a Vibe-on a panelbeszélgetés. A döntést hozza meg mindenki magának.

VIBE_na-1

Double Rise 2018 – dagonya edisön

by Nagy Andrea | 2018. 07. 02. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

Egyszerre mainstream és alternatív – így hirdeti magát a Double Rise fesztivál, amelyet Torockón rendeztek meg június 27-30. között. Összeművészeti fesztivál révén színház, slam poetry, folkprogramok is várták a résztvevőket. Engem leginkább a koncertek fogtak meg. A bérlet ára a gumicsizmát nem tartalmazta. Legutoljára két éve vettem részt a fesztiválon, az volt a legelső. Arra számítottam, hogy sikerül kinőni a gyerekbetegségeket – én kis naiv.

DB-13

Torockóra kidöcögni már szinte olyan, mintha hazajönnék: a Székelykő még mindig a helyén van és csodaszép. Idén a fesztivált a falun kívül építették fel, így nem kellett 15-20 perceket sétálni egy-egy helyszín között. De nem voltunk felkészülve arra, ami ott fogadott minket:  mindenki ellensége, a sár.

DB-12Igen, tudtuk, hogy esett és még fog is, a gumicsizmát nem felejtettük otthon, de amekkora dagonya volt, néha kicsit féltem, hogy a magam 150 centijével elkukkanok benne, és mocsári szörnyként élem le hátralévő életem. Végül mégsem történt meg. A legdurvább állapotok a kempingbe vezető ösvényen voltak, így sokan inkább a mellette elterülő kukoricást választották. Erre még a szervezők se voltak felkészülve, néha leszalmáztak itt-ott egy területet, de szerencsétlennek esélye se volt.

36572650_1708025862644266_270835140127621120_n

Fotó: Mátyás Beatrix

De nem csak a sárral volt gond, sok kisebb – esetenként nagyobb probléma ütötte fel a fejét. Első napra még nem érkeztek meg a programfüzetek. Vagy a kempingben a tusolás szerencsejáték volt. Sose tudhattad, hogy az az öt tusolókonténerből épp hány van nyitva, és hogy van-e egyáltalán víz. Ezek után meleg vízről, áramról, urambocsá’ internetről nem is érdeklődtünk.

 

A Gondűző és a Csűr – a fesztiválozók utolsó menedéke. Két fedett, száraz hely, víz- és áramellátásssal, előbbiben még wifi is volt, utóbbiban pedig zene. Ráadásul az árak is zsebbarátak voltak – bár az a fesztivál területén is okénak bizonyult. Viszonyításképp a Gondűzőben egy Hargita 4, a Csűrben 5 lejbe került. A fesztiválon a Grund a dobozos Ciucot 6 lejért értékesítette.

DB-17

A Csűr felső részébe csak cipő nélkül léphettünk be.

 

Napközben a programkínálatra nem panaszkodhatunk. Voltak slam workshopok, az aktívabbaknak lehetőségük volt sportolni is, az Everness életmódudvarban jógázni is lehetett, később füstölők és kis zenélgetés biztosította a hangulatot és még valami ingyenes tájmasszázsról is hallottam, de színházat is látogathattak.  Benéztünk mi is kettőre, teltházasak voltak. Láttuk a gyergyói Figura előadását, a Drognaplót, amelyet Faragó Zénó rendezett, és Fodor Alain Leonárd adott elő Kubiszyn Viktor kötete alapján, illetve a nagyváradi Szigligeti Színház Bányavirág előadását Hunyadi István rendezésében. Bár ennél különbözőbb előadásokat nem is láthattunk volna, mindkettőt szerettük.

DB-15

Fodor Alain Leonárd a Drognapló c. előadásban.

 

A legjobban várt programok okozták a legtöbb fejtörést a számomra: a koncertek időbeosztása. Tavaly is nagy szívfájdalmat okozott, hogy az érettségi miatt esélyem se lenne időben kijutni a Szabó Benedek és a Galaxisok koncertre, és ez idén se változott. Soerii & Poolek első nap du. 5-től szerepelt a programban, szerencsére késett egy órát, így még épp sikerült elkapni. A metálkoncerteket pedig 3:15-re időzítették. Sejtem, hogy ebben a műfajban ez nem számít későnek, de a Double Rise közönségének már talán, főleg ha közben két oldalról (a nagyszínpadról és a hangelegelőről) támadják elektronikus zenével. A kisebb zenekarokat, akiknek a leginkább szüksége lenne a publicitásra, délben léptették fel, ami fesztiválon még korábbinak számít, mint amúgy. Nem meglepő, hogy a 12 órától kezdő Teddy Queen koncertjén tizen ha voltak.

DB-21

Péterfy Bori a színpadon. Fotó: Mátyás Beatrix

Első nap, hattól fellépett a Soerii & Poolek, amely így, nappali fényben kifejezetten abszurd volt, nem is erre találták ki. Próbálták menteni a menthetőt, és megtáncoltatni azt az 50 embert kisebb-nagyobb sikerrel. A végén eljátszották egyetlen feldolgozásukat, Dorinától a Bulit is. Péterfy Bori és a Love Band koncertjére már többen voltak kíváncsiak, akárcsak az Irie Maffiára. Ezek után kisszínpadon éjjel egytől kezdett a Dope Calypso, amely minket a legjobban érdekelt. Rocksztárok a színpadon és azon kívül is. Félmeztelenül nyomják a hidegben, le-fel mászkálnak részegen a színpadról, miközben tönkreteszik a felszerelést. Koncert után pedig darabonként köszönik meg a közönségnek, megosztva velük a backstage-ből hozott piát. Jaj, és a zenéjük is jó.  Közben a nagyszínpadot már átvették a DJ-k, többek között a Superstereo, amely – enyhén fogalmazva – annyira nem fogott meg.

DB-6

Viki és Lóci a Szociálisan érzékeny dal közben.

 

A program csütörtökön volt a legérdekesebb a számunkra, gyakorlatilag négytől kettőig mindenre kíváncsiak voltunk. A Lóci játszik kezdett. Bugis, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki táncolt – bár tudjuk, senki se táncol jobban, mint Lóci. Ráadásul egy lányt sikerült felhívni a színpadra – ezelőtt már próbálkoztak vele zenekarok, de nem ment -, akivel elénekelték a Szociálisan érzékeny dal c. duettet. Viki a szöveget is tudta és a hangja se volt rossz. És ezután jött az eső, a nagy, az igazi. Ki-ki egy-egy sátor alatt húzta meg magát, miközben a Carbonfoolsnak kellett volna játszania a nagyszínpadon. Mikor már úgy tűnt, hogy elállt az eső, bekészült a zenekar, majd újra elkezdett esni és újra és újra. Maroknyi, de annál kitartóbb közönsége van a Carbonfoolsnak, akik a rossz idő ellenére is kitartottak. De a zenekar se sajnálta az energiát, az énekes Fóris-Ferenczi Gábor a sok színpad szélén ugra-bugrálástól maga is megázott.

DB-10

Esőben is játszik a Carbonfools.

 

Utána jött a Hiperkarma. Imádom a dalaikat, de most olyan gyors tempóban játszották, hogy egyet-egyet csak a közepén vagy a refrénnél ismertem fel. Az énekes Bérczesi Robi dalok közötti felkonfjaitól és a közönségből bedobott játékbabától szintén nem éreztem magam jobban. Utánuk következett a Brains, ami nem rossz, de nem is szívem csücske, ellentétben az Elefánttal, akik utánuk léptek fel, de ők már a kisszínpadon játszottak – nem tudom, miért.

DB-11

Hiperkarma koncert

 

Másnap már kevesebb fellépő érdekelt. Kicsit megtáncoltatott a Funkorporation, már amennyire a kisszínpad előtti dagonya engedte. Utána már csak a Bohemian Betyárst vártam, és nem hiába. A fiúk a színpadon mintha nem is emberek lennének, úgy nyomják. Idén már a harmadik koncertjükre mentem el, de mindig úgy játszanak, mintha életük legjobb koncertjét adnák. A végére tényleg elszabadult a buli. Beszaladtak az előttük fellépő Middlemist Red és Mary Popkids zenekar tagjai, Szűcz Levente beugrott pogózni a közönségbe, Palágyi Máté megmászta mezítláb a színpadot tartó oszlopot, úgy kellett utánavinni a mikrofonkábelt. Eszméletlen az az életszeretet és derű, ami benne/bennük van. A Lovasi-koncert is jól sikerült, meglepően energikus volt Bandi bácsi, még olyat is hallottam, hogy valaki elsírta magát a Hang és fény c. szám alatt. Valahogy rávettem magam, és megnéztem a 3:15-kor kezdődő Apey & the Pea metálzenekart is, mivel már nagyon régóta szerettem volna, de eddig nem jött össze. Bár sok közöm nincs ehhez a stílushoz, mégis élvezhető volt. Közel sem annyira vad és veszélyes, mint amilyen előítéleteim vannak ezzel kapcsolatban. Apey hálás volt mind a 30 embernek, aki elment a koncertjükre.

DB-22

A Funkorporation a Petőfi rádió kisszínpadon. Fotó: Mátyás Beatrix

A szombati koncertek megint nagyon izgalmasnak ígérkeztek, az idő felmelegedett és a sár is kezdett száradni. Különösen a Konyhát vártam, akiknek 3 órától kellett volna játszania a nagyszínpadon. Mikor odaértünk, a színpadon a 30Y hangolt, miközben a Tankcsapda vizuálját tesztetlték. És mi vártunk, voltunk vagy tizen. Magamban ezt a délután három órás kezdést hibáztattam, hogy alig leszünk néhányan – ha eddig nem lenne világos, ez az egyik kedvenc zenekarom. Kb. egy óra után értetlenkedve álltunk, mikor jön egy srác, hogy a Konyha most pakol fel a kisszínpadra. Odamentünk, és tényleg. Elkezdtünk interneten kutakodni hivatalos közlemény után, de nem volt. A zenekartól megtudtuk, hogy épp behangolnak, és kezdenek. Röpke két óra után és egy színpaddal odébb végre tényleg játszott a Konyha a maroknyi közönségnek. A végére egész sokan lettünk, és kikerült a hivatalos oldalra a programváltozás is. Utána jött a Soulwave. Őket régen szerettem, aztán valamiért nem hallgattam már tovább. Most olyan érzést keltett bennem, mintha városnapokon lennék.

DB-23

A várva-várt Konyha. Fotó: Mátyás Beatrix

 

De kárpótolt a 30Y koncert. Még mindig hitelesek, valódiak. Ahányszor alkalmam van elmenni koncertre, megteszem. Különben vicces volt a Tankcsapda és a Quimby hangszerei között egyensúlyozgató zenészeket nézni, miközben leégnek a tűző napon. A dalok között még egy-két megjeyezés is belefért Beck Zoli részéről, aki inkább nem ünnepelné jubiláló számaikkal magukat a színpadon, és megkéri a közönséget, hogy olyan zenészeket ne hallgassanak, akik koncert alatt egy pódiumon állnak, és utána nem jönnek le a közönséghez. Utánuk következett a Quimby és a Tankcsapda, akik a Lukács fél évszázad turné helyszínei közé vették be a Double Rise-t.

A fesztivál utolsó koncertjét az AWS adta a kisszínpadon, akik a meghirdetett 3:15-nél korábban kezdtek. Feltűnt, hogy a gitároson AWS póló van, ami szerintem mindig ízlésre vall. Jól jön, ha valaki épp elfelejtené, hogy kik is játszanak épp a színpadon… De az Euróvízió nyilván jót tett nekik, látszik, hogy tudják, mit csinálnak a színpadon, mégis hiteles.  Említettem már, de tényleg nem olyan borzasztó dolog ez a metál. Csupán fiatalok, és hisznek a változásban. Ki haragudna ezért rájuk?

Fishing on Orfű – fesztiválozni szesszióban?

by Nagy Andrea | 2018. 07. 01. | 0 | KultúrHaus,Slider |

Megrendezték idén is a Fishing on Orfűt, amely – mily meglepő! – Orfűn kapott helyet a Panoráma Campingben június 20–23. között. Beszámoló a koncertekről.

Szesszió alatt fesztiválozni? Ó, igen, ha a Fishing pont akkorra esik, akkor így jártunk. Esetleg megpróbálhatnék írni egy levelet a tanügynek, hogy nem lehetne arrébb tenni ezt a vizsgaidőszak dolgot, de nem hiszem, hogy komolyan vennének… A lényeg, hogy annyira szeretem ezt a fesztivált, hogy nincs az a szesszió, ami elválaszthatna tőle.

Az alternatív zenei szcéna kultfesztiválja, amelyre a bérletek már márciusban elfogynak. Gyakran a zenészek is kimennek már egy-két nappal a fellépésük előtt csak úgy. És ez nem véletlen, a fesztivál résztvevői empatikus közösség, amelyben jó létezni. Összeköt a közös zene iránti szeretet. A zenekarok rendszerint itt adják legjobb koncertjeiket. Kicsit olyan, mintha a Fishing on Orfű egyfajta jóvátétel lenne a zenekarok számára az eldugottabb helyeken év közben adott koncertekért.

A nagyobb nevek két nagyszínpadon léptek fel, a Tiszavirágon és a Tasmán ördögön – idén ugyanis veszélyeztetett állatokról kapták nevüket a nagyszínpadok –, de szerveztek koncerteket a Misina sátorban és a PMFC színpadon is, a folkzene kedvelői főleg a Fonó borfaluban találtak szórakozást. A két legintimebb helyszín a Magam adom és a Tűzhöz közel színpad volt, utóbbi tényleg elvarázsolt hangulatú gombaház az erdőben. A legkülönlegesebb pedig a Víziszínpad, pontosan az, amire gondolsz: zenészek a tó közepén.

Bepakoltam a legjobb cuccaimat, hogy majd minden nap valami vagányban leszek, aztán végül mégis mindig a legegyszerűbb, kényelmes darabok nyertek, mert Orfűn nem az a lényeg, hogy nézel ki. Orfűn csak az számít, hogy érzed magad. És persze a koncertek. Egyetlen hátránya, hogy mindegyik csupán 50 percet tart. De 50 perc a kedvenc zenekarodból nem ugyanannyi, mint mondjuk egy középiskolai román- vagy magyaróra. De akkor beszéljünk a koncertekről – a teljesség igénye nélkül.

A NAGY nevek

Rájöttem, hogy annyira nem szeretem a nagyszínpados koncerteket. Bár felemelő együtt üvölteni hatalmas tömeggel a kedvenc dalszövegeidet, de mikor kevesen vagytok, az élmény csak a tied. Ennek megfelelően a Bohemian Betyárs vagy a 30Y se váltotta ki belőlem azt, amit amúgy szokott, pedig mindkét zenekar nagyon odatette magát. A Hiperkarmát és az Ivan & the Parazolt szinte untam, annak ellenére, hogy mindkettőt nagyon vártam, és ez megint nem azért volt, mert a zenészek nem végeztek jó munkát. A Kiscsillag pedig olyan, mint mindig. Őszintén, valaki elvárja Lovasitól, hogy tudja a saját szövegeit?

Élőben látni a kedvenceidet

Ismétlem, rendszerint a zenészek itt hozzák a legjobb formájukat. Ebben a közegben egészen más az AKPH-val együtt ordítani az egyik legismertebb dalukat, a Hisz Sztorit. Szabó Benedek és a Galaxisok őszinte volt, szívhez szóló és nagyon-nagyon rövid. Annál rövidebbnek talán csak a Konyha tűnt, még annyi számukat szerettem volna, ha eljátsszák. A Supernem hagyott bennem némi űrt: hatalmas elvárásokkal érkeztem, ahhoz képest kicsit energiatakarékosra sikerült a koncert. És persze az Esti Kornél. A régi énekes lecserélése nagyobb traumát okozott, mint 12 évnyi közoktatás. A régebbi dalaikat most is Nagy István hangján hallom a fejemben. Pedig az új énekes – aki öt év után azért már nem is számít annyira újnak – nem rossz, sőt. Bodor Áron nyugodtsága, érzékenysége engem is rögtön zenüzemmódba kapcsol.

FOO_NA-7

Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere

 

Akikre oda kell figyelni

A Dope Calypso szétszedte a színpadot. A magam húsz évével így képzelek egy korabeli együttest, tudjátok, mikor még nem volt halott az a rokendroll… Hasonló ehhez a Run Over Dogs is, az énekesük, Czeglédi Szabolcs pedig a TV maci rocksztár változata: a sunyi elhitette velünk, hogy miután lejár a rajzfilm, fogat mos és aludni megy. A Kiest nem is ismertem, csak meghallottam, hogy valami nagyon jól szól. Ők voltak. Mindhárom zenekarban közös a stílus és az, hogy nagyon komolyan odateszik magukat a színpadon, energiát nem sajnálva. És ott van még a Qualitons a Magyarországon egyedülálló két dobos felállásával, amit sajnos nem hoztak magukkal, viszont mindezt pótolta a profizmus, amivel zenélnek. A Fishing szervezett egy tehetségkeresőt, az első helyezettje pedig a Seven Seconds in the Future lett – megérdemelten. Őket se ismertem, így még jobban meglepett az összeszedettségük. A produkció teljes mértékben improvizatív, ha a közönség technót kér, akkor az lesz. A koncert közben azt vettem észre, hogy csak állok, és idiótán vigyorgok. Körbenéztem, nem én voltam az egyetlen.

Czeglédi Szabolcs, Run Over Dogs

Czeglédi Szabolcs, Run Over Dogs

A legszívhezszólóbbak

Jelen volt a Rájátszás produkció is, amelynek lényege a kortárs irodalom népszerűsítése, így a zenészek írókkal kiegészülve léptek fel. Itt volt többek között Háy János és Grecsó Krisztián, a zenészek részéről pedig Egyedi Péter, Kollár-Klemencz László és Beck Zoli, aki megpróbált basszusgitározni. Az intimitást és a személyességet fokozta a nagyszerű helyszín, a Tűzhöz közel színpad. Itt lépett fel másodmagával Nemes Zoltán. Őket már a hangbeállás alatt megtapsolták, annyira aranyos volt a mackós dal. Az egész fesztivál alatt itt adták a kedvenc koncertemet a Lázár tesók, akiket az Esti Kornélból ismerhetünk. A kis testvéri szurkálódásokkal együtt ennél családiasabb nem is lehetett volna. Tetézte az, mikor Lázár Domokos két dal között elmondta, hogy mennyire fázik, és egy srác vitt neki egy pulcsit. Meghatódott, de mi, többiek is.

FOO_NA-4

Lázár Domokos és testvére, Ágoston a Tűzhöz közel színpadon

A hülyeség csúcsa

Fellépett a Belga, a buddhizmusból fakadó abszurd humor most is meghozta a kívánt hatást. A Csaknekedkislány Víziszínpados fellépése elmaradt az eső miatt, de nem hagyták magukat a fiúk: a fesztivál bejáratánál egy pavilonban, kapucniban és gumicsizmában is felléptek. Ott volt a sepsiszentgyörgyi sZempöl offchestra is, játszották a Béla vagyok c. számukat, a koncert után pedig nagyszínpadot skandált a közönség. De az igazi idiótaságok csak ezután jöttek: a Ricsárdgír, a Soerii & Poolek és a Csoki és Hipó. A Ricsárdgír fellépett a Víziszínpadon is, amellett, hogy eljátszottak néhány dalt, az énekes Márton Dani még stand-upolt is, nem egyszer a saját dalaikba is beleröhögött, hogy mennyire kínos ez az egész. A Soerii & Poolek szintén hatalmas állatság. Egyetlen feldolgozásuk Dorinától a Buli c. dal. És mikor azt hittük, hogy már mindent láttunk, egyszercsak megpillantottuk, hogy a mosdóban nagyon sokan vannak, egyesek pedig a fülkéket elkülönítő falak tetején ülnek. Bent Csoki és Hipó koncert ment. Előadták a legnagyobb slágerüket is, a Zokniszandált. Akkora sikerük volt, hogy mikor már befejezték volna az előadást – mivel a koncert erős túlzás a két fura figura által előadott valamire –, a közönség elkezdte skandálni, hogy „nincsen kiút” és nem engedte ki őket. Én rajongó lettem.

FOO_NA-1

A Csoki & Hipó koncertet hírdető plakát a mosdóban

Ilyen volt az idei Fishing on Orfű. Néha nagy, néha csalódás, néha nagyon megérintett és meg is tudott lepni. Úton hazafelé, mikor elmondtuk a határőr néninek, hogy fesztiválozni voltunk Orfűn, felélénkült és csillogó szemekkel elkezdte mesélni, mennyire a szíve csücske az a hely. Hát, ezzel nincs egyedül.