A Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem partnerségében 27. alkalommal szervezik meg a Reál- és Humántudományi Erdélyi Tudományok Diákköri Konferenciát (ETDK) május 15–18. között. A reál és humán tudományokban kutató diákoknak március 25–31. között lesz lehetőségük jelentkezni a konferenciára. 

Minden romániai vagy külföldi felsőoktatási intézmény alap- vagy mesterképzésében részt vevő hallgató bemutathatja tudományos dolgozatát az ETDK bármely szekciójában, amennyiben teljesíti a jelentkezési feltételeket. 

Jelentkezni minden évben az aktuálisan meghirdetett felületen, ezúttal a konferencia hivatalos weboldalán (etdk.kmdsz.ro) lehet. 

Tavaly összesen 205 dolgozatot mutattak be 30 különböző szekcióban a szakmai zsűrinek, a szervezők idén ennél is több jelentkezőt várnak. 

Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián való részvétel számos előnnyel jár. Először is, a szakmai zsűri értékelése által a résztvevők tisztább képet kaphatnak kutatásuk és munkájuk minőségéről. Másodsorban lehetőség nyílik számukra, hogy az akadémiai közösség részévé váljanak, ahol folyamatosan bővíthetik és elmélyíthetik tudásukat a kutatás terén. Emellett a konferencián való részvétel további előnyöket kínál, mint például az Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvétel lehetőségét, kapcsolatépítést, a magyar szaknyelv elsajátítását és értékes tapasztalatok szerzését. Az ETDK-n szerzett díj elsősorban szakmai és erkölcsi elismerés, de anyagi előnyöket is nyújt, hiszen a nyertes dolgozatok szerzői pénzjutalomban részesülnek. 

Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia 1996-ban indult útjára. Az ETDK különleges jelentőséggel bíró szakmai és tudományos eseménynek számít, hiszen elindulása óta diákok szervezik diákoknak. További részletek olvashatók a Reál- és humántudományi ETDK Facebook-oldalon, Instagram-oldalon és a konferencia weboldalán.

 

Kép forrása: Reál- és humántudományi ETDK Facebook oldala

Hozzászólások