Merre van az arra, ha a hagyományos médiáról beszélgetünk

Újságíró-gyilkosság, szexuális zaklatás, munkahelyi megfélemlítés; a sajtó meg ki tudja, merre, de változik. Ilyen és hasonló témakörök érintésével zajlik Budapesten az Erasmus+ Blended Intenzív Programja, amely során Finn-, Észt-, Cseh- és Magyarország, illetve Románia újságírás szakos hallgatói vetik össze meglátásaikat a médiában jelenleg fennálló és felmerülő problémákra reflektálva. A program második napján a HVG közéleti, gazdasági-politikai hetilap szerkesztőségébe látogattunk, ahol a megvitatott témakörök margójára felmerült általános, az újságírás jövőjére vonatkozó kérdéseket Gergely Márton felelős szerkesztőnek tettük fel. 

Mit gondol a jelenlegi újságíró szakmáról, annak folyamatos alakulásáról? Merre tovább, hogyan látja a sajtó jövőjét? 

– Komoly válaszúthoz „érkezett” az újságírás, és nem igazán látjuk előre, hogy mit hoz a jövő. Egyrészt van a technológiai kihívás, ami az AI-ban és ehhez köthető eszközökben ölt testet, másrészt ott a fokozódó nyomás a politikai erők részéről, hogy kontrollálják a tartalmakat, az üzeneteket. Ez egyébként nemcsak fél vagy teljes autokráciákra jellemző, hanem demokráciákra is, hogy a demokratikus erők megpróbálják kikerülni a média közvetítő szerepét, vagyis úgy elmondani a véleményüket, hogy ne legyen tényellenőrzés. Gondolok itt a Facebookra, amelyen közvetlenül kommunikál Orbán Viktor, akár Emmanuel Macron vagy Joe Biden a Twitteren. Nyilván, az új technológia lehetővé tette azt, hogy sokkal jobban ellenőrizzék a róluk megjelenő tartalmakat; hogy ki kommentelheti, és ki csinálhat vele és mit, ezzel pedig kizárják a közvetítőket. Mert már nincsen szükség arra, hogy az információ eljusson A-ból B-be, hogy azt kinyomtassák. Már ott van Instán, Facebookon. Ez káros, mert a média nemcsak azt érte el, hogy ki tudta nyomtatni, vagy sugározta az éteren keresztül a híreket, hanem ellenőrizte, kontextusba helyezte, rangsorolta azokat. Ez már nagyon sokaknak nem tetszik, és ez igaz az influenszerekre is, akik szeretik filterekkel kirakni a képüket. A mi jövőnk, hogy a mi fotósunk fog képet készíteni Photoshop és filter nélkül, elriasztja őket és nem nekünk nyilatkoznak majd. Ez ugyanúgy igaz a cégekre is, amelyek terméküket ma már nem az újságírókkal, hanem inkább influenszerekkel jó pénzért teszteltetik. Megszűnt a közvetítő jellegünk, az ellenőrző jellegünk és ez komoly veszteség mind a sajtótermékeknek, mind a nyilvánosságnak. 

A nyomtatott sajtó jövőjét hogyan látja így, hogy a HVG egyike a még működőképes hagyományos nyomtatott újságoknak? 

– Az, hogy a nyomtatott sajtó terjedelme véges, azt is jelenti, hogy súlyozni kell. El kell dönteni, hogy ha csak hatvan oldal áll rendelkezésre, akkor miről írok és mennyit, és ha csak húsz oldal, akkor miről írok és mennyit. Nekünk az utolsó oldalunkon van egy portréinterjú, ott a római pápa is csak egy oldalt kap, meg a sarki közértes is, hogyha tőle kérünk éppen interjút. Ez rendkívüli hely, persze, de a súlyozás egy része annak, amit kínálunk. Próbálunk hinni abban, hogy ahogyan a bakelitlemeznek is van egy revivalje, úgy a print is ugyanúgy kivált majd belőlünk egy hasonló érzést, és lesz annak előnye, hogy áttekinthetem, hogy egy hét alatt mi történt, mi volt fontos és mi kevésbé, hogy súlyozva vannak a dolgok és nem csak odalökve, odaömlesztve. 

Miért éri meg napjainkban ezt a mesterséget választani? Miért döntsön a pályakezdő újságíró a hagyományos szerkesztőségi munka mellett? 

– Szerintem nagyon szép kihívás. Egyrészt csapatban dolgozni eleve jó, úgy, ahogy közösen gondolkodni is, ugyanakkor mindenkinek szüksége van szerkesztőre. A főszerkesztőnek is szüksége van szerkesztőre, nincsen senki, aki egyedül tudná eltalálni a tökéletes mondatokat. Együttműködve jobb és átgondoltabb lesz az eredmény, és sokat fejlődünk. 

Miért választotta ezt a szakmát? Mi motiválta és jelenleg mi adja azt a löketet, hogy mindennap beteljesíthesse azt a célját, amit anno kitűzött magában? 

Elsősorban azért álltam újságírónak, mert szerettem a történelmet és érdekelt, hogy hol csinálják, és az újságíró ott lehet. A kettő között meg kialakult az a médiát eltaposni próbáló rendszer, amiben előbb szakmám volt, aztán hivatásom. Jelenleg a löketet a csapat adja meg, amit vezetek, és amiért dolgozom. Felelős vagyok emberekért, és nem engedhetem azt, hogy ne nyújtsam miattuk a legtöbbet.

 

Hozzászólások