Szeretet, béke és önzetlenség. Az ünnepi időszak három legfőbb kiindulópontja. Erre alapozva karácsonyi eseményre várja a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara a karon tanuló egyetemistákat, oktatókat. A kari kari ismét teret kínál a közösségépítésre, arra, hogy együtt élvezhessük az ünnepi hangulatot és megoszthassuk egymással és másokkal is a karácsony szépségét. Az eseményre december 18-án, 17.00 órától várják az érdeklődőket a kar T1, T2 és T3 termeiben. A kari kari részleteiről, az esemény lefolyásáról Győrffy Gábor egyetemi docenst kérdeztük.

– Hogyan néz ki ez a kari karácsony? Miből áll az esemény?

– Ez hagyományos rendezvény, ami több mint tízéves hagyományra tekint vissza nálunk a karon. Minden évben karácsony előtt összegyűlnek a diákok és a tanárok, hogy közösen ráhangolódjanak a karácsonyra, megünnepeljék azt. Az eseménynek valójában az a menete, hogy az adott napon, ami idén december 18-a, közösen feldíszítünk egy fát, ez a díszítés is része a közösségi élménynek, az egész éves csapatépítésnek. Miután feldíszítettük a karácsonyfát, ajándékokat helyezünk alá, és kicsit élvezzük egymás társaságát, ajándékozunk, énekelünk.

– Hogyan történik az ajándékozás? Titkosmikulás-alapon?

– Nagyjából igen, van egy játék, ami az eseményhez kapcsolódik, ez meg van hirdetve a kar Facebook- és Instagram-oldalán egyaránt, és aki szeretne, bejelentkezhet. Ez arról szól, abból áll, hogy mindenki, aki regisztrál, megajándékozhat valakit azok közül, akik szintén jelentkeztek. Sorsolással lesz eldöntve és ez a sorshúzás párokba állítja az érdeklődőket, így dől el, hogy ki kinek fog ajándékot adni. Ezeknek az ajándékoknak az értéke maximum ötven lej. Tavaly több mint kétszáz jelentkező volt, úgyhogy eléggé nagy az érdeklődés mind a román, mind a magyar vagy más nyelvű szakok körében. 

– Hogyan néz ki a közös éneklés? Ha a teljes karnak meg van hirdetve az esemény, hogyan énekel együtt a magyar, román, angol vagy akár német ajkú diák, tanár?

– A fadíszítés és az ajándékozás mellett a fő programpont a rendezvényen az éneklés, amikor is kórusok alakulnak diákokból vagy tanárokból vagy akár vegyesen, és több nyelven karácsonyi énekeket adnak elő: románul, magyarul, angolul, németül. A magyar diákok a Mennyből az angyalt és egyéb megszokott, mindenkori karácsonyi dalokat énekelnek, de ugyanúgy a többi nyelven is a legismertebb dalok csendülnek fel. Mindig van énekes kedvű csapat, ami főleg diákokból verbuválódik és ők szoktak énekelni. Ez nagyon vagány, hangulatos, az előző években még zenei kíséret is volt, mert voltak olyan diákok, akik például gitáron tudtak nagyon szépen játszani, és kísérték a közös éneklést. A német szakos diákok és oktatók vannak a legkevesebben, így ők inkább vegyes kórust alkotnak, de nagyon kedves, hogy mindenki, függetlenül attól, milyen nyelven tanul, kicsit megmutathatja a különböző nemzetek hagyományos ünnepi dalait. 

– Van bármiféle karitatív része az eseménynek, illetve ezáltal kit támogat az intézmény?

– Igen, fontos a karnak a közösségi szerepvállalás részeként, hogy adakozzunk a rászorulóknak amellett, hogy együtt jól érezzük magunkat. Idén székelyföldi árvaháznak gyűjtünk adományokat. Ezeket tanárok és diákok egyaránt bevihetik a karra, van erre külön szoba, a 21-es, itt gyűjtik össze mindenkinek az adományát. Lehetőség van anyagi támogatásra bankszámlán, telefonszámon keresztül az eseményt megelőző napon, 14.00 óráig. A helyszínen új tankönyvekkel, füzetekkel, (társas)játékokkal lehet támogatni az árvaház gyermekeit. Ezeket később eljuttatják a székelyudvarhelyi árvaházhoz (Casa de copii Sfântul Iosif), ahol a több ezer gyermeknek remélhetőleg sikerül meglepetést okozni, segíteni a nehéz helyzetükön. Ez már a harmadik év, hogy ennek az intézménynek, alapítványnak ajánljuk fel a segítségünket, 2021 óta tart az együttműködés.

Az alapítvány, amit a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar támogat, 1998 áprilisában jött létre négytagú csoport kezdeményezésére. Az alapító csapat a segíteni akarás vágyából döntött úgy, hogy lépnek egyet és bevállalják a hosszú távú projektet, amivel segíteni tudnak az árva, nehéz helyzetben élő, utcára került gyermekeken. Előbb nappali központot nyitottak, ami sürgősségi segítséget nyújtott a gyerekeknek, majd telket vásároltak, és felépült az a központ, ami ma is működik és szeretetteljes, meleg otthont igyekszik nyújtani minél több kiskorúnak. Több ezer gyereknek biztosítanak a mai napig orvosi ellátást, de mindenféle téren próbálnak segíteni, tanácsadásban, irányításban. A céljuk, hogy minél több gyerek akár új családnál, akár az árvaházban, támogató, szeretetteljes közösségbe tudjon tartozni és tudjanak annál tovább álmodni, mint az általános szükségleteik kielégítése. Az alapítvány minden támogatásért nagyon hálás, főleg ilyenkor, az ünnepi időszakban, tehát aki megteheti, online, a https://www.casasfiosif.ro/ honlapon a donează fülecske alatt kiválaszthatja a kívánt összeget és néhány kattintással, banki utaláson keresztül egy-egy nehéz sorsú gyermek karácsonyát szebbé tudja tenni.

– Miért ajánlanád az egyetemistáknak a részvételt? Hogyan buzdítanád őket, hogy minél többen jelen legyenek?

– Tulajdonképpen nagyon jó közösségi program, ahol ismerkedni lehet, együtt lehet lenni a diáktársakkal. Ugye, a járványhelyzet ideje alatt folyamatosan az volt a probléma, hogy el vagyunk zárva egymástól, most meg végre itt az alkalom, hogy együtt ünnepeljük a karácsonyt, különböző nemzetiségű diákokkal, tanárokkal együtt. A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar nagyon nyitott intézmény, ahol rengeteg programlehetőség áll az itt tanulók rendelkezésére, vannak közös tanár-diák programok is, amelyekre szintén nagyon szép számban érkeznek érdeklődők. A filmkluboktól kezdve egészen a tanár-diák focimeccsekig nagyon sok csapatépítő, közösségi program van, de számos közösségi teret is kínálnak a kar épületei, ahol ezek megvalósulhatnak. 

– Mit üzennél nekünk, a diákjaidnak karácsony, újév közeledtével? 

– Karácsonyra és az új évre kívánok minden újságírás szakos hallgatónak valódi, hiteles élményeket, jó társaságot és letisztult gondolatokat, olvasás és írás közben egyaránt.

Hatalmas népszerűségnek örvendett a 19. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó. A kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes szervezésében zajló eseményen 15 fellépő néptáncegyüttes és különféle zenekarok is megfordultak, de vásár, gyermekfoglalkozások, könyvbemutató, hajnalig tartó táncházak és divatbemutató is volt. Az eseménysorozat célja megőrizni, ápolni és népszerűsíteni a népi kultúrát, ugyanakkor színesebbé tenni a kolozsvári magyar kulturális és ifjúsági életet.

A Diákművelődési Házat minden programpont ideje alatt rengeteg érdeklődő lepte el. A programok nemcsak felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is szóltak: mindenkinek, aki szereti a népi kultúrát, a zenét, a táncot. Csütörtökön az esemény nyitányaként az Otthonunk forrása – Lakó Lőrinczi Anna fotókiállítását lehetett megtekinteni, majd a Boldogasszony tenyerén, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása következett. Ezt követően a fiatalok besereglettek a Planetáriumba és hajnalig tartó táncházon vehettek részt.

Az esemény második napján már színesebb repertoár várta a jelenlévőket. Láthatták a Katica, az örökké síró királykisasszony című, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gyermekelőadását, ami megalapozta a jó kedvet és hangulatot a továbbiakhoz. Ugyanakkor nyílt nap volt a Sapientia Táncművészeti Karon, majd 17 órától a Teázz a Házban Kolozsváron beszélgetést hallgathattuk meg a Román Televízió Kaláka című műsoráról. Akik megosztották velünk szép, régi emléküket arról, hogyan is szervezték a műsort: Török István a Visszhang diákrádió egykori főszerkesztője, aki Török Violával a Kalotaszegi Kaláka társszervezői voltak, továbbá Csáky Zoltán, az RTV magyar adásában a Kaláka műsorok társszerkesztője, de jelen volt még a mérai táncrendet tanító Tötszegi András is. Meghívottak voltak a Székelyudvarhelyen szervezett Kaláka egykori résztvevői: Tötszegi Tekla és Szép Gyula, továbbá Kolozsvárról Könczei Csongor, Besztercéről ifj. Horváth Pál. A beszélgetés moderátorai Csinta Samu újságíró és Simonffy Katalin televíziós műsorszerkesztő voltak.

„Évek óta egy könyv kiadását tervezem a Kaláka történetéről a korabeli sajtó, a résztvevők emlékei, kallódó fotó- és videóanyag, interjúk alapján. Ugyanis a feldolgozatlan tévékritikákon kívül kevés elemző írás született erről a kultúrtörténeti eseményt teremtő tévésorozatról. Bárki, aki hallgat most minket, és köze volt hozzá, sokat segítene az adatgyűjtésben, amit Csinta Samu újságíró kollégámmal végzünk. Legyen egy új közösségi élettér, az Erdélyi Hagyományok Háza segítségével, a ma is elő hagyományok, kultúránk értékeinek fölmutatására” – mondta Simonffy Katalin.

Megtudtuk azt is, hogy nagyon sok fiatal vett részt ebben, és szívesen tanultak táncolni és énekelni úgy, hogy tévében is szerepeljenek. Az eseményen archív felvételeket láttunk az RTV Magyar Adásából, majd a Bekecs Néptáncszínház előadása zajlott, zárásként pedig természetesen táncház volt a Heltai FolkCenterben.

Szombaton a tíz órai kezdés nem tántorította el azok kedvét sem, akik hajnalig szórakoztak a táncházban, nagyon izgatottan várta mindenki a későbbi fellépéseket. Azt megelőzően viszont népi vásárt lehetett megtekinteni, különféle hagyományos portékát vásárolhattak az érdeklődök, de akár gyermekfoglalkozásokon is részt vehettek. Válogatni lehetett a különféle játékos programok között: volt kézműves program a Mókatárral, táncház Tálas Ágival, népi és ölbeli játékok Csatári Erikával, később pedig III. a Tüzet viszek… Gyermek- és Ifjúsági Néptáncgála, ahol a Szeret Néptáncegyüttes Bákóból/Moldvából, a Csillagocska Néptáncegyüttes Nagyváradról, a Kisbogáncs Kolozsvárról, a Kiskaláka Szamosújvárról és a Magyarlónai Loptás Néptáncegyüttes lépett fel.

A műsor után könyvbemutató következett Kádár Elemér: Körbe, körbe, karikába – Segédanyag a moldvai táncok oktatásához című kötetről. Szó esett arról, hányféle tánc létezik, melyek a formai elemek, hogyan áll össze a mozdulatanyag. Rögtön a könyvbemutató után táncoktatás következett ugyancsak Kádár Elemérrel és a Szeret Néptáncegyüttes tagjaival, akik segítettek és megmutatták, hogy nagyon könnyen meg lehet tanulni táncolni. A folytatásban divatbemutató zajlott Kiss Gabriellával és Vargyasi Melindával. 

A 19. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón a leginkább várt program a gálaműsor volt, amely este hét órakor kezdődött ugyancsak a Diákművelődési Házban: a terem zsúfolásig megtelt, rengetegen helyet sem kaptak. Az est folyamán a Bogáncs, Délikert Möndörgő, Cuháré, Mérai Cifra, Szeret Néptáncegyüttes, Ördögtérgye, Sapientia Táncművészeti Kar, Szarkaláb és Zurboló együttesek léptek fel. A színpad mögött minden néptáncegyüttes nagyon izgult, a közönség pedig kíváncsian várta a produkciókat, és később hosszan tartó tapssal gratuláltak minden egyes csoportnak. Közreműködő zenekarok a Katlan, Lelkes, Rekegő, Rezeda, moldvai csángó fiatalok, Tokos és barátaik voltak.

Hajnalig tartó táncházzal zárták a 19. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozót a Heltaiban, ahol szintén rengetegen voltak, akik nagyon lelkesen járták a moldvai, kalotaszegi, széki, mezőségi, vajdaszentiványi, palatkai és küküllőmenti táncokat.

Az idei fellépő táncegyüttesek: Kiskaláka Néptánccsoport, Magyarlónai Gyermek Néptáncegyüttes, Kisbogáncs Néptánccsoport, Ördögborda Néptáncegyüttes, Csillagocska Néptáncegyüttes, Szeret Néptáncegyüttes, Sapientia Néptáncművészeti Kar, Zurboló, Délikert Möndörgő, Cifra, Cuháré, Szarkaláb és Ördögtérgye Néptáncegyüttes.

Kép forrása: Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó Facebook oldala

Amikor az egyetemi életbe csöppentem tavaly, teljesen párhuzamos voltam az olyan fogalmakkal, mint a szakosztály például. Mostanra, amikor ezt a cikket írom, már tudom, hogy nem jelent mást, mint egy kis bolondos társaságot, akikkel kivétel nélkül mindig van min nevetni. Eszembe jutottak ennél sokkal klisésebb mondatok is, hiszen esetemben a szakosztály a befogadás, a szép emlékek, a segítőkész emberek és a lehetőség szinonimája is. Kegyetlen leszek és felteszem a habot is a közhelytorta tetejére: a KÚF (Kommunikáció, Közigazgatás, Újságírás, Film-Fotó Szakosztály – szerk. megj.) egy család.

Tavaly gólyaként volt lehetőségem megtapasztalni a KÚF gólyatáborát, amelyről úgy istenigazán semmit nem tudtam, mikor a jelentkezésemet elküldtem. De nem ám a szakosztályról voltak hiányosak az ismereteim – a teljes egyetemista gólyatáborok képeztek hiánycikket a tudatomban. A tábor barátokat és lehetőségeket hozott az életembe. Lehetőséget adott, hogy megtanuljak arasznyi hasadásokat sebtapasszal befoltozni a kabátomon, hogy könnyebben felismerjem és leküzdjem a bennem lévő gátlásokat, ugyanakkor arra is lehetőséget jelentett, hogy elsajátíthassam a mikróban való instant tészta mesterszintű elkészítését. A szakosztály saját gólyabálja annyira jó hangulatú, felszabadult és őszinte volt, hogy sokkal inkább a baráti társaságommal eltöltött este emlékét őrzöm róla, mintsem egy lámpaláz szagú megmérettetést.

A KMDSZ-gólyabál volt a következő mérföldkő. Szurkoltunk, emlékszem minden érzésre arról az estéről. Míg a magas költségvetésű riválisok hatalmas molinókkal és indokolatlannak látszó tematikus egyenöltözékekben skandáltak hangzatos mondókákat, mi fehér papírokra tollal satírozott KÚF feliratokkal hódítóbbnak éreztük magunkat a Római Birodalomnál. Felgyorsítva az akkori eseményeket – nyertünk. Ekkor éreztem azt, hogy részese vagyok valami többnek. Valaminek, ami túlmutat az egyetemre tanulni és karriert építeni vágyó énemen, a jövőmben hasznos kapcsolatokat kiépíteni igyekvő perszónámon. Úgy éreztem – és érzem most is –, hogy tartozom egy közösséghez, ami színes és pörgős. Ekkor döntöttem el, hogy aktív tag leszek, és jövőre – azaz idénre – kiveszem a részem a szakosztály tevékenységeiben. 

Mára már lecsengett az idei gólyatábor és a szakosztály bálja is, ráadásul mindkettő sikeresen. Csatlakoztak hozzánk új, most indult szakok diákjai is. Bátorítottuk a gólyákat, hogy jelentkezzenek, hiszen tudtuk, hogy olyan tapasztalatokat és élményeket szerezhetnek, amelyek mindennel felérnek. Ezek pedig azon fontos, nem kézzel fogható értékek életünk ezen időszakából, amit kár kihagyni az ismeretlentől való félelem okán.

A továbbiakban nézzünk meg néhány idei gólyagondolatot a szakosztály táboráról és báljáról:

Blanka: Kisebb-nagyobb fenntartásokkal jelentkeztem az idei 2023-as, a KÚF által szervezett gólyatáborba, mert szerintem mindenki emlékszik arra, hogy milyen érzés volt kilencedikesen a nagy tizenkettedikesek előtt állni és teljesíteni a különböző beavatási próbákat, legyenek azok bármennyire kellemetlenek. Nem mintha az ember nem azt remélné, hogy pár évvel később majd az egyetem első félévében valamivel komolyabb lenne ilyen téren a felhozatal, azért mégis ott van bennünk az érzés, hogy ez nem hiányzik még egyszer. Ennek ellenére, és számos felsőbb éves biztatására, mégis elmentem a gólyatáborba. Mondanom sem kell, hogy hatalmasat csalódtam, pozitív értelemben. Az ember először izgatottan és talán egy kicsit félve vág bele az ilyen dolgokba, mert felmerül benne a kérdés, hogy vajon megtalálja-e a helyét a számára ismeretlen közösségben. A KÚF szervezőinek hála kár volt ezen bárkinek is aggódnia, mert én már első nap/este úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok, jó emberek között. A gólyatábor után nem is volt kérdés, hogy a gólyabált is az első sorból fogjuk nézni. Mindkét KÚF-os esemény keretén belül számos emlékezetes pillanatot szereztem, és olyan löketet adtak, amire szerintem minden elsőévesnek szüksége van. Szóval kedves leendő elsőévesek, ha jó közösségre vágytok, ahol tudtok fejlődni, semmiképp se hagyjátok ki ezeket az eseményeket!

Kata: A gólyabálra magamtól egyáltalán nem jelentkeztem volna. Még most sem értem, hogy hogyan vettetek rá, viszont nem bántam meg, mert legalább kimozdultam a komfortzónámból. A táborról viszont annál inkább tudok mesélni. Azzal már a szervezőcsapat plusz pontot szerzett, hogy megvettétek a vonatjegyeket helyettünk. Very good. Az első napon még mindenki, legalábbis mi, a gólyák, elég gátlásosak voltunk, jó volt látni, hogy vasárnapra ezeket levetkőztük. A kaja részét jól megoldották, Opál csilis babja nagyon finom volt, ott él az emlékezetemben mai napig. A reggeli tornák – főként a Rumadai című számra való táncikálás – jól indították a napot (el is raktároztam a koreográfiát az agyamban). A szervezők rendkívül kedvesek és barátságosak, ami igazán kellemes hangulatot teremtett. Emellett a humoruk is hozzájárult az esemény pozitív atmoszférájához. Hétfőn ugyebár parciális vizsgánk volt, a többiekkel azon viccelődtünk, hogy ez a tábor megéri a szociológiából való bukást. Szóval igen, jó volt, emlékezetes volt, és ha visszamehetnék a múltba, hogy újraélhessem az egészet, akkor szívesen megtenném.

Kyra: A gólyatábor meghirdetése előtt tudtam, hogy ha törik, ha szakad, ott fogok lenni, hiszen kapcsolatokat szeretnék építeni, új barátságokat kötni. Az állomás felé menet még átfutott az agyamon, hogy lehet inkább hazamegyek, de végül nem fordultam vissza. Izgalmas, szórakoztató, nevetésben és pozitív élményekben gazdag hétvégét tudhatunk magunk mögött. A gólyabál is jó élmény volt számomra, bár én csak nézőként vettem részt, de jó volt szurkolni a csoporttársainknak és táboros barátainknak, akik bátran vállalkoztak erre a megmérettetésre. A feladatok szórakoztatóak voltak és a gólyák elég jól állták a sarat. Az előadás és eredményhirdetés utáni buli is nagyon jó volt, ahol azok is részt vettek, akik esetleg nem tudtak jelen lenni a táborban. Összességében úgy gondolom, megéri a KÚF-hoz tartozni, mert összetartó és szórakoztató közösség, jó emberek vesznek körül, akik gond nélkül ajánlanak fel segítséget bármilyen kérdéssel kapcsolatban, legyen az egyetemi vagy magánéleti dolog akár.

Kép forrása: KÚF Facebook oldala

Három évtized után először női elnöke lett a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek (KMDSZ), a székelyudvarhelyi származású László Petra személyében. Miután a KMDSZ hatalmasat nőtt az utóbbi egy évben, saját rekordjait egymás után döntötte meg, a növekedéshez illő új ruha megszövése és a diákszövetség átformálása az új elnök legfőbb feladata lett, a sok egyéb cél megvalósítása mellett. Hogyan válhat az átlagos egyetemista diákszövetségi elnökké, miként tudja majd összeegyeztetni a harmadév megpróbáltatásait az elnöki teendőivel – minderről Petra beszélt, akit azért kerestünk fel, hogy meséljen magáról és ismerjük meg az új elnökünket.

– Honnan ered a lelkesedés a diákszervezetben való tevékenykedés iránt? Mi motivál arra, hogy ennyi energiát befektess az önkéntes alapú munkába?

– Valamilyen szinten ez ösztönös. A szüleim is eléggé közösségi emberek, és azt tanultam tőlük többek között, hogy közösségben lenni jó és a közösségért tenni jó. Aztán az is hozzátett az elhatározásomhoz, hogy láttam az idősebbeken, mennyire vagány nekik az Udvarhelyi Fiatal Fórum, eseményeket szerveznek… Én is mindig szerettem azt, hogy beláthassak a kulisszák mögé, mi hogyan tevődik össze, de fontos volt az is, hogy mindig legyenek plusztevékenységeim. Egyetemistaként mondtam többször, hogy sosem tudnék normális egyetemista lenni, tehát olyan életet élni, hogy csupán bejárjak az egyetemre és amellett semmi mással ne foglakozzam.

– Hogyan került be az életedbe a KMDSZ?

– Az egyetemet 2021-ben kezdtem el (a BBTE Bölcsészettudományi Karának magyar–román szakán – szerk. megj.), és valójában hirdetés által kerültem bele az egészbe. A mentorprogram jött velem szembe, amire úgy jelentkeztem, hogy fogalmam sem volt arról, mi és ki a KMDSZ, egészen addig csak a diáknapokról hallottam. A mentorprogamra való jelentkezés után kétlépcsős interjú várt rám, ami nem volt olyan egyszerű, és azután el is döntöttem, hogy ide nem jövök, köszönöm szépen, elég volt, nem valami jó arcok itt az emberek… Aztán felvettek. Elég sokat gondolkoztam, hogy menjek, ne menjek, mi legyen. Végül úgy döntöttem, esélyt adok és nem ítélkezem ilyen gyorsan. Azóta minden egyes nap a KMDSZ-szel kelek és fekszem. Nem tudom, mi kattant bennem akkor, de nagyon örülök neki, s azóta nem vagyok ,,normális” egyetemista.

– Mi történt a mentorprogram óta? Melyek a nagyobb mérföldkövei a diákszövetségben való tevékenykedésednek?

– Tehát minden 2021-ben indult el. Az nagyon intenzív év volt, mert kivétel nélkül az összes rendezvényen részt vettem, és nem feltétlenül túlbuzgóságból, vagy mert nekem mindenhol ott kellene lennem. Szépen lassan, fokozatosan az életünk részévé vált a KMDSZ, és minden eseményben megtaláltam azt az akár kicsi részt, ami érdekelt, amihez értettem, ami által úgy éreztem, hogy én is megkapom azt a pluszt az egyetem mellett, de a közösségért is tudok tenni. 

Aztán nem sokkal később beleszerettem az érdekképviseletbe, teljesen lenyűgözött, mert addig máshol még nem tapasztaltam hasonlót, hogy ilyen jellegű dologba energiát fektessenek. Erre elkezdtem nagyon nagy hangsúlyt fektetni, így lettem a Bölcsészettudományi Kar magyar tagozatért felelős diákképviselője 2022 márciusában. Még intezívebben kezdtem el foglalkozni mindennel, ami tanügy, illetve érdekképviselet, hogy megismerjem ezt a világot, mert rengeteg hálózatra, rendszerre épül fel, és nagyon sok szabályt kell tudnia az embernek ahhoz, hogy majd ebben kamatoztatni tudja a tudását. Nagyon elméleti dolog, de pont ezért bolygatta meg a fantáziám. Kicsit megismerhetetlennek tűnik, igazából senki se ért hozzá teljesen és senki se tudja pontosan, hogy mi az, úgyhogy ezért is érdekelt annyira. 

Felkértek, hogy legyek a KMDSZ tanügyekért felelős vezetőtanácsának a tagja, 2022 novemberében választottak meg, és egyúttal elnökhelyettesnek is. Még intenzívebb év várt rám, mint az elmúlt egy évben, amikor szintén részt vettem minden rendezvényen, de amellett még ott volt a szervezetnek és ennek az érdekképviseleti hálózatnak a vezetése, az összes diákképviselőnek a képzése meg a tudásának bővítése, mert ha ezek az emberek értik a dolgukat és tudják ennek a fontosságát, akkor sokkal jobban működik a diákképviselet is. Nem sokkal később, 2022 decemberében megválasztottak a magyar tagozatért felelős diákalprefektusnak is, ami szintén nagy falat volt, de ez a feladat formált leginkább minden szempontból. 

– Egyszerre tanügyekért felelős vezetőtanácsi tag, magyar tagozatért felelős diákalprefektus és elnökhelyettes. Hogyan néztek ki eddig a feladataid, miben fog megváltozni mindez elnökként?

– Eddig az érdekképviseleti hálózatot vezettem a 23 kari képviselővel, hét diákszenátorral, és a román tanügyi intézményekben a tanügyi referensekkel tartottam folyamatosan a kapcsolatot. Az is folyamatos feladat volt és lesz, hogy a román intézményekben is valamilyen szinten ott legyen a KMDSZ, és az ott tanuló magyar diákoknak is legyen képviselőjük, nekik is meglegyen minden lehetőségük arra, amire a magyar intézményekben tanuló egyetemistáknak van. Emellett, ha diákot atrocitás ér, arra fokozottan figyelmet fordítunk, hogyan tudjuk együtt megoldani. Ilyen volt például a Szamosközi-eset is. 

Elnökként viszont a munkám most száznyolcvan fokos fordulatot fog venni. Azt szoktuk mondani, hogy a KMDSZ mérleg: egyik oldalán van az érdekképviseleti rész, a másik oldalán pedig a rendezvények és a kulturális rész. Eddig ennek a mérlegnek az egyik oldalán én is ott voltam sok más emberkével, és most úgy érzem, nekem kell majd tartanom a mérleget és vigyáznom kell arra, hogy ez egyensúlyban legyen. Románia legnagyobb magyar diákszervezetét kell vezetnem, és biztosítanom kell az alapot, amin stabilan állhat. Valójában épp ez a legnagyobb kihívás, hogy most nemcsak egy oldalát képviselem a KMDSZ-nek, hanem az összeset, és ugyanannyira kell értenem a szakosztályait, pénzügyeit, szolgáltatásait, kommunikációját, humán erőforrását, rendezvényeit és tanügyeit, mindent ugyanolyan szinten. Van viszont csapat, ami ebben segít és őket is vezetnem kell, ami szintén kihívás. De nem látok benne problémát, mert nagyon ügyesek, akiket megszavazott a közgyűlés, és bízom bennük is, a munkájukban is, ami február 15-től fog igazán elkezdődni.

– Milyen visszajelzés érkezett arra, hogy te vagy az első női KMDSZ-elnök?

– Nagyon szép dolog, hogy a diákszervezet tette meg az első lépést itt a mi zárkózott kis erdélyi közösségünkben, hogy női elnököt válasszon magának három évtized után. Mert az ilyen bevett szokásokon nehéz változtatni, és nem mondom, hogy ne lett volna soha olyan személy, aki ne mondta volna nekem: ,,hát jó, Petra, de te azért nő vagy, a KMDSZ-nek meg férfi elnöke kell legyen”… Ezek a megjegyzések nem hatottak rám, mert tudom, hogy nem mérvadó. Körülnézve a különböző országokban, láthatjuk, hogy számos női államfő, politikus, köztisztviselő van, úgyhogy szerintem az élet bármely szintjén a nőknek teret kell adni és nem legyinteni, lekarrieristázni. Bízom abban, hogy tíz-húsz év távlatában fel sem merülne olyan kérdés, milyen érzés első nőként betölteni ezt a pozíciót. Szerintem nem ez fogja meghatározni, hogyan fogom vezetni ezt a szervezetet, viszont tény az, hogy büszke vagyok rá és jólesik azt hallanom női társaimtól, hogy inspiráló vagyok és mennyire menő dolog, hogy ezt meglépte a KMDSZ. 

– Milyen célokat tűztél ki magadnak a mandátumod idejére?

– Azt említettem, hogy óriásit növekedett a szervezet, ehhez viszont fel kell nőni. Hatalmas számokról beszélünk, ezért az első célom a színvonal erősítése, hogy a nagy tömegnek, amit a KMDSZ megmozgat, még több lehetőséget tudjunk nyújtani mind szakmailag, mind különféle rendezvények terén. Azt láttuk, hogy az egyetemistáknak szükségük van valamilyen tevékenységre az egyetem mellett, ami nem kifejezetten kikapcsolódás, hanem őket szakmailag is képzi. Emiatt szeretném újra beindítani a KMDSZ-karrierirodát, mert úgy látom, nagyon hiánypótló szolgáltatás lenne. Másik dolog a tudományszervezés. Ez mindig megvalósult az ETDK-n keresztül, de nem éreztem elegendőnek egy év során csak ezt az egyhetes rendezvényt. Szerettem volna, ha egész évben megnyilvánulhatna, teret kaphatna ez az oldala is a szervezetnek, és ezt már tavaly elkezdtük, én megerősíteném, folytatnám. A harmadik dolog a közösség. Több ezer egyetemistával kicsit nehéz, de az összekovácsolódáson szeretnék nagyon dolgozni, hogy legyen egy központi tér, ahol az egyetemisták tudnak találkozni. Senki sem a munka része miatt szereti csinálni ezt az egészet, mert teljes mértékben önkéntes alapú, és máshol is tudnának dolgozni fizetésért. Viszont mindenkitől azt a visszacsatolást kapjuk, hogy a közösségért megéri. Ezt a közösséget célom kicsit jobban összetartani, és több elismerést nyújtani azoknak, akik benne dolgoznak, de azt is szeretném, hogy bennem ne távoli elnököt lássanak, hanem barátot.

– Mit üzennél az egyetemistáknak most már elnökként?

– Harmadéves egyetemistaként az fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire rövid ez az időszak, az egyetemistalét. Ki kell használni, mert bár kicsit klisésen hangzik, hogy ez az élet legszebb időszaka, valóban az, és nem éri meg úgy eljönni Kolozsvárra, hogy csak bejárunk az egyetemre és mellette nem vállalunk semmi plusztevékenységet. Ebbe a világba, az egyetemi életbe, bele kell kerülni, és ez nem a KMDSZ közösségimédia-platformjain keresztül fog megtörténni, hanem érdemes csatlakozni a szakosztályokba, diáknapos csapatokba, és érdemes kihasználni a lehetőségeket, amiket nyújtunk. Úgyhogy ne csak távolról figyeljék ezt a világot, hanem legyenek a részesei, mert az életük legszebb időszakát ígéri.

Kép forrása: KMDSZ Facebook oldala

A kolozsvári városháza ötletpályázatot hirdetett a Piezişa (magyarul Hegyvölgy vagy ,,Hányinger”) utca felélénkítésére az „Asphalt Art” kezdeményezés részeként, a Bloomberg Philanthropies támogatásával. A projekt célja, hogy a street artban alkotó művészek munkájával élénkebb, élettel telibb legyen a főként egyetemisták által bejárt városrész. 

A versenyt a Corina Morea által koordinált OCU & KERO csapat nyerte, a győztes projektjüknek a címe pedig 3D optikai illusztráció. A munka elvégzésére 2500 amerikai dollár, (megközelítőleg 11 500 lej), illetve 20 ezer dollár (kicsivel több mint 91 ezer lej) értékű szolgáltatási szerződést nyertek. 

Az alkotók által bemutatott koncepció szerint a nyertes terv a következőképpen írható le: „Álomszerű tájkép ölt alakot: 3D-s optikai illúzió, amely túllépi a valóság határait. A töredezett aszfalt föld alatti világot tár fel, világunk elvarázsolt tükrét. Ebben a párhuzamos univerzumban fiatalok repülnek kecsesen, szárnyuk a könyvek, a tudás és az oktatás szimbóluma, amely felemeli és átalakítja őket. A karakteres, vibráló színárnyalatok a sokszínűségünket szemléltetik, kiemelve az egységet a sokféleségben. A rugalmasságot az tükrözi, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni és felnőni a kihívásokhoz.”

„A törött aszfalt így a fejlődés kapujává válik, az oktatás pedig a kulcs, amely ezt az ajtót, illetve kaput új távlatok felé nyitja. Ebben a panorámában minden egyes szereplő egy-egy sikertörténetet képvisel, példát arra, hogy az oktatás és a tudás hogyan alakítja át a fiatalokat a jövő vezetőivé. Repülő könyveik minden egyes oldala újabb árnyalattal gazdagítja a multikulturalizmus palettáját, kiemelve az emberiség gazdagságát és összetettségét. A rajzokon keresztül arra emlékeztetnek bennünket, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, de egyformán fontosak és értékesek. A kompetenciák évében, 2023-ban ez az illusztráció ablak lesz a szebb jövőre, ahol a zöld, digitális és rugalmas oktatás az alapja annak, hogy mindenki számára jobb és igazságosabb társadalmat építsünk” – írják az alkotók.

A városháza tájékoztatása szerint a „diákok utcájának” revitalizálására irányuló projekt halad, így az utcafestés után a Piezişa utcában a fiatalok és a városi lakosság érintettjeinek bevonásával közösségi és oktatási rendezvényt szerveznek. 

Az „Asphalt Art” kezdeményezés olyan európai nagyvárosokra is kiterjed, mint Milánó és Amszterdam, valamint amerikai városokra is: San Diego, Miami. A Bloomberg Philanthropies 700 városban és 150 országban fektet be, és öt kulcsfontosságú területre összpontosít a tartós változás érdekében: művészetek, oktatás, környezetvédelem, kormányzati innováció és közegészségügy. 

A városháza arra is rámutat, hogy az önkormányzat a közelmúltban számos utcai művészeti kezdeményezést hajtott végre, amelyek mindegyike a részvételi költségvetésből származik. Ezek egyike a Művészet az iskolaudvaron című projekt, amelynek keretében különböző iskolák tűzfalát festették le. Például a Romulus Ladea művészeti iskoláét és az Octavian Goga általános iskoláét. Emellett a kolozsvári és a nantes-i testvérvárosi kapcsolat tiszteletére az Eötvös utcában (Constanţa) is befestették az egyik falat. Egyébként mindkét programban részt vett a Kero néven ismert művész, aki korábban a kolozsvári villamosokat is színesebbé tette. 

Nagy érdeklődéssel várjuk a végeredményt, de talán még inkább kíváncsivá tesz minket, hogy a fiatalok hogyan fognak ehhez viszonyulni.